Kereső toggle

Kulturális dzsihád

Iszlám befolyás az amerikai oktatásban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Radikális muzulmán szervezetek évtizedek óta rejtett kulturális dzsihádot vívnak az Egyesült Államokban. Ennek egyik eszköze a közgondolkodás olyan mértékű átalakítása, hogy a folyamat végtermékeként létrejöjjön a mostani szabad köztársaság helyett egy saríán alapuló iszlám nemzet.

1988-ban az FBI egyik informátora leleplező részleteket közölt a Muzulmán Testvériség amerikai háttértevékenységéről. A nyomozóiroda erről szóló jelentéséből (An Analysis of Religious Divisions in the Muslim Community of Toronto) kiderül, hogy a mozgalom akkor „az Egyesült Államokban előidézendő iszlám forradalom hatlépcsős tervének első szakaszánál” tartott. Ez a kormányba és a felsőoktatásba való beszivárgást jelentette, az említett forradalom pedig – amelynek később az erőszak is része lenne – „minden nem iszlám kormány megdöntésében” érné el végső célját.

A tudás iszlamizációja

Az információkat a véletlennek köszönhetően 2004-ben írásos bizonyítékok is megerősítették. Egy közlekedési rendőrnek feltűnt egy autó, melyből egy nő a marylandi Chesapeake-öböl hídját videózta. A félreállított kocsi sofőrjét Ismail Selim Elbarassénak hívták, aki többek között a Hamaszt politikai és pénzügyi eszközökkel támogató Palesztin Bizottság tagjaként is működött korábban. Az igazoltatáskor kiderült, hogy koronatanúként van beidézve a szövetségi bíróságon addig tárgyalt legnagyobb terrorizmussal kapcsolatos perben, az USA kontra Holy Land Foundation ügyben (a „jótékonysági szervezet” az izraeli civilek elleni merényletek finanszírozásával segítette a Hamaszt).

Az Elbarassénál tartott házkutatás során egy rejtett pincében 80 kartondobozra bukkantak, amely tele volt a Muzulmán Testvériség észak-amerikai tevékenységéről szóló irattal. A HLF-perben bizonyítékként is szerepet kapott az az 1991-es dokumentum (An Explanatory Memorandum on the General Strategic Goal for the Group in North America), amely egybevág az FBI-informátor által elmondottakkal: a Testvériség a társadalom különböző rétegeibe való beszivárgás révén Amerika saríán alapuló muzulmán nemzetté formálására törekszik.

Az első szakasz megvalósításához a Muzulmán Testvériség 1981-ben létrehozta az International Institute of Islamic Thought (IIIT) nevű, a saját „programfüzeteik” szerint „a tudás iszlamizációjára” vállalkozó agytrösztöt (Islamization of Knowledge: General Principles and Work Plan, 1988). A tudományos kutatást a saría elveinek kívánták alárendelni, egyik oldalról azért, hogy a nem muzulmánokban szimpátiát alakítsanak ki a Testvériség céljaival kapcsolatban, másik oldalról azért, hogy a muzulmán fiatalokat felvértezzék az értéktelennek tartott, szekularizált nyugati oktatással szemben: „Most, amikor harcolnunk kell, hogy politikai, gazdasági, katonai téren megvédjük magunkat (…) ezek az erőfeszítések akkor vezetnek célra, ha növeljük az Umma, azaz a muzulmán közösség ideológiai erejét…” (Islamization of Knowledge, 1989).

Erre pedig azért van szükség – írják ugyanebben a kiadványban –, mert „civilizációs küzdelem” zajlik a világban: „az ebben az évszázadban mérkőző civilizációs erők – a múltbeli tapasztalattal ellentétben – bárkit elérhetnek és legyőzhetnek földjének lerohanása vagy katonai elfoglalása nélkül. Felforgathatják a gondolkodását, áttéríthetik saját világnézetükre, semlegesíthetik vagy bábként használhatják, akár anélkül, hogy tudomása lenne róla. Ezek az erők a világ feletti uralomért harcolnak egymással. És a muzulmánoknak dönteniük kell, hogy az iszlám lesz-e holnap a győztes, hogy a muzulmánok a történelem formálói vagy pusztán a tárgyai lesznek.”

A civilizációs küzdelemre való utalás egybecseng a Testvériség terveit összegző későbbi, 1991-es Explanatory Memorandumával, mely „Szervezeteink és baráti szervezetek” címszó alatt megemlíti az IIIT-t. Ebben többek között ezt olvashatjuk: „A Testvériségnek meg kell értenie, hogy Amerikában végzett munkája a nyugati civilizáció belülről való elpusztításának és megsemmisítésének nagy dzsihádja.”

Terrort finanszírozó hálózat

A tudás iszlamizációjának „békés” jellege nem jelenti azt, hogy az IIIT az erőszak alkalmazásának mellőzését tartaná helyesnek. Terrorizmussal való nyugtalanító kapcsolata minden kétséget kizáróan bebizonyosodott. Ezt átfogóan mutatja be a Center for Security Policy konzervatív agytröszt munkatársainak, Kyle Shidelernek és David Daoudnak a tanulmánya (International Institute of Islamic Thought (IIIT): The Muslim Brotherhood’s Think Tank). 2002-ben a Muzulmán Testvériséghez és az együttesen Safa Trustnak nevezett, for- és non-profit szervezetekhez, köztük az IIIT-hez köthető ingatlanokban tartott házkutatások során kerültek az FBI birtokába bizonyítékok az érintett csoportoknak a Palestinian Islamic Jihaddal (PIJ) és a Hamasszal való összefonódására vonatkozóan.

Az IIIT például donorja volt a World & Islam Studies Enterprise (WISE) „agytrösztnek”, amelyet a PIJ egyik vezetője, Sami al-Arian igazgatott. A szövetségi nyomozás kiderítette, hogy al-Arian, a PIJ amerikai „ügyintézőjeként” a dzsihádhoz szükséges összegek előteremtéséért és izraeli civilek elleni terrorcselekmények végrehajtásáért felelt.

Al-Arian közreműködésével érkezett az Egyesült Államokba a hivatalosan az IIIT alkalmazottjaként tevékenykedő, de „mellékállásban” a PIJ-t, az al-Kaidát és személy szerint Oszama bin Ladent segítő Tarik Abdulmalik Hamdi. (Bin Ladent és más terroristákat például a házában szállásolta el, és ő szerezte Bin Ladennek azt a telefont, amely a kelet-afrikai nagykövetségek elleni merényletek elkövetőinek New York-i perében is szerepelt.)

Az IIIT tagjait (feltehetően politikai okokból) soha nem vonták felelősségre. A szervezet pedig máig nem határolódott el korábbi vezetőitől, sőt 2014-ben Professor Emeritus címet adományozott az öt alapító tagnak, Abdul Hamid Ahmad AbuSulaymannak (az IIIT jelenlegi elnöke), Jamal al-Barzinjinek (2011-ben Virginia muzulmán közössége életműdíjjal tüntette ki; az eseményen Tim Kaine akkori kormányzó, Hillary Clinton 2016-os alelnökjelöltje is részt vett), Ahmad Totonjinak, Hisham al-Talibnak (az IIIT jelenlegi alelnöke, akit 2012-ben a Fehér Ház is fogadott) és Taha Jabir al-Alwaninak.

Célkeresztben az oktatás

A Muzulmán Testvériség egyik legnagyobb állami finanszírozója Szaúd-Arábia, amely az elmúlt negyven évben milliárdokat invesztált amerikai egyetemekbe. Az IIIT-n kívül más, a Testvériséghez kapcsolódó szervezetek (elsősorban az Institute on Religion and Civic Values, az Islamic Society of North America, és Institute of Islamic Information and Education) közreműködésével felsőoktatási intézményekben közel-keleti tanulmányok tanszékeket hoztak létre, amerikai tudósok kutatásait finanszírozták, továbbképzéseket szerveztek általános és középiskolai tanároknak, továbbá tankönyvek írásához, szemléltető videoanyagok készítéséhez járultak hozzá.

Különös módon az amerikai jogi szabályozás megkönnyítette a dolgukat. Az 1965-ös Felsőoktatási Törvény VI. cikkelye támogatást biztosít nemzetközi nyelvi és más képzési programoknak – beleértve a közel-keleti tanulmányok központjait –, de előírja, hogy a kedvezményezettek ismeretterjesztő tevékenységet végezzenek tanárok, oktatók, és általában véve a lakosság körében. Amikor például egy olyan patinás intézmény, mint a Harvard szaúdi alapítású közel-keleti fakultásán adófizetői pénzekből fejlesztett tankönyvek kerültek iskolákba, fenntartások nélkül használták azokat, akkor is, ha nem feleltek meg az objektivitás, a tényszerűség, az elfogulatlan tájékoztatás követelményeinek, sem a tudományos igényeknek. (Nem véletlenül vált vitatottá a VI. cikkely a Kongresszuson belül is.) 

Pontosan a Harvardon működő Közel-Keleti Intézet egyik kiadványa, az Arab World Studies Notebook – lévén egy tárgyi tévedésekkel teli propaganda – hívta fel a figyelmet egy botrány kapcsán ezeknek az oktatói anyagoknak a problémás jellegére.

2011-ben a newtoni (Massachusetts) iskolakörzetben a szülők szót emeltek a múltbeli és aktuális események tényszerű ismertetésétől elhajló, a bizonyos politikai kérdésekben a gyerekek befolyásolására alkalmas, egyoldalú anyagokat felvonultató Notebook használata ellen. A kiadvány például a dzsihádot kizárólag mint személyes, belső folyamatot tárgyalta („bármilyen, a jó érdekében tett személyes erőfeszítés – legyen az intellektuális, fizikai vagy szellemi”), nem ejtve szót a fogalom elsődleges jelentéstartalmáról, az Allah nevében, az iszlám világméretű térhódítása érdekében vívott háborúról. Az iszlámot általában véve békésnek és toleránsnak mutatja be, nem ütköztetve ezt a véleményt más nézeteket közvetítő szövegekkel. A muzulmán nőkről megtudhatjuk, hogy életükbe az iszlám „az európai emancipációt jóval megelőzve forradalmi változásokat hozott”. Az iszlám előtt a hetedik századi arábiai nők ugyanis „csak kevés joggal rendelkeztek, és katasztrófának tekintették, ha egy családban lány született. Az iszlám emelkedettebb státuszt biztosított a nőknek”. De azért ezek a nyugati társaiknál nagyobb szabadságot élvező nők is lehetnek áldozatok: „Az elmúlt öt évtizedben a nők aktívan részt vettek a palesztin ellenállási mozgalomban. Közülük több százat börtönöztek be, kínoztak meg és gyilkoltak le az izraeli megszálló erők, amióta 1987-ben elindult az intifáda, azaz felkelés az Izrael által megszállt területeken.”

A kiadvány ezek mellett tagadja a zsidóság ősi kötődését az izraeli fővároshoz: „Jeruzsálemnek az a része, amelyre az emberek az antik városként gondolnak, arab. Körülötte mindenütt az izraeli telepeseknek épített emeletes házak magasodnak, amelyek a szent város feletti izraeli kontroll megerősítését szolgálják.” A jegyzet továbbá annak az antiszemita érvelésnek a közvetítője, miszerint a zsidók káros befolyást gyakorolnak az amerikai külpolitikára, és a modern Izrael az amerikai zsidók lobbizásának eredményeképp született meg: „Izrael létrejöttét Truman azon döntése tette lehetővé, hogy nyomást gyakoroljon az ENSZ-re Palesztina felosztásának kérdésében. A zsidó lobbi és annak hatása Truman döntésére, hogy Amerika elismerje Izraelt – és tulajdonképpen az amerikai érdekek és szempontok alakításának témája – olyan területek, amelyeket érdemes alaposabban megvizsgálni.” A Notebook mindezeken túl hangsúlyozza az iszlám felsőbbrendűségét a kereszténység, a judaizmus és más vallásokkal szemben, és kijelenti, hogy a Korán „a korábbi kinyilatkoztatások szintézise és tökéletesre kristályosodott formája”. (Az Arab World Studies Notebookból részletek találhatók többek között a newtoni szülők által létrehozott Parents for Excellence in Newton Schools honlapján.)

A newtoni szülők egyébként megdöbbenve szembesültek a ténnyel, hogy az iszlám tanítására aránytalanul több órát szenteltek, mint a kereszténységére és a judaizmuséra. Az iskolavezetés kiállt a vitatott tananyagok és a gyakorlat mellett, és megvádolta a szülőket, hogy veszélyeztetik az oktatás szabadságát. A Committee for Accuracy in Middle East Reporting in America (CAMERA) médiafigyelő non-profit szervezet külön elemzést (Indoctrinating Our Youth: How a U.S. Public School Curriculum Skews the Arab-Israeli Conflict and Islam) szentelt a széles körben elterjedt kiadványnak, amelyről megállapította, hogy Amerikával, valamint a zsidó-keresztény kultúrával kapcsolatos negatív szemlélet itatja át. (A Parents for Excellence in Newton Schools addig harcolt, míg 2014-ben a newtoni körzet kihúzta a tankönyvlistáról az Arab World Studies Notebookot. Más iskolákban azonban továbbra is alkalmazzák.)

Az iszlám témájú könyvek kiadása mögötti legbefolyásosabb szervezet az 1990-ben alapított, és vezető tagjain keresztül a Muzulmán Testvériség különböző társszervezeteihez köthető Institute on Religion and Civic Values (IRCV). Ezen belül is kiemelkedik Susan Douglass hatása, aki az intézet „kutatójaként” vett részt a tananyagok kialakításában. A muzulmán hitre áttért professzor az IIIT egyik szerzőjeként, és férjével, Usama Amerrel együtt az Islamic Saudi Academy tanáraként is tevékenykedett – ez utóbbi munkahelyét dzsihádra való uszítás vádjával bezárásra javasolta a Nemzetközi Vallásszabadság Amerikai Bizottsága.

Douglass és az IRCV határozta meg azt az irányvonalat, amely az amerikai iskolákban használt tankönyvek az iszlám bemutatásában követnek: elhallgatják erőszakos vonásait, és igyekeznek vonzóvá tenni a nem muzulmán gyerekek előtt. Douglass kulcsszerepet játszott a muzulmán vallás állami intézményekben történő oktatásának kialakításában, lefektetve a tanároknak szóló és a tananyag összeállításában alkalmazott szempontokat. 

Az IRCV munkatársaként Douglass által kidolgozott általános és középiskolai tanmenetekben szerepeltek például olyan feladatok, melyek során a tanulóknak el kell játszaniuk, hogy áttérnek a muzulmán hitre; más vallásoknak, így a judaizmusnak és kereszténységnek minimális helyet biztosítanak; és az ismeretterjesztés helyett az indoktrináció és prozelitizmus lett a mérvadó.

Ezek a kezdeményezések – egyetemi fakultások alapítása, oktatók képzése, tankönyvek, tananyagok összeállítása és terjesztése, általános és középiskolai programok indítása – mind a nyugati civilizáció ellen az oktatási rendszeren keresztül, a multikulturalizmus és tolerancia álcája mögött intézett támadás részei, egyben Izrael legnagyobb nyugati szövetségesétől való elszigetelésének eszközei.

 

Olvasson tovább: