Kereső toggle

A gonosz születése: száz éve jött létre a nemzetiszocializmus

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Német Munkáspárt (DAP) épp 100 éve, 1920. február 24-én nevet változtatott. A változás mögött az egyik párttag, Adolf Hitler állt, és Ő találta ki az új nevet is: Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP). Mit jelentett ez a váltás a párt történetében? Tényleg nacionalista és egyben szocialista volt-e az új, rövidebben nácinak nevezett párt? Milyen erők emelték a hatalomba?

Az első világháború elvesztését követően a német belpolitikai helyzet zavaros volt. A versailles-i békerendszer eredményeként megszűnt a Német Császárság, a helyét elfoglaló Weimari Köztársaság pedig parlamentáris demokrácia volt. A Reichstagba (érdekes, hogy a köztársaságban is megtartotta ezt az elnevezést a törvényhozás: birodalmi parlament) minden párt bejuthatott, és képviselhette nézeteit. Az új államban a politikai és gazdasági nehézségek a szélsőségesek felbukkanásához vezettek. Az oroszországi bolsevik forradalom hatására a kommunisták is aktivizálódtak.

Ez a jelenség a berlini Spartacus-felkelésben és a müncheni Tanácsköztársaságban csúcsosodott ki. Ezeken a problémákon a köztársaság úrrá lett, de megjelent egy másik fenyegető politikai alakulat is, amely később demokratikus úton megragadta a hatalmat, és felszámolta azt a demokráciát, amit mindig is gyűlölt.

Nemzetállam helyett faji alapú birodalom

1919 januárjában Münchenben Anton Drexler, egy volt vasúti szakmunkás megalapította a Német Munkáspártot (DAP). A párt hátterében a félig titkos Thule Társaság állt. A Thule a faji antiszemitizmus talaján állt, és 1912-es megalakulását követően rövid időn belül összegyűjtötte München és környéke minden számottevő nacionalista és antiszemita személyiségét. A DAP mögött álló másik erő az Alldeutscher Verband volt, amely a pángermán eszmében látta gyökereit, azaz a németek egyetlen birodalomban való egyesítését követelte, még a világháború után is.

A DAP-ot, több más politikai csoportosulással együtt, megfigyelés alatt tartotta a müncheni katonai vezetés hírszerző osztaga, amelynek egyik tagja Adolf Hitler volt. Hitlert 1919 szeptemberében elküldték a DAP ülésére, hogy megfigyelje, majd jelentse az ott történteket. Az összejövetel végén Hitler is szót kért, és lelkes beszédet mondott a nagynémet birodalom mellett. Ezt követően megkérték, hogy lépjen be a pártba, sőt, a munkabizottságnak nevezett elnökségbe is bekerült. Azonnal hozzálátott, hogy a DAP-ot a saját pártjává formálja. Elsőként tömegpárttá akarta szervezni, de látta, hogy ez a hagyományos polgári módszerekkel nem érhető el. Kezdeményezésére a párt tömeggyűléseket tartott, amelyek segítségével a tehetséges szónok Hitler a mozgalom megkérdőjelezhetetlen vezéregyéniségévé vált.

1920 februárjában Hitler kezdeményezte a párt névváltoztatását, megszületett a Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei (NSDAP), azaz a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt. Hitler megírta azt a pártprogramot, ami a leginkább kifejezte nézeteit.

Nacionalista volt-e a náci mozgalom?

Ha az elnevezéstől eltekintve megvizsgáljuk magát a programot, akkor kiderül, hogy Hitler nem nemzetben, hanem fajban gondolkodott. Emiatt nem is nemzetállamban, hanem az árja faj uralma alatt álló birodalomban látta a jövőt, amely kiterjed az úgynevezett élettérre (Lebensraum). Faji nézeteit néhány évvel később a Mein Kampf (Harcom) című könyvében részletesebben kifejtette. Ebből megtudhatjuk, hogy szerinte három alapvető faj létezik: a kultúrateremtő, a kultúrahordozó és a kultúraromboló. Kultúrateremtőnek természetesen az árjákat tekintette, de nem határoz meg konkrét népeket. Bizonyos fajokról (pl. a japán) feltételezi, hogy az árják által teremtett kultúrát képesek továbbvinni, de ennek a csoportnak sem körvonalazza az etnikai határait. A kultúrarombolók kategóriájába nem tartoznak mások, csak a zsidók. Egy percig sem kérdéses Hitler számára, hogy a fajok közötti különbség alapja a „vér”. Véleménye szerint az árják vérükben hordozzák a kultúrateremtő képességet, amennyiben nincsenek megfertőzve más vér által. Sajátosságuk az is, hogy nem egoisták, hanem képesek áldozatot hozni a népükért.

A párt nevében és programjában a szocializmus ezt a nézetet jelenti, nem a hagyományos szocialista gondolkodást. A közösség minden, az egyén semmi szerinte. Ezzel szemben a zsidók legfőbb jellemvonásának az egoizmust nevezi meg, azt, hogy ők segítik egymást, az általa „csordaösztön”-nek nevezett erőnek tulajdonítja. A zsidókat mint Németország elpusztítására törekvő erőt ábrázolja, amely végső soron világuralomra tör. Nem véletlen, hogy ezen gondolatok mentén elérkezünk ahhoz, hogy az NSDAP programjában már a kezdetektől szerepelt a zsidók megfosztása az állampolgári jogoktól. A pártprogramban e nézetek mellett erőteljesen jelen volt az antidemokratikus gondolat. A nácik nem becsülték a demokráciát, a párt első fél évtizedében nem is gondolkodtak abban, hogy választások útján szerezzék meg (vagy ahogyan ők mondták: ragadják meg) a hatalmat.

Az 1923-as müncheni sörpuccsot követő börtönbüntetése alatt kristályosodott ki Adolf Hitlerben, hogy a demokráciát annak eszközeivel, azaz a választások megnyerésén keresztül lehet lebontani úgy, hogy a legkevesebb ellenállással találkozzon a nácizmus.  Az NSDAP programjában szó esik annak militarizmusáról is, ami összefüggött azzal, hogy teljes mértékben elutasították a versailles-i békerendszert. Visszatérő elem volt Hitler beszédeiben, hogy amennyiben a nácik hatalomra kerülnek, meg fogják büntetni „november 11-e árulóit” (ez az első világháborúnak véget vető fegyverszünet megkötésének a dátuma). Noha a párt nevében szerepelt a szocialista szó, maguk a nácik kérlelhetetlen ellenségei voltak a baloldaliaknak. Nem gondolkoztak a magánvagyonok köztulajdonba vételén, Hitler sokkal inkább magát az államot államosította a hatalom megragadását követően.

Az új párt kezdetben regionális, Münchenre és környékére korlátozódó tevékenységet folytatott. Az NSDAP átvette egy másik jobboldali párttól a Völkischer Beobachter című újságot, amely a nácik legfőbb szócsövévé vált, és 1921-től napilapként jelent meg. Hitler 1921 júliusában félretette a párt eredeti vezető gárdáját, és helyükre saját embereit (Göring, Röhm, Hess) ültette. Ezt követően a náci párt, bár egy ideig még különböző irányzatok léteztek benne, Hitler egyszemélyes, kizárólagos és teljhatalmú vezetése alatt állt, a követői által Hitlernek adott Führer (vezér) cím már nem volt légből kapott. 1921-ben a párt megkezdte a torna- és sportszervezetek alapítását, amelyek a későbbi rohamosztagok (SA, Sturmabteilung) alapját képezték. kozmikus kisugárzású jelképek

Az SA-n belül kerékpáros, lovas, technikai osztagok alakultak, de volt zenei csoport is. A szervezet legfontosabb feladata – a lézengők egybegyűjtésén kívül – a párt ellenségeinek zaklatása, gyűléseik megzavarása volt. A rohamosztagosok nem riadtak vissza az erőszaktól, a brutalitástól sem. Az NSDAP ebben az évben alakította ki arculatát, a zászló és a jelvény tekintetében egyaránt. Így választották ki a horogkeresztet, amely a különböző népek szimbolikájában fontos szerepet játszott – a nácik által használt formában a rombolást szimbolizáló jelkép volt. A náci párt zászlaja vörös alapon fehér körben lévő horogkereszt volt, amelynek Hitler kozmikus jelentőséget tulajdonított: „A vörösben a mozgalom szociális gondolatát látjuk, a fehérben a nacionalista, a horogkeresztben a harci missziót, a teremtő munka gondolatának győzelmét, amely misszió mindig antiszemita volt és lesz.” A külsőségek sorában ekkor jelent meg a kinyújtott karral való köszöntés és a „Heil Hitler” használata, jóllehet ezt csak a hatalom átvétele után tették kötelezővé (akkor azonban már német köszöntés lett a neve).

Az egyre erősödő nácikhoz több kisebb jobboldali párt csatlakozott az 1922-es esztendő során. Ebben az évben tartottak először Német Napot a nacionalista erők, amelyet a következő évben is megünnepeltek. Az ünnepség Nürnbergben zajlott, ahol 1923-ban megalakították a Német Harci Szövetséget, amelynek célja a kormány megdöntése és a versailles-i béke hatályon kívüli helyezése volt. Ez év november 9-én került sor az úgynevezett müncheni Sörpuccsra. A felvonuló nácikat a bajor belügyi erők sortüze szórta szét, és Hitler is rendőrkézre került. Négy és fél hónapos vizsgálati fogságot követően 5 év börtönre és 200 márka pénzbüntetésre ítélték. Hitler akkor még osztrák állampolgár volt, a kiutasítását német érzelmei és gondolkodása miatt nem rendelte el a bíróság. A következő 13 hónapot a landsbergi börtönben töltötte, ahol szabadon érintkezhetett elvbarátaival. Ott és abban az időben írta meg fő művét, a Mein Kampfot (Harcom).

Amikor Hitler kiszabadult, az NSDAP-t romokban találta. Még az 1924-es év elején átadta a párt vezetését Alfred Rosenbergnek, aki semmilyen szempontból sem versenyezhetett vele. Hitler hagyta, hogy a párt széthulljon börtönbüntetése alatt, azért, hogy szabadulását követően annak megmentőjeként jelenhessen meg. Első útja a bajor miniszterelnökhöz, Heinrich Heldhez vezetett, akinek ígéretet tett, hogy ő és pártja soha többé nem fogják megsérteni a fennálló alkotmányos rend alapjait. Felajánlotta maga és pártja szolgálatait a marxizmus erői elleni harcra. A bajor kormány hozzájárulását bírva Hitler újjászervezte a náci pártot egy új stratégia szerint. A hatalom megszerzésének legális útját választotta, ezért elhatározta, hogy országos szervezetté fejleszti az NSDAP-t.

A pártban két fő irányzat létezett: az egyiket Hitler vezette, aki a faji politikában, a másikat Gregor Strasser, aki a szociális kérdésben volt radikális. Az utóbbi és csoportja az északi iparvidéken jelentős sikereket ért el a párt szervezésében. Saját lapot is kiadtak Der Nationale Sozialist címen. Ekkor még Strasserékhez tartozott Joseph Goebbels is, aki később Hitler feltétlen híve lett (1926 előtt még Hitler kizárását javasolta a pártból). Ez a csoport kidolgozott egy új programtervezetet az NSDAP számára. Ezt igyekeztek elfogadtatni a párttal is, de Hitler egy Bambergben tartott gyűlésen elutasította a koncepciót, és nyilvánvalóvá tette, hogy az egyedüli vezér csak ő lehet a párton belül. A pártszakadás nem következett be, mivel Strasser rendkívül lojális természetű volt, híveinek jelentős részét pedig Hitler a maga oldalára állította. A pártprogram pedig maradt az eredeti, de megváltoztathatatlannak is nyilvánították ezen a gyűlésen. A nácik ezt követően elindultak a hatalom megszerzéséért, amelyben segítette őket a hamarosan (1929-től) bekövetkező gazdasági válság, és a politikai és gazdasági elit félelme a kommunista hatalomátvételtől. Miután 1933. január 30-án Hitler német kancellár lett, hozzálátott, hogy az eredeti pártprogram alapján építse fel a náci államot. A történet folytatása közismert: a világháború és a holokauszt.

A szerző történész, az Élet Menete Alapítvány tanácsadója

Olvasson tovább: