Kereső toggle

Mi folyik az egyetemeken?

Gondolkodásra nevelés vs. véleménydiktatúra

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Világnézetünk kialakításában komoly szerepe van az oktatásnak. Éppen ezért nem mindegy, milyen tudást nyújtanak az intézmények, szabad gondolkozásra, ideológiára vagy akár néma tűrésre nevelik a fiatalokat.

Az oktatásban az évek előrehaladtával nemcsak a tananyagban, hanem a tanárok személyes befolyásában is komoly különbségek vannak. A közoktatásban éppen ezért egy elfogadott alapelv az, hogy (párt)politikának nincs helye az iskola falain belül, és közéleti témákkal is kizárólag tényalapon lehet foglalkozni.  Az elképzelés mögött az áll, hogy a szigorú alá-fölé rendeletségi viszonyból fakadóan nem várható el egy kiskorútól, hogy a tanárral eltérő álláspontját megvédje (vagy egyáltalán ezt felismerje), így nem lehet ilyen helyzetbe hozni egyik felet sem.

Az egyetemi oktatásban ezzel szemben az az elgondolás él, hogy egyenjogú, felnőtt emberek vesznek részt benne (bár érdemes azzal vitatkozni, hogy a 18. év betöltésével automatikusan felnőtté válik-e az egyén). Éppen ezért életszerűtlen lenne kizárni a közügyek szabad megvitatását a diskurzusból. Az egyenjogúságból pedig az következik, hogy mindenki egyenlő mértékben kap teret gondolatainak kifejtésére. Kérdéses viszont, vajon minden vélemény - legyen bármilyen sértő, megosztó vagy kifejezetten bántó- érdemes a védelemre? Ha erre a válasz nem, akkor milyen elvek lehet kizárni egy gondolatot a diskurzusból?

Politikai korrektség vagy véleményterror?

Tőlünk nyugatra úgy tűnik az a válasz született, hogy nem minden vélemény, nézetrendszer érdemes a védelemre. Ez a gyakorlat viszont olyan szólásszabadság korlátozáshoz vezetett például Nagy- Britanniában, hogy a sértőnek tartott szerzők könyveit egyenesen kidobálják az egyetemi könyvtárakból. A politikai korrektség kultúrája annyira eluralkodott a felsőoktatásban, hogy kritikusok csak állami beavatkozással (akár pénzbüntetés kilátásba helyezésével) látják helyreállíthatónak a szólásszabadságot. A kritikák egyik kiemelt tárgya az, hogy a brit országos hallgatói önkormányzat minden felsőoktatási intézményre kötelezően elfogadta az előadás tilalmának valamint a biztonságos zónáknak (safe space) az elvét. Az országos hallgatói önkormányzatok döntései minden egyes felsőoktatási intézményben kötelezően alkalmazandóak. Nagy-Britanniában ez 136 intézményt és több mint kétmillió felsőoktatásban tanulót jelent.

De mit is jelentenek ezek az elfogadott elvek? Az előadás tilalma alapján nem lehet olyan rendezvényt tartani, ahol a megszólalók nézetei sértőek vagy elfogadhatatlanok az egyetemi közösség nagy része szerint. Emellett az egyetemnek olyan biztonságos zónának kell lennie, ahol a diákok védve vannak az őket sértő, diszkrimináló nézetektől vagy nyelvezettől.  Ezekkel az irányelvekkel kérdőívek alapján a hallgatók kétharmada ért egyet. De vajon a nagy többségi támogatás egyet jelent a gyakorlat helyességével? A két millió hallgató egyharmada több mint félmillió embert jelent, ami azért egy jelentős kisebbség. Nem beszélve a szabályzatokban szereplő gumifogalmakról, mint a “sértő” és “elfogadhatatlan”. Ezek olyan tág kategóriák, amibe bármit bele lehet pakolni. Például egy megrögzött marxista hallgatónak sértő, ha az oktatója a katedráról Marxot tömeggyilkosok ideológusának nevezi, és a nácikhoz hasonlítja tanait. Ilyen állítással lehet vitatkozni- de itt nem erről van szó, hanem pont a vita ellehetetlenítéséről. Ki akarnak tiltani minden megosztóbb álláspontot a biztonságra és érzelmi stabilitásra hivatkozva.

Szólásszabadság, mint veszélyeztetett faj

Ha azt gondoljuk, hogy extrém, elszigetelt esetekről van szó, sajnos tévedünk. Egy Hollandiában tanuló hallgató lapunknak adott beszámolója alapján jónéhány kinti egyetemen a politikai korrektség jegyében olyan alternatív bizottságok működnek, amelyek előtt akár azért elítélhetnek egy oktatót, mert nem ért egyet a feminizmussal. Ehhez elég az, hogy egy magát feministának tartó diák sértve érezze magát, ezért feljelenti a tanárát a már említett bizottságnál.

Kanadában az egyetemi szólásszabadság korlátozására egy Bill C-16 nevű jogszabály elfogadása hívta fel a figyelmet. Ebben ugyanis az szerepel, hogy nemsemleges névmásokat kell használni (az eddig bevett női és férfi helyett), és ezek használatának tagadása egyenesen diszkriminációnak minősül. A szabályozás itt nem állt meg: a gyűlöletbeszédként büntetni akarja a nemi identitással megkérdőjelezésével  kapcsolatos, bántónak tartott megszólalásokat.

A Torontói Egyetem úgy döntött, hogy saját intézményében kötelezővé teszi a nemsemleges névmások használatát. Az ügyet Jordan Peterson, az intézmény pszichológiai tanszékének professzora robbantotta ki, amikor is YouTube csatornáján hosszan kifejtette a törvény vélemény és lelkiismereti szabadságra gyakorolt káros hatását. Peterson szerint a szabályozás felszínes volta miatt az is gyűlöletbeszédnek minősülhet, ha az óráján női és férfi szerepekről, valamint a nemek közötti különbségekről beszél. “ Attól félek, hogy illegális, amit tanítok, sőt, az is, ahogyan gondolkozom. Ki tudja biztosan mi az igazság? Pont erre van a szólásszabadság, hogy kitaláljuk. A politikai korrektség jegyében emelt gátak viszont megakadályoznak minket az igazság keresésében.” - mondja a kanadai professzor. Peterson azóta is küzd a szólásszabadságért, inkább kifizeti az ezzel járó pénzbüntetést, mintsem nemsemleges névmásokat használjon.

Egy Kanadában tanuló hallgató lapunknak elmesélte, valóban mást értenek kint szólásszabadság alatt, mint hazánkban- vannak olyan témák, amikről egyenesen nem illik vagy nem  is lehet vitatkozni. A nemi identitás „rugalmasságát” megkérdőjelező gondolatokat például ilyennek számítanak, ezeket egyből lecsavarják. „Egy előadás után viccesen megjegyeztem a többieknek, hogy mekkora fantázia kell 72 nem kitalálásához a létező kettő helyett... Egyből durva jelzőket kaptam mindenkitől, úgy néztek rám, mint aki embert ölt- mondja a magyar diák. Azt sem értette, hogy a zaklatási ügyekben a zéró tolerancia miért jelenti azt, hogy senkit nem illet meg az ártatlanság vélelme, automatikusan az áldozatnak adnak igazat. Ezen kijelentése után már többen az egyetemi etikai bizottság előtt akarták feljelenti, végül a sikerült lenyugtatni azzal a kedélyeket, hogy Kelet-Európában még nem ilyen fejlett a kommunikáció kultúrája.

A szólásszabadság határainak kijelölése az Egyesült Államokban is komoly fejtörést okoz. Az USA a szólásszabadság élharcosaként sokáig még azt is lenyelte, hogy horogkereszttel vonuljanak emberek az utcán. A politikai korrektség elsőre pozitívnak tűnő kultúrája viszont ezt a liberális felfogást is megváltoztatni látszik. Az első alkotmány-kiegészítésben (nem lehet olyan törvényt hozni, ami korlátozná a szólás vagy sajtószabadságot) garantált vélemény szabadsághoz való hozzáállást vizsgálta a diákok körében a Gallup- Knight Alapítvány közös kutatása. 3014 hallgatót megkérdező kérdőívből az jött le, hogy a nagy többség értéknek tartja a széleskörű szólásszabadságot, viszont az is elfogadható szerintük, hogy a biztonságos és diszkriminációmentes közbeszéd érdekében egyes sértőnek tartott véleményeket korlátozzanak. A sértő kifejezésnek továbbra sincs pontos meghatározása, a legtöbb hallgató úgy véli, az, amitől a másik rosszul érzi magát.

Mi a helyzet itthon?

Itthon nincs ilyen megkövesedett gyakorlat a bántónak vagy megosztónak tartott vélemények kezelésére. Igazából arról sincs állásfoglalás, hogy egyáltalán ki lehet-e zárni szélsőséges megszólalásokat az egyetemi közbeszédből. Több intézmény etikai kódexében az a kitétel szerepel, hogy a másik emberi méltóságát tiszteletben tartva lehet a jogokat, így a szólásszabadságot is gyakorolni.

Az elmúlt években az egyetemi zaklatási és nemi erőszak botrányokat követően merült fel az igény a beszéd és gondolkozás megtisztítására. Kérdőívek azt mutatták, hogy a verbális zaklatás és szexizmus aránya rendkívül magas az intézményekben. Az ELTE TáTK által végzett kutatásban (ELTE-kutatás: Nemek közötti egyenlőtlenségek különböző formáival kapcsolatos attitűdök és tapasztalatok 2015-2016) 1500 hallgatót kérdezett meg- a női diákok tíz, a férfi diákok nyolc százaléka tapasztalt más, jellemzően férfi diák részéről valamilyen formájú szexuális visszaélést vagy nem kívánt közeledést. Oktató részéről csak női diákok számoltak be ilyen tapasztalatról: öt százalékuk élt át ELTE-s évei alatt oktató irányából ilyet, ez körülbelül kétszáz női hallgatót jelent. A ELTE ennek a légkörnek visszaszorítására kezdett el beszéd-és gondolkodásmód formáló kampányba (kék szalag viselése, szexuális visszaélésekkel foglalkozó felvilágosító rendezvények és workshopok). Valamint hazánkban elsőként létrehozták az egyetemi ombudsman intézményét, amelynek célja a független jog-és érdekvédelem (bővebben lásd keretes írásunk).

Teljesen más alapon fordult rá az egyetemi közbeszéd szabadságára a 888.hu. Az oldal elindított egy általuk egyetemimetoo-nak elnevezett mozgalmat, mivel úgy vélik, hogy baloldali véleményterror uralkodik az egyetemeken, ami hasonló intellektuális erőszakhoz hasonlítható. A portál szerint az egyetemi mainstream elnyomja a másképp gondolkodókat, legyen szó hallgatókról vagy oktatókról. Az írásnak nem célja ebben a vitában igazságot tenni, viszont magával a problémafelvetéssel érdemes foglalkozni.

Ahogy már említettem,  a katedrán állók és a padokban ülők mind egyenjogú, felnőtt emberek. A valóságban viszont a hallgatók kiszolgáltatottabb helyzetben érzik magukat (hiszen csak a tanár adja az osztályzatot), ezért nem tudják vagy nem merik megvédeni álláspontjukat. A konfliktusok felvállalásának és saját nézeteink védelmének komoly gátja lehet a megtorlástól való félelem.  A nyugati példák viszont azt mutatják, hogy a hallgatói közeg is képes elfojtani a mainstreammel ellentétes véleményeket. Ilyen esetben a közösséghez tartozás vágya sokszor erősebb az emberben, minthogy felvállalja álláspontját.

Ezért fontos olyan környezetet teremteni, ahol az egyén biztonságban, szabadon vállalhatja saját meggyőződését. És ezért nem fog semmilyen retorzióban részesülni- sem oktatói, sem hallgatói oldalon.

Ebben segíteni tudnak hallgatói érdek és jogvédelmi szervezetek (pl hallgatói önkormányzat, hallgatói ügyek biztosa, egyetemi ombudsman), de akár a nyilvánosság is.

Életszerűtlen az ideális világot azzal azonosítani, hogy senki nem kérdőjelezi meg az ember világnézetét. Viszont a különböző tézisek tévedhetetlensége is vakvágányra visz- a különböző tudományos elméletek megszűnnek tudományosnak lenni, és dogmává szellemülnek át. A klasszikus tudománynak pont az a lényege, hogy mindent megvizsgálva igyekszik a valóságot leírni, de soha nem állítja magáról, hogy már elérte volna célját. Ahogy Peterson is írja, a szólásszabadság az igazság kiderítésének az eszköze. A politikai korrektség viszont ezt a folyamatot lehetetleníti el, és öncenzúrára kényszeríti az embereket, ami hosszú távon sokkal károsabb, mint érzelmeik sérelme.

 

Egyetemi ombudsman 

Az ELTE úgy döntött, hogy az egyetem demokratikus működéséhez és kultúra biztosításához szükség van egy konfliktuskezelésre specializálódott szervezetekre. Ezen a területen egy teljesen új intézményt, az egyetemi ombudsman tisztségét vezeti be 2019 februárjában.
Az egyetemi ombudsman létrehozásának  elsődleges célja az egyetem és annak polgárai között felmerült problémák hatékony megoldása, valamint katalizátorként is működne  az egyetem fejlődésének elősegítése érdekében. Az ombudsman pártatlan és informális fórumot biztosítana, ezzel is elősegítve a tisztességes bánásmód, valamint egyetemi polgárok jogainak érvényesülését és védelmét.
Az egyetemi élet résztvevői kisebb, viszonylag zárt közösséget alkotnak.Az állandó tartós kapcsolatban álló személyek konfliktusainak kezelése során fontos szempont, hogy érdekeikkel ellentétes lehet a konfliktusok elmélyülése, eszkalálódása. Az ilyen negatív hatások, vagyis a destruktív konfliktuskezelés kiküszöbölésére való törekvés az egyetemi ombudsman szerepfelfogását, működését jelentős mértékben meghatározná. Az ombudsman feladata a kifejezetten konfliktus alapú panaszok elbírálása során sem az lenne, hogy döntést hozzon az ügyben, vagy megmondja, kinek van igaza, hanem elsősorban a problémák együttműködésen és párbeszéden alapuló megoldásában lehetne meghatározó szerepe.
Közvetítő szerepe mellett az ombudsman feladata lenne a rendszerszintű hibák feltárására, illetve a megoldások felvázolása is.

 

 

Olvasson tovább: