Kereső toggle

1969: Az ártatlanság alkonya

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Olyan volt, mint egy Dante-jelenetről készült festmény: mintha a testek a pokolból emelkedtek volna ki: félmillió ember aludt előttünk, egymásba fonódva, beborítva sárral” – így idézte fel az ellenkultúra máig leghíresebb hétvégéjét az egyik résztvevő, John Fogerty, a Creedence Clearwater Revival gitárosa.

Világszerte nosztalgiaprogramokkal emlékeznek a Woodstock fesztivál 50. évfordulójára. Persze a különböző retrofesztiválok mit sem idéznek fel a hajdani háromnapos együttlét realitásából, amelynek ma ritkán emlegetett közös jellemzője volt a kollektív, nemtől és korosztálytól független nudizmus, a teljesen szabadon fogyasztott keménydrogok és a new age révülete. „A világ jövője a ti kezetekben van. Az egész világ látni fog benneteket” – jövendölte a rendezvényt megnyitó indiai guru, Sri Swami Satchidananda. (A fesztivál rendkívüli történetéről tíz éve lapunk részletes cikkben számolt be: Woodstock öröksége. Hetek, 2009. augusztus 19.)

Visszatekintve a fesztivál valóban vízválasztónak bizonyult: végleg lezárta a rockzene felhőtlen korszakát. A Woodstockot megelőző évtized egy olyan időszak volt, amelyben rengeteg ikonikus sztár tűnt fel, és hihetetlen mennyiségű sláger született. Nemcsak a rocktörténelem három legnagyobb csillaga – a Beatles, Elvis és a Rolling Stones – pályafutásának csúcsa esik ebbe a korszakba, hanem a rocktörténelem legendás dalainak többsége is. 2011-ben a Rolling Stone magazin összegyűjtötte „Minden idők legjobb 500 dalát”. A listán az első 50 helyezett dal abszolút többsége – 30 szerzemény – az 1959 és 69 közötti évtizedben született.

Mai füllel hallgatva ezek a topdalok nagy része kedves, már-már idilli világot idéz meg. Ami persze már akkor is illúzió volt. A listán hatodik helyezett kaliforniai napfény-zenekar, a Beach Boys például 1968-ban azzal a hippizenészből kultuszvezérré lett, Charles Mansonnal vett fel egy stúdiódalt, akinek követői egy évvel később – a Woodstock fesztivál előtti héten – kaliforniai villájában brutálisan meggyilkolták a nyolc és fél hónapos terhes Sharon Tate színésznőt, valamint négy vendégét. A zenekar egyik alapító tagja, Denis Wilson hónapokon keresztül otthonában szállásolta el a „Manson-család” számos tagját, akik gyakorlatilag folyamatos orgiát tartottak a luxusvillában.

Charles Manson életében a rockzene összekeveredett a legpusztítóbb hajlamokkal. Szenvedélyesen próbált híres zenész lenni, azt álmodta, híresebb lesz, mint a Beatles, de neve csak a 20. század egyik legborzalmasabb bűnözőjeként maradt fenn. Manson skizofrén volt, egyszerre hitte magát Jézus Krisztusnak és Lucifernek, követői is így tisztelték.

A Tate-gyilkosságok és a Woodstock fesztivál a dalszövegek terén is fordulatot hoztak. 1969-ig rendszeresen megjelentek bibliai utalások a rockslágerekben, elég csak Elvis Presley számos gospel ihletésű dalára, Paul Anka Édenkertben játszódó slágerére (Adam and Eve), Neil Sedaka és Tom Jones Sámsonról és Deliláról írt dalaira, vagy a The Byrds listavezető slágerére utalni (Turn, Turn, Turn). Az utóbbi dal különlegessége, hogy–címe (magyarul: Fordulj, fordulj, fordulj meg!) kivételével – szövege teljes mértékben a Bibliából származik, a Prédikátor könyve harmadik fejezetének első nyolc verséből („Mindennek rendelt ideje van”).

A rockzene és a bibliai kultúra persze kezdettől fogva ellentmondásos viszonyban állt, maga a rock and roll szó kettős értelme is ezt tükrözi: eredetileg a fekete gyülekezetben a lelkes mozgással kísért közös gospel éneklést jelentette, de a kifejezés a szlengben a szexuális aktust is jelentette. A rockzene első korszakában ez a két világ – a gospel ihletettségű népszerű zene és a szexuális féktelenség – egyszerre jelen volt. Woodstock után – kevés kivételtől eltekintve – már csak az utóbbi maradt.

 

Olvasson tovább: