Kereső toggle

Szuperhősök biznisze

Szabadítók Gólemtől az Aquamanig

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A magyar mozik nemrég mutatták be a két amerikai képregény-óriásvállalat, a Marvel és a DC versengésének újabb digitális megtestesülését: a már most közönségsikernek tűnő Aquaman című film az utóbbi cég szuperhősei közé tartozik. Hosszú az út, amelyet a vásznon hősködő emberfeletti lények megtettek, és még nem vagyunk a végén.

A képregény és a szuperhős fogalma összetartozik, de egymásnak nem szinonimája: a képregény egy művészeti forma, ábrázolás és formanyelv, a szuperhős pedig egy zsáner, vagyis tematika. Bár a képregény nem a huszadik század szülötte, az első szuperhős igen. 1902-ben történt ugyanis, hogy a Chicago Tribune megjelentette a Hugo Hercules című, hat kis kockából álló képregényt (comic streap), amely az első szuperhőst adta a világnak. Hugo Hercules egyszerű segítőként jelent meg, ha szükség volt rá, ott termett. Szó sem volt itt még világmegváltó kalandokról vagy kozmikus gonoszságról - egyik történetében a hős Hugo egy asszonyon segített, aki egy taxiból kiszállva nem boldogult volna a sok csomagjával.

Érdekesség, hogy az ikonikus szuperhős megjelenése előtt egy évvel olvashatta az erre fogékony közönség az első női szuperhős sztoriját! Ő volt Olga Mesmer, avagy „a röntgenszemű lány”. Olga titokzatos édesanyját apja oltotta be oldott állapotú röntgensugárral (nem elírás és nem is vicc!), amitől a kislány képessé vált látni a röntgensugarakat. A történet szerint a szülei aznap meghaltak, amikor ő a világra jött, így őt keresztapja nevelte fel, aki azt akarta, hogy tartsa titokban szuperképességét. Ha ezt a rövid elbeszélést darabjaira bontjuk, láthatjuk, hogy már magában hordozza a későbbi emberfeletti lények egy részének eredettörténetét.

A képregénytörténelem leghíresebb dátuma 1938 júniusa. Ekkor mutatta be a Detective Comics (DC) nevű cég a világ egyik leghíresebb szuperhősét, az amerikai popikonná vált Supermant.

Genezis

Superman (civilben Clark Kent) születéskori neve a héber Kal-El (“Isten hangja”), és ez nem véletlen: megalkotója két félénk, alsó-középosztálybeli zsidó tizenéves Ohióból - Jerry Siegel és Joe Shuster.

Jerry Siegel litván bevándorlók gyermekeként született népes családba. A középiskolában találkozott Shusterrel, akinek családja Torontóból költözött Clevelandbe, de ősei még a vén kontinensen éltek - Shusterowich névre hallgató apja Hollandiából, édesanyja ukrán területről származott. Joe Shuster már gyerekként rajzolt, sokszor a környező boltok szemétjében turkált, hogy papírt találjon. Mai szemmel szinte hihetetlen, de a fiatalok mindössze 130 dollárért mondtak le örökre a jogaikról. Senki, még a kiadóvállalat vezetője sem hitt a sikerükben, a depressziós klíma, az európai fejlemények tudata látszólag nem kedvezett egy ilyen típusú képregénynek.

1938-ban tehát elkezdődött a képregény aranykora. Az óriási sikerre való tekintettel sorban jöttek a többiek: 1939 májusában megjelent az első Batman-kaland, majd a negyvenes évek elején Wonder Woman, Flash, a Zöld Darázs, Auquaman, hogy csak a legismertebbeket említsük. Ebben az időben ráadásul a tinik érdeklődésére apellálva fiatalabb főhős-segédekkel is találkozhattak az olvasók - talán a legismertebb Batman segítőtársa, Robin.

A kor szuperhőseit először csak kosztümös hősöknek nevezték, de már ekkor kialakultak a ma ismert jellemzőik: furcsa, általában tudományos alapokon álló, de mindenképpen véletlen események folyományaként tesznek szert szupererőre, igazi identitásukat, nemegyszer arcukat is maszk és álcaruha mögé rejtik, és életüket a bűn elleni küzdelemnek szentelik.

Superman és az amerikai hősök nemcsak idegen lények ellen veszik fel a küzdelmet - hiszen abban az időben a gonosznak emberi arca lett, és úgy hívták, hogy Adolf Hitler. Siegelék kreálmánya tehát már a kezdetek kezdetén „hadba lépett”, hamarabb, mint az Egyesült Államok, és harcolt a nácik, a japánok, sőt, még Sztálin ellen is.

A képregény népszerűsége töretlennek bizonyult a háborús évek alatt. Egy 1943-as Newsweek-cikk szerint minden egyes hónapban 25 millió darab fogyott az immár hazafias-propagandisztikus célokat is szolgáló füzetekből. A háború után viszont a gyorsan támadt érdeklődés megcsappant. Ennek oka abban keresendő, hogy a második világháborúban aratott győzelem után - melyet hús-vér emberek heroikus erőfeszítésének köszönhettek! - az olvasók elfordultak a fantazmagóriákban létező alakoktól. A képregény aranykorának végéhez egy Fredric Wertham pszichológus is sokat hozzátett: 1954-ben megjelent, Az ártatlanok elcsábítása című könyvében többek között arról értekezett, hogy a képregények milyen káros hatással vannak a gyerekek fejlődésére.

A képregény ezüstkorát 1956-tól számítják a történészek. Ennek egyik első állomásaként a minden ötletbe kétségbeesetten belekapaszkodó szerkesztők egyike, a DC-s Julius Schwartz kitalálta, hogy több hőst (Supermant, Batmant, Wonder Woman, Aquamant és Martian Manhuntert) egy szupercsapatba hoz össze, melynek az Igazság Ligája nevet adta, és ez beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

A képregényvilág következő történelmi évszáma: 1961. A rivális Marvel cég tulajdonosa megbízta két legjobb emberét, Stan Lee-t és Jack Kirbyt, hogy ők is találjanak ki hasonló csapatot. Az eredmény a Fantasztikus Négyes lett, amely jelentősen eltért a DC alkotásaitól.

A Marvel-univerzum

A Fantasztikus Négyes újdonsága abban állt, hogy sokkal komplexebb karakterekből állt, mint a riválisa. A csapat tagjai Mr. Fantastic, Láthatatlan, Fáklya és Lény. Ők is baleset hatására váltak különleges lényekké, de inkább egy civakodó család képét jelenítik meg sokszor, nem a megközelíthetetlen, különc szuperemberekét. A könnyed műfajban megjelent egy csipetnyi realizmus is, hiszen ezek a hősök már nem kitalált városokban éltek, mint például Superman (Metropolis) vagy Batman (Gotham City), és nem rejtették el valódi identitásukat sem. A Marvel tarolt, és elkészültek az új hősök is: a gammasugárzás hatására dühös, zöld lénnyé váló Hulk, a visszahúzódó tinédzser, Pókember, Thor, az északi istenség, az okkult Dr. Strange, a vak Daredevil és a társadalom perifériájára szorult szuperhősök közössége, az X-Men is. A két vállalat teremtményei és történetei között egyre inkább feltűnt a különbség: a DC akcióorientált lett, a Marvel meg a szuperhősök személyiségét tette az első helyre, és ez utóbbi cég deheroizálta a történetek környezetét is. A DC-nél a jó és a rossz mitikus harca meghatározó volt, míg a Marvelnél kisebb, de társadalmi érdeklődést tekintve “kortársabb” sztorik születtek - például korrupt politikusokról vagy szabadságjogokról. A képregény ráadásul minden eddiginél nézettebb médiumra lelet: a televízióra. Az 1960-as évek közepén egy sor animált és élőszereplős sorozat mutatta be a papírról már ismert kedvenceket.

Komorrá vált képregények

1970-től a képregény-szuperhősök bronzkorába lépünk, amely egy teljes évtizedig tart. Ennek nyitánya már a hatvanas években eljön, amikor a DC elcsábítja a Marvel legendás alkotópárjának egyik tagját, Jack Kirbyt. Tőle várják, hogy az eladásokban időközben második helyre csúszó DC számára visszaszerezze az elsőséget. (A páros másik, meghatározó tagjáról, Stan Lee-ről lásd keretes cikkünket!) Kirby egyik munkája Darkseid lesz, aki az első velejéig romlott szupergonoszok egyike. A DC hősei mintha “komolyodnának”, a való életből vett történetszálak kerülnek a sztorijaikba. Eközben a Marvel példátlan tettet hajt végre: nem törődve az amerikai Szenátus cenzorbizottságának döntésével, publikálnak egy drogellenes képregényt, mire a hivatal enyhít a szabályain. Egy másik tabu is megdől a hetvenes évekre, ugyanis először ábrázolnak élőholtakat képregényben (ne feledjük, ekkor még alapvetően gyerekeknek szólnak a történetek!). Ilyen címeket kóstol az olvasóközönség: A Sátán fia, Drakula sírja - a horror, amelyet egykor betiltottak, élőhalottként feltámadt a kockákban és a párbeszédek világában. A hősök emberi arca és sorsa is erősödik, egy történetben például meghal Peter Parker barátnője.

Az évtized végére a példányszámok újra csökkenni kezdenek, egyre kevesebb helyen lehet képregényt vásárolni - a jelentéktelenségből csak a modern szuperhős-filmek elképesztő sikere rángatja vissza.

A zsidó Superman

Az amerikai képregénytörténelemmel foglalkozók körében szinte evidencia, hogy Superman egy zsidó hős. Sőt, egy vicces képregény szerint maga a szuperhős nem más, mint a zsidó lét metaforája. Bárhogy is van, abban általában megegyeznek, hogy nem véletlenül találunk annyi fontos zsidó alkotót, vezetőt, tulajdonost a képregények között. Egyrészt az amerikai WASP-kultúra - vagyis a White Anglo-Saxon Protestant - diszkriminálta a más származású és vallású szakembereket a művészeti és üzleti élet számos területén. Nemcsak a zsidók, hanem az olaszok és az írek is gyakran áldozatul estek ennek az csendes rasszizmusnak. A képregény viszont új és kevésbé vonzó területnek számított ahhoz, hogy zsidók is letegyék a kézjegyüket. Így nemcsak Superman alkotói, Stan Lee és Jack Kirby, de a DC és a Marvel tulajdonosai, vagy az egyik első képregény-alkotó híresség, Will Eisner is zsidó háttérből érkezett. Ennél is érdekesebb azonban, hogy sokak szerint az alkotókra az otthonról hozott történetek közül talán a 16. századbeli Gólem históriája hatott leginkább egyfajta alaptörténetként. A legenda szerint 1580-ban, a prágai zsidónegyedben járunk. Nagy nehézségek, a keresztények részéről vérvád és üldöztetés várnak Izrael fiaira. Ebben a helyzetben csak magukra számíthatnak - előlép hát Judah Löew ben Bezalel rabbi, és a misztikus tan, a Kabbala segítségével életet lehel egy agyaglénybe, a Gólembe. A 139. zsoltárból nevet kapó lélek nélküli ős-szuperhős életre kel és megvédi a választott népet.

Hulk eredetéhez maga Stan Lee adott támpontot, aki elmondta, hogy ez egy gólemtörténet, a modern korban elmesélve. A Gólem az ötvenes, illetve a hetvenes években önálló füzetet kapott a Marveltől. Ez utóbbi változatban ráadásul a deklaráltan zsidó szuperhős, a Fantasztikus Négyes Lénye (Ben Grimm) a gólem társa.

A második világháború idején, a képregény első felfutásakor nem csoda, hogy a zsidó alkotók olyan figurákat találtak ki, akik a gyengéket, elesetteket megvédik a gonoszok seregétől. Egy történész szerint így a képregényipar indulásakor a zsidó élettapasztalat, a keserű emlékek, valóság és az erre adott alkotói válasz alakította ki az amerikai képregény arculatát. Nem lehet elmenni az első szuperhős mellett sem. Mert kicsoda Superman? Egy emigráns, egy kettős identitású ember, aki békét szeretne. Idegen földről származik, nevelőszülőkre bízzák, akárcsak egykor Mózest.

A szuperhősök árnyéka

 

A képregény felnőtté válása közben a műfaj színei néha megkoptak, a hősök antihősökké váltak, egyre-másra észrevétették (inkább felfedték?) gyengeségeiket és árnyoldalaikat. A DC és egyik alkotója, Frank Miller ezen is túlment, hiszen 1986-ban, a Batman: a sötét lovag visszatérben a durva, önmagát elfojtás alatt tartó Bruve Waynenel találkozunk, aki egy kaotikus, sötét közeljövőben próbálja a rendet visszaállítani Gotham Cityben.

Ugyancsak ebben az esztendőben futott a DC új szuperhős-sorozata, a Watchmen. Az alternatív történelemben játszódó, posztmodern és az eddigiekhez képest hiperrealista képregény a brit duó, az okkultista varázsló, Alan Moore és Dave Gibbons alkotása. A Watchmen egy szimbólumokkal, iróniával és nem szokványos ábrázolásmóddal létrehozott képregény, melynek szuperhősei néha magányos és diszfunkcionális emberek egy erőszakos világban.

Manapság a szuperhősök új generációja figyelhető meg, amelyben elsősorban az amerikai belpolitika vízválasztónak tűnő morális kérdését, a melegjogokat támogatják. 2012-ben az első nyíltan homoszexuális képregényhős, Northstar megházasodott egy férfival, ezzel az első melegesküvőt ábrázolták a képregény történetében. Az Aftershock Comics 2016-ban bemutatott transznemű hőse, Chalice pedig – az AfterShock Comics új sorozatának, az Alternek a főszereplője – eredetileg férfinak született, és nővé történő átalakítása mellékhatásaként képes lett a gravitáció manipulálására is. A figura megalkotója a képregényipar egyik veteránja, Paul Jenkins, akit bátyjával együtt leszbikus anyja nevelt fel Angliában, tehát maga is közelről érintett a kérdésben.

Feltámadás a vásznon

Mintha csak eleve a vászonra kívánkoznának a szuperhős-történetek: nagy bennük a tét, karakteresek a főszereplők, kalandok során vezet útjuk a happy endhez. Mielőtt az 1990-es évek közepére eljutunk a Marvel csődvédelmi eljárásáig, jön a megmentő.

A mozi már hamarabb bebizonyítja, hogy van keresnivalója a megfilmesített füzeteknek, hiszen már 1978-ban bemutatják a Superman filmet, a szerepben legendássá vált Christopher Reeve-vel, és a két évvel későbbi folytatás sem marad el. 1989-ben Tim Burton vetíti ki bizarr és különös világát a Batman filmben, amelyhez egy film erejéig visszatér. 2002-ben az első Pókember-film hoz akkora sikert a Marvelnek, hogy elkerüli a csődöt. A film nemcsak folytatásokat kapott, hanem már másodszor indították újra, más és más szereplőkkel. 2003-ban Ang Lee készít egy a mai szuperhősös filmekhez képest elmélkedőbb és eredetibb Hulkot. A Fantasztikus Négyesből még nem sikerült olyan feldolgozást készíteni, amely a rajongók kasszacsörgésben is jól mérhető tetszésével találkozott volna. A 2000-ben induló X-Men ezzel szemben nagy siker, annyira, hogy egyik főszereplője, Farkas (az eredetiben: Rozsomák) még külön filmeket is kap. 2004-ben az egyik antihős, Hellboy is feltűnik a vásznon. Bár már 1992-ben tanúi lehetnek a nézők egy erős női karakternek (Macskanő a Batman visszatérben), mégis a 2017-es Wonder Woman aratja le a babérokat, ráadásul egy női rendezőnek köszönhetően, és idén az amerikai feketék (és a képregény-rajongók) egyik régi álma is teljesült, hiszen az első fekete főhőst is megnézhették egy nagyszabású filmben (Black Panther). A Blade (Penge) persze hamarabb bemutatott fekete főhőst, de az nem volt ekkora költségvetésű film.

Supermannek nem sikerült a visszatérés, és mintha a DC filmeken átok ülne: a rivális Marvel Studios sokkal jobban teljesít. A szuperhős-filmek jövője biztosított: a számítógépes technológia már megvan, a képregényhősöket már a fél világ ismeri, és a terv szerint az új és újabb figurák bemutatása és a folytatások végeláthatatlan sora vár a mozinézőkre.

A képregény, amely valaha gyerekek szórakozása volt, a szubkultúrából a mainstreambe emelkedett, és milliárdos, mérnöki asztalon megtervezett digitális médiatermékké változott, amely kiváló reklámkampány a játékok, könyvek, élményparkok, és néha a papír alapú képregények számára. Egyelőre semmi sem utal arra, hogy sebes száguldása közben fékezni akarna, hiszen a mozdonyt mégiscsak szuperhősök vezetik.

Stan Lee, a legenda

A Romániából emigrált zsidó szülőktől származó Stanley Martin Leiber - vagy ahogy a popkultúrában ismerik: Stan Lee - a felelős a Marvel legfontosabb szuperhőseiért. Nevéhez fűződik például a Pókember, az X-Men, Hulk, a fekete hős Black Panther vagy a Hangyaember is. Nemcsak abban állt a kreativitása, hogy ezeket a különálló figurákat létrehozta, hanem abban is, hogy egy közös világba terelte őket. Gyakorlatilag oroszlánrésze volt abban, hogy a piacvezető DC-t a Marvel letaszítsa trónjáról. Már a maga idejében népszerű volt közvetlen hangú levelezési rovatának köszönhetően, de az igazi világismertséget a szuperhős-filmek hozták meg számára, amelyekben előszeretettel osztottak rá kisebb, úgynevezett cameo szerepeket. Ez év novemberében, 95 évesen, a képregénytörténelem talán leghíresebb alakjaként hunyt el. Halálhírére hírességek százai emlékeztek meg arról, hogy az ő képregényein nőttek fel.

 

Olvasson tovább: