Kereső toggle

Az ép világ nem kér belőlük

Fogyatékkal élők kiköltöztetése lakásotthonokba

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nemzetközi egyezmények, no meg az emberhez méltatlan állapotok miatt két éve gőzerővel megindult a hazai nagy szociális bentlakásos otthonok kisebb lakásotthonokba való kitagolása. Kérdés, hogy ezáltal jobb lesz-e a gondozottaknak?

Az 50 fősnél nagyobb hazai fogyatékos, pszichiátriai, illetve szenvedélybetegeket ellátó intézmények kitagolását egy 2006-os ENSZ egyezmény nyomán a szociális törvény is előírja, 2036-os határidővel. Az uniós támogatásból megvalósuló, lakásotthonokba történő kitagolás több lépcsőben zajlik: tavalyelőtt 600 fő, 2019 év végéig további 2500 fő, 2023-ig összesen 10 ezer fő kiköltöztetését vállalta a kormány, s a teljes programra 77 milliárd forint áll rendelkezésre. Mint azt 2017-ben a szakállamtitkár megígérte, a kitagolási folyamatot nem „rideg integrációként”, hanem az érintettek – gondozók, gondozottak, családtagok, szakemberek, települések – felkészítésével és a folyamat szakmai felügyeletével képzelik el.

A nagy bentlakásos intézmények kitagolását számos ombudsmani vizsgálat is indokolta, melyek megállapították, hogy ezekben az intézményekben olyan alacsony színvonalúak a tárgyi és személyi feltételek, hogy a jelenlegi formájukban nem képesek arra, hogy elvárható szolgáltatást nyújtsanak – legalábbis a mindenkit megillető emberi méltósághoz való jognak megfelelően. Óriási mértékű a szakmabeliek elvándorlása, és nincs utánpótlásuk – a szociális szakma presztízse a mélyponton van.

„118 olyan bentlakásos intézmény működik az országban, amelynek ideiglenes hatályú a működési engedélye. Ez azt jelenti, hogy nem felel meg semmilyen személyi és tárgyi feltételnek, és csak azért kapja meg a működési engedélyt egy-két évente, mert az ellátási igény akkora, hogy az otthont nem lehet bezárni. Mindössze néhány évünk maradt tehát arra, hogy felállítsuk az új rendszert – ami nem könnyű feladat, de muszáj végigcsinálni, mert a kitagolás az egyetlen járható út a helyzet megoldására” – mondta el 2017-ben lapunknak az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala illetékese. (Egy nemzetközi botrány háttere – Hetek 2017.06.02.) Azt is hozzátette, hogy ezekben a bentlakásos otthonokban a minőségi ellátást nem csak a nagy intézményi keretek akadályozzák, mivel a szociális intézmények állami fenntartásba vétele, azaz központosítása csak még jobban megnehezítette a működésüket.

Rideg integráció

Ezt erősítette meg lapunknak nemrég több olyan szakember is, akik évtizedek óta fogyatékosok, illetve pszichiátriai betegek bentlakásos otthonaiban dolgoznak. Mióta 2013-ban ezek a szociális intézmények önkormányzati kézből állami fenntartásba kerültek, anyagi és szakmai önállóságuk megszűnt, még több szakember hagyta el a pályát, az ellátás tárgyi és szakmai feltételei tovább romlottak (csak a volt fővárosi intézményeknek a fenntartóváltás egyharmados forráskiesést eredményezett).

Alanyaink szerint az állami szociális rendszerben ma erős központi irányítás és kontroll érvényesül, nem lehet kifelé semmilyen problémát kommunikálni, miközben „mind az intézményrendszer állami fenntartásba vételéről, mind a 2014 után kapkodva bevezetett intézmény-kitagolásról első ránézésre tudni lehetett, hogy így aligha fog működni”.

Forrásaink elmondása szerint az állami nagyintézmények kitagolásával kapcsolatban leginkább „rideg integrációról” beszélhetünk. „Csőd az állami fogyatékos és pszichiátriai intézetek kitagolása. A rendelkezésre álló 77 milliárd forint a 10 ezer férőhely felének a megteremtésére sem elég – pláne az előírt épületbiztonsággal, füstjelzővel, akadálymentességgel stb. ellátva. Az is kérdés, hogy miből fogjuk a lakásotthon-rendszert fenntartani, ami nagyságrendekkel több szakembert és magasabb rezsiköltséget jelent, mint az eddigi intézményrendszer, ami pont a fenntarthatóság okán került válságba. Az uniós forrás csak az új infrastruktúra felállítását, nem pedig a működését finanszírozza, viszont a megnövekedett költségeknek nyoma sincs a költségvetésben” – fejtegette az egyik szakértő, megjegyezve, hogy a lakásotthon a szakellátás legideálisabb, ugyanakkor legdrágább formája.

„Járom a falvakat, próbálom érzékenyíteni a népeket, telkeket szerezni a projekthez. A falvak vezetői általában azt mondják: nagyon megértik, nagyon támogatják ezt a gondolatot – ám idén önkormányzati választások lesznek. Ahol esetleg pozitív volt a testületi hozzáállás, ott a lakosság azonnal robogott magasabb szintre, az országgyűlési képviselőhöz, hogy nyomatékosítsa: ők nem akarnak ebben részt venni” – mesélte másik alanyunk. Hozzátette: ingatlant szerezni azért sem könnyű, mert a fejlettebb régiókban igen magasak az árak, így nemegyszer maradnak a szegregált vagy épp a kihalófélben lévő zsáktelepülések, ahová mentőötletként 450 idős lakos mellé befogadnak 36 fogyatékost is.

„Ez annyira faramuci dolog, mert azt mondjuk, hogy integráljuk ezeket a szegény fogyatékosokat az ép és aktív világba, amely köszöni, nem kér belőlük. S akkor egy elaggott településre száműzzük őket, ahol amúgy sincs megfelelő alapellátás, legfeljebb egy hetente kijáró százéves háziorvos, aki könyörög, hogy ne jöjjenek, mert nem bír többet. Amíg az intézetünkben erre szakosodott team, pszichiáter, belgyógyász látja el őket, addig a kikerülők kiszolgáltatottjaivá válnak a nem működő alapellátásnak. A nélkülözhetetlen alapszolgáltatások normatív finanszírozását is biztosítani kellene, mivel ezek nélkül nem lehet a lakásotthonokban ellátni a gondozottakat” – tette hozzá a szakember, aki a legnagyobb bajnak azt tartja, hogy a foglalkoztatás biztosítása nélkül nem szabadna kiköltöztetni az érintetteket.

„A kitagolt pszichiátriai betegek lejmolnak az iskolásoktól, ellopják a mobiltelefonjukat, koldulnak a bolt előtt. De ha foglalkoztatom őket, azaz értelmes munkát, strukturált életvezetést biztosítok a számukra, akkor pénzt is fognak keresni, és az idejüket, energiájukat is nagyrészt le tudom kötni. Kérdés, hogy az állam ezt továbbra is támogatja-e, mivel nagyon jól tudjuk, hogy a fogyatékos foglalkoztatás önmagát nem tudja eltartani” – jegyezte meg forrásunk. Hozzáfűzte: Nyugat- Európában rég megfordult a trend, mert rájöttek, hogy egy jó intézmény biztonságot, közösséget ad, és minőségi ellátást biztosíthat azáltal, hogy ott a felszerelések, eszközök, szakemberek koncentráltan vannak jelen. Abban minden általunk megkérdezett szakember egyetértett, hogy egy sokrétűbb ellátórendszerre lenne szükség, mert nem mindenkinek – különösen a súlyosan halmozottan fogyatékos embereknek – feltétlenül előnyös a lakásotthoni létforma.

Volt olyan szakember, aki szerint életveszélybe hozhatjuk azt, akit 30 évig intézményi létre szocializáltunk, majd hirtelen kiköltöztetünk. Szerinte a rendszerbe frissen bekerülő, nem súlyos fogyatékosokat vagy pszichiátriai betegeket kellene első körben támogatott lakhatásba elhelyezni, egyszerre 10-12 embert, a foglalkoztatásukat is biztosítva, nem pedig meglévő, 150 fős intézmények lakóit hirtelen szétszórni.  

 

Ahol működik a kitagolás

Az egyházi, alapítványi, illetve nonprofit szociális intézmények – kisebb rendszerek lévén – átláthatóbbak, nagyobb a mozgásterük, jobb kondíciók között működnek és a kitagolás terén is többnyire előrébb tartanak, mint a nehezen vegetáló államiak, amelyek túlterheltek, alulfinanszírozottak, és fő menekülési útvonaluk az egyházi fenntartásba kerülés maradt.

Az IRMÁK Nonprofit Kft. például 2000-ben vett át fenntartásra három Pest megyei állami szociális intézményt, köztük két, fogyatékkal élő felnőtteket ellátó intézményt. A közhasznú társaság már 2014-ben elindította az ellátottak kiköltöztetését 8-10 fős otthonokba, s önerőből hét ilyen házat hoztak létre és működtetnek 4 településen, Csobánkán, Szentendrén, Albertirsán és Soltvadkerten. Tavalyelőtt pedig elnyertek egy EFOP-pályázatot, melynek keretében a 125 fős nagyintézményüket is nemsokára kitagolják 11 házba és egy szolgáltatási központba.

 „Az átállás persze soha nem zökkenőmentes, de azt látjuk, hogy az eddigi kitagolásoknak köszönhetően a lakóink nemcsak egy kisebb, számukra élhetőbb lakókörnyezetbe kerültek ki, hanem megnyílt előttük az integrált foglalkoztatás lehetősége, s egyben a szélesebb körű társadalmi beilleszkedésük is elindult. Többen vannak, akik a cselekvőképességük korlátozottságának a felülvizsgálatát kérték. A legnagyobb siker, amikor valaki az intézményi jogviszonyát is megszünteti velünk, mint például az egyik fiatal hölgy, aki egy McDonaldsben dolgozik, és összeköltözött a párjával albérletbe. Mindez a lakóink számára is komoly motiváló erővel bír” – mesélte lapunknak Vízvári Csilla ügyvezető. Szerinte nagyon sok múlik azon is, hogy egyrészt a fenntartó, másrészt az intézményvezető mennyire elkötelezett a kitagolással kapcsolatban. Azaz mennyire biztos abban, hogy ez nagyságrendi színvonal-növekedést fog az intézményben élő, kitagolásban érintettek életében jelenteni.

Hozzátette: amikor ingatlant keresnek, kiemelt szempontjuk, hogy gondozottjaik számára a foglalkoztatás elérhető módon biztosítva legyen. A támogatott lakhatásban élők térítési díjai – miként a nekik nyújtott szolgáltatások is – teljesen személyre szabottak. A lakók jövedelmének maximalizálása a kitagolt rendszer fenntartási költségei miatt is fontos, amit különböző külső források – például a társaság egyéb bevételei, illetve minisztériumi foglalkoztatási támogatások – bevonásával is kiegészítenek.

A társaság egyfajta módszertani központtá is vált: felkészítő, illetve fejlesztő tanfolyamokat tartanak a lakóik számára, a dolgozókat továbbképzik, s a befogadó településeken közösségépítő munkát végeznek. Az állami rendszer kitagolásának problémái kapcsán Vízvári Csilla úgy vélekedett: rengeteg nehézség fakadhat a forrás- és szakemberhiányból, másrészt abból is, hogy az SZGYF (Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság) intézményeinek érintettjeit – lakókat, családtagokat, dolgozókat – többnyire felkészületlenül és hirtelen érte a támogatott lakhatás megvalósításának feladata. Az is igaz, hogy az SZGYF komoly szakmai segítséget nyújt azoknak, akik ezt igénylik, de kérdés, hogy ezzel mennyire tud élni az egyébként is rendkívül leterhelt szociális szakma.

 

Olvasson tovább: