Kereső toggle

Pán Péter, a ragadozó

Durva dokumentumfilm Michael Jacksonról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Leaving Neverland című dokumentumfilmben nem csak az a döbbenetes, hogy Michael Jackson hogyan tudta éveken át folytatni a gyerekeken elkövetett szexuális perverzióit. legalább ennyire megrázó, hogy a bántalmazás hogyan robbantja darabokra az áldozatok életét.

 

„Soha senkinek nem meséltem a szexuális viszonyunkról. Különlegesnek éreztem magam. Csak egy kisfiú voltam a világ másik végéről, és Michael engem választott. Fülig szerelmes voltam Michaelbe és azt mondta, hogy ő is szeret” – mondja a dokumentumfilmben Wade Robson, akit vallomása szerint 7 éves korától 14 éves koráig szexuálisan kihasznált a poptörténet korszakos zsenijeként tisztelt Michael Jackson. „Már akkor ő volt a legnagyobb sztár, és engem választott” – nyilatkozott sorstársához hasonlóan a film másik főszereplője, James Safechuck is, akit 10 évesen rontott meg a „pop királya”, hogy aztán éveken keresztül használja szexuális vágyai kielégítésére.

Mindezt azért érdemes hangsúlyozni, mert külső szemlélőként elsőre talán nehéz megérteni, hogy az áldozatok miért nem tiltakoztak Jackson természetellenes közeledésekor, vagy miért védték őt később éveken keresztül a szexuális bántalmazásokról szóló vádak kereszttüzében – a bíróságon is tanúskodva mellette –, és miért csak most álltak elő történetükkel. Michael Jackson családja és rajongói azt mondják, ennek hátterében a pénzéhség áll – mint ahogy a korábbi vádak esetében is ezzel támadták a bírósághoz forduló áldozatokat és családjaikat. A Leaving Neverland (Neverland elhagyása) filmkockáin azonban a két egykori áldozat olyan konkrétan és részletesen beszél arról, hogy mit követett el rajtuk Jackson, továbbá családtagjaik (az anyákon, testvéreken, nagymamán keresztül a feleségekig) olyan koherensen mondják el, hogy mit éltek át az elmúlt években, hogy nagyon elfogultnak kell lenni ahhoz, hogy mindezt kitalációnak bélyegezze valaki. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy azt soha nem tagadta maga a popsztár sem, hogy éveken keresztül kisfiúkkal aludt egy ágyban. Ez már önmagában több mint különös, még akkor is, ha jogi úton nem sikerült bebizonyítani, hogy ennél több történt (nem mellesleg azért, mert Jackson megvásárolta az érintettek hallgatását).

Mint azt korábban, az amerikai bemutató kapcsán már részletesen megírtuk (A megrontó – Dokumentumfilm Michael Jackson sötét tikairól, Hetek, 2019. február 1.), a Leaving Neverland bemutatja, hogy Wade Robson és James Safechuck a nyolcvanas évek végén hogyan került kapcsolatba a karrierje csúcsán lévő popikonnal, majd hogyan váltak szexuális „partnerévé”, és ez milyen súlyos lelki traumákat okozott a számukra, évekkel később jelentkező durva tünetekkel. 

A köztiszteletben álló sztár brutális perverziói mellett talán ez utóbbi szál a legmegdöbbentőbb. Ugyanis mindkét fiú úgy volt éveken keresztül Jackson élvezeteinek a tárgya, hogy ezt ők maguk nem bántalmazásként élték meg – családjuk pedig, ha gyanakodott is, semmit nem észlelt abból, hogy mi történik valójában, azon túl, hogy a gyerekeik együtt játszanak, tévéznek és popcornt esznek a világsztárral. Mi több, mind a kiváló táncos, édesanyjával és nővérével Ausztráliából Jackson hívására Amerikába költöző Wade, mind a reklámfilmekben feltűnő, operatőri álmokat dédelgető James egyfajta szerelemként élték meg ezt a kapcsolatot. Jackson éveken keresztül ajándékokkal halmozta el őket, fizette az ő és családtagjaik utazásait, végig azt hangoztatva, hogy milyen rendkívüli módon szereti a gyerekeket.

A szülők egy magányos, kissé fura, de végtelenül jószívű sztárt láttak benne, akit gyakorlatilag családtagként kezeltek. Egy ízben James édesanyja elmondta neki, hogy azért imádkozott, hogy ha jó a fia számára a reklámfilmekben való szereplés, akkor nyíljanak meg előtte a kapuk; mire a popsztár rákontrázott: ő meg azért imádkozott, hogy legyen egy barátja, és erre megismerte Jimmyt – akinek persze mindvégig segíteni fog a karrierjében. Bár később, ahogy tinédzserré váltak a fiúk, Jackson egyre kevésbé érdeklődött irántuk, helyüket más gyerekek foglalták el – amire ők féltékenységgel reagáltak, és még évekig egyfajta nosztalgiával tekintettek vissza az együtt töltött évekre, miközben persze „közös titkukról” senkinek sem beszéltek.

Fiatal felnőttként azonban nem tudtak szabadulni a történtektől: súlyos depresszió, álmatlanság, pánikrohamok, bűntudat, önértékelési zavarok gyötörték őket, ami munkájukat és házasságukat is összeomlással fenyegette. Gyermekeik megszületése után pedig lassan tudatosult bennük: a szeretett, különleges tehetségű híresség gonosz dolgokat művelt velük. Így végül bevallották családjuknak, hogy mi történt velük, és szakértő segítségét kérték. Azt mondják, megértik, ha a rajongók nem hisznek nekik, ám a filmmel mégis szeretnének segíteni azoknak, akik hozzájuk hasonlóan áldozattá váltak, és szeretnék ezt feldolgozni.

Manipuláció, csábítás, visszaélés

 

A film kapcsán két szakértőt kérdeztünk a szexuális bántalmazás lélektanáról: nem magáról a filmről beszéltek, inkább arról, hogy milyen általános jellemzői vannak az ilyen eseteknek – az elmondottak fényében viszont teljesen reálisnak tűnik mindaz, amit a két főszereplő átélt.

Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő szerint egyáltalán nem kirívó, hogy szexuális bántalmazás esetén a gyermekek nem ismerik fel, hogy ami velük történik, az rossz – főleg ha minél fiatalabb áldozatról van szó, illetve ha az elkövető bizalmi személy. „A közvélekedéssel szemben a gyerekek szexuális bántalmazása a legtöbb esetben nem erőszakkal történik, hanem manipuláció és csábítás eredményeként. A különböző szeretetnyelvek – odafigyelek rád, fontos vagy nekem, megajándékozlak – egy idő után keverednek a szexuális közeledéssel, határátlépésekkel és magával az abúzussal” – fogalmazott a szakértő. Megjegyezte: az intézményi keretek között történő bántalmazások során – legyen szó iskolai vagy egyházi közegről – a gyerek sokszor nem tud különbséget tenni az ő érdekeit szolgáló szabályrendszer, illetve a bántalmazó felnőtt kérései vagy szokásai között – például nem tudja, hogy az ölbe ültetés vagy a közös pornónézés nem része az adott intézményi kultúrának.

Virág György pszichológus, az Országos Kriminológiai Intézet igazgatóhelyettese arra hívta fel a figyelmet ezzel kapcsolatban, hogy a gyerek gyakran csak jóval később döbben rá arra, hogy mi is történt vele. „Egy világsztárral való találkozás, mi több, rendszeres kapcsolat egy gyerek számára maga a csoda, amit úgy él meg, mintha egy másik univerzumból hajolnának le hozzá, és ez kiemeli őt a szürke hétköznapokból” – fogalmazott, megjegyezve, hogy előfordulhat, hogy a gyerek azért sem tud különbséget tenni a bántalmazás és a normális társas együttlét között, mert az, ami történik, pozitív élménnyel is jár.

Felmerül az áldozatok környezetének, hozzátartozóinak felelőssége is, amivel kapcsolatban Gyurkó Szilvia rámutatott: gyakori jelenség az egyfajta farkasvakság, amikor

a felnőttek elaltatják magukban a gyanút, akár kényelmi szempontok miatt, akár azért, mert úgy gondolják, hogy senki nem fog nekik hinni – vagy azért, mert szerintük a gyerek érdekeit szolgálja, ha a történtek nem derülnek ki.

A szakértő kiemelte: a #metoo mozgalom ugyan lehet, hogy túlreagál egyes eseteket, ám 20-25 évvel ezelőtt az inga éppen a másik irányba lengett ki: akkor az alulreagálás volt a probléma, így a gyermekekhez való beteges vonzódás nem adott akkora okot a gyanúra, mint ma.

„A helyes megközelítésre annál is inkább szükség lenne, mert Európában minden ötödik gyerek érintett, vagyis egy 30 fős osztályban hatan szenvednek el valamilyen szintű szexuális visszaélést” – mondta.

Érdekes jelenség az is – és ez a filmben is egyértelműen látszik –, hogy az áldozatok hajlamosak védeni az elkövetőt, főleg, ha az érzelmileg közel áll hozzájuk. „Olyan ez, mint két vonat: az egyikben ül a szeretet, a kötődés és a másik személy fontossága, a másikban pedig a harag, a gyűlölet és a szomorúság – és ezek a szerelvények párhuzamosan haladnak, nem találkoznak egymással” – szemléltette a jelenséget a szakértő.

Virág György megjegyezte: az elkövető védelmezésének oka lehet – a megfélemlítés, az agresszorral való azonosulás vagy például a szégyen és a bűntudat mellett –, hogy az áldozat erős szeretetet érezhet a bántalmazója iránt, akitől törődést, kedvességet, simogatást kap.

„A gyerek nem tudja megítélni, valójában mi történik vele. Ezért a büntetőjog szerint a gyerekekkel létesített szexuális érintkezés akkor is bűncselekmény, ha nem történt erőszak. Ők ugyanis nem tudják valódi, felelős beleegyezésüket adni, hiszen nem elég érettek ehhez” – fogalmazott a pszichológus.

Azt is hangsúlyozta, hogy a szexuális visszaélések általában súlyos traumatizációval járnak, még akkor is, ha az áldozat ezt a bántalmazáskor nem így éli meg, vagy akár még évekig úgy értékeli, hogy ami történt, az „belefér” egy „különleges” kapcsolatba. Hogy mikor döbben rá valaki, hogy durva visszaélés volt, amikor a szeretett személy „belenyúlt a bugyijába”, illetve, hogy ennek a traumának a tünetei mikor és milyen intenzitással jelentkeznek, az változó. Jellemző tünetek a depresszió, a szorongás, a szégyen vagy az, hogy az áldozat hibáztatja és durván alulértékeli önmagát – szinte elősegítve ezzel azt, hogy a jövőben is áldozattá váljon. Szintén a következmények közé tartozik az aszexualitás vagy éppen a promiszkuitás, a partnerek gyakori váltogatása.

Ami az elkövetőket illeti, Gyurkó Szilvia szerint a tapasztalat azt mutatja, hogy nem minden bántalmazott gyerekből válik bántalmazó, de a bántalmazók szinte mindegyike bántalmazott volt. „A magyar kriminológiában vannak olyan példák, amikor a védekezésnél érvként hozzák fel, hogy az elkövető maga is áldozat volt, ám a magyar bírósági gyakorlat inkább abba az irányba mutat, hogy felnőttként mindenki felelős a saját tetteiért, és maximum fiatal felnőttként lehet a gyerekkori traumákra való hivatkozással elérni az ítélet enyhítését” – fogalmazott, megjegyezve, hogy vannak olyan pedofil hajlamú kliensek is a látókörükben, akik nem akarnak gyerekeket bántani, éppen ezért keresnek terápiás lehetőségeket.

Virág György hozzátette: a szexuális bántalmazók előtörténetében nem csak a velük szemben elkövetett szexuális visszaéléseknek van jelentősége, előfordul, hogy fizikailag verték őket, vagy ha nem őket, akkor valamelyik családtagjukat: tehát úgy szocializálódtak, hogy a hatalom érvényesítése, a fizikai erőszak elfogadott eszköze a konfliktusok kezelésének. „A legtöbb bántalmazott gyermek elhatározza, hogy ha szülő lesz, akkor soha nem fogja ezt tenni. Aztán amikor saját gyerekével konfliktusba kerül, automatikusan elindul a keze. Ilyenkor nagyjából két út van: vagy azt mondja, hogy most értettem meg apámat, aki vert engem, hiszen ez kellett ahhoz, hogy ember legyen belőlem; vagy megpróbál segítséget kérni, hogy ne ismételje meg az apai mintát. Vagyis a lelki működésünkben, a vágyaink, indulataink kezelésében, értékválasztásainkban hangsúlyos szerepe van annak, hogy mit láttunk a szüleinktől, illetve ők milyen viszonyban voltak egymással” – magyarázta Virág György.

Olvasson tovább: