Kereső toggle

Önkéntesként az izraeli hadseregben

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Két munkahely között és a határidőktől kellően kiégett lelkiállapotban kiváló megoldás az önkéntes munka végzése egy teljesen új és szokatlan területen. Erre biztosít lehetőséget az izraeli hadseregben végezhető karitatív munka. Élménybeszámoló.

Mivel az izraeli hadseregben a katonák valóban harcászati feladatokat kell hogy ellássanak, ezért a logisztikára már nem igazán marad kapacitás. Ezen a területen van lehetőség támogatni civileknek a hadsereg államvédelmi feladatait. A feladatok alapvetően könnyű fizikai munkát jelentenek, például katonai eszközök festése, sátorponyva hajtogatása, egyenruhák és katonai felszerelések szortírozása, orvosi eszközök és gyógyszerek ellenőrzése, egészségügyi csomagok összeállítása, de esetenként irodai vagy konyhai munka is lehet. Egyhetes turnustól akár egy hónapig is terjedhet az ott tölthető idő.

Az első jelét, hogy most nem turistaként érkezek az országba, már a reptéren megtapasztalom. A szokásos, alapos kikérdezés helyett szó nélkül továbbengednek az útlevelem ellenőrzését követően – gondolom, a rendszer jelzi, hogy az átvilágításom előzetesen már megtörtént. A találkozási pont és az első eligazítás a Ben Gurion reptéren van, itt tudja meg mindenki, hogy melyik bázisra kerül – ezt biztonsági okokból egészen eddig nem tudatják az önkéntesekkel. A szabályzatot ott helyben elmondják – ezt a későbbiekben még megismétlik párszor. Különösen tilos az alkohol, drog, cigaretta használata, illetve bármiféle szexuális érintkezés. Ezekért azonnali hazaküldés a büntetés.

A bázisig tartó utat ismerkedéssel töltjük. Páran már régi ismerősként üdvözlik egymást – kontinenseken átnyúló barátságokat is látunk. A csoportom többségében amerikai keresztényekből áll, illetve jöttek páran Ausztráliából is. Dél-afrikai Köztársaságot, Norvégiát és Magyarországot egy-egy fő képviseli ebben a csoportban. A bázisra megérkezve elfoglaljuk a szállást – a katonai bázisokon együtt vagyunk a katonákkal. A szobák nem koedukáltak, még a házasok is külön kapnak helyet. Alapvetően mindenki örül, a katonák hangosan nevetve, kiabálva üdvözölnek bennünket, lépten-nyomon elmondva mennyire hálásak, hogy segítünk. A légkör olyannyira felszabadult, hogy ha nem töménytelen mennyiségű gépfegyver és egyéb harcászati eszközök között sétálnánk, nem is gondolnánk, hogy épp egy katonai bázison vagyunk, pár száz méterre egy arab településtől, amitől csak a kerítés és egy fal választ el. A naponta ötször megszólaló müezzin hangja azért segít visszazökkenni a valóságba.

Kultúrsokk

Az egyik legszembetűnőbb, amit tapasztalok, az a látszólagos lazaság, ami jellemzi a katonai életet. A kimondottan hadászati feladatokon és éles bevetéseken kívül úgy tűnik, mintha semmi nem lenne leszabályozva. A kiképzés és eligazítás során a fűben össze-vissza ülnek, fekszenek a katonák, és hallgatják a kiképző tisztet. A gépfegyverek szanaszét az ölükben, a földön. A vezetővel baráti a viszony, sok a viccelődés, nevetés, az egész inkább emlékeztet egy ifjúsági táborra, mintsem a világ egyik legfejlettebb hadseregére. Még a reggeli sorakozót sem igazán sikerül szabályosan összehozni a katonáknak – két hét alatt talán egyszer jön össze, amikor egy magasabb rangú vezető érkezik –, pedig csak a felfestett vonal mentén kellene sorban felállni, kartávolságra. Itthon általános iskola alsó tagozatában ez már menni szokott. Ott nem megy. De nem is akad fenn rajta senki. A kötelező felszerelést azért időnként ellenőrzik, de mikor kiderül, hogy valaki a szobájában felejtette a dögcéduláját, álmos léptekkel ballag vissza érte, nem zavartatja magát túlzottan még a tiszt emelkedett hangvételű reakciójától sem. Eddig is úgy gondoltam, hogy az izraeli hadi sikerekben a csodáknak nagy szerepük van – de most már teljesen biztos vagyok benne.

A lazaság a tábori környezetben is megfigyelhető, egyrészt a mindenhol szétszórt éles töltények formájában, amiket menet közben elhagynak, de fel már senki nem szedi – leszámítva néhány lelkes önkéntest. Az időnként elromló eszközök – klíma, WC, csővezeték stb. – javítása esetenként több évet is igénybe vehet. Nem a tudás és az alkatrész hiányzik, egyszerűen csak nem foglalkoznak vele. Úgy tűnik, hogy az élet védelméhez és a harcászathoz szükséges dolgokban rendkívül szigorúak a szabályok, és azokat be is tartatják (például a fegyver elvesztéséért több év börtön jár), viszont ezenkívül minden más az őskáosz állapotát idézi. Ez a túlszabályozott hazai és európai közállapotokhoz szokott magyar lélek számára kezdetben jelentős kultúrsokkot okoz, a tisztaság fogalmának nagyon eltérő közel-keleti értelmezéséhez hasonlóan. De a szabadságot hamar megszokja az ember – a piszkot kevésbé. Azonban a lazaság látszata pillanatok alatt szertefoszlik, amikor megszólal a riadó, és teljes harci felszerelésben rohannak bevetésre a kijelölt katonák. A szituáció szinte minden nap ismétlődik, néha többször is.

Az emberséges bánásmód abban is megnyilvánul a hadseregben, hogy csak reggeli után van sorakozó, éhes gyomorral nehezebb is lenne engedelmeskedni. A HaTikvát, az izraeli himnuszt minden reggel eléneklik az önkéntesek. Mivel a tábor területén nincs wifi, és a net sem mindenkinél működik (amerikai barátainknak valahogy mindig van), a legfontosabb nemzetközi és izraeli híreket minden nap elmondják az eligazításon. A munka ezek után kezdődik, és egy ebédszünettel délután négyig tart. Az ételek minősége a rutinosabb önkéntesek szerint 5 csillagos szálloda szintjén van – legalábbis más bázisokhoz képest. A mennyiség bőséges, köszönhetően a katonakorú gyermekeik éhezése miatt aggódó jiddise mámék fellépésének, amelynek még az izraeli hadsereg vezetése sem mert ellenállni. A vicc szerint a terrorista és a jiddise máme között annyi a különbség, hogy előbbivel legalább néha lehet tárgyalni.

A munkát követően vacsora következik, majd pedig közös programot szerveznek a madrichák (az önkéntes csoportot vezető, támogató katonák), melyen kötelező a részvétel. Ezek során megismerjük a hadsereg felépítésétől kezdve a héber ábécén át Izrael modern kori történelmének legfontosabb személyiségeit, az országot és annak kultúráját. A második hét végén két katonalány (19 és 21 évesek) katonai bemutatót tartanak számunkra. Általánosan tapasztalható, hogy a katonai szolgálat miatt a fiatalok nagyon hamar éretté válnak. Az infantilizmus, a felelősség hárítása és egyéb gyermekes tulajdonságok nem igazán jellemzőek rájuk. 

A 30 fok feletti nappali hőmérsékletben a kiképzésnek inkább az elméleti részére fektetik a hangsúlyt. A felszereléssel való futkosás így késő estére marad. Meglepő látványt nyújtanak az izraeli éjszakában edző fiatalok. Másnap viszont a reggelihez és a sorakozóhoz ugyanúgy kelniük kell. Ennek az egyik következménye, hogy az izraeli kiskatonák szinte mindig álmosak, bárhol, bármikor képesek elaludni, amint lehetőségük nyílik rá. Az önkéntesek viszont nappal dolgoznak. A hőség miatt folyamatosan figyelmeztetnek, hogy igyunk sokat, és természetesen biztosítják is hozzá a jeges vizet. A bázis területén több jégkrémautomata található, melyek az akciós bolti árnál is olcsóbban támogatják a forróság elviselését.

A hétvégék – csütörtök délutántól vasárnap reggelig – szabadok, de igény esetén Tel-Avivban ingyenes szállást biztosít a hadsereg az önkénteseknek. A tengerpart öt perc séta, Jaffa óvárosát közelről csodálhatjuk.

Magyar matek

Az új csoportban a madrichák az első este bemutatkozót szerveztek a csoport tagjainak My story címmel. Aki szeretne, mesélhet magáról. Van, aki szülőfalujáról beszél. Van, akiről kiderül, hogy amerikai veterán, a vietnami háborúban doktornőként szolgált. Élvezhetné a békés nyugdíjas éveit az USA-ban, ehelyett a hetvenes éveiben járva, kissé beteg szervezettel, de annál harciasabban a kevésbé fejlett országokban harcol a még mindig élő női körülmetélés borzalmas szokása ellen, fiatal lányok életét mentve meg. Van, aki orosz származással, de magyar családnévvel, a kommunizmus elől Izraelbe menekült szülők leszármazottjaként orvosként szolgál Izraelben, és minden vágya, hogy valódi katonai szolgálatot is elláthasson. Hosszú gondolkodás után végül kiállok, és basic angol nyelvtudással elmondom első izraeli látogatásomhoz vezető utat és okokat. Megismételve a Jad Vasem emlékkönyvébe évekkel korábban írt bocsánatkérést, most élőszóban is bocsánatot kérek a nagyapám által elkövetett bűnökért. A kipák alól megbocsátó tekintetek és fejbiccentés jelzi, hogy megértették, ami elhangzott. A kérés meghallgatásra talált. A madricha megköszöni, hogy elmondtam a történetemet. Késő estébe nyúló beszélgetés kezdődik, kifaggatnak, pontosan ki mit is csinált évtizedekkel korábban a családomban. Újra megerősítést nyer Izrael fiai számára az ősi ígéret, hogy „áldott, aki téged áld, és átkozott, aki téged átkoz”. A perzsiai pogromok elől megmenekült felmenőkkel bíró Chaim fátyolos szemmel köszöni meg Ézsaiás szavait, melyek ismét beteljesednek: „És meghajolva hozzád mennek a téged nyomorgatók fiai, és leborulnak lábad talpainál minden megutálóid, és neveznek téged az Úr városának, Izrael szentje Sionának.” 

Egyik alkalommal elakadok angol nyelvtudásommal, és Leslie ment ki lefordítva szavaimat a többieknek. Ekkor derül ki, hogy nemcsak angolul tud, hanem magyarul is, és eredeti neve László. A magyar anyanyelv a tolmácsolási kényszerhelyzetben valahonnan nagyon mélyről tör elő, sok évtizednyi (el)hallgatás után. Magyar matek: ’45 + ’56 = kanadai emigráció, tudatosan eltemetve minden borzalmas emléket, megaláztatást. A múlt szörnyűségei miatt részben megtagadott, részben elfeledett magyar identitás Izraelben, egy katonai táborban kerül elő újra. 

Az idősebbek közül többen érdeklődnek, milyen a valódi helyzet Magyarországon, főleg a zsidósággal kapcsolatban. A Soros elleni kampányt van, aki antiszemitának tartja, többen árnyaltabb véleményt fogalmaznak meg, van aki pedig védelmébe veszi. A magyar antiszemitizmusról való beszélgetésben nem tudunk dűlőre jutni, hogy mennyire veszélyes jelenleg a magyar helyzet. Ilyen súlyos múlttal nehéz bizonygatni, hogy most már más közállapotok alakulnak, és ha lassan is, de javul a helyzet. Példaként említem Magyarország Izrael melletti kiállását az ENSZ-ben, Elie Wiesel látogatását, más kulturális és egyházi rendezvényeket, amelyeken kiállnak a zsidóság mellett, antiszemitizmus elleni országos tüntetést, az ország vezetőinek bocsánatkérését. Mindezek elmondása a személyes beszélgetések során azonban láthatóan oldják a feszült kapcsolatokat, a múlt rossz tapasztalatain alapuló negatív véleményeket. Kiderül, hogy ezek a hírek még azokhoz sem feltétlenül jutnak el, akik figyelemmel kísérik a külföldön élő zsidóság helyzetét.

Olvasson tovább: