Kereső toggle

2019: A korszakváltás éve

Elemzés a közelgő EP-választásról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

2019 korszakváltást hoz az európai politikába. Ezt szinte mindenki tudja, mindenki érzi. Éppen ezért sokat beszélünk az európai parlamenti választások jelentőségéről. A korszakváltás és a változások valóban a májusi EP-választásokkal érkeznek meg, de nem maga a szavazás hozza el őket.

 

Egyáltalán miről, milyen változásokról beszélünk? Ahhoz, hogy erre a kérdésre választ találjunk, egy kicsit hátrébb kell lépnünk, és a napi hírek helyett a nagy képre, a politikai trendekre kell fókuszálnunk. Tegyük hát meg ezt a lépést! Mit látunk így? Az európai integráció több évtizedes sikertörténetének végét, egy minden eddiginél európaibb választást, a hagyományos bal-jobb felosztás végét, egy reményeink szerint őszintébb politizálás kezdetét, illetve egy szakadatlan küzdelmet a szavakért és azok jelentésének birtoklásáért. Nézzük sorjában…

Az európai integrációs sikertörténet vége

Brexit, Brexit, Brexit. Ezen a héten mindenhol erről hallunk. Mi történik? Mi lesz most? Lesz-e egyáltalán brit kilépés? Mind fontos kérdés. Azonban, ha megtesszük azt a bizonyos lépést hátrafelé, akkor egy másik szögből teljesen mást látunk: egy példátlan történelmi helyzet képe tárul elénk. Egy olyan helyzeté, amely egészen biztosan benne lenne a jövő történelemkönyveiben, vagy történelem-e-bookjaiban vagy történelem-hologramokban, vagy nem is tudjuk pontosan, miben. A lényeg, hogy egy olyan eseménynek vagyunk a tanúi, amelynek jelentőségét – mivel kortársai vagyunk, testközelből szemléljük – nem feltétlenül tudjuk teljes mértékben értelmezni. Legyen bármi is ennek a történetnek a vége (kilépés, maradás, felemás kilépés, újracsatlakozás), az EU egyik tagországának polgárai úgy döntöttek, hazájuknak el kell hagynia az Európa-projektet. Ez azt jelenti, hogy ez a projekt – akár kilépnek, akár esetleg mégis bennmaradnak a britek – soha többé nem tekinthető kizárólag sikertörténetnek úgy, ahogyan az eddig látszott. Az egyre több Európa gondolatának kizárólagossága az integráció terén megtörni látszik.

A „mindenre több Európa”nem működik többé

Szinte minden más téren is már nem csupán repedéseket, hanem hatalmas töréseket látunk. Az Európáról szóló gondolkodást és Brüsszelt szinte kizárólagosan uraló paradigma a korlátai végéhez közeledik. Nagy is a zavar az EU szellemi központjában. A helyzetet és a hangulatot a Spectator egyik újságírója nagyon érzékletesen így írta le: az utolsó vacsora Brüsszelben. Mindenki tudja, mindenki érzi, hogy május után teljesen új világ kezdődik. Az Európai Parlament története során szinte végig egybites módon működött, és működik májusig. Az EP válasza szinte bármilyen kérdésre csak ez: „több Európát”. A testület ezzel egyszersmind az európai központosítási törekvések állandó támogatójaként tevékenykedett. A választási előrejelzések szerint egy olyan összetételű parlamentet látunk majd májustól, amely nem erre a régi rugóra jár majd. Véget érhet tehát egy nagy hagyomány.

A hagyományos baloldal–jobboldal felosztás vége

Egy immáron több mint két évtizedes történet végéhez is közeledünk: a bal- és jobboldali többség, valamint az általa uralt időszak lezárása, illetve lezárásának kezdete lesz a májusi választás. A bal és jobb konszenzusára törekvő európai palamenti politika a pártok és nézetek közötti különbségek eltűnésével, pontosabban tudatos felszámolásával járt. Mára európai szinten a bal és jobb annyira összemosódott, hogy nagyon sok kérdésben nem is lehet megkülönböztetni őket. Ebből egy sem hideg, sem hév massza jött létre: langymeleg politizálás. Ezt és ennek képviselőit a választók egyre nagyobb számban köpik ki a szájukból, s keresik a valós alternatívákat.

Az EP-ben a baloldalt eddig domináló frakción belül nincs igazán vita erről az összemosódásról. Miért is lenne, hiszen az ő érdekeiket ez sokkal jobban szolgálja. A jobboldal összességében több engedményt tett, mint ők. Az évek során szépen, lassan háziasították, sok kérdésben baloldalivá tették a jobboldali erőket.

Az Európai Néppárton belül már más a helyzet: komoly viták vannak. Elmozdulás is várható – a választási eredmények függvényében. A politika soha nem statikus, mindig dinamikus. A Néppárt tagjainak mostani politizálását nem lehet kivetíteni az EP-választás utáni időszakra. Nem tehetnek majd úgy, mintha semmi nem történt volna, minden megy a régiben. Ez a választás megrázó élmény lesz azok számára, akik így gondolkodnak. Egy korszak lezárul, de legalábbis egy korszaklezárásnak fontos állomása lesz.

A választás minden egyes tagállami pártnak visszajelzés lesz. Ha azt látják majd – és az előrejelzések szerint ez is fog történni –, hogy a szavazóik nem vevők a langymeleg politizálásukra, akkor fokozatosan, de változtatni fognak. Olyan típusú fordulatra számíthatunk, mint a migráció megítélésében. 2015-ben szinte mindenki a nyitott kapuk elvét hirdette. Vállalhatatlannak mondták azokat a pártokat és politikusokat, akik azt mondták: védjük meg a határokat.  Mit látunk ma? Ugyanúgy vállalhatatlannak mondják azokat a politikusokat, de sok tekintetben már az ő példájukat követik. Tehát nem várható, hogy a választás után a Néppárt balszárnya kiáll és elmondja, hogy tévedtek. Sőt, a viták is intenzívebbé válhatnak majd, hiszen a választásokig muszáj mindenkinek visszafognia magát az egység érdekében. Azonban a gyakorlatban fokozatosan, de szakítani fognak a langymeleg politizálással. Azok a pártok, amelyek meghallják az idők szavát. Amelyek nem, azok tovább csúsznak majd lefelé. Az őszinte politizálás időszaka következik, mindenkinek ki kell mondania, amit gondol.

Az őszintébb politizálás időszaka következik

 

A migráció megítéléséről szóló vitában Orbán Viktor indította el a „merjünk őszintén beszélni a problémákról” típusú politizálást. Ezzel egy új kommunikációs kultúrát is meghonosított az európai politikában. Eddig nem merték nevén nevezni a dolgokat. Kialakult a szavak egy egészen más dimenziója: a mondatok, kifejezések teljesen más jelentéstartalommal bírtak, mint eredetileg. Ezt a választók ugyan megszokták és jobb híján elfogadták, de „a politikus úgyis mást mond, mint amit gondol” típusú hétköznapi megszólalásaikkal erősen kritizálták is ezt a gyakorlatot. Időközben a magyar miniszterelnök mellé felzárkóztak más európai politikusok is. Annyit tettek és tesznek csupán, hogy őszintén beszélnek a problémákról, és nagyon konkrét javaslatokkal, nem pedig az Európában megszokott általánosításokkal állnak elő. Ezt az összefolyó jobb- és baloldal populizmusnak nevezte el, és populistának bélyegezte az őszintén beszélő politikusokat. Az őszintébb politika trendje azonban mindenhol érzékelteti hatását. Egyre több, a mainstreamhez tartozó politikus mondja ki azt, amit valójában gondol. Bár ez sokszor egészen ijesztő gondolatok nyilvános megfogalmazását jelenti, mégis egy érthetőbb és átláthatóbb európai politikához vezet. Rémisztő példa az őszinte beszédre az a volt francia szocialista miniszter, aki a közelmúltban azt mondta, kevesebbet kellene szülniük a francia nőknek, hogy ezzel csináljanak helyet a migránsoknak. Döbbenetes, sőt rettenetes javaslat. De legalább kimondta, amit valójában gondol. Hogy egy kicsit visszafogottabb példát is mutassak erre az új trendre: Angela Merkel december végén meglepő őszinteséggel beszélt arról, hogy szerinte a nemzeteknek egyre több területen le kellene mondaniuk a szuverenitásukról, és a döntés jogát Brüsszelnek átadni. Meglepő, hogy ilyen őszintén megosztotta ezt a vízióját. Az persze már más kérdés, hogy saját pártcsaládjában erről folyamatos vita zajlik, és nem feltétlenül értenek egyet ebben a kancellárral. 

Küzdelem a szavakért

A langymeleg politizálás egyik fontos eszköze a megkérdőjelezés stratégiája volt: igyekeztek mindent megkérdőjelezni és relativizálni. Mindezt annak érdekében, hogy ne legyen igen és nem, ne legyen jó és rossz, ne legyen fekete és fehér. És ne legyen jobb és bal sem. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a közügyekben többnyire valóban nem fekete és fehér dolgokról vitázunk. Vannak olyan ügyek, amelyekben viszont igen. A fősodorbeli politikusok ezekben a kérdésekben sem mertek és mernek egyenesen fogalmazni. Ez részben tudatos, részben pedig megszokás, illetve félelem az őszinte szavaktól. Akik ezt tudatosan tették, azok kommunikációja immáron szintet lépett. Nem csupán megkérdőjelezni igyekeznek mindent, elmosni, felszámolni és elfeledtetni a határokat (legyen az országok közötti, vagy nemek közötti). Az új stratégia a szavak újradefiniálása és kisajátítása. Aki birtokolja a szavak jelentését, az birtokolja a múltat, jelent és jövőt. Egyszerre van kezében a múlt magyarázatának privilégiuma, a jelen kizárólagos értelmezése és a jövő irányának kijelölése.

Az előző pontban, az őszinte politizálás kapcsán már érintettem a populista kifejezés alkalmazását a valóságról világosan beszélő politikusok esetében. Ez a szó egy politikai termékké, sőt politikai fegyverré vált. A kifejezéshez ugyanis társul egy negatív érzet, így ez egy címke lett, amit rá lehet aggatni mindenre és mindenkire, aki nem szimpatikus. A megbélyegzettek azonban beleálltak a játékba és azt mondták: ha az a populista, aki a választók elvárása szerint cselekszik, akkor bátran vállalják ezt a jelzőt. Visszautasítják viszont azt az értelmezést, amely szerint azért populisták, mert csak amiatt beszélnek egy problémáról, hogy szavazókat gyűjtsenek, de valós megoldási javaslataik nincsenek.

Az elmúlt időben sokat hallottuk, hogy az EU-s alapértékek veszélyben vannak. Ez valóban így van. Azonban eddig talán nem gondolt vagy nem várt helyről éri fenyegetés ezeket az alapvető értékeket. Ma ugyanis azt látjuk, hogy a jogállamiság, a demokrácia vagy éppen az európaiság szavak tudatos újradefiniálása és kisajátítása folyik. Mindez pedig egy politikai ideológia, a modern liberális ideológia mentén történik. S ebben aktív szerepet vállalnak a mainstream politikusok – függetlenül attól, hogy névlegesen jobb- vagy baloldalinak tartják magukat.  Ennek az áramlatnak képviselői a politikában és jogban használt kifejezéseket új, kizárólag számukra elfogadható jelentéssel akarják megtölteni, és el akarják érni, hogy azokat csak így lehessen használni. Ha sikerrel járnak, akkor minden vitát meg tudnak nyerni, hiszen a velük szemben érvelők a szakmai és politikai csatározások során kénytelenek ezeket a szavakat használni. S ahogyan a szájukra vették ezeket a szavakat, már el is veszítették a küzdelmet. Vitákra, értelmes vitákra pedig ma különösen nagy szükség van. Ahhoz, hogy értelmes vitákat lehessen folytatni, bizonyos szavakat vissza kell hódítani és eredeti jelentéstartalmuk szerint használni őket. 2019 egyik nagy küzdelme éppen ezért a szavak és azok jelentésének birtoklásáért fog folyni.

„Európaibb” választás jön, mint valaha

 

Végezetül, az egész éves kitekintés után térjünk vissza a jelenbe, az EP-választást megelőző időszakba. Ugyanis egy már most jól érzékelhető trendfordulónak vagyunk tanúi: az európai választások végre tényleg európai témák mentén szerveződnek. Az EP-választások története a belpolitika csatározások története volt: a választók döntését nem az európai, hanem a hazai politikai ügyek határozták meg. Tehát a választások során azokra a pártokra adták a szavazatukat, amelyek hazai politikai programjával azonosulni tudtak. Nem igazán volt olyan európai mértékű téma, amely alapján a választók egyik vagy másik politikai erőre adták volna a voksukat – kizárólag azért, mert annak európai elképzeléseit tartották a legjobbnak. 2019 azonban ebben hoz változást. Az első és legfontosabb téma a migráció és a biztonság – ebben minden témával foglalkozó szakember megegyezik. Emellett az EU jövője, a környezetvédelem és a gazdaság azok a kiemelt kérdések, amelyek a választókat Európa-szerte foglalkoztatják. Májusig ezek a témák határozzák majd meg az európai közbeszédet. Amely pártok ezekben őszinte, markáns és hiteles elképzelésekkel rendelkeznek, azok lesznek a választás győztesei. Azok, akik hazai, ezen kérdések mellett eltörpülő belpolitikai témákra építik kampányukat, a régi és meghaladott politika képviselőivé s egyben a választás nagy veszteseivé is válnak.

 

 

Olvasson tovább: