Kereső toggle

Védett ragadozók: Francia botránykönyv a művészi pedofíliáról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Botrányt okozott Franciaországban egy megrázó könyv, melyet egy nyíltan pedofil író egykori áldozata írt. A heves vita oka, hogy a „felvilágosult” értelmiség körében a hatvanas évek óta haladó gondolatnak számít a pedofília elfogadása, s az elit különösen elnéző a művészek esetében.

Január 2-án jelent meg Franciaországban Vanessa Springora önéletrajzi könyve Le Consentement (Beleegyezés) címmel. A 47 éves hölgy, aki december óta a Juillard kiadó igazgatója, 14 éves korában lett az akkor 50 éves Gabriel Matzneff szeretője, s viszonyuk másfél évig tartott. A ma 83 éves író a francia irodalmi élet elismert alakja, tévéműsorok állandó vendége, aki műveiben évtizedek óta nyíltan vállalja és propagálja kiskorú lányok és fiúk iránti vonzalmát, naturálisan részletezve velük folytatott szexuális kapcsolatait, gyakorlatilag büszkélkedve azokkal.

Matzneffet pedofíliát népszerűsítő könyvei ellenére a francia Akadémia 1987-ben és 2009-ben is díjjal jutalmazta, sőt 2013-ban – igaz, egy más témájú művéért – az író elnyerte a rangos irodalmi elismerésnek számító Renaud-díjat is. Vanessa Springora bevallása szerint Matzneff 2013-as díjazása után döntött úgy, hogy megírja a maga verzióját arról, hogyan használta ki őt a férfi, miután a kapcsolatukat addig csak a „narcisztikus perverz” fél tolmácsolásában ismerhette meg a nagyérdemű. Springora rájött, hogy számára a legjobb megoldás az, ha ő is könyvet ír, mintegy szimbolikus jóvátételként.  

Vanessa Springorát 14 évesen csábította el az író, jóllehet Franciaországban a beleegyezési korhatár 15 év. A kislány egy vacsorán ismerte meg a férfit, mégpedig az édesanyja révén, aki egyedül nevelte őt, és a Juillard kiadónál dolgozott. Az írónő különös perverziónak tartja, hogy a férfi naplójában és regényeiben gondosan dokumentálta pedofil kapcsolatait, s azok közzétételével csak fokozta áldozatai szenvedését. Vanessa Springora egy interjúban bevallotta: sokáig vívódott, mire tudatosult benne, hogy jóllehet gyerekként szerelmes volt, és beleegyezett a kapcsolatba, valójában nem volt egyenrangú fél, hanem egy szexuális ragadozó hálójába került, aki kihasználta szeretet iránti vágyát.

„Igyekeztem mindenben olyan lenni, amilyennek ő akart látni, akár egy gésa, de a testemben nem én voltam. Annyira szerettem volna neki tetszeni, hogy teljes mértékben kiszolgáltam a vágyait. Az elején Pygmaliont játszott: elvitt színházba, moziba, elolvastatott velem könyveket. De valójában a fő tevékenységünk a szex volt” – mondta az írónő a BibliObs portálnak, hozzátéve, hogy kapcsolatukat – az író állításával ellentétben – ő nem felszabadító szenvedélyként élte meg, hanem pusztító, sorsromboló erőként, ami többek között súlyos depresszióba sodorta. A könyvét olvasva ezen nem is lehet csodálkozni, mivel a középkorú perverz férfi olyan dolgokra akarta rávenni a kislányt, hogy utazzon vele Ázsiába, és társuljon be a kisfiúkkal folytatott csoportos légyottjaiba.

A burzsoázia diszkrét bája

Matzneff kezdettől nyílt lapokkal játszott, pedofil hajlamáról 1974-ben könyvet is megjelentetett Tizenhat év alattiak címmel, amit utána ötször adtak ki újra. Ebben 8-14 éves, prostitúcióra kényszerített fiúkkal szerzett tapasztalatait is részletesen leírta, melyeket – elterjedt európai szokás szerint – szexturistaként szerzett. „Ez egy pedofiloknak szóló szabályos kézikönyv, ami a »gyerekvadászatról« szól. Nem csupán legitimálja ezt az életellenes bűncselekményt, hanem ösztönöz is annak elkövetésére. Elborzasztott a szöveg agresszivitása, az meg különösen, hogy 2005-ben többedszer is kiadták” – vallotta be Springora. 

Elmondása szerint Matzneff környezete kezdettől tisztában volt azzal, mit művel az író, de azért nem avatkozott be, mert Matzneffet körülvette a „művészi aura”. „Az életműve volt a fedezet. De miért lenne kisebb az okozott kár attól, hogy az elkövető egy művészember?” – tette fel a kérdést az írónő. Ő a maga részéről nem követel cenzúrát, de úgy gondolja, hogy ezeket az inkriminált műveket legalább egy figyelmeztetéssel kellene ellátni az elítélendő tartalmuk miatt.

Matzneff mindig azzal érvelt, hogy ő nem erőszakolt meg senkit, hanem kölcsönös beleegyezéssel folytatott „szenvedélyes szerelmi viszonyokat” „tinédzserekkel”, akiknek szerinte joguk van a felnőttekkel való szexuális örömszerzéshez. Matzneff hosszú időn át széles körű támogatást és elismertséget élvezett a francia szellemi és kulturális elitben, ami azért sem meglepő, mert a pedofília liberalizálásának gondolatát már a ’60-as évek óta felvállalták a konzervatív családmodellt elutasító és a szexuális forradalmat éltető „progresszív” értelmiségi körök. Elég csak Daniel Cohn-Bendit pedofíliát védő, elhíresült írására vagy neves értelmiségieknek a ’70-es években kiadott petíciójára gondolni.

S hogy az eszme mennyire nem halott, azt jól mutatja a Springora-könyv körül kialakult jelenlegi polémia, melyben még mindig szép számmal akadnak olyan neves értelmiségiek, akik a véleményszabadságra vagy műveinek esztétikai értékére hivatkozva védik az írót, és egyenesen mártírrá avatják őt. Úgy látszik, hogy a pedofíliával kapcsolatos tolerancia máig jelen van a francia szellemi és médiaelitben, amely évtizedeken át korlátoltnak és maradinak bélyegezte meg azokat, akik tiltakozni mertek a beteges hajlam tolerálása ellen.

Pellengérre került például Denise Bombardier kanadai író és újságíró is, miután 1990-ben a népszerű Apostrophes című tévés beszélgetőműsor egyik adásában – miután a moderátor hosszan méltatta Matzneff szexuális társadalomreformáló hatását – nyíltan kritizálta a tömjénezett szerző pedofil életmódját. Azzal vádolta, hogy tönkreteszi a kiskorúak életét, és kijelentette: „Az idősebb urak cukorkával szokták a gyerekeket elcsábítani, maga a hírnevével teszi ugyanezt.” Bombardier-ra ezután valóságos szitoközön zúdult, és a saját kiadója is figyelmeztette, hogy „nincs tisztában a párizsi irodalmi élet bennfentes köreinek hatalmával”, s a kiállásával óriási bajba kerülhet. És valóban, az elmúlt 30 évben nagy franciaországi kiadók sora bojkottálta Bombardier műveit.

A fordulat

A pedofília közmegítélésében az 1996-os Dutroux-ügy hozott komolyabb fordulatot, miután kiderült, hogy a leleplezett belga pedofilhálózat tagjai elraboltak, megerőszakoltak és meggyilkoltak kislányokat. A nyugati társadalmakban akkor került érzékelhetően a figyelem középpontjába az áldozatok szenvedése, így a francia társadalomban is fölerősödött az irántuk érzett szolidaritás. Azok az írótársak, akik leleplező könyvet írtak a harmadik világban zajló gyermekprostitúcióról, szintén tiltakoztak amiatt, hogy a Matzneff „különcsége” iránti toleranciával az irodalom tulajdonképpen szentesíti a gyerekekkel szembeni szexuális erőszakot.

A ’90-es években szakemberek sora foglalt állást a pederaszta író elismertsége, különösen irodalmi díjakkal való honorálása ellen. Bernard Cordier pszichiáter 1995-ben hívta fel a figyelmet arra, hogy Gabriel Matzneff szabályos kampányt folytat a társadalomban, hogy elfogadtassa vágyait, kihasználva a társadalom immunitását e téren. Felrótta, hogy a média és az irodalmi világ támogatja, állandóan szerepelteti, márpedig ha az értelmiségi elit megvédi őt, akkor esélytelen a harc a pedofilokkal szemben.

A Vanessa Springora könyve nyomán most föllángolt társadalmi vita, amely a beleegyezés fogalmát is újra fókuszba emeli, azt tükrözi, hogy időközben megváltozott a közvélemény, és Matzneff gyerekekkel folytatott szerelmi ügyeit már nem lehet bagatellizálni. A 20 Minutes című portál arról ír, hogy a közösségi háló, nem utolsósorban a #metoo mozgalom révén a társadalom elutasítóvá vált a pedofíliával szemben. A lap előásta az író olyan, korábban közzétett naplórészleteit is, melyek bizonyítják, hogy – állításaival szemben – nem „csak” gimnazista korúakkal, hanem például nyolcévesekkel is előszeretettel létesített szexuális kapcsolatot.

Ami Matzneffet illeti, ő – a klasszikus bántalmazói szerephez hűen – nem sok megbánást mutat: a Beleegyezés című könyv megjelenésével egy időben több orgánumban is megszólalt január elején, és „szomorúságát” fejezte ki az „ellenséges, méltatlan, rosszindulatú művel kapcsolatban, amelynek célja az ő lejáratása”. A 83 éves férfi nemhogy nem kért bocsánatot, hanem hosszan részletezte a tinédzser Vanessával folytatott szerelmi kapcsolatát, akiről egyébként korabeli fotók is ki voltak téve a blogján. Matzneff korábban azt is áldozatai szemére hányta, hogy jóllehet ő volt kamaszkoruk nagy szerelme, mégis elárulták őt, és ügyvédeken keresztül fenyegetik a kiadóját, mert szerinte így akarnak elismeréshez jutni.  

A könyv megjelenésének másnapján a párizsi ügyészség nyomozást indított Gabriel Matzneff ellen „15 év alatti kiskorúak ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények miatt”. Január 8-án pedig a L’Ange bleu nevű, pedofília ellen küzdő szervezet bejelentette, hogy beperli az írót „kiskorúak szexuális zaklatására és megerőszakolására való felbujtás miatt, valamint azért, mert az ezek miatti bocsánatkérés ellen agitál”. Ugyancsak most januárban négy kiadó is bejelentette, hogy nem forgalmazzák többé Matzneff érintett műveit, különös tekintettel a naplójára (Carnets Noirs) és a Tizenhat év alattiak című kötetére.

 

 

Olvasson tovább: