Kereső toggle

Elmondták mindenkinek

Lavinát indított a lengyel papi pedofil botrány

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Tíz nap alatt több mint 21 millióan nézték meg a lengyel papi pedofíliáról szóló Ne mondd el senkinek című dokumentumfilmet. a film az európai és a lengyel választásokra is komoly hatással lehet, de a római egyházat is megrendítheti a kontinens egyik legkatolikusabb országában. Felkavaró részletek.

„Egy lakókocsiban aludtunk. Szörnyű éjszakák voltak. Az atya először benyúlt a pólóm alá és a nadrágomba, aztán még ennél is tovább ment” – emlékszik vissza a filmben az egyik áldozat egy tóparti nyaralásra Kania atyával, aki a fiút édesanyja beleegyezésével vitte el kirándulni. „Ne mondd el senkinek, vagy mindent elmondok a szüleidnek!” – fenyegette a pap a ministránsfiút, akit több utazásra is magával vitt, többek között a Kanári-szigetekre is. „Ha nem jössz, az öcsédet viszem magammal!” – zsarolta vonakodó áldozatát, aki az utazás során hiába próbált ellenállni, Kania atya kinevette a próbálkozásait, és rendszeresen megerőszakolta.

Mindezt a pap annak ellenére tehette meg, hogy már 2005-ben őrizetbe vette a rendőrség, miután szexért cserébe pénzt ajánlott ministránsfiúknak, továbbá kiskorúakról készült pornográf felvételeket találtak a számítógépén. Az érintett egyházmegye püspöke azonnal kezelésbe vette az ügyet: Kania atyát áthelyeztette egy másik egyházmegyébe. Ott ugyan tudtak viselt dolgairól, ennek ellenére egy középiskolába küldték hittant tanítani.  Hároméves szolgálata során újra panasz volt rá, fiúkat próbált elcsábítani. Erről az igazgató levélben tájékoztatta az ottani püspököt, aki azonban nem vonta felelősségre a papot – ehelyett visszaküldte abba az egyházmegyébe, ahol korábban szolgált. Az iskolai tanítástól ugyan eltiltották, ám továbbra is viselte a reverendát egy kolostorban, illetve egy papoknak fenntartott nyugdíjasotthonban. És folytatta a gyerekek bántalmazását is: a fentebb leírt esetek ugyanis ezekben az időkben történtek. Kania atyát végül csak 2015-ben ítélte el a bíróság: gyermekek szexuális bántalmazása miatt hétéves börtönbüntetést kapott.

„Hogyan lehetséges az, hogy ugyanaz a pap, akinek a keze másfél órája még egy gyerek nadrágjában volt, kiszolgáltatja a szentáldozatot? Hogyan engedhetik ezt a felettesei?” – a filmben megszólaló egyik újságíróval együtt lengyelek millió tesznek fel mostanában ilyen és ehhez hasonló kérdéseket. Annál is inkább, mert a 120 perces alkotás nem hatásvadász effektek miatt durva annyira, hogy alig lehet egyszerre végignézni, hanem a szikár, tényszerű tartalom miatt. Az alkotók egykori áldozatokkal interjúznak, vagy az ő vallomásaikat olvassák fel, illetve az elkövetőket igyekeznek szembesíteni tetteikkel, egyes esetekben az egykori bántalmazottak közreműködésével. A film elején például egy Anna nevű hölgy keresi fel Jan atyát egy idősotthonban. A pap évtizedekkel ezelőtt rendszeresen kényszerítette az akkor hétéves kislányt, hogy szexuálisan kielégítse. A ma már idős férfi beismerte a tettét a rejtett kamerával rögzített felvételeken, és azt állította, hogy azóta megtért. A bántalmazást azzal próbálta magyarázni, hogy az apai szeretet váltott át nála fizikai vonzalomba, majd azon sajnálkozott, hogy a hölgy nem korábban kereste meg őt, mert akkor kompenzálta volna. „Ezt a pénz nem kompenzálhatja. Ez belül van” – válaszolja Anna, aki még ma is küzd a félelmekkel és a rémálmokkal.

Egy másik áldozat Franciszek Cybula atyát – a lengyel nemzeti hős, Lech Wałęsa egykori személyes lelki vezetőjét – keresi fel. A pap a kilencvenes évek második felében rendszeresen visszaélt szexuálisan az akkor tizenkét éves fiúval, akit azzal igyekezett nyugtatni, hogy ha nem történik ejakuláció, akkor nem követnek el bűnt. A forgatás idején elhunyt idős pap a szembesítés során azzal igyekezett védekezni, hogy mindez csak szórakozás volt, amit a fiú is élvezett – majd pénzt kínált egykori áldozatának.     

A film kitűnően bemutatja az eltussolásnak és a hárításnak azokat a mechanizmusait, amelyek a korábbi pedofil botrányok során tetten érhetők voltak a katolikus egyház részéről. A gyermekeket szexuálisan zaklató és/vagy bántalmazó papokat gyakran egyszerűen áthelyezték egyik egyházmegyéből a másikba; az eseteket – amelyek egyértelműen bűncselekménynek minősülnek – nem jelezték a világi hatóságoknak (ez egyébként szintén bűncselekménynek számít); a klérus az őket és a közvéleményt a tényekkel szembesítő újságírókat, civileket, ügyvédeket pedig egyházellenes propagandával vádolta meg; illetve igyekezett „teríteni” a felelősséget, mondván, hogy más társadalmi csoportokban is jelen van a gyermekek bántalmazása.

A lengyel közvélemény jelentős részét mindez azonban nem hatja meg. Tavaly ősszel mutatták be a lengyel mozikban a Klérus című játékfilmet, amely három katolikus papról szól, akik vodkát isznak, gúnyolódnak az egyházon, egyikük pedig szexuálisan bántalmaz egy árva vak fiút. A filmet 5 millióan látták, annak ellenére, hogy heves katolikus kampány zajlott a film ellen, volt, ahol a polgármester tiltotta be a vetítést, máshol idős katolikus asszonyok igyekeztek megakadályozni, hogy az érdeklődők mozijegyet tudjanak vásárolni.

A Ne mondd el senkinek című dokumentumfilm iránt még ennél is nagyobb volt az érdeklődés Lengyelországban (is), ahol egyébként a statisztikák szerint az emberek csaknem 40 százaléka hetente jár misére (bár ez az arány 40 éves kor alatt 25 százalékra csökken). A közösségi finanszírozásból megalkotott, május 11-én bemutatott filmet az első két napon 10 millióan látták a legnépszerűbb videómegosztó oldalon, azóta pedig a nézettség 21 millió fölé emelkedett.      u

Tomasz Sekielski, aki testvérével, Marekkal közösen rendezte a filmet, egy interjúban hangsúlyozta, a film nem politikai eszköznek készült, hanem azért, hogy egyrészt felhívja a figyelmet pedofília áldozataira – akiknek nagy szükségük van a poszttraumás állapotban szenvedők számára nyújtandó szakmai segítségre és kárpótlásra –, másrészt segítse a tettesek megbüntetését, és a megelőzést. „Azok az igazi hősök, akik merték megtörni a hallgatás összeesküvését, és mertek újra találkozni a bántalmazóikkal, akik sok esetben már idős személyek, és még soha senki nem vonta őket felelősségre” – fogalmazott Sekielski, aki nem hitte volna, hogy az alkotásukat ilyen nagy érdeklődés övezi majd. Hozzátette: a forgatás idején olyan sok anyag összegyűlt, hogy várhatóan folytatása is lesz a filmnek, sőt, elképzelhető, hogy sorozat lesz belőle.

A film elkészítésében közreműködött a lengyel Ne Rettegjetek Alapítvány is, amely 2013 óta segíti a pedofília áldozatait. A szervezet idén februárban – még a film megjelenése előtt – levélben számolt be Ferenc pápának a lengyel katolikus egyházban történt szexuális bántalmazásokról.

A szervezet rendszeresen frissíti az úgynevezett „papi abúzus térképet”, amelyen jelenleg 384 áldozatot, 85 elítélt elkövetőt, 88 média által leírt és további 95, áldozatok által jelentett esetet jelöl. Az alapítvány szeretné elérni, hogy jöjjön létre egy katolikus egyháztól független bizottság a papi pedofíliával összefüggésben; szigorítsák a szexuális bántalmazással kapcsolatos törvényeket; vonják felelősségre az elkövetőket és azokat az egyházi vezetőket, akik eltitkolták a bűncselekményeket; fosszák meg a papi hivatástól a gyerekbántalmazókat, illetve azokat, akik fedezték ezeket az eseteket; továbbá az áldozatoknak biztosítsanak teljeskörű hozzáférést a kánonjogi eljárások iratanyagaihoz. Ezeket a javaslatokat tavaly levélben juttatták el Wojciech Polak lengyel katolikus érsekhez, ám választ egyelőre nem kaptak. (Az érsek a napokban bocsánatot kért mindenkitől, akiket az egyházi személyek részéről erőszak ért.)

A pápának írt levelükben idézik Stanisław Gądecki érseknek, a lengyel püspök konferencia elnökének szavait is, aki egy interjúban arról beszélt, hogy az áldozatoknak tudniuk kell, hogy „a világnak nincs vége a bűnnel, van, ami sokkal fontosabb, mint a bűn, hiszen van engesztelés és megbocsátás”. Az alapítvány szerint mindez azt jelzi, hogy a katolikus egyház arra igyekszik kényszeríteni az áldozatokat, hogy megbocsássanak, anélkül, hogy bármilyen jogorvoslatra lehetőségük lenne, illetve az elkövetők az igazságszolgáltatás előtt felelnének tetteikért. Mint írják, úgy tűnik, a lengyel egyházi vezetők felelősségvállalása csak az intézmény imidzsének és hírnevének védelmére terjed ki. Felhívják továbbá az egyházfő figyelmét, hogy a közvélemény-kutatások alapján fennáll a veszély, hogy amennyiben ebben nem történik változás, hívők tömegei hagyják el az egyházat Lengyelországban, hasonlóan ahhoz, ahogy például Írországban történt a tömeges pedofil botrányok nyomán.  

A Sekielski-fivérek dokumentumfilmjének hatására a Jog és Igazságosság párt vezette jobboldali kormány szigorította a kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekmények büntetési tételeit. E szerint a pedofil bűntettekért csakis letöltendő szabadságvesztés szabható ki, az ilyen bűncselekmény nem évülhet el, és a jövőben 5-től 30 évig terjedő, rendkívüli esetekben akár életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtható. Ezenkívül a kormány egy különbizottság felállítását is bejelentette a pedofil esetek kivizsgálására – ám nemcsak az egyházra, hanem „minden társadalmi csoportra” fókuszálva. Az ellenzék szerint azonban egy olyan bizottságra lenne szükség, amely kifejezetten a papok által elkövetett pedofil bűntetteket vizsgálná.

Meglehet azonban, hogy a közvélemény számára mindez már kevés lesz, és a katolikus bázisra támaszkodó Jog és Igazságosság az európai parlamenti és az őszi lengyelországi választások során is kevesebb szavazatot kap majd a vártnál. A pártot biztosan nem segítik az olyan képviselői kijelentések, amelyek a dokumentumfilmet a Mein Kampfhoz hasonlítják, vagy egy összeesküvés részének tekintik, amelyek a közelgő választások befolyásolását szolgálják. Van olyan közvélemény-kutatás is, amely szerint 6 százalékot már veszítettek a népszerűségükből, és jelenleg az ellenzék vezet 43–33 arányban.

 

Olvasson tovább: