Kereső toggle

1918-19: Zuhanás a diktatúrába

5. rész

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az utca, ha képes is volt a hatalom megragadására 1918. október 31-én, a kormányzásra már nem – ez derült ki az év decemberére. A forradalmi szellemű Nemzetőrség, vagy a Katona Tanács befolyása alatt álló katonai alakulatok a rend fenntartása mellett legalább akkora lelkesedéssel vettek részt helyi megmozdulások szervezésében is. (Például a Felvidék megvédéséért harcoló alakulatok megsegítésére indított élelmiszervagonok elindítását a Katona Tanács akadályozta meg. Az élelmiszerszállítmány helyett inkább agitátorokat küldtek.)

Ezek a szociáldemokrata szellemiségű alakulatok jól jöttek aztán Bartha Albert honvédelmi miniszter megfegyelmezésében, akinek a fő bűne éppen az volt Pogány József, a Katona Tanács szocialista vezetője szemében, hogy nemzeti szellemű, kormányhű katonai egységeket szervezett, és ellenezte századbizalmik rendszerének létrehozását.

Pogány győzelme, Bartha veresége

A katonai egységekben létrehozott bizalmi funkciója azonos volt a később, a szocialista hadseregben alkalmazott párttitkári tisztséggel, amely arra volt hivatott, hogy a század megfelelő szocialista szellemiségét biztosítsa. Így aztán december 12-én a pesti helyőrségből több alakulatot a Várba, a honvédelmi minisztérium elé vezényeltek parancsnokaik. A hosszú vörös zászló után felvonuló katonáknak elképzelésük sem volt, hogy mi a menetelük célja, de amikor odaértek, parancsnokaik vezénylésére megéljenezték Károlyit, és az ablakon kitekintő Pogányt, aki ezzel az erődemonstrációval is bizonyította politikai erejét, és kórusban követelték Bartha honvédelmi miniszter menesztését, majd átadták írásban a követeléseiket, úgy hogy közben a puskák és ágyúk csöve a hadügyminisztérium felé meredt.  Károlyi élt a lehetőséggel, felmentette a valóban a polgári Magyarországot képviselő minisztert, akivel már kinevezése óta feszült volt a viszonya, mert Bartha már első találkozásukkor figyelmeztette Károlyit, hogy túl sok baloldali figurával veszi körbe magát. A hiú Károlyi elevenébe vágott a megjegyzés, Bartha vesztét mégsem ez okozta, hanem az, hogy útjában volt a szociáldemokratának nevezett forradalmi szocialista szervezkedésnek, amelyre már a megbénított magyar állam eszközeit vették igénybe.

A jól szervezett tüntetés az október végi események után ismét hatásos eszköznek bizonyult szervezőik kezében. Tisztán látszódott, hogy egy-egy tüntetésbe szervezett agresszív csoport a leghatásosabb eszköz arra, hogy egy kisebbséget céljai elérésében, a politikai szándék érvényesítésében segítsen. A baloldalon – mint már az előző cikkekben kifejtettük – a párizsi kommün után /Marx, Lenin, Trockij, Kautsky/ cikkei alapján kidolgozott, tudatos forradalmi taktika hatékony és alkalmas eszközzé vált egy-egy törvényes politikai rendszer szétzilálására, akár kommunista diktatúrák létrehozásáról, akár később a 68-as párizsi diáklázadásokról, akár a ma már nemzetközi hálózatok által szervezett civil aktivista megmozdulásokról volt szó. Ezeknek a módszereknek már könyvtárnyi irodalmuk van. Olyan kifinomult eszközöket ajánlanak, amelyek teljesen alkalmasak a tömegkommunikációs eszközökön keresztül a közvélemény manipulálására; illetve a polgári engedetlenségnek nevezett manipulációs eszköztárral, a törvényesség és törvénytelenség határának a feszegetésével, egy társadalom működésének jogszerű alapjainak felbontására. E módszerek ismerete nélkül teljesen érthetetlen nemcsak a baloldali forradalmi mozgalmak, de a náci szervezetek működése is.

Az egyik legfontosabb cél éppen a karhatalmi alakulatok birtoklása volt, ezért is lényeges célja a mai napig is a különféle aktivista mozgalmaknak a rendőrség vagy katonaság ideológiai befolyásolása vagy egyenesen átállítása a tüntetések során. 1918-ban mindez ott játszódott le az ország szeme láttára. Az 1919-es tanácsdiktatúra és vörösterror eszköztára 1918-ban került a radikális szocialisták kezébe az államba való beépüléssel.  E nélkül elképzelhetetlen lett volna egy olyan gördülékeny 1919. márciusi hatalomátvétel, amilyen aztán végül megtörtént.

Ennek előzménye volt, hogy 1918-ban szociáldemokraták kormányra jutva sem álltak le, mintegy előkészítve egy újabb forradalmat. Miközben már benne voltak a kormányban, különféle csoportjaik megmozdulásokat szerveztek, szórólapoztak Budapesten és szerte az országban, a nagyobb városokban. (A később a nácik által ipari méretekben használt tömegpropaganda-eszközöket is először marxista forradalmi mozgalmak kísérletezték ki és alkalmazták.) Dolgoztak a helyi Nemzeti Tanácsoknak nevezhető hatalmi gócpontoknak kialakításán, és annak az ideológiának a térnyerésén, amely a szocialista „új ember”-nek a kialakítását tette céljává, amit egyébként Kunfi Zsigmond fogalmazott meg a népköztársaság kikiáltásakor.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: