Kereső toggle

Terrorista képzés a rácsok mögött

A radikalizálódás melegágyai az európai börtönök

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A következő években százával szabadulnak iszlamista terroristák európai börtönökből. Sokan közülük ma már veszedelmesebbek, mint amikor bekerültek a büntetés-végrehajtási intézetekbe. Mások pedig éppen ott radikalizálódtak.

 

Amikor 17 évvel ezelőtt szinte az egész világ szeme láttára vezettek bele iszlamista terroristák utasszállító repülőgépeket a New York-i ikertornyokba és a Pentagonba, sokan azt gondolták, hogy nincs ennél lejjebb. 2014 nyarán azonban egy addig kevéssé ismert szunnita muszlim lázadó szervezet, amely magát Iraki és Szíriai Iszlám Államnak (a későbbi ISIS vagy DAES) nevezte, három hét alatt elfoglalta Irak északi részét, és vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi kikiáltotta a kalifátust. A terrorcsoport régen nem látott vérengzéseket hajtott végre, ereje teljében ráadásul nagyobb területet tartott ellenőrzése alatt, mint Nagy-Britannia. Saját törvényeket vezetett be, bíróságokat állított fel, és adókat szedett, mint egy igazi állam. A világ megdöbbenéssel kutatta a DAES felemelkedésének és sikerének a titkát.

A titok nyitját egy dél-iraki fogolytáborban találták meg, amit az Egyesült Államok tartott fenn a közel-keleti ország 2003-as inváziója után.

Börtönegyetem

 

A Camp Bucca nevű börtönben al-Bagdadi öt évet töltött. A teológus végzettségű férfi itt találkozhatott a későbbi terrorszervezet több vezetőjével, köztük a majdani helyettesével, Abu Muszlim al-Turkmanival, Hadzsi Bakrral, aki magas rangú katonai irányító lett, és Abu Kaszimmal, a külföldi harcosok vezetőjével. Összesen csaknem tízen voltak olyanok, akik szabadulásuk után a DAES vezetői lettek. Mindannyian erőszakra hajlamos radikálisok voltak már bebörtönzésük előtt is, és amerikai érdekeltségek elleni támadásokról álmodoztak (bár al-Bagdadiról az a hír járja, hogy korai éveiben elutasította az erőszakot). A fogságban eltöltött évek alatt azonban csak elmélyült szélsőségességük, ráadásul lehetőségük nyílt arra, hogy követőkre találjanak. A foglyokat ugyanis a börtönben kizárólag a síita–szunnita törésvonal alapján különítették el, vagyis a radikálisokat kevésbé veszélyes elemekkel együtt helyezték el. Így együvé kerültek az erőszakos terroristák a kisstílű bűnözőkkel, az iszlamisták pedig szabadon hirdethették tanaikat. Ráadásul az iszlám jogrend, a saría alapján működő bíróságokat állítottak fel. A szélsőségesek arra kényszerítették a többieket, hogy a dzsihádot, – vagyis az iszlám terjesztéséért folytatott fegyveres küzdelmet – hirdető prédikációkat hallgassanak. Büntetés járt a tévénézésért, a pingpongozásért. A foglyok többsége írástudatlan volt, ami különösen kiszolgáltatottá tette őket. Sok fogoly elutasította a börtön által felajánlott szakmai képzéseket attól tartva, hogy megsértik a vallásos előírásokat, amiért a szélsőségesek bántalmazták őket. Az iszlamisták megcsonkítottak vagy akár meg is ölhettek olyanokat, akiknek a magatartását iszlámellenesnek, illetve nyugatiasnak ítélték.

A radikálisok előszeretettel szervezték be Szaddám Huszein egykori iraki elnök szekuláris pártjának, a Baath-nak volt tagjait is, akik nagy számban kerültek börtönbe. A Baath tagjai jó szervező tehetségüket és a fegyelmet, a dzsihadisták pedig a célt és az elkötelezettséget adták a különös szövetséghez. Amikor kiszabadultak, két dolog járt a fejükben: a radikális iszlamizmus és a bosszúvágy.

„A börtönök virtuális terrorista egyetemekké váltak. A kemény radikálisok voltak a professzorok, a többi fogvatartott pedig diák. A börtönhatóságok közben a távol maradó felügyelő szerepét játszották el” – írta még régebben Andrew Thompson amerikai veterán és Jeremi Suri történész a New York Times hasábjain.

Az őrök munkáját nehezítette, hogy nem volt elég arab tolmács, miközben állandó nyomás nehezedett rájuk a harcok miatt. A radikalizálódás fel kellett volna, hogy tűnjön az amerikai katonai vezetőknek, de ők abban az időben a háborúval voltak elfoglalva. A börtönpolitika csak 2007-ben változott meg, vagyis a szélsőségeseknek négy évük volt arra, hogy tanaikat hirdessék, és új követőket találjanak. Ekkorra már több ezer embert fertőzhettek meg.

A hatóságok ráadásul sötétben tapogatóztak, mert a kiszabadult foglyokról nem maradtak fenn jellemzések.

A Camp Bucca fogolytáborban az évek során mintegy százezer rab fordult meg, köztük olyanok, akiknek csak annyi volt a vétkük, hogy egy terrortámadás helyszíne közelében tartózkodtak. Őket sem lehetett nehéz meggyőzni az amerikai-brit invázió igazságtalanságáról. Sokan azonban valóban szélsőséges nézetekkel kerültek be, és tovább radikalizálódtak. Amikor 2009-ben több száz foglyot bocsátottak szabadon, a helyi rendőrfőnök, Szaad Abbasz Mahmúd biztos volt abban, hogy a többségük hamarosan folytatja a harcot. „Ezek az emberek nem virágot ültettek a kertben” – sommázta a helyzetet Mahmúd. Igaza lett: a börtön egykori vezetői, megfigyelők és katonák is egybehangzóan állítják, hogy a Camp Bucca meghatározó szerepet játszott a DAES kialakulásában. Az egykori Bucca-foglyok a terrorcsoport legelkötelezettebb harcosai lettek.

Nagy kérdés persze, hogy a nagy fogolytáborokat hogyan kell megszervezni ahhoz, hogy ne a további radikalizálódás és erőszak melegágyai legyenek. Arra is meg kellene találni a választ, hogyan lehet lecsapni a szélsőségességre anélkül, hogy ne az ellenkező hatást érjék el. James Skylar Gerrond egykori börtönparancsnok például azt írta mikroblogján a Camp Buccáról: „Sokan aggódtunk amiatt, hogy nem egyszerűen csak fogva tartjuk az embereket, hanem kuktafazekat hoztunk létre a szélsőségesség számára.” Irakban és Szíriában ezt aligha sikerült megakadályozni, de máig nagy gondban vannak az európai, elsősorban a francia és belga börtönök fenntartói is.

Piti bűnözőkből iszlamista radikálisok

 

Az európai börtönökben fogva tartott fiatalok a szakértők szerint különösen kiszolgáltatottak az iszlamista tanokkal szemben. A leghíresebb terroristák – mint például a Belgiumban már elítélt, de jelenleg Franciaországban fogva tartott Salah Abdeslam (a 2015. novemberi párizsi terrortámadások elkövetői közül az egyedüli túlélő) – a börtönhierarchia legmagasabb fokán helyezkednek el, vagyis a rabtársak feltétlen tisztelettel és engedelmességgel adóznak nekik. Franciaországban a radikális iszlamisták a börtönarisztokráciához tartoznak, akik megtilthatnak egy sor dolgot a többi rabnak, például a nyugati zenék hallgatását vagy a tévénézést.

Ám a kevésbé ismert iszlamisták is jól ki tudják használni esetleges börtönbüntetésüket a fiatalok, különösen a muszlim családokból származó fiatalemberek toborzására. A dzsihádot és a terrortámadások elkövetését úgy tüntetik fel a sokszor kisstílű bűnözők számára, hogy végre lehet értelme és célja az életüknek. A verbuváláskor gyakran azzal érvelnek, hogy szerintük Európában rosszul bánnak a muszlim bevándorlókkal. Sokszor felmerülő téma az is, hogy a nyugati, illetve amerikai beavatkozások során Irakban és Afganisztánban hány muzulmán vesztette életét, vagyis igyekeznek a sérelmekre, az áldozati mentalitásra apellálni.

A börtönben radikalizálódott Mehdi Nemmouche is, aki 2014 májusában négy embert lőtt le a brüsszeli zsidó múzeumnál. Az algériai származású francia állampolgár korábban éveket töltött francia börtönökben betörésért és rablásért. Az első hat hónapban nem volt vele gond, de aztán hirtelen agresszív lett, többször összetűzésbe keveredett az őrökkel. Egyre inkább forszírozta, hogy a többi muszlim rab is rendszeresen imádkozzon. Szakállat is növesztett.

Amedy Coulibaly, a mali származású francia férfi, aki 2015 januárjában lőtt le egy francia rendőrnőt, majd később túszokat ejtett, és négy embert meggyilkolt egy párizsi kóser étteremben, fegyveres bankrablásért került börtönbe 2004-ben. Ott lett radikális iszlamista Chérif Kouachival egy időben. (Kouachi testvérével, Saiddal együtt a Charlie Hebdo párizsi szatirikus lap elleni 2015-ös támadás elkövetőjeként vált ismertté.) Coulibaly bevallotta, hogy az iszlám felfedezésével teljesen megváltozott az élete, sőt a DAES-nek is hűséget fogadott.

Egy belga börtönben találkozott Salah Abdeslammal Abdelhamid Abaaoud is, aki segített a 2015-ös párizsi merényleteket megtervezni. Salah fivére, Brahim, aki felrobbantotta magát Párizsban, szintén volt rácsok mögött.

A 2016. márciusi brüsszeli támadások két öngyilkos merénylője, Ibrahim és Khalid El-Bakraoui is volt belga fegyintézetekben fegyveres rablásért és autólopásért.

Amikor Benjamin Herman belga állampolgár 2018 májusában rövid eltávozást kapott a börtönből, megölt két rendőrnőt és egy civilt Liége-ben. Egy harmadik nőt túszul ejtett, ekkor lőtték le a rendőrök. Herman szintén a fegyházban tért át az iszlámra, és radikalizálódott egy iszlamista rab hatására. A támadás a DAES (ISIS) módszertanát követte. A terrorcsoport egyébként felelősséget vállalt a gyilkosságokért.

Kisstílű bűnözőből lett dzsihadista a börtönben a brit Richard Reid is, aki még 2001 decemberében a cipője sarkába rejtett robbanószerrel akart merényletet elkövetni egy Párizsból Miamiba tartó repülőjáraton.

A New York-i születésű José Padilla is a büntetőintézetben került az iszlamizmus hatása alá. Ő 2002-ben próbált meg piszkos bombával támadást elkövetni.

Szakértők szerint egyébként a bűnözői „képzettség” kapóra jön a terrorista kiképzés során. A tervezés és a bűncselekmény végrehajtása ugyanis mindkét esetben hasonló. Sőt: ha egy terrorista ellenséges környezetben követi el tettét, nagyobb hasznát veszi, ha korábban bűnöző volt, mintha szimplán csak egy dzsihadista táborban kapott kiképzést. Így ugyanis jobban tud reagálni a váratlan eseményekre. A rácsok mögött pedig még egy kezdő, vagyis teljesen képzetlen dzsihadista is megdöbbentően alapos kiképzésben részesülhet. A tapasztaltabbak ugyanis előszeretettel osztják meg technikájukat és trükkjeiket, gyakran még harcművészeti bemutatót is tartanak egymásnak a foglyok, de megtanítják egymásnak az egyszerűbb fegyverek használatát is. Az oktatás része az is, hogy hogyan kell lefegyverezni a börtönőröket.

A kapcsolatok pedig megmaradnak a szabadulás után is. Coulibaly a börtönben szerzett ismerősök révén jutott fegyverhez, amit aztán nemcsak ő használt, hanem a Kouachi fivérek is a Charlie Hebdo elleni támadáshoz. Mohammed Merah, a toulouse-i merénylő is így jutott fegyverhez. (Merah 2012 tavaszán mészárolt le hét embert, ötöt pedig megsebesített.)

Integráció: nehéz terep

 

Egyes szakértők szerint a világon aligha van olyan ország, amelynek börtöneiben ne játszódnának le hasonló jelenetek. A börtönőrök nem értenek arabul, ezért sokszor megengedőek. A belga börtönökről például az a hír járja, hogy szinte mindenki alkalmazkodik a muszlim szokásokhoz. Amikor itt az ima ideje, mindenki kikapcsolja a tévét, és csendben marad. (Belgiumban egyébként mintegy 11 ezer rab van a büntetésvégrehajtási intézetekben, 20–30 százalékuk muszlim, miközben a társadalomban csupán 6 százalék az arányuk.)

Beszédes adat, hogy Franciaországban négy éven belül már a harmadik programot hirdették meg a fegyházakban tapasztalható radikalizálódás megakadályozására. A tervek szerint elkülönítenék a szélsőségeseket a börtönökön belül. Külön figyelmet fordítanak majd a dzsihadisták – és főleg a gyermekeik – reintegrációjára, és jobban felügyelik majd a muszlim magániskolákat is. A hatóságok lehetőségeit azonban paradox módon erősen korlátozza a szólás- és gondolatszabadság joga. A radikalizálás lényege ugyanis az, hogy a szélsőségesek igyekeznek befolyásolni más emberek gondolkodásmódját. Az amerikai tapasztalatok szerint egyébként a börtönkáplánként szolgáló imámokat is érdemes lenne átvilágítani, mielőtt elkezdik a munkát a foglyokkal.

Ráadásul nem csak a radikalizálódás jelent kockázatot a nyugati társadalmakra. A következő években százával szabadulnak majd olyan terroristák európai büntetésvégrehajtási intézetekből, akik mostanában töltik le hosszú büntetéseiket. Sokan közülük ma már veszedelmesebbek, mint ahogyan bekerültek. Ehhez jönnek még azok, akik a börtönökben radikalizálódtak, illetve akik a Közel-Keletről térnek haza dzsihadista „missziókról”. A biztonsági szolgálatok pedig Európa-szerte már egyébként is túlterheltek, ezért szakértők szerint a következő években megmarad a halálos iszlamista veszély.

Olvasson tovább: