Kereső toggle

A gének emlékeznek

Öröklődhetnek a traumák és szerzett tulajdonságok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Friss tanulmányok szerint biológiai úton tovább öröklődhetnek az utódokba a szülők által átélt traumák. A pár évvel korábban még szkepticizmussal fogadott állítást egyre több tudományos kutatás támasztja alá, melyek egyre közelebb kerülnek ahhoz is, hogy megfejtsék, pontosan milyen folyamatok eredménye a trauma génekbe épülése.

 

Olga Khazan, a The Atlantic újságírónője egy, a témával foglalkozó cikkét a következő történettel kezdi: mikor terapeutájával arról beszélnek, milyen stresszes az élete, a pszichológustól gyakran azt a választ hallja, hogy ennek oka lehet a publicista származása is. Khazan családfája ugyanis askenázi zsidókból áll. Feltételezések szerint vannak olyan traumák, amelyek a gének szintjén beleivódnak az emberbe, és ezt tovább is adják az utódaiknak.

A feltevésre a választ a modern biológia egyik ágazata, az epigenetika adhatja meg. Az epigenetika szó jelentése ,,genetika feletti” vagy mondhatni ,,genetikán túli”. Falus András magyar immunológus, a téma nemzetközileg is elismert szaktekintélyének megfogalmazása szerint az epigenetika a gének olyan öröklődési formájának vizsgálata, ami nem jár együtt a DNS-szekvencia megváltozásával.

Az utóbbi évek egyik legjelentősebb kutatását a témában a Nature publikálta, még 2013-ban. Egereken végeztek kísérletet, melynek keretében a kutatók egy, a cseresznyevirág illatát idéző anyagot engedtek be az egerek ketrecébe, majd az illattal együtt az állatok egy enyhe áramütést kaptak. Egy idő után az egerekben kialakult a Pavlovi reflex, és a reszketés már akkor is megfigyelhető volt, amikor megérezték az illatot, de nem kaptak elektromos sokkot. A kísérlet érdekessége azonban abban rejlett, hogy ez az asszociáció továbböröklődött az egerek utódaiba, sőt, azok utódaiba is. Amikor az utódegerek megérezték a cseresznyevirág illatot, ugyanazt a reszketést produkálták, mint elődjeik, pedig a második, illetve harmadik generációs egerek egyszer sem részesültek áramütésben. Az állatok agyát megvizsgálva arra jutottak, hogy – több, bonyolult kémiai folyamat lejátszódása mellett a sokkolt egerek agyában megerősödött az acetofenon (az illatanyag) szaglását segítő és a félelmekért felelős agyi központok közti kapcsolat, valamint ezeknek az agyi területeknek a mérete az átlagosnál nagyobb volt.

Idén októberben egy tanulmány jelent meg, amely újabb lökést adott az epigenetikával kapcsolatos elméleteknek. A tanulmányban az amerikai polgárháborúban hadifogságba esett katonák gyermekeinek az orvosi adatait vizsgálták meg. A kutatók arra voltak kíváncsiak, befolyásolta-e az utódok egészségét az, hogy az apjuk hadifogságban töltött akár éveket is. Az eredmény egyértelmű volt: a kutatásba csaknem 4500 polgárháború után – 1500 egykori fogolytól – született ember adatait vizsgálták. A vizsgáltak csoportját kétfelé bontották: azokat, akik 1863 júliusa előtt és 1864 júniusa után voltak foglyok, illetve akik ezen időszak között szenvedtek hadifogságot. Az 1863. július és 1864. június közti időszakban az északi Unió és a déli Konföderáció közti fogolycsere-megállapodás felbomlása miatt a két fél nem cserélte vissza katonáit, így ez alatt a tizenegy hónap alatt rengeteg katona halt meg betegségek vagy éhezés miatt a túlzsúfolt táborokban. Az ezen időszak alatt raboskodók nagyobb traumának voltak kitéve, mint akiket előtte kicseréltek vagy csak utána lettek foglyok. A kutatás eredménye szerint a fogolycsere nélküli időszakban raboskodó katonák gyermekei nagyobb eséllyel haltak meg a negyvenöt éves korukat követő években, mint a hadifogságot elkerülők gyerekei. A kutatás nem talált statisztikailag jelentős különbséget a csereidőszakban hadifogságban lévő katonák és hadifogságot elkerülők utódai között. Fontos megjegyezni, hogy a kutatók kiszűrtek minden olyan tényezőt, amely szintén befolyásolhatja a várható élettartamot, mint társadalmi-gazdasági faktorok vagy a szülők házasságának a minősége. A feltételezést, hogy az utódok várható korábbi halála valamilyen biológiai úton öröklődött, és nem a trauma pszichológiai hatása, egy érdekes tény is erősíti: az utód korábbi halála és a szülő hadifogolystátusza csak a férfi utódok esetében mutat jelentős összefüggést, nők esetében ez elhanyagolható. Bár a kutatás elsősorban statisztikai jelentőségű, az eredmény alátámasztani látszik több korábbi feltételezést is, amelyek szerint az öröklődés valamilyen módon az Y kromoszóma által történik, és a trauma hatása a hímnemű utódokban materializálódik.

Egy 2016-os tanulmány még egy csavart is belevisz az öröklődés rejtelmeibe: a harmadik generáció számára egyes, a nagyszülők számára negatív események pozitívan hathatnak. Gerard van der Berg és Pia Pinger kutatása szerint azon nagyszülőknek, akik kilenc éves koruk előtt (az úgynevezett ,,slow-growth” vagyis lassú növekedés szakaszában) bizonyos mértékű koplalásra kényszerültek, nagyobb eséllyel lesznek majd lelkileg egészséges unokáik. Az öröklődés ebben az esetben is elkülönül nemek szerint, azzal a különbséggel, hogy az alultáplált nagypapa fiúunokájának lelki egészségére lesz pozitív hatással a nagyszülő koplalása, míg egy lány unokánál ez akkor figyelhető meg, ha a nagymama jutott a szükségesnél kevesebb ételhez. A második generációnál azonban éppen ellenkezőleg, negatív hatások jelennek meg. Az 1944-es holland éhínség idején fogant korosztályban kiugróan magas volt a szív- és érrendszeri megbetegedések száma. 

A fent említett esetek biológiai háttere a DNS-metilációban rejlik. A metiláció során a DNS-hez kémiai egységek, metilcsoportok csatlakoznak (körülbelül úgy, mint ahogy a hópelyhek hozzákapcsolódnak a vékony faágakhoz). Külső behatások (így a stressz vagy trauma) eredményeként a metilációs folyamatban azonban szabálytalanságok léphetnek fel, és a DNS egyes részein túlzott vagy éppen alacsony metiláció léphet fel. Első esetben a gének működésképtelenné válhatnak, utóbbi esetben pedig adott gének nem a megfelelő időben vagy nem a megfelelő sejtben aktiválódnak. Egyszerűen megfogalmazva: mintha a gének memóriájába beépülne minden meghatározó élmény, amin keresztülmegyünk. Az utóbbi időben több kutatás is azt próbálta megállapítani, milyen egészségügyi kockázata van annak, ha valakit rasszista indíttatásból szégyenítenek vagy támadnak meg. Az eredmények szerint az ebből származó stressz hatására bizonyos gének kikapcsolnak, melyek hiánya skizofréniát, bipoláris zavarokat vagy asztmát okozhatnak.

Jó hír azonban, hogy a tudósok szerint az epigenetikai változások reverzibilis, vagyis visszafordítható folyamatok. A zürichi egyetem által végzett kutatások szerint idővel a szervezet helyre tudja állítani az ,,egészséges metilációt”, és ki tudja javítani azokat az egységeket, melyek a korábban átélt vagy örökölt trauma miatt a gének szintjén elváltoztak. A kutatók arra jutottak, hogy amennyiben a stresszt, traumát elszenvedő egy szerető, nyugodt és békés atmoszférában tud élni a trauma utáni időben, úgy a gének szintjén is teljesen meg tud szabadulni a negatív élmény hatásaitól, és így már azt az utódok sem fogják örökölni. Az epigenetika eddigi eredményeit a gyógyszerkutatás is hasznosítani tudja, új távlatokat nyithat a rákellenes szerek, például a leukémia ellenszerének kifejlesztésében is.

Az epigenetikában azonban még rengeteg fel nem fedezett terület van, és egyelőre nem teljesen egyértelmű például, hogy az eddigi felfedezések alapján a ,,genetika feletti” folyamatok mekkora arányban felelősek a családokban generációkon át megjelenő betegségek kialakulásában vagy a szerzett tulajdonságok továbbörökítésében.

 

Olvasson tovább: