Kereső toggle

Válság az Amnestynél

Eltávolodás a nemes kezdettől

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az Amnesty International egy nagyon hatékony, világos célok mentén tevékenykedő szervezetként indult, ám mára politikailag motivált, bürokratikus óriásvállalattá vált. A legutóbbi botrány egyik tünete ennek a problémának.

A közelmúltban nem kevesebb mint hét vezetőségi tag ajánlotta fel lemondását az Amnesty Internationalnél. Miután ugyanis két alkalmazott tavaly öngyilkos lett, vizsgálatot rendeltek el, így kiderült, hogy a jogvédő szervezet londoni központjában gyakori a hatalommal való visszaélés, a nemi, faji diszkrimináció, valamint a beosztottak megalázása. Hogyan jöhetett létre egy ilyen ellentmondás?

Kettős cél és bürokrácia

A londoni székhelyű Amnesty az egyik legelismertebb nemzetközi emberi jogi civil szervezet (NGO). Tevékenységére, publikációira gyakran hivatkoznak politikai vezetők, újságírók, kutatók. Pedig a 3 millió taggal büszkélkedő, több ezer alkalmazottal és sokmillió dolláros büdzsével működő globális hálózat kis önkéntes kezdeményezésként indult.

Alapításának közismert „legendája” szerint Peter Benenson ügyvéd 1961 májusában a metrón utazva olvasott két portugál diákról, akiket letartóztattak, mert a szabadságra emelték poharukat. Ezen annyira felháborodott, hogy egy egyéves kampányt indított politikai foglyok amnesztiája érdekében: az Observerben közzé tett egy felhívást, hogy az emberek tiltakozó levelekkel árasszák el a Salazar-rezsimet. (Történészek és újságírók próbálták már megtalálni az inspirációként szolgáló cikket, de mint Tom Buchanan, oxfordi professzor ’The Truth Will Set You Free’: The Making of Amnesty International című tanulmányában írja, képtelenség a történet bizonyos elemeinek a hitelességét alátámasztani.)

A kezdeményezés olyan pozitív fogadtatásban részesült, hogy egy júliusi találkozón különböző európai országok és az Egyesült Államok aktivistái megállapodtak egy állandó, a szólás- és vallásszabadság védelmében tevékenykedő nemzetközi mozgalom létrehozásában.

Benenson az Amnestyt nemcsak konkrét küldetéssel tevékenykedő szervezetnek, hanem társadalmi mozgalomnak is szánta, amely maguknak az aktivistáknak az életére is maradandó hatással van.

Az Amnesty története során a pragmatikus és idealista céljai közötti feszültség végig meghatározó maradt. Bár továbbra is önkéntesek mozgalmaként definiálja önmagát, valójában multikhoz vagy kormányokhoz hasonlóan működő, folyamatos irányítási nehézségekkel küzdő megaszervezet. Az aktivizmusnak a tartalom fölé helyezése pedig a küldetés képlékenységéhez és az egyetemes erkölcsi elvek helyett ideológiai motivációk érvényesüléséhez vezetett.

Szélesedő küldetéspaletta

Benenson és alapítótársai ragaszkodtak ahhoz, hogy nem képviselnek olyan személyt, aki politikai céljai érdekében erőszakhoz folyamodott (1964-ben például belső vita folyt arról, hogy kivételt tegyenek-e Nelson Mandelával, és úgy döntöttek, hogy még vele sem). Ehhez képest az Amnesty a közelmúltban a Guantánamón őrzött elítéltek mellett indított kampányokat, 2011-ben a politikai foglyok kiszabadítására létrejött szervezet pedig azért fordult a kanadai hatóságokhoz, hogy tartóztassák le a rövid látogatásra az országba érkezett George W. Bush elnököt „iraki háborús bűnei miatt”.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: