Kereső toggle

Pusztítanak a zombidrogok

Függő gyerekek, érdektelen többség

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A legszegényebb településrészeken terjedő dizájnerdrogok mára komplett közösségeket tettek függővé. A terjedő szerhasználatot az érintett cigánytelepek egyedül nem képesek megfékezni, a szélesebb társadalmat viszont nem igazán érdekli a probléma.

A könnyen és olcsón hozzáférhető pszichoaktív szerek – herbál, kristály, „füves cigi” – és egyéb házi „kutyulmányok” fokozódó használatára hívták fel a figyelmet szakértők a Bagázs Egyesület konferenciáján. Az egész országra kiterjedő problémáról beszéltek, mely leginkább a legszegényebb cigánytelepeket sújtja: egyes szabolcsi szegregátumokban a 10-15 évesek fele érintett. A droghasználat mögött számos egyéb szociális probléma húzódik, ezek közül legfőképp a perspektívátlanságot, társadalmi elszigeteltséget, munkanélküliséget, lakhatási szegénységet, alacsony iskolázottságot és jövedelmet nevezték meg a szakemberek.

Az ország legnyomorúságosabb telepeinek egyike a bagi szegregátum, ahol a Bagázs Egyesület 2010 óta folytat segítő tevékenységet. A drog már több mint egy évtizede mindennapos gondot jelent a 350 fős közösség életében. A bagi telepen 8-10 díler él, és nemcsak a férfiak, hanem sok nő, sőt gyerek is droghasználó. A beszámolók szerint a probléma már a telep határait is átlépte, elsősorban azoknak a gyerekeknek az agresszív iskolai viselkedése folytán, akiknek a családja érintett a drogban.

A civilek tapasztalata az, hogy akkor sikerül a függőket rehabilitációs kezelésre elküldeni, ha valamilyen hivatalos eljárásig jut el az ügy, például a veszélyeztetett gyerek családból való kiemelése vagy börtönbüntetés fenyeget. Nagy probléma az információhiány is, az érintettek nem tudják, kihez fordulhatnak segítségért. A dányi telepen élők például azt hitték, hogy a rehabilitációs intézet tulajdonképpen egy fizetős börtön. A szegregátumokat nem egyformán érinti a kábítószer-probléma: Dányban, ahol a Bagázs szintén jelen van, öt éve jött be a drog, elsősorban 15 év feletti férfiak élnek vele, a helyi asszonyok pedig a civilekkel együtt annak módját keresik, hogyan tudnák megfékezni a jelenséget.

A rendőrök nem mernek beavatkozni

Elhangzott az is, hogy az egyesületnek ugyan az utóbbi évben sikerült 13-14 éves gyerekeket az ország három tinirehabilitációs intézetének valamelyikében elhelyeznie, akik általában 2-3 hónapot töltöttek ott, majd visszatérve a korábbi közegükbe, visszaestek. Ennek részben oka az utógondozás hiánya, de a szakemberek szerint a probléma túl nagy ahhoz, hogy helyi szinten megoldható legyen, ehhez rendszerszintű változtatásokra lenne szükség. Esélyt az jelenthetne, ha a gondozott családok a rehabilitáció után elköltözhetnének a telepről, végső soron pedig az, ha felszámolnák a nyomortelepeket. Ehhez legfőképp állami akaratra lenne szükség, ám ennek hiányát jelzi az is, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megrendezett tanácskozásra nem jöttek el a meghívott minisztériumi illetékesek. Úgy látszik, hogy amíg a többségi társadalmat nem érinti a probléma, addig nem foglalkozik vele – derült ki a rendezvényen.

A helyi közösségek viszont önmagukban tehetetlenek, amit jól mutat a dányi példa, ahol a telepen élők aláírást gyűjtöttek azért, hogy a hatóságok lépjenek fel a drog terjedésével szemben. Az íveket az önkormányzat továbbította a rendőrségnek, de nem történt semmi. A dányi jegyző elmondása szerint próbálkoztak azzal is, hogy a helyi rendőri jelenlétet megerősítették, de ez nem volt eredményes, mivel helybéliek lévén a rendőrök nem mertek beavatkozni a konfliktusokba. Ugyanez a helyzet a helyi lakosokkal, a védőnőkkel vagy más illetékesekkel is – pedagógus, orvos, családsegítő stb. –, akik az érintettek retorziójától tartva nem mernek jelezni. A jegyző, aki hiányolta az eljárási protokollt az ilyen helyzetekre, elmondta azt is, hogy a dílerekkel szemben a rendőrség azért sem lép fel, mert úgymond nem a kishalakat, hanem a nagy halakat akarja elkapni.  

Bár Dányban megvolt az aláírásgyűjtés, és a telepiek szerint már minden második-harmadik családot érint a drogprobléma, ami miatt az elmúlt években megszaporodtak a betörések, lopások, közúti balesetek, válások is, ehhez képest a dányi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ vezetője a konferencián hallott először a kábítószerhelyzet súlyosbodásáról. Ez azt mutatja, hogy a civilek azok, akik feltárják és jelzik a problémákat, ők közvetítenek az intézményrendszer és a helyi közösség között. Ráadásul az önkormányzat és a családsegítő súlyos szakemberhiánnyal – addiktológus, szociális munkás, pszichológus stb. – küzd, és ha tud is a droghelyzetről, akkor sem képes egyedül megbirkózni a feladattal. „Az ellátórendszerünk annyira gyenge lábakon áll, mintha nem is lenne” – állapította meg Sivadó Máté őrnagy.

A helyi intézményi szereplők – szociális ellátórendszer, oktatás, egészségügy, rendőrség stb. – fokozott együttműködésére lenne szükség. Különösen akkor, amikor előfordul, hogy hiába hívják ki a rendőrséget konfliktusos helyzetben, például dílerek verekedése esetén, a rendőrök nem jönnek ki. Mindazonáltal – a rendőrségi szakértők szerint – a drogprobléma alapvetően nem rendészeti probléma, mert amíg lesznek szociális problémák, addig a szerhasználat is megmarad, s a rendőrség egyébként is inkább a kínálat, semmint a kereslet oldaláról tud beavatkozni.

Burai Csaba, a ráckevei Fiatalkorúak Drogterápiás Otthonának munkatársa elmondta: a társadalom minden rétegéből jönnek hozzájuk tinédzserek, fennállásuk két és fél éve alatt 200-an fordultak meg náluk, 30 százalékuk volt roma, 80 százalékuk dizájnerdrogot használt, és sajnos kis részük szabadult meg a függőségből. Élettörténetük közös eleme a diszfunkcionálisan működő család, valamint az, hogy első drogélményük helyszíne az iskola volt. Burai alapvető problémának látta, hogy a családok többsége igyekszik kivonni magát a rehabilitációból, holott ők ugyanúgy kliensek, tartós eredmény nélkülük nem érhető el. Mint fogalmazott, „beadják a gyereket, hogy szereljék meg őt, aztán problémamentesen adják vissza, ugyanabba a közegbe, ahol aztán kezdődik minden elölről”.

 

Mit lehet adni drog helyett?

Raffael István szociális munkás, aki a sásdi kistérség hat településén végez családgondozó munkát, két településen különösen érzékeli a droghelyzet súlyosságát, ami többnyire ahhoz vezet, hogy a családokból kénytelenek kiemelni a gyerekeket. Mint lapunknak elmondta, sokszor a börtön, a kórház vagy a gyermekek kiemelése sem téríti észre drogfüggőket. Óriási lyukak vannak a szociális hálón, ami nem tudja megtartani, gyakran nem is érzékeli a legelesettebbeket, a cigánytelepek, zárványtelepülések roma lakosságát, akik meghatározhatatlan, olcsó anyagokat használnak. Szerinte a „zombidrogok” használói öt éven belül komoly pszichiátriai betegekké is válnak, amire a hazai pszichiátriai ellátás egyáltalán nincs felkészülve. Amúgy is óriási a szakemberhiány: a pszichiáterek külföldre mentek, egy pszichológiai rendelésre másfél hónap az átlagos várakozási idő, a szociális munkások körében tömeges a pályaelhagyás, mert anyagi, erkölcsi, szakmai megerősítésre egyaránt szükségük lenne.

„Vendégoktatóként meg szoktam kérdezni a szociális munkás hallgatóktól, hogy ki szeretne romákkal foglalkozni, és a 20-30 fős csoportokban senki sem teszi fel a kezét. Nem csak a szélesebb társadalomban, hanem a szakmán belül is teljes apátia van a romák helyzetével kapcsolatban” – állapította meg a szakember.

„A kábítószerhasználat oka az ezeket a családokat jellemző teljes kilátástalanság, amiből nagyon nehéz kihozni őket. A szakemberek számára az igazán fogas kérdés az, hogy mit lehet a drog helyett felajánlani nekik?” – kérdezte a szociális munkás, aki rendszeresen tart iskolákban prevenciós előadásokat. Nem a drogokról beszél a gyerekeknek, hanem arról, hogy milyen lelki muníció, hozzáállás kell ahhoz, hogy elkerüljék az ilyen helyzeteket. Arról, hogy miként lehet kommunikációra bírni a családot, vagy arról, hogy szerek nélkül is jól érezhetik magukat a kortársaikkal.   

Azt látja, hogy a dizájnerdrogok használói annak idején a közelébe sem kerültek az ilyen megelőző beszélgetéseknek. Hamar kiestek az iskolából vagy a családból, tehát nem volt olyan közösség, ami megtartotta volna őket. Ha volt is család, a szülők jellemzően elváltak, alkohol-, drog- vagy játékgépfüggők voltak.

Raffael István szerint a kábítószerprobléma kezelése csak komplex megközelítésben lehetséges, elképzelhetetlen megfelelő oktatási, egészségügyi és szociális ellátórendszer kialakítása vagy éppenséggel közösségfejlesztés nélkül. Az eddigi programok tapasztalatai alapján a cigánytelepek felszámolását akkor tartja célszerűnek, ha megoldott az ott élők tartós foglalkoztatása, és normális pénzkezelési szokásaik vannak, különben nem fogják tudni fenntartani azt a házat, amiben már áram, víz, gáz is van. Mindehhez plusz források is kellenek, különösen, hogy ezek a problémák és hiányosságok nem csak a cigányságot, hanem az egész társadalmat is jellemzik.

 

Olvasson tovább: