Kereső toggle

Mindenki példakép, aki nem adja fel

Schober László, a kerekes maratonista

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Tizenhárom év alatt rengeteg embernek segített újra aktív életet élni Schober László „Óriás”. Egy jóindulatú daganat kerekesszékbe kényszerítette. Megállítani azonban nem tudta.

 

Mozgássérültként kezdted a maratonokat. Nemrégiben tértél haza a 45. BMW Berlin Marathonról. Neked hányadik volt ez a mostani?

– Berlinben másodszor voltam. Ezzel együtt azt hiszem, a tizenegyedik. Minden pillanatát élveztem, mint minden maratonomat.

Miért vállalkozol ilyen megmérettetésekre? Azért ez több annál, mint hogy fitten tartod magad.

– Mindig is érdekelt, hogy milyen lehet lefutni egy félmaratont vagy maratont. A kezdet persze mindig nehéz. Először 8,6 kilométer volt meg a félmaratonból aztán egyre több, még kerekesszékkel. 2012 óta pedig már egyre jobb eredményeket sikerült elérni. Arra emlékszem, hogy euforikus érzés volt, mikor az első versenyemen teljesítettem a távot. Azóta is ezt érzem, akár 21, akár 136 kilométert teljesítek.

Most handbike-kal tekerted végig a 42 kilométert alig több mint két óra alatt. Hogyan kell ezt elképzelni?

– A handbike igazából egy ülő vagy fekvő bicikli. Az enyém 24 kilós, de a profibbak 8-9 körül vannak. Ugyanúgy tekerünk, mint egy ép kerékpáros, csak ezt kézzel hajtjuk meg. A maratonon legelöl indulunk mi, aztán a kerekes-, igazából futószékesek, és a végén a futók. Magyarországról ketten voltunk handcycle-lel.

Méghozzá Suhangyalként. Ez pontosan mit jelent?

– A SUHANJ! Alapítványtól minden versenyen indulnak olyan futók, aki nemcsak a távot teljesítik, hanem közben pénzt is gyűjtenek. Ezzel segítünk, hogy mások is átélhessék a mozgás örömét. Én 2011-ben ismertem meg az alapítványt, azóta vagyok az önkéntesük. Az a célunk, hogy minél több fogyatékkal élő átélhesse a verseny élményét, hogy akár, mint én, egyedül, akár segítővel teljesíthessék a távot.

Úgy tudom, nem csak handbike-ozol.

– Így van. Hetente ötször tartok órákat a SUHANJ! Fitnessben, kranking oktató és prezenter is vagyok. A kranking hasonló a spinninghez, csak a kerékpáron itt is kézzel tekerünk, persze ritmusos zenére. Ezenkívül a Törekvés SE kerekesszékes kosarasa vagyok, magyar válogatott játékos. 

Felsorolni is nehéz, mi mindent sportoltál, sőt versenytáncoltál is korábban. Amikor kiderült, hogy székhez leszel kötve, akkor sem futott át rajtad, hogy a sportos életnek itt vége?

– A műtétem előtt azért már tudtam, mire számíthatok. Másfél évembe telt, de fel lehetett dolgozni. Ahogy székbe tudtam ülni, azon voltam, hogy minél előbb megerősítsem az izmaimat, hogy könnyebben tudjak mozogni. Először a rehab kondiban edzettem, majd fél év után hazakerültem, és saját magamat kezdtem el edzeni.

Mi történt veled pontosan?

– Volt egy jóindulatú daganatom a gerincvelő-csatornámban, azt kivették, de hát sajnos műtét közben derült ki, hogy az idegrostokon még vannak zsírcsomók, azokat nem tudták levenni. Rajta kellett hagyni, mert ha leveszik, akkor vitték volna a mozgásomat is, mindent. Ezek egyébként nem okoznak problémát, csak ha olyan helyre fejlődnek ki, mint nálam. Most 13 éve, hogy székben ülök.

Az a bizonyos másfél év mivel, hogyan telt?

– Az elején sok nehézséget okozott, hogy hogyan jussak el A pontból B pontba. Ki kellett alakítani egy új életet. Kitűztem célokat, amiket meg kellett valósítanom, és ha megvolt, akkor újabbakat tűztem ki. A mai napig így élem az életemet. 11 éves koromban elváltak a szüleim. Ha valamit meg kellett oldani, fel kellett találni magam egyedül is. A műtét előtt is voltak céljaim, a sport is az életem része volt. Közben 16 évig hentes-mészáros voltam. Úgy tűnt, a hentesek bírják az italt… Szóval szerintem engem megmentett a kerekesszékes lét. Már a rehabilitációs intézetben a kezelések mellett is önkéntes segítő voltam, aki a betegtársaknak segített a trauma feldolgozásában. Most már ez az életem. Meg a sport.

Keress egy célt! – ezt szoktad tanácsolni a sorstársaidnak. Neked is ez segített?

– Azért ott voltak a családtagok, a barátok, a gyógytornászom is segített, ha épp egy fél napra összeomlottam. Nekem meg át kellett értékelnem az életemet, hogy hogyan tovább. Aztán jött az, hogy nem lehet itt lébecolni, itt csinálni kell a dolgokat, célokat kellett keresni. Akkor láttam a paravívót, Dani Gyöngyit a tévében. Ő öngyilkos akart lenni, mégis felállt. Arról beszélt, hogy megtalálta a célját: elkezdett vívni, aztán családot alapított. Mielőtt megműtöttek volna, elkezdtem az érettségit, amiből még maradt két évem, úgyhogy elhatároztam, hogy ezt befejezem. Közben a rehabilitációs intézetben megismertem a Törekvés kosarasait. Miután leérettségiztem, célom volt, hogy a csapatnak tagja legyek. A mai napig is a tagja vagyok. Ha valaki friss sérült, van egy traumaidőszak. Vannak, akik nem akarnak élni. Akkor azt szoktam mondani: „Na, az a könnyebbik helyzet. Figyu, keress egy darab célt, amit meg szeretnél valósítani. Ne nagyot. Mondjuk azt, hogy minden nap tegyél valamit, mozdulj ki.”

Ami azért sokszor tényleg nem egyszerű. Kezdve mindjárt a kerekesszéknél.

– Hát igen, itt az első nagy probléma, valóban. Új aktív széket támogatással 6 évente egyszer lehet igényelni. Ráadásul az kell hozzá, hogy kiskorú gyermeked legyen, vagy tanulj, vagy munkahelyed legyen. Ha ez nincsen, akkor csak egy sima széket kaphat az ember, ami az aktív életre alkalmatlan. Egy, mert nehéz, kettő, mert nem egyedi méretre készülnek. Vagy beszerezheti az, aki épp mozgássérült lett, teljes áron több százezer forintért.

Igen, azt lehetett olvasni, hogy 11 ezer kiadott kerekesszékből még néhány éve is csak 168 volt az aktív szék.

– Én a Máltaiaktól szereztem be, és saját magam tanultam meg az önálló életet vele. Persze a sorstársak egymást is tanítják a rehabilitáció alatt most is. Régebben voltak életmódtáborok – nem tudom, vannak-e még –, ahol megtanultál lejtőn le-fel menni, füves talajon, rámpán, sóderen.

A metróaluljárók pedig gondolom, még így is járhatatlanok egy mozgássérültnek. Egyébként a BKV-s ügyed megoldódott már?

– Januárban egy szombati nap buszon utaztam, és a leszállásnál segítséget kértem a sofőrtől, aki motyogva elutasította a segítséget. Saját magam szálltam le, de közben megsérült a székem merevítése. Kártérítést tőlük nem kaptam, lezárták az ügyet. Most úgy néz ki, hogy az alkatrész árát a közeljövőben a biztosító ki fogja fizetni. Remélem, hogy valami sérelmi díjat is sikerül kiharcolni.

A nehézségek ellenére aktív vagy, és mindig jókedvű. Téged mi inspirál? Van példaképed?

– Engem mindig az motivál, hogy boldogan és kiegyensúlyozottan élhessek, és megtegyem a dolgomat minden nap. Ahogy említettem, először Dani Gyöngyire tudtam felnézni. De a kosaras csapattársaim és az edzőm is inspirál. Ő mint barát is segít nekem. Igazából mindenki példakép, aki nem adja fel, és a legjobbat hozza ki a helyzetből.

A siklóernyőzést kipróbáltad már? Úgy tudom, az is szerepelt a bakancslistádon.

– Időközben rájöttem, hogy a repülésnél tériszonyom lenne. De a jet-skit vagy a wakeboardot még mindig szívesen kipróbálnám.

Mi a következő cél?

– Hogy még több maratont fussak egy még jobb handbike-kal, amire nagy szükségem lenne. A saját csúcsomat megdönteni, azt nagyon szeretném.

 

Olvasson tovább: