Kereső toggle

EU- a neoliberalizmus fogságában?

A neoliberális konszenzus és a Nyugat alkonya

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az európai parlamenti választások közeledtével mind aktuálisabb ismét a vita, hogy az Európai Unió megreformálható-e, illetőleg, hogy milyen elgondolásokon, avagy ideológián nyugszik konstrukciója. Egy ismert vád, hogy az EU „neoliberális projekt”, melynek vizsgálatával érthetőbbé válnak egyúttal az európai demokrácia és a nemzetállam dilemmái is.

A nyugat alkonya

A történetet érdemes a XX. század elején alkotó két német gondolkodóval, Max Weberrel és Osvald Spenglerrel kezdeni. A társadalomtudós Weber úgy vélte, hogy a részben a protestáns etika által megalapozott racionális gondolkodás döntő hatást gyakorolt a kapitalista gazdaság kialakulására. Weber a modern társadalmak egyik döntő momentumának tartotta ezenkívül a „racionális” állam kialakulását is, vagyis a közügyek minél ésszerűbb és gazdaságilag is minél hatékonyabb megtervezését és megszervezését. Weber ehhez a változáshoz azonban hozzákötött egy ellentmondásosnak tűnő másik jelenséget is, - híressé váló kifejezésével élve - a világ „elvarázstalanodását”. Itt jön a képbe Spengler, aki rendkívül sokat vitatott, az első világháború után megjelent A Nyugat alkonya című művében a nyugati kultúra végső 100 évéről írt.

Spengler kritikai hangvétellel értekezett a marxista és evolucionista elméleti alapokon szőtt elgondolásokról, amelyek a társadalmak folyamatos csúcsrafejlesztésére törekszenek.  Hogy hogyan jön képbe mindez a neoliberalizmus és az EU-t körülövező elméleti, politikai viták kapcsán, a későbbiek során válik világossabbá. De már most le kell szögezni, számos gondolkodó tartja úgy, hogy a globalizmus programjával összefonódó neoliberalizmus végső soron egyszerűen a kapitalizmus egy „új minősége”, a „csúcsrafejlesztés” következő állomása. Nem ideológia, pusztán közgazdaságtani – történelmi – szükségszerűség, választási lehetőség híján. A neoliberális globalizáció középpontjában – hangzik a hivatalos magyarázat - a tőke és a piac totalizálása áll, melynek következtében a társadalom-, és gazdaságpolitikák központi paradigmájává a versenyképesség válik.

Ugyan az ideális liberális gazdasági és állammodellről is vannak valamelyest eltérő elképzelések, fő, a „kisebb államról” szőt felfogása szerint ez az állami szektorok privatizálását, egyúttal a 80-as évektől fokozatosan az ún. jóléti és szociális államodellek „megtámadását” és a híres Keynes vs. Hayek közgazdászvitában utóbbi elképzeléseinek előtérbe helyezését jelenti.

A minimál államról szóló vita újra és újra fellángol, így legutóbb a tekintélyes Neue Züricher Zeitung gazdasági szakértője, Gerhard Schwarz írt arról, hogy az utóbbi idők politikai küzdelmei valójában az „istenpótlékhoz”, vagyis az állam erős kezeihez, a „paternalisztikus” gondoskodáshoz való visszamenekülést, és a személyes felelősségtől való félelmet mutatják. Míg a keresztény hálózat, a Christ of Church által alapított Pepperdine Egyetem közgazdász professzora, Gary M. Galles ugyancsak az állam szerepének radikális korlátozása mellett érvelt. Galles az USA felemelkedését is ennek tulajdonítja. Mások szerint azonban a neoliberális program valójában jóval több, mint az állam és piac szembeállítása.

Neoliberális konszenzus

„Ez végsősoron a piac politikai megkonstruálásának, az üzemgazdasági logika univerzalizálásának a folyamata, ami a társadalom minden pórusába, így a politikába is behatol” – írta már a kilencvenes években Bernd Röttger társadalomkutató a neoliberalizmus és globalizmus összefonódásának következményéről. Röttger szerint azok a magyarázatok, amelyek ezt a folyamatot visszaviszik egészen pl. 1869-ig, a Szuezi-csatorna és a Pacific Union vasúthálózat megépítéséig, a XX. század utolsó évtizedeiben a társadalmi formációkban a neoliberális restrukturálás következményeként bekövetkező „kríziszerű változásokról” terelik el a figyelmet. Kezdőpontként sokkal inkább előbb a második világháború végén létrejövő  Bretton Woods-i rendszer, majd pedig még inkább annak felbomlása szolgált. Előbbi ugyanis megalapozott egy addig példa nélküli pénzügyi rendszert, amelyben egy, a részes államok felett álló szervezet szabályozta a pénzügyi folyamatokat. Felbomlása pedig lehetővé tette, hogy ez az „együttműködés” egy még magasabb szintre juthasson el.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: