Kereső toggle

A szökött pilóta, az elveszett cirkáló és a bosszú

A moszad-sztori – harmadik RÉSZ

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az 1960-as években Izrael szembesült azzal, hogy a legfejlettebb szovjet haditechnikával felszerelt ellenséges arab szomszédai egyre komolyabb fenyegetést jelentettek rá nézve. A zsidó állam így mindinkább fokozta hadi kiadásait, de szükség volt a titkosszolgálat támogatására is.

A Szovjetunióhoz közel álló arab államok (Irak, Szíria és Egyiptom) szinte kivétel nélkül mind rendelkeztek az 1959-ben bemutatott MiG-21-es vadászrepülővel, amely korának egyik legfejlettebb gépe volt. Izrael viszonya azonban ekkorra már jócskán megromlott a Szovjetunióval, így a zsidó állam a MiG-ek híján francia Mirage II vadászgépek beszerzése mellett döntött 1962-ben. Az izraeli légierő vezetője, Ezer Weizman ezredes azonban tudta, hogy a szovjet géptípus pontos ismerete nélkül pilótáik könnyen hátrányba kerülhetnek egy esetleges légi párbaj során a szomszédos Szíria vagy Egyiptom légierejével szemben.

Így hát merész feladattal bízta meg a Moszad vezetőit: bármi áron, de szerezzenek be egy sértetlen MiG-21-est további tanulmányozás céljából. A Moszadnál hamar rájöttek, hogy ez csak úgy lehetséges, ha a környező arab országok pilótái közül egyet rá tudnak venni arra, hogy gépével együtt dezertáljon.

Az első két próbálkozás tragikus véget ért: első alkalommal a megkörnyékezett egyiptomi pilóta dezertálás helyett jelentette feletteseinek a Moszad próbálkozását, a lebuktatott izraeli ügynököket pedig kémkedésért kivégezték. A Moszad másodszor Irakban próbálkozott, szintén sikertelenül, ám ezúttal az ellenálló iraki pilótákat még azelőtt hatástalanították, hogy jelenthettek volna.

Az iraki szökevény

Már-már lemondtak az akcióról, amikor 1964-ben egy iraki zsidó besétált Izrael teheráni nagykövetségére, és elmondta, hogy barátnőjén keresztül ismer egy iraki pilótát, akit keresztény hite miatt hátráltatnak az iraki légierőnél. A pilótával, Munir Redfával a Moszad egy női ügynöke vette fel a kapcsolatot. Redfa elpanaszolta neki, hogy felettesei annyira nem bíznak benne, hogy nemcsak az előléptetését akadályozzák, hanem gépét is csak minimális üzemanyaggal töltik fel (a későbbi tények ismeretében az elővigyázatosság nem is volt teljesen alaptalan). Ezen kívül arra kötelezték, hogy családjától távol, Bagdadban éljen, valamint az iraki kurdokat bombázza, amely feladat szintén ellenszenves volt a keresztény Redfának.

Így a Moszad ügynöke rávette a pilótát, hogy Franciaországban találkozzon a Moszad vezetőivel, ahol beavatták a terv részleteibe: egymillió dollárért és izraeli állampolgárságért cserébe repüljön el MiG-21-es gépével Izraelig. A pilóta beleegyezett, így megkezdődött az akció előkészítése. Izrael a pilóta családjának biztonságát is garantálta.

1966. augusztus 15-én Redfa Észak-Jordániában gyakorlatozott egységével, amikor hirtelen elszakadt az alakulattól. Izraelben eközben a vadászpilóták szigorú parancsot kaptak, amely megtiltotta minden ismeretlen repülőgép hatástalanítását. Csakhamar egy iraki MiG-21-es jelent meg a láthatáron, amely a béke jeleként billegtette a szárnyát. Redfa repülője két izraeli Mirage kíséretében landolt végül, üzemanyagának utolsó cseppjeit is felhasználva.

Az akció hatalmas siker volt a Moszad számára: a honi légierő a gép gyengeségeit és erősségeit is feltérképezhette, így egy évvel később a hatnapos háborúban az izraeli vadászpilóták veszteségek nélkül hat szír MiG-21-est is le tudtak lőni. A háború után Izrael kölcsönadta a gépet az Egyesült Államoknak, ahol szintén alaposan kielemezték. Többek között ez segítette hozzá Izraelt az F-4 Phantom amerikai vadászgép beszerzéséhez, amely típus utána egészen 2004-ig szolgált az izraeli légierőben. Munir Redfa nem tudott beilleszkedni az izraeli társadalomba; 1998-ban Amerikában halt meg.

Akik magukat lopták meg

A hatvanas években Izrael nemcsak a légierő fejlesztésén, hanem hadihajók beszerzésén is dolgozott. A hatnapos háború után az Izrael által megrendelt és kifizetett francia Saar rakétanaszádok egy részét azonban a De Gaulle által bevezetett 1968-as embargó miatt a francia fél nem szállította le Izrael számára. Mivel az izraeli hadiflotta több hajóját is elvesztette ebben az időszakban, a haditengerészetnél úgy döntöttek, hogy a hajókat mindenképpen meg kell szerezni az embargó ellenére is. Ehhez a Moszad egy elképesztő tervvel állt elő.

A kész hajók a francia Cherbourg kikötőjében várakoztak, amikor egy panamai bejegyzésű norvég cég, a „Starboat” képviselői keresték fel a francia hatóságokat. Elmagyarázták, hogy társaságuk tengeri olajfúrótornyok létesítésére specializálódott, és a hadihajók egy kisebb átalakítás után tökéletes kutatóhajók lehetnének. A franciák örömmel bocsátották a „Starboat” rendelkezésére a hajókat, csak azt nem tudták, hogy a cég képviselői valójában egytől egyig a Moszad emberei.

Az izraeli hadsereg képviselője eközben hatalmas (ál)alkudozásba kezdett a „norvég” céggel a hadihajók értékesítéséről. A felek végül a francia védelmi miniszter engedélyével nyélbe ütötték az üzletet: a hadihajók a „Starboat” tulajdonába kerültek, a szerződés szerint azonban a legénység továbbra is az izraeli haditengerészet embereiből állt egy átmeneti ideig. A Moszad terve nem is lehetett más, mint az öt hadihajót elkötni, és titokban a Földközi-tengeren keresztül Izraelig úsztatni.

Az előkészületek

Megtévesztésként a hajók ezt követően rendszeresen rövidebb utakat tettek meg a norvég partok felé. Eközben a legénységet szépen lassan lecserélték 80 izraeli tisztre és matrózra, akik több hullámban, Európa különböző pontjairól turistaként érkeztek 1969 decemberéig a kikötővárosba. A készleteket apránként, titokban töltötték fel üzemanyaggal és élelmiszerrel, hogy a nyolcnapos, Haifáig tartó utat kibírják.

A szökést 1969 karácsony éjszakájára időzítették. Ahhoz viszont, hogy a kikötőben éjszaka felharsanó hajómotorok hangja ne keltsen megütközést a városban, újabb cselhez kellett folyamodniuk. A motorokat hetekkel a tervezett időpont előtt járatni kezdték éjjelente. A motorzúgástól aludni képtelen lakosság felháborodott számonkérésére a „Starboat” képviselői azt válaszolták, hogy a hajókat a hideg téli hónapokban a partról nem lehet eléggé kifűteni, így muszáj járatni a motorokat. A francia hatóságok ezt az érvet meggyőzőnek találták, így a motorzúgatás folytatódott.

Az elveszett cirkálók

December 24-én a hajók végül az éj leple alatt titokban megindultak a Gibraltári-szoros felé. A hajók eltűnését Cherbourgban a BBC riportere vette észre vagy 12 órával később. A francia hatóságok így a BBC híradásából értesültek arról, hogy a hajóiknak nyoma veszett. Eközben különböző tévéstábok Norvégia, valamint Portugália felé repülve kutatták az eltűnt hajókat. Felröppent a hír: lehetséges, hogy Izrael ellopta saját hajóit? A Rejtő-könyvekbe illő kavarodás közepette a brit haditengerészet radarjai ismeretlen hajókat észleltek a Gibraltári-szoros közelében. Az ellenőrzésre kiküldött helikopter pilótája a felségjelzés és név nélküli hajókat látva rájött, hogy az eltűnt torpedónaszádokat látja. A franciákat megfricskázni mindig kész brit virtusnak köszönhetően lámpájával a következő üzenetet jelezte a hajók utasai számára: „Bon voyage!”

A francia védelmi miniszter dühöngött, és utasítást adott a légierőnek a hajók elsüllyesztésére, azonban ezt a miniszterelnök megakadályozta. A franciák így a fenyegetőzésen kívül nem tudtak mit kezdeni az addigra nyílt vizeken haladó hajókkal, amelyeket hamarosan a légierő gépei kísértek Haifáig. Itt december 31-én hatalmas ünneplő tömeg fogadta az öt torpedónaszádot.

Az esetet követően Franciaország egy időre teljesen megszakította a katonai kapcsolatot Izraellel, így a zsidó állam véglegesen az amerikai fegyverimport felé fordult, és a két ország megerősítette katonai szövetségét. A Moszad ügynököket pedig állítólag sokáig úgy figyelték Franciaországban, mint ahogy a legveszélyesebb terroristákat szokás…

A bosszúállás

A Moszad azonban nem csak a „kölcsönzés és lopás” terén alkotott maradandót. Az 1972-es müncheni olimpián elkövetett palesztin terrortámadás után egy akció erejéig nem az ország védelme, hanem a bosszú vált az „Intézet” legfontosabb céljává.

A történet, melyet Steven Spielberg is feldolgozott München című filmjében, a müncheni olimpián kezdődött, ahol a Fekete Szeptember terrorszervezet 11 izraeli olimpikont ejtett túszul, majd végzett ki kegyetlenül. A Moszad ezt követően indította el „Az Úr haragja” fedőnevű akcióját, a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) tagjai ellen.

Az első kivégzés Rómában történt 1972 októberében, ahol 12 golyóval végeztek egy palesztin terroristával – ezt a módszert később is előszeretettel alkalmazták. Másik gyakorta használt eszközük a rejtett bomba volt. Egyik terroristával Cipruson, a hotelszobájában az ágya alá rejtett bomba végzett, míg másikukat, a PFSZ francia fejét egy, a telefonjába rejtett bomba segítségével sebesítették meg halálosan.

A célzott likvidálásokon kívül egy, a hadsereggel is összehangolt támadássorozatra is sor került, amit a „Fiatalság tavasza” hadműveletként neveztek el. Az akció keretein belül 1973. április

9-én a libanoni partoknál izraeli katonákkal teli motorcsónakok kötöttek ki, ahol már várták őket a Moszad emberei. A katonákat ezt követően bérelt autókkal szállították a célponthoz, ahol három PFSZ-vezetőt lőttek le a lakásukban. A katonák ezután autóikkal visszatértek csónakjaikhoz, majd távoztak.

Ezzel párhuzamosan 14 izraeli ejtőernyős-kommandós támadta meg a PFSZ katonai szárnyának egyik épületét, ahol tűzharcba keveredtek körülbelül 100 palesztin terroristával. Végül egy robbanószerkezet segítségével sikerült felrobbantaniuk az épületet. A kommandósokat ezt követően a légierő helikoptereivel menekítették ki.

„Az Úr haragja” akció során 1972 és 1990 között több mint 100 palesztin terroristával végeztek a Moszad ügynökei Európa-szerte a legkülönfélébb módszerekkel. Az „Intézet” emberei semmilyen módszertől sem riadtak vissza annak érdekében, hogy Izrael ellenségeit likvidálják, elrettentsék, kikémleljék vagy megtévesszék. Többek között az ő munkájuknak köszönhető, hogy minden ellenállás ellenére a zsidó állam erősödik, és hatékonyan küzd az őt megsemmisíteni vágyó terroristákkal és terrorállamokkal szemben.

Olvasson tovább: