Kereső toggle

Példát mutattak emberségből

Dokumentumfilm készült a dán zsidómentő akcióról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

1943 októbere sorsfordító időszak volt több ezer dán zsidó életében. 75 évvel később a túlélők beszámolóiból készült film emlékezett meg arról a példátlan tettről, amivel a dánok sajnos egyedülállók Európa történelmében: hétezer zsidó származású dán polgár megmentéséről.

A történelmi esemény 75. évfordulója alkalmából a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Budapesti Zsidó Hitközség székházának Goldmark Termében egy különleges filmbemutatóra került sor február elején. Jonathan Jerichow és Carl Otto Dethlefsen rendezők alkotása, a ’43 Október – A Dán Zsidók Megmentése című film olyan holokauszttúlélők beszámolóin keresztül meséli el a második világháborús eseményeket, akik első kézből tapasztalták meg, hogy mit jelent a vészkorszakban egy nemzet kiállása a saját zsidó honfitársaik mellett. A bemutatón a sajtó képviselőin, történészeken, politikusokon, egyházi vezetőkön túl (jelen volt többek között Erdő Péter bíboros is) több holokauszttúlélő is részt vett.

Szembenézés a történelmi bűnökkel

A dán rendezők filmjében olyan túlélőkkel készítettek interjút, akiket sikerült 1943-ban átcsempészni Svédországba, de mesél az élményeiről egy olyan hölgy is, aki a közé a 470 zsidó közé tartozott, akiket mégis elhurcoltak a Csehország területén található Theresianstadtba, ám a háború hátralevő részét a családjával együtt sikerült átvészelnie.

A rendezvényt megnyitó beszédében Volkmar Wenzel német nagykövet azt hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a németeknek szembenézni azzal a múlttal, amelynek a lezárása még a mai napig is folyamatban van. Nem ért egyet azzal a nézőponttal, hogy a németek kollektív bűntudattal tekintenének erre az időszakra, de a múlt feldolgozásának folyamata miatt igen fontosnak tartja, hogy a dán és az izraeli nagykövetséggel karöltve a német diplomáciai képviselet ilyen jellegű rendezvényeket szervezzen, ahol megtörténhet a szembenézés a náci Németország vezetése és polgárai által elkövetett bűncselekményekkel.

Dr. Molnár Judit történelemprofesszor előadásában a magyar állam felelősségéről beszélt annak kapcsán, hogy a megszálló nácik és a magyar hatóságok drámai hatékonysággal tudták pár hét alatt a budapesti zsidóság kivételével az egész ország területéről haláltáborokba internálni a magyar zsidókat. Erre a fajta „hatékonyságra” egyetlen más országban sem volt példa, a magyarok alig pár nap alatt tudtak olyan létszámot a halálba küldeni, amit más országokban évekbe tellett megvalósítani a náciknak. Pontosan ezért igen erős a kontraszt a magyar hatóságok irgalmatlan erőfeszítése az ország teljes „zsidótlanítására”, és a dán nép példátlan összefogása között, akik mindenféle felsőbb utasítás nélkül, szinte egy emberként fogtak össze azért, hogy a barátaikat, iskolatársaikat, szomszédaikat, ismerőseiket ne tudja egy megszálló idegen hatalom csak azért elhurcolni, mert egy gyilkos ideológia nem kívánatos személyeknek minősítette őket.

A magyar társadalmat már jóval a második világháború kirobbanását megelőzően is folyamatosan arra készítették fel a zsidótörvényekkel, illetve a több száz kormányrendelettel – amelyekben a zsidók jogait korlátozták, – hogy szinte természetes legyen számukra egy másik ember tulajdonát, lakását, személyes használati tárgyait „megigényelni” a hatóságoktól. Ezáltal a magyar nép tudatosan is haszonélvezője lett a holokausztnak, amivel ennyi év távlatából még sokkal fontosabb szembenézni.

Egy nemzet fogott össze a zsidóságért

Kirsten Geelan, Dánia nagykövete elmondta, hogy a dánok számára a nemzeti identitás részévé váltak az 1943 októberi események, amikor több ezer dán polgár aktív részvételével sikerült az országban élő zsidóságból több mint hétezer főt Svédországba menekíteni. A nagykövetasszony szerint a dánok nem tűrték el, hogy egy idegen hatalom mondja meg nekik, kik az elfogadható személyek és kik nem, és ezért sokszor a megszállókat kijátszva bújtattak akár vadidegeneket is. Voltak ugyanakkor olyanok is, akik anyagi kompenzációért cserébe vettek részt a mentésben, nem meggyőződésből, mégis egyedülálló módon Dánia az egyetlen ország, ahol a zsidó lakosság töredékét tudták csak internálni a németek.

A filmben megszólaló túlélők részletesen visszaemlékeztek arra, hogy a barátaik, ismerőseik és sokszor számukra teljesen idegen személyek is segítettek nekik a menekülésben. A valósághoz azonban azok a beszámolók is hozzátartoznak, amelyekben a túlélők a szeretteik elveszítéséről beszélnek – olyan családtagokról, akik a tengerbe vesztek menekülés közben, vagy akiket még azelőtt elfogtak a németek, hogy el tudtak volna menekülni. A dán polgárok félelmet megvető bátorságához és önzetlen segítségéhez így hozzátartozik az a sok rémület és bizonytalanság is, amin a menekülő ezreknek kellett átmenniük a sokszor 10–16 órás hajóutak során, amit legtöbbször a raktérben bujkálva töltöttek.

Igen meghatók azok a beszámolók is, amelyek egyértelműen megmutatják, hogy a zsidók mennyire nem akartak elkülönülni a dán társadalmon belül. Többen elmondják, hogy addig a pillanatig, amíg el nem kezdték jegyzékbe venni őket, nem is tudták, hogy ők egyáltalán zsidók.

Az elhurcolt 470

A film azt is megemlíti, hogy a zsidók kimentésére azért volt lehetőség, mert a németek fő helyi adminisztrátora, Werner Best SS tábornok, valamint Georg Dukwitz tengerészeti attasé úgy ítélték meg, hogy a dán mezőgazdaságból érkező ellátmány zavartalan áramlása érdekében érdemes jó kapcsolatot ápolni a helyiekkel, és emiatt tájékoztatta Dukwitz a nem zsidó dán ismerőseit a zsidók deportálásának tervezett dátumáról. Így lehetett elég ideje a lakosságnak arra, hogy rendkívüli szorgalommal elő tudják készíteni honfitársaik menekülését.

A dán nagykövet említést tett a fiatal filmesek egyik korábbi projektjéről is, amely óriási vitát váltott ki a korszakot illetően. A 2015-ben bemutatott film, a Goodbye Theresienstadt azoknak a túlélőknek a beszámolóit tartalmazza, akiknek nem sikerült eljutni a tengeri csempészhajókig, hanem a theresienstadti koncentrációs táborba kerülve kellett túlélniük a második világháború borzalmait. 

A theresienstadti tábor nem haláltábor volt, hanem egy elosztási központ, és az ide kerülő 470 dán zsidó közül mindössze egyetlen egy főt szállítottak tovább, főként annak köszönhetően, hogy a dán polgárok, hatóságok és még a Dán Vöröskereszt is folyamatosan diplomáciai nyomás alatt tartotta a deportáló szerveket, információt követelve az elhurcolt honfitársaik hollétéről és életkörülményeiről. Ettől függetlenül az ő életük is minden nap veszélyben forgott, amit jól jelez, hogy végül 51 embernek nem sikerült élve hazajutnia a háború végén.

A film üzenete ma még aktuálisabb

A filmbemutatót követő kerekasztal résztvevői (nagykövetek, filmrendezők és a történészprofesszor) együtt hangsúlyozták, hogy az emlékezés mellett arra is szükség van, hogy a múlt eseményeiről oktassák a közvéleményt. Ebben tudnak nagy segítséget nyújtani az ilyen jellegű rendezvények, amelyek rendezésében a nagykövetségek együttműködése igen fontos, és precedensértékű. A kérdésekre adott válaszokból egyértelműen kiderült, hogy az ilyen filmekre égetően szükség van a mai napig is, hogy a következő generációk se felejtsék el, mi a teendőjük az ilyen és hasonló események megakadályozásában.

Jonathan Jerichow elmondta, hogy nagyon fontos az események minden vetületét bemutatni, mert az általuk vászonra vitt történelmi eseményekhez hozzátartozik az is, hogy sokan nem akartak segíteni, vagy csak ellenszolgáltatásért cserében voltak hajlandóak tenni valamit is. 

A fiatal rendező elmondta, hogy az emlékeztető munkájuk szükségességét és aktualitását is jól szemlélteti az a tény, hogy a zsidómentő akció évfordulóján a koppenhágai zsinagógában megrendezett megemlékezésen szigorúbb biztonsági intézkedésekre volt szükség, mint magán a koppenhágai repülőtéren.

A rendezvényt az izraeli nagykövet, őexcellenciája Yossi Amrani beszéde zárta, aki kihangsúlyozta, hogy az antiszemitizmus leküzdésében nagyon fontos aktívan a gyakorlatba ültetni azokat a dolgokat, amelyeket az ember az emlékezés során megtanul, hogy valóban „soha többé” ne kerülhessen sor ilyen jellegű kegyetlenségre egyetlen néppel szemben sem.

Olvasson tovább: