Kereső toggle

Az igazság pillanata

Aratás kérdőjelekkel

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Június vége, az iskola bezárt, a legtöbben a nyaralást tervezgetik: hova, mikor, mennyiért, lehetőleg vízpartra, mert a hőség elviselhetetlen. Valóban az, de a földeken bírni kell, mert az aratáshoz ilyen időre van szükség.

 

A hőségben nem vonul a párától a gabona, könnyen pereg, és száraz, ami fontos, mert a tisztítás mellett a leginkább árnövelő kiadás a szárítás. A magyar mezőgazdaság legfontosabb hetei közé tartoznak ezek, ilyenkor derül ugyanis ki, rentábilis volt-e az egész éves befektetés, a vetés. A mintegy hatvanezer gazdálkodó számára az aratás mindig az igazság pillanata, de az agrárium egészének is a számadás ideje. Mert hiába a jó termőterület, a szakmai tudás, a jó vagy éppen rossz időjárás, az éppen aktuális agrárpolitika dönt a sikerről és a kudarcról: mindent tönkrevághat, vagy nagyon sikeressé is tehet. A mezőgazdaságban mára nem az időjárás és a tudás, vagy épp a tapasztalat a legfontosabb tényező, hanem az Európai Unió agrárstratégiája, amely éppen idén, az új parlamenti ciklusban újul majd meg, és határozza meg, melyik tagállam gazdái járnak jól, melyikéi pedig rosszul.

Árpát vágni érzéssel

 

A hőmérő higanyszála 42 fokot mutat, a hőség rekkenő, a zaj rettenetes, az árpa toklásza mindenhova beférkőzik és szúr, de kegyetlenül, miközben Balázs Tibor szeghalmi gazdával az ez évi gabonatermésről beszélgetünk. Kérdezném a gazdát, de csak fél füllel figyel rám, mert közben egész testével gesztikulál a kombájn vezetőjének: tegye már lejjebb a vágóasztalt, mert nagyon meg van dőlve az árpa. A kezelő a vezetőfülkében erősen bólogat, majd ugyanúgy folytatja tovább. „Eh, ezek a kölkök – legyint Tibor dühösen – még aratni sem tudnak, a jobb gépkezelők már a nagy agrárcégeknél dolgoznak.” Hiába van klíma, lézerfej meg digitális kijelző, az ilyen árpát vágni érzéssel, ösztönből kell. „Szétszórják nekem itt csak a termést, mert ebben a dög melegben erősen pereg a szem.” Az eddigi tapasztalatok alapján az árpa rekordtermést

hozott országosan, a búza vélhetően kevesebbet terem, de a tavalyi ötmillió tonna most is meglesz, bőven jut belőle exportra is – sorolja Balázs Tibor a várható termésátlagokat.

Rendszerváltás előtt és után

 

Ahhoz képest, hogy ősszel porba vetettük a vetőmag búzát, a téli csapadékhiány pedig tavasszal katasztrófa képét vetítette előre, igazi csodáról beszélhetünk, hiszen nem látszik a mennyiségben és a minőségben hiány. Az ár még kérdéses az éves mérleg képletében, mert hiába a nagy hozam, sajnos egy szűk kereskedő réteg fölözi le a hasznot, és határozza meg az árakat, az pedig erősen kihat a gazda lelkére és kedélyére is. A hazai mezőgazdaság fő profilja a szántóföldi növénytermesztés, amelynek profitja fontos részét képezi a nemzetgazdaságnak – mondja Kovács János agrárközgazdász. Az európai uniós csatlakozáskor a magyar mezőgazdaság nem éppen a legjobb pályára állt, hiszen a támogatási rendszerbe való bekerülésnek komoly áldozatai is voltak, mint például az egykor sikerágazatnak számító cukorrépatermelés és az állattenyésztés, valamint a tejtermelés is. Ez a folyamat nem ránk kényszerített külső akarat vagy szándék volt, hanem belső folyamat eredménye, hiszen a magyar mezőgazdaság hatékonysága, árbevétele, fejlődése a mai világviszonylathoz képest is lelassult. A rendszerváltás után szinte kötelező volt a szerkezetváltás és az újrapozicionálás. A „működő szocializmusban” egy szűk belső és külső piac alacsony minőségű tömegtermelés felé vitte a mezőgazdaságot, nem volt igény a minőségre, a mezőgazdaságra épülő élelmiszeripar pedig mesterséges piaci körülményekre termelt, a dolgozók azt vették és ették, ami az üzletben kapható volt. A szocialista szemléletmód alapja a szovjet kolhozrendszer volt, ami nem a minőségi élelmiszerek előállítására jött létre, hanem a tömegtermelésre, az éhezés elkerülésére. Itthon volt ezen a termelőszövetkezeti stratégián egy kiskapu: a háztájizás, amit Kádár elvtárs vezetett be a hatvanas évek végén, ezzel is mintegy ösztönözve a mezőgazdaság termelékenységét és hatékonyságát. A rendszerváltáskor a birtokszerkezet változása is szinte a második világháború utáni szerkezetre állt vissza, a kárpótlási jegyek szétosztása révén még a működő és hatékony szövetkezetek is padlóra kerültek. A politika revíziót hirdetett, a mezőgazdaság azonban nem volt képes az azonnali reakcióra, és ebben a káoszban jött az újabb kihívás a túlélőknek, az uniós csatlakozás – mondja az agrárszakember. A csatlakozás egyik rendkívüli előnye az állam számára hozott megkönnyebbülést, hiszen már nem a tagállamok finanszírozzák a mezőgazdaságuk fejlődését, hanem közvetlenül az Európai Unió, az állam csak a működés szabályait ellenőrzi, minden gazda vagy cég az uniós támogatást közvetlenül kapja. A közös agrárstratégia hatása meglátszik: az ágazat a csatlakozás óta lassan, de biztosan növekszik és összesen 22,7 százalékkal nőtt. Azonban ez a szám nem kell, hogy hurráoptimizmust okozzon, mert az uniós átlagban tizennégy ország áll előttünk és csak tíz mögöttünk, és összességében elmondható, hogy a magyar mezőgazdaság messze nem használja ki az adottságait, van még hova fejlődnie.

A számoktól a tarlóig sok lépés vezet, és ott lényegesen egyszerűbben látják a helyzetet a gazdák, így Balázs Tibor is. Az árpa tonnáját 9 százalékos szárazság mellett 41 000-44 000 forintért veszik. Ha valakinek héttonnás termése van hektáronként, akkor a haszna 100 ezer forint hektáronként. Ha csak 5 tonna, akkor ez a haszon már elúszott, mert a beművelés vagy bekerülés költsége a vetéstől a betakarítás végéig, a tisztításig 200 ezer forint. Az árbevételhez jön még a támogatás: ez, ha minden kritériumnak megfelel a gazda, és betartja a szabályokat, akkor 70 ezer forint hektáronként. A kombájnból ahogy jön a gabona folyama, úgy látják a gazdák, hogy az aratás meghozta-e a remélt hasznot, vagy sem. Ezért mondják errefelé, Észak-Békésben: a tarlón mindenkit utólér az igazság pillanata.

 

Olvasson tovább: