Mivel az izraeli hadseregben a katonák valóban harcászati feladatokat kell hogy ellássanak, ezért a logisztikára már nem igazán marad kapacitás. Ezen a területen van lehetőség támogatni civileknek a hadsereg államvédelmi feladatait. A feladatok alapvetően könnyű fizikai munkát jelentenek, például katonai eszközök festése, sátorponyva hajtogatása, egyenruhák és katonai felszerelések szortírozása, orvosi eszközök és gyógyszerek ellenőrzése, egészségügyi csomagok összeállítása, de esetenként irodai vagy konyhai munka is lehet. Egyhetes turnustól akár egy hónapig is terjedhet az ott tölthető idő.
Az első jelét, hogy most nem turistaként érkezek az országba, már a reptéren megtapasztalom. A szokásos, alapos kikérdezés helyett szó nélkül továbbengednek az útlevelem ellenőrzését követően – gondolom, a rendszer jelzi, hogy az átvilágításom előzetesen már megtörtént. A találkozási pont és az első eligazítás a Ben Gurion reptéren van, itt tudja meg mindenki, hogy melyik bázisra kerül – ezt biztonsági okokból egészen eddig nem tudatják az önkéntesekkel. A szabályzatot ott helyben elmondják – ezt a későbbiekben még megismétlik párszor. Különösen tilos az alkohol, drog, cigaretta használata, illetve bármiféle szexuális érintkezés. Ezekért azonnali hazaküldés a büntetés.
A bázisig tartó utat ismerkedéssel töltjük. Páran már régi ismerősként üdvözlik egymást – kontinenseken átnyúló barátságokat is látunk. A csoportom többségében amerikai keresztényekből áll, illetve jöttek páran Ausztráliából is. Dél-afrikai Köztársaságot, Norvégiát és Magyarországot egy-egy fő képviseli ebben a csoportban. A bázisra megérkezve elfoglaljuk a szállást – a katonai bázisokon együtt vagyunk a katonákkal. A szobák nem koedukáltak, még a házasok is külön kapnak helyet. Alapvetően mindenki örül, a katonák hangosan nevetve, kiabálva üdvözölnek bennünket, lépten-nyomon elmondva mennyire hálásak, hogy segítünk. A légkör olyannyira felszabadult, hogy ha nem töménytelen mennyiségű gépfegyver és egyéb harcászati eszközök között sétálnánk, nem is gondolnánk, hogy épp egy katonai bázison vagyunk, pár száz méterre egy arab településtől, amitől csak a kerítés és egy fal választ el. A naponta ötször megszólaló müezzin hangja azért segít visszazökkenni a valóságba.
2018. 12.20. (XXII/51-52)
