Kereső toggle

Érinthetetlen ragadozók

Miért nincs #metoo mozgalom a pedofília ellen?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Sorra kerülnek nyilvánosságra 2019 elején a sztárvilág sötét oldaláról szóló információk cikkek és dokumentumfilmek formájában. A gyakorlat azonban hosszú ideje azt mutatja, hogy hiába vállalják az áldozatok a nyilvános megszégyenítés kockázatát, sem igazi jóvátétel, sem változás nem várható.

Nem Michael Jackson az egyetlen, akiről egykori áldozatai részvételével dokumentumfilm készült. R. Kelly ügyeiről is most mutatták be azt a dokumentumfilm-sorozatot, amely egyesek szerint akár derékba is törheti az énekes pályafutását, mások szerint viszont semmit sem fog ártani neki, ugyanis a Lifetime csatorna produkciójában készült hatrészes film, amely a Surviving R. Kelly, azaz Túlélni R. Kellyt címet viseli, az énekes több évtizedre visszanyúló, nem kifejezetten eltitkolt szexuális aberrációját mutatja be, ezúttal az áldozatai szemszögéből. 

A dokumentumfilm-sorozatban legalább ötven olyan nő szólal meg, akik valamilyen formában kapcsolatba kerültek a zenész saját maga által létrehozott „szexuális kultuszával”, és elmondják, hogy azért vállalták ennyi idő után a nyilvánosságot, mert maguk is anyák lettek, és fontosnak tartják, hogy a figyelmet ráirányítsák az ilyen és hasonló ügyekre a celebvilágban.

Az ikonikus I Believe I Can Fly című dal előadójának beteges szexuális hajlamairól a rajongók először 2002-ben hallhattak, amikor egy videofelvétel szivárgott ki az énekesről és kiskorú lányokról, akiket szexuális aktusra kényszerített. A felvétel kapcsán bírósági eljárás is indult R. Kelly ellen gyermekpornográfia miatt, viszont az ügyben felmentő ítélet született. Emiatt gondolhatta azt Kelly magáról, hogy „érinthetetlen”, amit az áldozatok reményei szerint ez a dokumentumfilm megváltoztathat majd, bár erre a gyakorlati tapasztalat alapján sajnos nincs túl sok esély.

Védett szörnyetegek 

A hírességek körüli szexuális botrányokból ugyanis rengeteg van, igazi ügy viszont szinte egyáltalán nincs. Az a néhány szexuális ragadozó, akit elítélnek, pár hónapos vagy éves börtönbüntetés után szinte kivétel nélkül ugyanott folytathatja, ahol abbahagyta. Több olyan hollywoodi esetről is olvashatunk, ahol az elítélt több tucat gyermeket molesztált, mégis egy év börtönt kapott, vagy csak felfüggesztett börtönbüntetést azzal a kikötéssel, hogy regisztrálnia kell a lakhelye szerinti állami hatóságnál szexuális bűnelkövetőként. Ezt azonban már azzal is orvosolni lehet, ha az illető átjelentkezik egy másik államba. Az álomgyár pedig szinte azonnal a keblére öleli az ilyen visszatérőket – így például Brian Peck színészt, vagy Marty Weiss tehetséggondozó menedzsert – akik aztán továbbra is gyerekekkel dolgozhatnak.

R. Kellyvel kapcsolatban már 2002-ben súlyos pedofilvádak merültek fel.

Az ilyen lebuktatott celebek ugyanis azért vallanak be néhány súlyosabbat a vádpontok közül, és mennek egy időre börtönbe, hogy a nyomozás véget érjen azelőtt, hogy az igazi nagykutyákra, és a hálózat többi részére fény derülne. És mivel az együttműködést a törvény enyhébb büntetéssel jutalmazza, a legtöbbször tovább ül börtönben valaki, ha bántalmazza a kutyáját, mint ha gyermekeket zaklat szexuálisan. Pontosan ezért olyan esetből, amelyben az áldozatok hajlandók bíróság előtt is tanúskodni, sokkolóan kevés van, annak ellenére, hogy a 2017-es #metoo mozgalom akár arra is indíthatta volna az áldozatokat, hogy a Hollywoodot és a sztárvilágot átitató pedofíliára is ráirányítsák a közvélemény figyelmét.

2019 januárjában jelent meg a The Atlantic magazin tényfeltáró riportja Bryan Singer filmrendezőről, akinek legutóbbi filmje, a Bohemian Rhapsody igazi kasszasiker lett. Az X-men sorozatot jegyző 52 éves rendezőt azonban 1994 óta rengeteg molesztálási vád érte, és ő az egyik olyan nagyhal, aki például a rövid időre gyermekbántalmazás miatt börtönbe került Brian Pecket visszatérése után saját csapata részévé tette. A nyíltan homoszexuális – és az ellene felhozott vádak alapján a tinédzser fiúkat előszeretettel megrontó – Singer a Queen frontemberéről, Freddie Mercuryról készült filmje bemutatása után próbálta cáfolni az őt ért vádakat, ám a The Atlantic cikke óta nem állt a nyilvánosság elé. A rendező olyan hírnévnek örvendett a hollywoodi berkekben, hogy egyik kollegája szerint „miután kiderültek a Harvey Weinsteinről szóló hírek, mindenki azt gondolta, hogy Singer lesz a következő”. Nem így történt.

A gyakorlat ugyanis egyértelműen az, hogy az álomgyár nem engedi, hogy rossz fényben tüntessék fel a sztárjait, és mindent megtesz azért, hogy ez senkinek se sikerüljön. Akár azon az áron is, hogy eltussolja az ügyeket, blokkolja a celebpedofíliáról készült dokumentumfilmeket (egy ilyenről lapunk hasábjain is olvashattak: Hova vezet a hollywoodi botránysorozat – A bűnös város, Hetek, 2017. november 17.), vagy elszigeteli a bátran nyilvánosság elé álló áldozatokat, ahogy az egykori gyerekszínész, Corey Feldman esetében is történt. Pedig Feldman nem nevezi nevén azokat, akik állítólagosan bántalmazták, ami a #metoo mozgalom legnagyobb hiányossága is volt. Sokan előálltak a molesztálási történetekkel, viszont nagyon kevés név hangzott el, így a valódi felelősségre vonás szinte teljesen elmaradt. Feldman saját elmondása szerint, illetve az Amy Berg által készített, An Open Secret (Egy nyílt titok) című dokumentumfilmben megszólaló szülők és szakértők szerint a nyilvánosságra kerülő esetek csak a jéghegy csúcsát jelentik.

Megfélemlített áldozatok

Az áldozatok számára azonban egyáltalán nem egyszerű dolog a nyilvánosság elé lépés, amit egyértelműen alátámaszt a Michael Jacksonról és az R. Kellyről bemutatott dokumentumfilmek fogadtatása is, illetve a filmek nyomán kialakult tiltakozási hullám. F. Diane Barth pszichiáter szerint annak ellenére, hogy az ilyen hírek hallatán az ember magában mindig nyugtázza, hogy ha az ő közelében történne ilyesmi, biztosan azonnal a hatóságok elé vinné, az esetek többségében nem ez történik. Sőt, a legtöbbször az áldozatokat az a félelem tartja vissza a kilépéstől, hogy senki sem fog hinni nekik.

Ez történt a 2018 januárjában kivételes módon életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt Larry Nassar sportorvos esetében is, akinek áldozatai évtizedeken keresztül próbálták meggyőzni a Michigan állami egyetem Atlétikai szövetségének hivatalnokait Nassar üzelmeiről, teljesen sikertelenül. R. Kelly áldozatait sem vette senki komolyan a dokumentumfilmig – a pszichiáter szerint azért, mert a társadalomban a radikális feminizmus, vagy az ultraliberális ideológia a fiatal színes bőrű lányokat automatikusan áldozatként állítja be, olyan ügyekben is kijátszva ezt a kártyát, ahol nem történik valódi sérelem. Így aztán amikor egy ilyen személy nehezen bizonyítható vádakat fogalmaz meg egy olyan hírességgel szemben, mint R. Kelly, a hatóságok és a közvélemény egy része is automatikusan fenntartással kezelik azokat.

A hollywoodi ragadozók által bántalmazott gyerekek gyakran azért sem mernek beszélni az őket ért molesztálásról, mert össze vannak zavarodva, és megfélemlítik őket. A pedofilok, mint például a Berg-dokumentumfilmben bemutatott Marty Weiss gyermeksztár-menedzser, akár évekig manipulálják áldozataikat, ráadásul egyszerre többet is, ugyanis tisztában vannak azzal, hogy nem minden gyermeket fognak sikerrel behálózni, csak a gyengébbek esnek áldozatul. A behálózott gyerekeket aztán megfenyegetik, hogy ha beszélni mernek, akkor soha többé nem dolgozhatnak a szakmában, vagy hogy ők is börtönbe kerülhetnek – ahogy a vádak szerint például Michael Jackson is „érvelt” az áldozatainak. Ráadásul a gyerekek a saját szüleikhez sem fordulhatnak, ugyanis pontosan ők adják át őket a ragadozók kezébe, gyakran abban a reményben, hogy a gyermekük így gyorsabban befut, vagy jobb munkákat kaphat. 

Ian Watkins, a Lostprophets énekese volt az elmúlt évek egyik legsúlyosabb pedofilbotrányának főszereplője.

A pedofilipar pedig gondoskodik róla, hogy a legjobb árut szállító menedzserek folyamatosan el legyenek látva munkával – ez garantálja ugyanis azt, hogy hozzájuk akarja majd minden szülő vinni a gyermekét, hogy aztán abból kedvükre válogassanak – ahogy történt az An Open Secret című filmben leleplezett hálózatban is, ahol a fiatal fiúkat a meghallgatásokon válogatták ki, majd olyan juttatásokkal csábították a köreikbe, amelyeknek nem tudtak ellenállni, hogy aztán bedrogozva eladják őket az esti medencepartikra meghívott befektetőknek, akik az egészet óriási pénzadományokkal támogatták.

A közvélemény azért is áll gyakran a bántalmazók oldalára, mivel ezek sok esetben köztiszteletben álló, hatalmi pozícióval rendelkező személyek – egy befolyásos filmproducer, rendező, cégvezető, de lehet szó akár lelkészről, politikusról vagy iskolaigazgatóról is, akik gondoskodnak arról, hogy a külső megjelenésük makulátlan legyen. Az ilyen álcák mögött évtizedekig lehet folytatni a piszkos üzelmeket, amelyek általában még az elkövető családja előtt is rejtve vannak, aminek következtében akár több tucat áldozat életét is tönkre tehetik pályafutásuk során. Nassar például legalább 90 fiatalt rontott meg, amíg el nem ítélték. 

Bryan Singer

Az áldozatok pedig szinte képtelenek maradéktalanul feldolgozni az őket ért sérelmet, pláne, hogy ehhez gyakran semmiféle segítséget nem kapnak. Ha sem a szülők, sem a tekintélypozícióban levő személyek nem hisznek a gyereknek, azzal csak azt érik el, hogy az áldozatot hallgatásra kényszerítik, ami később gyakran alkoholizmushoz, drogfüggőséghez, sőt öngyilkossághoz vezet.

Mint azt említettük, olyan esetek is történnek azonban, ahol maga a szülő aktívan és tudatosan adja át a gyerekét a ragadozó kezébe, hogy abból saját haszonra tegyen szert. Ilyen volt az egyik legsokkolóbb gyermekmolesztálási ügy is, amelyben 2013-ban született elmarasztaló ítélet. A 29 évre elítélt brit zenész, Ian Watkins áldozatai közül többet maguk a (rajongó) anyák adtak át az énekesnek – két nőt el is ítéltek vele együtt. Watkins teljesen megrögzött pedofil, aki semmiféle megbánást nem tanúsított az ügyében, annak ellenére, hogy több rendbeli, 13 év alatti gyermek sérelmére elkövetett szexuális bántalmazás miatt ítélték el. Áldozatai között egyéves gyerekek is voltak. A pszichopata zenész ráadásul 2017-ben a börtönből is megpróbált behálózni egy kisgyermekes anyukát – talán arra készülve, hogy jó magaviseletért majd kedvezménnyel szabadul.

Olvasson tovább: