Kereső toggle

Kevesebb gyerek, tisztább levegő?

Születésszabályozással küzdenének a klímaváltozás ellen

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Minden eddigi nemzetközi kezdeményezés és klímacsúcs ellenére 2018-ban történelmi csúcsot ért el  a globális széndioxid-kibocsátás, melynek mértéke 2019-ben és idén is tovább nő. Trendi elmélet, hogy ha kevesebb gyermek születne, csökkenne a CO₂-kibocsátás.

A világméretű klímaváltozás, s ezen belül a felmelegedés kérdését a tudományos világ ma tényként kezeli, mindenekelőtt a több mint 150 éve folytatott mérések eredményei alapján. A klímaváltozást egyrészt hosszú távon ható természetes okokra (változó naptevékenység és bolygóállás, lemezmozgások, vulkánkitörések stb.), másrészt emberi tényezők hatására (károsanyag-kibocsátás) vezetik vissza. Az erős politikai színezetet öltő viták nem annyira az éghajlatváltozás tényét kérdőjelezik meg, hanem inkább arról szólnak, hogy mennyire felelős az emberi tevékenység az általános felmelegedésért – nagyon leegyszerűsítve a globalisták és a tudósok többsége szerint maximálisan, a szuverenisták szerint viszont minimálisan.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) tájékoztatója szerint a 20. század második felében a melegedést már „nagy valószínűséggel” az emberi tevékenység okozta, a megfigyelt értékek ekkor ugyanis már nagyon eltértek a csak természetes okok és a belső ingadozás hatására szimulált értékektől az Antarktiszt kivéve minden kontinensen. Így nagyon valószínű, hogy a globális átlaghőmérsékletben a 20. század közepe óta megfigyelt növekedés nagy része az antropogén (emberi) üvegházhatású gázok koncentrációnövekedésének tudható be – olvasható az OMSZ elemzésében. Az óvatos fogalmazás oka, hogy az emberi környezetkárosítás elsődleges volta egyelőre csak modellszámításokkal igazolható tudományosan.

„2019-cel globálisan egy rendkívül meleg évtizedet zártunk, amelynek során rekordokat döntött a jégtakaró visszahúzódása és a tengerszint emelkedése is, méghozzá az emberi tevékenységből származó üvegházhatású gázok által előidézett melegedés miatt. A hőhullámok és az aszályok sok áldozatot követeltek, fokozták az erdőtüzek kockázatát és terméskiesést okoztak világszerte” – írja elemzésében Lakatos Mónika meteorológus, az OMSZ Éghajlati Osztályának kutatója, egyben az OMSZ Meteorológiai Tudományos Bizottságának titkára.

Lakatos szerint egyébként hazánk az éghajlatváltozás hatásainak erősen kitett régió, különösen földrajzi jellegzetességeiből és elhelyezkedéséből adódóan. 1901 óta a melegedés itt 1,23 °C - ez nagyobb a világátlagnál -, intenzívebbé vált a csapadékhullás, különösen nyáron, a rendszeresen fellépő hőhullámokhoz kapcsolódva komolyabb, nagyobb térséget érintő aszályok alakulnak ki, átlagosan hatévente.

A klímakutatók szerint nemzetközi összefogással az emberiség képes lenne a felmelegedés lelassítására. Ezt a CO₂-ot leghatékonyabban megkötő fák, erdők védelmével és telepítésével érhetné el, továbbá olyan lépésekkel, mint a fosszilis energia (szén, kőolaj, földgáz) helyettesítése megújuló energiával, a műtrágya kiiktatása, a táplálkozási szokások észszerűsítése vagy az autók helyett a tömegközlekedés preferálása, és általában véve a túlfogyasztás – s ezáltal az energiafelhasználás és szeméttermelés – visszafogása.  

Ám eleve kérdéses a radikális életmódváltás esélye a mai világban, különösen a fiatalság körében, amely a legaktívabb haszonélvezője a technológiai fejlődésnek, és soha nem látott mértékben szocializálódott a fogyasztói társadalomba. Lányi András környezetvédő, egyetemi docens egy tavalyi víz világnapi rendezvényen utalt arra, hogy a klímaváltozás problémája elsősorban a fejlett világ fiataljainak millióit viszi utcára. Lányiban a Rómában tüntető fiatalok láttán fogalmazódott meg a kérdés: vajon belegondoltak-e abba, hogy saját maguk ellen tüntetnek? Vajon ők maguk le tudnának-e mondani a repülésről, az autózásról, a hamburgerevésről, évenkénti okostelefon-cseréről? „A helyzet azért tűnik reménytelennek, mert olyan mértékű életmódváltozásra lenne szükség, amit mi biztosan nem fogunk végrehajtani” – fogalmazott az ÖKO-Szigeten tartott előadásában Lányi András.

Ennél „trendibb” elképzelés a negatív születésszabályozás gondolata a környezet védelme érdekében, melyet a vegán mozgalom mellett tudósok ezrei is előszeretettel propagálnak, s amelynek lényege, hogy az egyéni fogyasztás visszafogásán túl a gyermekvállalásról való lemondással is meg kell menteni a Földet a pusztulástól. (Lásd erről bővebben: Születésellenesség felemelkedőben? Nem trendi a baby-boom – Hetek, 2019.02.22.) 

„Ha globálisan folyamatosan fél gyermekkel nő a termékenység 2100-ig, akkor 60 százalékkal több szén-dioxid-kibocsátásra lehet számítani, míg ha átlagosan fél gyermekkel kevesebb születik, akkor 40 százalékkal kevesebb lehet a kibocsátás globálisan” – így érvelt júliusban Dérer Patrícia, a Göteborgi Egyetem tudományos munkatársa az Európai Bizottság egyik rendezvényén, melyen a magyar családpolitika születésösztönző hatását elemezték. Dérer szerint egyéni szinten a tervezettnél eggyel kevesebb gyerek megszületése lehet a leghatásosabb döntés, minden más, amit étrendi vagy közlekedési szinten hozunk, eltörpül emellett.

A képhez hozzátartozik, hogy az ENSZ adatai szerint 1950 óta világviszonylatban folyamatosan csökken a termékenységi ráta, amely 1950-ben 4,7 volt, 2017-ben 2,4. Országonként nagy a szórás: Nigerben például 7,2, míg Cipruson 1 az érték. Jellemző tendencia, hogy ha egy ország gazdaságilag fejlettebbé válik, az a születésszám csökkenésével jár. (Hazai viszonylatban is mindmáig a fejletlenebb, szegényebb régiókban születik aránylag a legtöbb gyermek.) Ma már a világ országainak fejlettebb felében a termékenység nem éri el az egyszerű reprodukcióhoz szükséges 2,1-es szintet. Ahol meghaladja (Afrikában, Ázsiában és a bevándorlás folytán az USA-ban), ott többnyire a fiatal, szülőképes korú nők magas száma miatt komoly népességnövekedést eredményez. Az előrejelzések szerint a világ népességének növekedése 2100-ra közel 11 milliárd főnél meg fog állni, majd csökkenő tendenciába fog átváltani.

Dérer azt is elismerte, hogy a gazdasági fejlődés szempontjából sem a tartós népességnövekedés, sem a tartós népességfogyás nem fenntartható. Ez egyértelmű utalás arra, hogy a születésszám csökkenését a túlnépesedés veszélyével emlegetett fejlődő világban látná szükségesnek a szakember.

Ugyanakkor részletesebb számítások azt mutatják, hogy elsősorban nem a népességszám növekedése okozza a magasabb CO₂-kibocsátást, hanem az életszínvonal általános emelkedése, és mindenekelőtt a legfejlettebb országok. A technológiai fejlődés következtében világviszonylatban növekszik a jólét, egyúttal nő az energiafogyasztás és a károsanyag-kibocsátás is. A Világbank adatai szerint a magas és a közepes jövedelemmel rendelkező államok a globális üvegházgáz-kibocsátás 86 százalékáért felelnek.

Kimutatható az is, hogy a fejlett világra jellemző népességfogyás nem jár együtt a károsanyag-kibocsátás arányos csökkenésével.

A környezetszennyezés mértékét tehát nem a háztartások létszáma, hanem az anyagi helyzetük határozza meg.

A képet tovább árnyalja, hogy a 21. század végéig előreláthatóan fokozódnak az egyenlőtlenségek: míg 1950-ben a világ népességének 27 százaléka élt magas jövedelmű országban, addig 2100-ban csak 12 százalék fog, míg az alacsony jövedelmű országban élők aránya 5-ről 23 százalékra nő.

„Történeti értelemben a legfejlettebb ipari államok a legnagyobb üvegházgáz-kibocsátók, tekintve, hogy az ipari forradalom Nagy-Britanniából indult (az 1850–2012 közötti időszakot tekintve a legnagyobb kibocsátó az Egyesült Államok 20 százalékkal, majd 17 százalékkal az EU 28 tagállama következik, ezután 12 százalékkal Kína, 6–6 százalékkal pedig Oroszország és India). Ám a klímaváltozás következményeit globálisan vagyunk kénytelenek elviselni, s a sérülékenyebb fejlődő országoknak van relatíve kevesebb eszközük a káros hatások enyhítésére” – olvasható abban az elemzésben, amit nemrég tett közzé a Magyar Tudományos Akadémia a decemberi madridi klímacsúcs kapcsán. A szerzők mindenekelőtt konkrét, 2030-ig szóló jelentősebb vállalásokat sürgetnek, tekintve, hogy minden eddigi nemzetközi egyezmény és klímacsúcs ellenére 2018-ban történelmi csúcsot ért el a globális széndioxid-kibocsátás, ami 1,7 százalékkal volt magasabb a 2017-es adathoz képest, és 2019-ben tovább emelkedett. (A 2018-as növekedés 85 százalékát Kína, India és az Egyesült Államok adta.)

Az UNEP, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának jelentésében az áll, hogy a legfejlettebb államokat tömörítő klub, a G20-ak felelősek jelenleg az összkibocsátás 78 százalékáért. A dokumentum szerint az üvegházgáz-kibocsátás mértékét – melynek növekedése előreláthatóan idén sem áll meg – 2030-ig éves átlagban 7,6 százalékkal kellene csökkenteni.

 

Olvasson tovább: