Kereső toggle

A Nyugat terhe

A média csak a borzalomra kíváncsi

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nadia terhe címmel dokumentumfilm készült a jazidi emberi jogi aktivistáról, Nadia Muradról. Nadia évek óta azért küzd, hogy a nemzetközi közösség igazságot szolgáltasson az Iszlám Állam által kiirtásra ítélt jazidi népnek. A film a nyugati média és politikai elit erős kritikája is egyben.

Az idei Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon telt ház előtt mutatták be az amerikai rendezőnő, Alexandria Bombach dokumentumfilmjét Nadia terhe címmel. A film a huszonhárom éves jazidi emberi jogi aktivistáról, Nadia Muradról szól, aki tavaly októberben kapta meg a Nobel-békedíjat. (Lásd Békedíj a háborús erőszak ellen. Hetek 2018. 10. 12.)

Nadia Murad nevét azután ismerte meg a világ, hogy egy kurd menekülttáborban 2015 februárjában interjút adott a La Libre Belgique című lapnak, melyben beszámolt az Iszlám Állam fogságában szexrabszolgaként átélt szenvedéseiről. Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága egyébként már 2015. februári jelentésében felhívta a figyelmet fiatal jazidi fiúk tömeges kivégzésére, kiskorúak keresztre feszítésére, illetve élve eltemetésére az ISIS által.

„Nadia egyike volt annak a több ezer jazidinak, akiket az Iszlám Állam piacokon, illetve a Facebookon bocsátott áruba, olykor mindössze húsz dollárért. Nadia anyja egyike volt annak a nyolcvan idősebb nőnek, akiket kivégeztek, és jeltelen sírba temettek. Nadia hat bátyja ahhoz a többszáz férfihoz tartozott, akiket egyetlen nap leforgása alatt gyilkoltak meg” – olvasható Nadia Murad 2017-ben kiadott, Az utolsó lány című könyvének az előszavában, melyet Amal Clooney libanoni emberi jogi ügyvédnő írt, aki részt vállalt Nadia küzdelmében azért, hogy a bűnösöket egyszer nemzetközi bíróság elé állítsák.

Amal Clooney – aki egyébként a híres színész, George Clooney felesége – kiemeli, hogy az ISIS szisztematikus népirtást folytatott, mivel az észak-iraki, félmilliós jazidi népcsoportot – amely egy kurd nyelvjárást beszélő, szinkretista vallású, zárt közösséget alkot – az ISIS vallási „szakértői” hitetlen sátánimádóknak nyilvánították, akiket, ha nem térnek át az iszlámra, akkor a Saría alapján halállal vagy rabszolgasággal kell büntetni. A jazidi népirtás során az Iszlám Állam 2014-ben több ezer férfit ölt meg, több ezer nőt, kislányt erőszakolt meg és adott el szexrabszolgának. 

Alexandria Bombach rendező tapintattal kezelte a kényes témát.

Nadiának három hónap rémálom után sikerült egy szunnita család segítségével megszöknie sokadik tulajdonosától, és eljutnia egy kurdisztáni menekülttáborba, majd onnan Németországba, ahol 1000 sorstársával együtt részt vehetett egy háborús erőszakot elszenvedett nőket segítő programban. A dokumentumfilmben kifejti, hogy nem sokat segített rajta a pszichoterápia, és rájött, hogy addig nem érezheti magát jól, amíg nem hívja fel a világ figyelmét a jazidi népirtásra, több ezer máig eltűnt sorstársára – köztük két 15 éves unokahúgára is, akikkel nála is kegyetlenebbül bántak a dzsihádisták –, és nem éri el a bűnösök felelősségre vonását.

A film Nadia küzdelmének 2015-től 2017-ig tartó legsűrűbb szakaszát követi végig, kamerák állandó kereszttüzében, kormányzati képviselők, politikusok, ENSZ-képviselők, különböző szakértők váltakozó társaságában. Kultúrák találkozásának talán az egyik legemlékezetesebb jelenete, amikor Nadia a kanadai parlament előtti parkban hosszasan bámul egy békebeli hepeninges jelenetet, füvön szaladgáló gyerekekkel, fúvószenekarral, s önkéntelenül kibukik belőle: ha Irakban lennének, már biztos, hogy felrobbantotta volna őket valaki.

A filmrendező erénye az a különleges tapintat, amivel Nadia személyének és az őt segítő két yazidi aktivistának – a YAZDA jogvédő szervezet tagjainak – az igazságszolgáltatásért folytatott küzdelmét lencsevégre veszi. A huszonhárom éves lány évek óta járja munkatársaival a világot, hogy népe hangjaként újból és újból elmesélje a velük történteket, mert – mint mondja – hisz a nyilvánosság erejében. A dokumentumfilm azonban nem az iraki túlélők múltbéli borzalmait rögzíti, hanem a jelen megpróbáltatásait a fejlett világban: a többnyire udvariasan közönyös és marketingvezérelt politikusokat, a protokolláris és bürokratikus ENSZ tétlenségét, mindezt tetézve az ISIS-ből jól profitáló, szenzációéhes médiával.

„Az újságírók gyakran azt kérdezték tőlem, hogy milyen módon erőszakoltak meg, vagy hogy mit fogok most csinálni. Ahelyett, hogy arról kérdeztek volna, hogy mi lesz azokkal a lányokkal, akik még mindig ott vannak az ISIS fogságában?” – kérdi Nadia a filmben, melyben az aktivisták többször is a kamera elé ülve mondják el személyes benyomásaikat. Nadia angol tolmácsa és állandó támasza, Murad arról beszél, hogy a lány tanúsága kezdettől óriási bátorságra és lelkierőre vall, mivel állandó fenyegetettségben él, és mert egyre világosabbá válik, hogy mekkora felelősséget jelent a népéért való kiállás. Nadiának a kanadai és a görögországi jazidi menekülteknél tett látogatásaikor is érződik, hogy hősként, népe szószólójaként tekintenek rá. Az aktivisták között állandó téma a jazidi közösség további sorsa, hogy a jelenkori 60 milliós menekültáradatban miként lehet elősegíteni egy félmilliós kisebbség egyben maradását? Merre tovább: visszamenni a rommá lőtt szülőföldre, vagy szétszóródni a világban, beteljesítve ezzel az ISIS által elkezdett genocídiumot? 

A dokumentumfilm méltó tiszteletadás Nadia Murad és népe előtt. A rendező a zárójelenetben csak egy villanás erejéig mutatja Nadia rommá lőtt szülőfaluját és az ott sírva egymás nyakába boruló aktivistákat – nem enged a nézői kíváncsiságnak, mint ahogy a tragédia részleteit sem ismerjük meg a filmből, mert a hangsúly végig a túlélők jelenén van. Ez a fajta visszafogottság a filmkészítők oldaláról végig nagyon erős, és nagyon árulkodó arról, ahogy ezeket a történeteket a világ meg akarja fogalmazni, illetve ennek kínosságáról és eredménytelenségéről.

Bombach egy interjúban úgy fogalmazott: erősen foglalkoztatja a túlélőkkel szembeni felelősség kérdése. „Fel kell tennünk a kérdést, hogy jobban érdekel-e minket a jazidik sorsa, ha minél több szörnyű részletet megtudunk velük kapcsolatban? Akkor többet teszünk értük? Ez a film megkérdőjelezte mindazt, amit eddig történetmesélőként csináltunk, hisz a világ hamar elfelejti a borzalmakat, bármily részletesen is tárjuk elé azokat” – vélekedett a rendezőnő a Filmmakermagazine.comnak, bírálva a túlélők kihasználását, a számtalanszor elmondatott traumák létjogosultságát.

Mint ismert, 2017-ben az Iszlám Államot nemzetközi összefogással sikerült kiszorítani az általa elfoglalt területekről Irakban és Szíriában. Az amerikaiak kivonulásával a kurdok és jazidik által lakott északi területeket immár Törökország felől fenyegetheti veszély: erre utal, hogy másfél hónappal ezelőtt török légicsapás érte a jazidik által lakott iraki Szindzsár régiót is.

Olvasson tovább: