Kereső toggle

Kína selyemúton érkezik

Kell-e félni az ázsiai óriástól?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A világ legnagyobb gazdaságává váló Kína egy gazdasági eszközökkel gyarmatosító diktatúra vagy a lemaradó térségek felemelkedését segítő jótékony „nagy testvér”? A válasz nekünk, magyaroknak sem mindegy.

 

„A kínaiak mindent felvásárolnak Kambodzsában, szőröstül-bőröstül. A kormány gyakorlatilag kiárusítja az országot” – magyarázza egy vállalkozó ismerősünk, miközben egy kambodzsai üdülőváros, Siem Reap utcáin autózunk. Először egyfajta összeesküvés-elméletnek hat a sommás megfogalmazás, tekintve, hogy a településen egy kínai nem sok, annyit sem látunk. Aztán egyre konkrétabb részleteket hallunk, és nemcsak vállalkozó ismerősünktől, hanem szinte mindenkitől, akivel két percnél hosszabban beszélünk a kambodzsai közéletről. Az interneten rákeresve újságcikkek zöme szól arról, hogy kínaiak építik az ország egyik legújabb autópályáját (ami majd fizetős lesz); eddig is 3 ezer kilométernyi utat és 8 hidat adtak át; vízerőművek létesítésével fejlesztik az ország energiaellátását; befektettek az új Siem Reap-i nemzetközi repülőtér megvalósításába; és évek óta szó van arról is, hogy a kambodzsai haditengerészeti fejlesztések finanszírozásán túl Peking hadihajókat is állomásoztatna az ország partjainál.  

Az árakat felverő ingatlanberuházások között külön téma a tengerparti Sihanoukville helyzete, ahol egymást érik a kínai szállodaépítések. Ezt saját szemünkkel is láthattuk: a város gyakorlatilag komplett építkezési területté vált, ahol gombamód nőnek ki a földből a hatalmas épületek. Mellettük minden esetben kínai betűkkel olvashatók a beruházással kapcsolatos információk. A település egyébként a kambodzsaiak kedvelt üdülőhelye – pontosabban csak volt, ugyanis az utóbbi időben a várost és a szállodákat elözönlő kínaiak miatt már alig-alig jönnek ide. A szállodában, ahol a vendégek 80 százaléka valóban kínai, megtudjuk: az ázsiai óriás terveiben Sihanoukville kaszinóvárosként szerepel. Ennek megfelelően a reggelinél még tömegesen jelen lévő vendégek a nap többi részében nem a tengerparton tűnnek fel, hanem – legalábbis a szintén „érintett” európai látogatók szerint – a szerencsejátéknak hódolnak (ami Kínában részben tiltott).

Igény az volna rá

A China Global Investment Tracker „befektetésfigyelő” adatai szerint Kambodzsában 2005 óta csaknem 15 milliárd dollár értékben fektettek be, illetve építkeztek a kínaiak (összehasonlításként: Magyarország 4 milliárd dollárral Kelet-Európában Szerbia után a második). Az kétségtelen, hogy a térségben elképesztő igény van a beruházásokra. Délkelet-Ázsia infrastruktúrájának fejlesztéséhez – az éghajlatváltozást is belekalkulálva – 2016 és 2030 között több mint 3000 milliárd dollárra lenne szükség, egész Ázsiát tekintve a becsült összeg csaknem tízszer ennyi – derül ki Goreczky Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársának elemzéseiből.

A nehézséget legtöbbször a finanszírozás jelenti: a beruházási költségek csupán 50 százalékát tudják fedezni a kormányok. „Vagyis a gazdasági növekedés fenntartásához szükséges infrastruktúra-fejlesztések finanszírozására további jelentkezőket kell találniuk a régió kormányzatainak. Ezek alapján nem meglepő, hogy a térség Kína Egy övezet, egy út kezdeményezésének fókuszába került, és az eredeti koncepció a Kínát és az Indokínai-félszigetet összekötő gazdasági folyosót az »Új Selyemút« egyik fő szakaszaként jelölte meg” – mutat rá a kutató.

Az említett Egy övezet, egy út kezdeményezés (Belt and Road Initiative – BRI) egyre gyakrabban hangzik el a hírekben. A 2013-ban bejelentett gazdasági-infrastrukturális terv lényege, hogy Kína pénzügyi tartalékaira és építőipari kapacitásaira alapozva egyfajta hidat épít az Ázsiai országok, illetve Európa és Afrika között. A jórészt kínai hitelekből és kivitelezőkkel épülő vasútvonalak, olaj- és gázvezetékek, kikötők Peking szerint a gazdaság felpörgetésével az emberiség felemelkedését segítik elő, legfőképpen a résztvevő csaknem 70 országnak hozva nyereséget.

A felkínált win-win helyzet ellenére nem minden ország lelkesedik a kínai pénz iránt még Ázsiában sem. A már említett Kambodzsában a kormányzati propaganda – Pekinggel összhangban – a gazdasági felemelkedés eszközeként állítja be az Egy övezet, egy út kezdeményezés keretében érkező befektetéseket (még ha a közvélemény nincs is erről meggyőződve), ám a szomszédos Vietnám például eddig nem kért a kínai hitelekből. A kritikusok szerint ugyanis hasonló veszély fenyeget, mint amit például Afrika kapcsán is gyakran hallani. A tőkebeáramlásra és az infrastruktúra-fejlesztésre vonatkozó igényeket ott is leginkább kínai beruházók elégítik ki, ám előfordul, hogy az adott ország kedvezőtlen feltételek mellett kapja meg a hitelt, vagy a beruházók nevetségesen alacsony áron jutnak hozzá az adott országban fellelhető nyersanyagokhoz, illetve stratégiai jelentőségű infrastruktúrákhoz (utak, repülőterek, kikötők). Vannak, akik szerint csak arról van szó, hogy Kína a lekötetlen ipari kapacitásait, illetve tőkéjét igyekszik hasznosítani minél előnyösebb feltételek mellett, mások szerint viszont Peking gazdasági-politikai dominanciájának a szélesítéséről, vagy máshogy megfogalmazva, egy újkori gyarmatosításról van szó olyan eszközökkel, mint például az adósságcsapda vagy adóssággyarmatosítás.

Nem kötelező üzletelni

Ez utóbbi vád legtöbbször Srí Lanka példája kapcsán hangzik el. Mint ahogy a már idézett Goreczky Péter írja, az indiai-óceáni szigetország 2017-ben 99 évre átengedte Kínának Hambantota kikötőjének működtetését, mivel nem tudta törleszteni a kínai állami vállalatok felé fennálló 8 milliárd dolláros tartozását. Ehhez kellettek ugyan az ország politikai vezetésének a hibái (átgondolatlan presztízsberuházások), ám közrejátszott a kínai hitelek magas kamata is. De nem ez az egyedüli példa arra, hogy egy ország az adósságelengedés fejében kénytelen átadni a területe egy részét Kínának. 2011-ben Peking egy több mint ezer négyzetkilométernyi, addig vitatott hovatartozású terület fejében engedte el Tádzsikisztán adósságállományának egy részét. (2007 és 2016 között a volt szovjet tagköztársaság külső adósságállományának növekedése 80 százalékban a kínai hitelek miatt következett be.)

A szakértő szerint nincs minden kétséget kizáró bizonyítéka annak, hogy Kína rendszerszinten és tudatosan adósítana el és tenne „gyarmatává” országokat, ugyanakkor Peking hitelezési gyakorlata nem átlátható, és az adós országokkal kapcsolatos gyakorlata sem egységes, továbbá az Egy övezet, egy út kezdeményezésnek nincsenek konkrétan meghatározott keretei és céljai. „Abban azonban a legtöbb résztvevő és elemző is egyetért, hogy Kína az infrastruktúra-fejlesztési finanszírozás egyik vezető – ha nem az első számú – szereplőjévé vált globális szinten” – emeli ki Goreczky Péter.

A gazdasági gyarmatosítás vádjait illetően Matura Tamás Kína-kutató szerint is árnyaltabb a kép, hiszen bármely ország jelentős gazdasági megjelenése egy másik országban szinte automatikusan gazdasági és politikai befolyásszerzést is jelent, még ha nem is ez a fő cél. Példaként említette, hogy ugyanígy épített ki magának globális befolyást az Egyesült Államok vagy korábban az európai nagyhatalmak. Kína esetében azonban az fontos különbség – mutatott rá –, hogy az erős központi hatalom képes fókuszálni az ország erőforrásait saját érdekeinek megfelelően, így tudatosabban használhatja befolyását a világban, mint a demokratikus országok. 

„Nem kötelező a kínaiakkal üzletelni. Az aggodalmak sok esetben leginkább abból fakadnak, hogy a fogadó ország elitje, kormánya valamilyen okból (akár személyes anyagi érdekekből) együttműködik a kínaiakkal. A leg-újabb elemzések szerint így például nem helyes arról beszélni, hogy Peking adósságcsapdába akar taszítani országokat. Ehelyett inkább arról van szó – mint például Srí Lanka esetén –, hogy a helyi vezetés belemegy akár olyan feltételekbe is, amelyek kizárólag az adott kínai vállalat érdekeit szolgálják, a kínai fél meg persze nem saját maga ellensége” – fogalmazott Matura Tamás, megjegyezve, hogy ez a jelenség egyébként egyes közép-európai országokban is könnyen előfordulhat, tehát nem egy ázsiai vagy afrikai specialitásról van szó. 

Arccal a vasútépítés felé

„A jelenkor legsúlyosabb egyenlőtlensége a fejlődésbeli egyenlőtlenség, ezért a fejlettebb országok feladata, hogy lehetőségeket teremtsenek a többieknek a felzárkózásra” – magyarázta az Egy övezet, egy út kezdeményezésről múlt héten tartott második nemzetközi konferencián Hszi Csin-ping kínai elnök, aki a kritikus hangokra reagálva kiemelte, hogy új adóigazgatási és finanszírozási irányelveket dolgoztak ki a hitelek fenntarthatósága érdekében. Mindez Magyarországot is érinti: a konferencia idején hirdették ki a Budapest–Belgrád vasútvonal felújítására kiírt tender győztesét – a konzorciumban két kínai cég mellett ott van a Mészáros Lőrinchez köthető RM International Zrt. is.

A 160 kilométeres szakasz kínai hitelből finanszírozott rekonstrukciójának terve számtalan kritikát kapott már: súlyosan túl van árazva (750 milliárd forint); a vonal alacsony kihasználtsága miatt belátható időn belül nem térül meg; felveti a korrupció gyanúját; ráadásul nem szerepel a kínai Egy övezet, egy út kezdeményezés hivatalos terveiben. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint ugyanakkor ez a vasútvonal fogja jelenteni a leggyorsabb szállítási útvonalat Délkelet-Európa és a kontinens belseje között. Ezért – magyarázta a Kossuth Rádióban – Magyarország tud profitálni földrajzi elhelyezkedéséből, hiszen a kínai selyemút tengeri ága a görögországi kikötőknél végződik – a verseny pedig azért folyik majd, hogy ki tudja a leggyorsabban eljuttatni az árut a kontinens belseje felé.

Az egyelőre nem világos, hogy az üzlet kinek éri meg jobban, mindenesetre ebből is jól látszik, hogy Kína számára felértékelődött a közép-kelet-európai régió, amely – mutatott rá Matura Tamás – megkerülhetetlen a Nyugat-Európa és Kína közötti összeköttetés során. „Magyarország ezen belül is fontos partner Peking számára, de nem szabad elfelejteni, hogy az EU–Kína kapcsolatok vagy a német–kínai kapcsolatok jelentősége mellett eltörpül” – fogalmazott, hozzátéve, hogy nálunk magas ugyan a kínai működőtőke-állomány a térség más államaihoz képest, de ennek forrása főleg a 2000-es évek első évtizedéből származik.

Arra a kérdésre, hogy Magyarország esetében vannak-e veszélyei a Kínával való szorosabb együttműködésnek, Matura Tamás rámutatott: dacára az elmúlt évek Kínával kapcsolatos hazai lelkesedésének, valójában a kínai–magyar gazdasági kapcsolatok jelentősége igen kicsi a magyar gazdaság egészéhez képest, sok intézkedés inkább csak szimbolikus jelentőségű. „Egyelőre nem látszik olyan tendencia, amely alapján hazánk komoly függőségbe kerülhetne Kínától, bár a Belgrád–Budapest vasútvonal tervezett költségei is hatalmasnak tűnnek, és ki tudja, tovább drágul-e majd a nagyrészt kínai hitelből finanszírozott beruházás” – tette hozzá a szakértő.

 

 

 

Kína a legnagyobb?

Egyre többen hivatkoznak úgy Kínára, mint a világ legnagyobb gazdaságára. Ez a GDP nominális értékét tekintve nem igaz, hiszen az még csak kétharmada az amerikainak. Ám – hívta fel a figyelmet Matura Tamás Kína-szakértő (képünkön) – a helyi árszínvonalat is figyelembevevő vásárlóerő-paritáson számolva már 25 százalékkal nagyobb a kínai össztermék. „Mindkét megközelítés helyes, csak mást fejez ki. Talán úgy a legpontosabb, ha azt mondjuk: Kína az USA mellett a világ legnagyobb gazdasága. Mindemellett nem szabad elfelejteni, hogy az egy főre jutó vásárlóerő-paritáson számolt GDP, azaz az átlagos életszínvonal az amerikai szint egyharmadát sem éri el” – tette hozzá Matura Tamás.
Az is kérdés persze, hogy mennyire stabil a kínai gazdaság. Az ország gazdasági növekedése lassul, és ettől függetlenül is újból és újból születnek olyan elemzések, amelyek az összeomlást vetítik előre. A szakértő szerint nagyon nehéz megítélni a kínai gazdaság valós állapotát, mert a statisztikai adatok megbízhatóságát sokszor maga a kínai kormány is fenntartásokkal kezeli, ráadásul egy Magyarországnál százszor nagyobb területű országról van szó, hatalmas regionális különbségekkel. „Az, hogy a kínai növekedés lassul, teljesen természetes és előre várt folyamat, hiszen minél magasabb egy ország fejlettsége, annál lassabban tud csak tovább nőni. Emellett a kínai gazdaságban egy szerkezetváltozást is igyekeznek végrehajtani, ami növekedési áldozattal jár.
A fő probléma az, hogy a kormány a politikai stabilitás érdekében továbbra is a rövidtávú, korábban már bevált élénkítési eszközökhöz nyúl, ami ellentmond a gazdaság hosszú távú érdekeinek” – tette hozzá, megjegyezve, hogy ezzel együtt hirtelen összeomlás nem várható, inkább elhúzódó lassulás, akár stagnálás, ami viszont könnyen kikezdheti a kommunista párt hatalmát.

 

 

 

Ötpontos terv

A kétoldalú kapcsolatok további fejlesztését szolgáló, ötpontos kínai-magyar megállapodás főbb elemei:
1. Egy közös magyar–kínai egyetem megalapítása, amely kínai részről a Kínai Társadalomtudományi Akadémiára, magyar részről pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre épül majd.
2. Elkezdik előkészíteni a Budapestet –  Kolozsváron keresztül – Bukaresttel összekötő gyorsvasút projektet, amelyet a magyar és a román kormány együttműködésére alapozva kínai pénzügyi és technikai segítségnyújtással terveznek megvalósítani.
3. Az építészeti együttműködés fejlesztése annak érdekében, hogy magyar építészirodák és
-mérnökök lehetőséget kapjanak a kínai nemzeti urbanizációs terv végrehajtásában.
4. Magyar és kínai vállalatok közösen hajtanak végre vízgazdálkodási fejlesztési projekteket Ázsiában és Afrikában.
5. A turisztikai rekordadatokat követően újabb légi járatok elindításával tovább növelnék a turisztikai forgalmat a két ország között.

 

 

 

Kínai motivációk

Ami az Egy övezet, egy út kezdeményezés hátterét illeti, Matura Tamás szerint a nyugati gondolkodásmód kényszeresen keresi a konkrét indokot, miközben a kínai gondolkozásmódra jellemző holisztikus megközelítésnek megfelelően e mögött is számos megfontolás áll. Szerinte legalább nyolc különböző, bár egymással összefüggő motivációról lehet beszélni: az ipari kapacitásfelesleg lekötése;
a pénzügyi tőkefelesleg lekötése; a nyugat-kínai tartományok fejlesztése; Kína geopolitikai hátrányainak csökkentése; Hszi elnök személyes politikai céljai; Kína nemzetközi elismertségének növelése; gazdasági- és politikai befolyásszerzés; reakció a transz-csendes-óceáni és  transzatlanti együttműködésekre és intézményépítésekre. „Kínai szakértők inkább azt hangsúlyozzák, hogy Kína win-win együttműködés keretében szeretné megosztani gazdasági sikereit a fejlődő világgal, vagyis Kína segít, és olyan igényeket elégít ki, amire senki más nem volt eddig képes vagy hajlandó. Gyakran igen indulatosan felróják, hogy egyes nyugati országok – ami alatt leginkább az Egyesült Államokat kell érteni – megpróbálják rosszindulatúan megakadályozni Kína jóindulatú hozzájárulását a világ fejlődéséhez. A két narratíva között nincs igazi ellentmondás, csak mindkét oldal a neki kedvező részét domborítja ki” – fejtette ki a szakértő.

 

 

Olvasson tovább: