Kereső toggle

Ennél csak jobb lehet

Gyermekápolás fillérekből

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Januártól bruttó százezer forintra nő az ápolási díj az önellátásra képtelen gyerekek után, az emelés 17 ezer szülőt érint. A más családtag után járó ápolási díj viszont, amit kétszer ennyien kapnak, csak enyhén emelkedik.

 

Múlt héten reagált a kormány az ápolási díj emeléséért küzdő szervezetek és magánszemélyek figyelemfelkeltő akcióira – az érintettek ugyanis régóta azt követelik, hogy a hozzátartozók otthonápolása munkaviszonynak minősüljön, és az ápolási díj legalább a minimálbér szintjét érje el.

A szaktárca közlése szerint az ápolási díjat 2019 és 2022 között több lépcsőben megemeli a kormány, és különválasztja a gyermek, valamint az egyéb hozzátartozó jogcímén igényelhető támogatást. Így új kategória lesz a gyermekek otthongondozási díja (gyod), amit a súlyos fogyatékosságából és tartós betegségéből fakadóan önellátásra képtelen gyermeküket otthon ápoló szülők kaphatnak. Ennek összege jövő év január 1-től bruttó 100 ezer forint lesz, több sérült gyerek ápolása esetén pedig 150 ezer forint. További emelések folytán 2022-re az akkori minimálbérnek megfelelő összeget éri majd el a támogatás – ígérik.

Egyéb családtag gondozása esetén az ápolási díj jövőre 15 százalékkal emelkedik, majd további 5-5 százalékos emelés után 2022-re összesen 30 százalékos növelés valósul meg.

Az Emmi Facebook-közleménye szerint a gyod-jogosultság független attól, hogy az önellátásra képtelen gyermek hány éves, a jogosultság alapja ugyanis a szülő-gyermek viszony. Azt is írják, hogy erre az új ellátásra minden önellátásra képtelen gyermek után automatikusan jogosult lesz a szülők egyike, függetlenül attól, hogy az eddig ismert három kategória közül (ápolási díj, kiemelt ápolási díj, emelt összegű ápolási díj) melyikbe tartoztak. A gyodot az ápolási díjra irányadó 10 százalékos nyugdíjjárulék-fizetési kötelezettség terheli, azaz a nettó támogatás 90 ezer forint lesz.

Az Emmi szerint a gyodra jelenleg 17 ezer család jogosult. Ez az ápolási díjban részesülők egyharmada, a többiek azonban – például a saját házastársat vagy a szülőt ápolók – nem kapnak jelentős emelést, aminek az okára eddig nem tért ki a minisztérium. Kovács Tímea szociális munkás szerint a szétválasztás annyiból érthető, hogy az önellátásra képtelen gyerek gondozása egy életre szóló kötöttséget jelent, amit indokolt lehet külön kezelni más relációktól.

Hatványozott kiadások

„Egy súlyosan sérült gyerek ellátása többe kerül, mint egy ép gyereké: eszközök, fejlesztések, gyógyszerek, szállítás, lakás akadálymentesítése stb. S míg az egészséges gyerek felnőtt korában kirepül, a súlyosan fogyatékost élete végéig el kell látni. És akkor még sok mindenről nem beszéltünk, például arról a sarlatán mellékiparágról sem, ami erre rátelepült, ahol 60 órás csodakezeléseket 900 ezer forintos jutányos áron kínálnak. Az emelések tehát úgy kellenek az érintetteknek, mint egy falat kenyér” – összegez Egri Zsuzsanna kétgyermekes édesanya, aki súlyos, halmozottan fogyatékos 18 éves fiát neveli.

Idén nettó 29310 az alap, 44010 az emelt és 52810 forint a kiemelt összegű ápolási díj a tartósan beteg és a súlyosan fogyatékos személyek gondozása esetén. 18 év alattiak esetében ehhez hozzájárul a 23300 forintos emelt családi pótlék, azaz összesen havi 53 ezer, és 75 ezer forint közötti összeget biztosít az állam két személy – szülő és gyerek – megélhetésére, ami sokkal kevesebb, mint amennyibe az intézményi gondozás kerülne. Miként azt Kovács Tímea megfogalmazza: az ápolási díj nem segély, a szülők, akik több ember munkáját végzik el otthon, ezért keményen megdolgoznak. Jó esetben párban, rosszabb esetben egyedülálló szülőként, teljesen ráutalva mindennemű rokoni segítségre.

„Az ápolási díj mellett négyórás munkaidőben helyezkedhet el a szülő – kérdés, hogy ez a lehetőség a minimálbért elérő ápolási díj mellett is megmarad-e? Ha nem, akkor különösen fontos kérdés, hogy az otthonápolás munkaviszonynak fog-e minősülni?” – kérdezi egy másik érintett anyuka, Lakatos Antalné Judit. Kérdéseit feltettük az Emminek is, de lapzártánkig nem kaptunk választ.

Ha a súlyosan fogyatékos gyerek nagykorúvá válik, az emelt családi pótlékot felváltja a rokkantsági járadék és a fogyatékossági támogatás, miáltal neki és ápolójának maximum 110 ezer forintos havi nettó jövedelem jön össze. Jövőre ez az összeg egységesen 147 ezer forintra nő – ez sokkal több az eddiginél, de hogy mire elegendő, azt az olvasók fantáziájára bízzuk. 

Elutasító társadalom

„Pszichésen is embert próbáló helyzet ez, amire az anyagi bizonytalanság különösen ráerősít, ezért a családok többsége rendkívül elszigetelt helyzetbe kerül. A társadalom a mai napig úgy gondolja, hogy az ilyen gyerekeket el kell rejteni a nyilvánosság elől – elég csak a 2008-as balatonszemesi esetre gondolni, ahol a nyaralók aláírást gyűjtöttek azért, hogy a fogyatékos táborozó gyerekeket egy elkülönített partszakaszra vigyék. A 18 éves fiammal napi szinten érzékelem ezt, elég csak egy boltba vagy egy fogorvoshoz elvinnem őt. Sajnos kevés szülőnek van lelkiereje kiállni magáért és a gyerekéért, és sokan bezárkóznak a négy fal közé” – állapítja meg Egri Zsuzsanna.

Kovács Tímea megerősíti: onnantól, hogy az embernek sérült gyermeke születik, kényszerpályán mozog. Maguk a hozzátartozók sem tudják, hogyan kezeljék ezt a helyzetet, és az államtól, kórháztól nem kapnak megfelelő segítséget, tájékoztatást. Az a tapasztalat, hogy minél súlyosabb a gyerek állapota, annál súlyosabb az egész család helyzete, és annál inkább egyedül maradnak a problémáikkal. Márpedig őket egyetlen dolog motiválja ebben a helyzetben: az, hogy szülők.

A megkérdezettek különösen rosszalják azt, hogy az érintetteknek olyan módszerekhez kell folyamodniuk – tüntetések, riportok –, hogy felhívják a tarthatatlan helyzetükre a figyelmet, amikre nem volna szükség akkor, ha az állam és a társadalom egy minimálisan élhető helyzetet biztosítana a bajba jutott családoknak, akik az ápolásra teszik fel az életüket.

Kovács Tímea szerint elengedhetetlen lenne egy sokszínű ellátórendszer kiépítése, de Magyarországon továbbra sincsenek meg a feltételei a fokozott ápolási igényű, halmozottan sérült emberek megfelelő otthoni, közösségi vagy intézményi ellátásának. A bentlakásos állami intézményekben hosszú várólisták vannak, és a nappali ellátóhelyek kapacitása is igen korlátozott. Erre amiatt is nagy szükség lenne, mert a legtöbb szülő az otthonápolás mellett is dolgozik.

Váltott műszakban

„Az ápolási díj mellett 4 órában takarítok a Decathlonban, mellette vasalok” – meséli a háromgyermekes Lakatos Judit, aki négy éve, férje elhunyta óta egyedül gondozza 34 éves fiát, Pétert, aki szülési sérültként mind a négy végtagjára mozgáskorlátozott lett.

„Nagyon hálás vagyok azért, hogy a férjem Peti születésekor kijelentette: nem adjuk fel. Pedig kihívás volt bőven” – nevet Judit. Jóllehet a férfit egy súlyos infarktus után leszázalékolták, mégis dolgozott, és rengeteget tanult Péterrel, aki így le is érettségizett.

„Összességében kevesebb gond van Petivel, mint az ép gyerekeimmel. Ő, amit tud, megtesz magáért. Csak a bal hüvelykujját tudja használni, de dolgozik, számítógépes adatrögzítést végez, olyan akaratereje és felelősségtudata van minden téren, ami példát ad mindannyiunknak” – mondja Judit, hozzátéve, hogy nagyon sokat köszönhetnek a Hit Gyülekezetének, amelyen keresztül álláshoz, laptophoz és egyéb segítséghez jutottak a legínségesebb pillanatokban is.

„Nem tudom, mihez kezd az, aki mögött nem áll egy közösség, mert nekünk mind anyagilag, mind érzelmileg pótolhatatlan támaszt nyújtott a gyülekezet” – emeli ki a kétgyermekes Dobi Zsuzsa is, aki súlyos, halmozottan fogyatékos Eszter lányát gondozza – a 21 éves lány napi 24 órás, fokozott felügyeletet igényel. Az ápolási díj rendszere Zsuzsa szerint rendkívül lekorlátozza a szülőket azáltal, hogy nem dolgozhatnak mellette 8 órában, és az ápolási díjat nem ruházhatják át egy szakápolóra vagy egy – egyéb jövedelemmel is rendelkező – rokonra. Mert egy négyórás állásból nehéz megélni, különösen akkor, amikor egy szakápoló óránként minimum ezer forintot kér, és 5-8 óránál kevesebb időre nem is jön házhoz. Dolgozni márpedig kell, ha a szülő nem akar a négy fal között összeroppanni.

Hamis sztereotípiák

Azt mindegyik szülő határozottan állítja, hogy semmiért se mondana le az otthon ápolt gyermekéről, sőt, úgy hírlik, hogy a támogatás emelésének hírére sokan azt fontolgatják, hogy hazaviszik gyermeküket a bentlakásos intézményekből. A KézenFogva Alapítvány 2003-as nagyszabású felmérése szerint a súlyosan, halmozottan fogyatékos emberek száma hazánkban 12 ezerre tehető, és a felük – a 25 év alattiak többsége – a családja körében él.

A felmérés kimutatta azt is, hogy a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermekeket nevelő családok körében nem magasabb a válási arány, mint általában: a gyerekek 70 százaléka ugyanúgy teljes családban él, sőt, ez az arány a községekben 86 százalék. „Az egyedül maradás esélye Budapesten kétszer akkora, mint a községekben” – áll a kutatási elemzésben.

Kiderült az is, hogy a súlyosan fogyatékos gyermekek családjában az átlagnál jelentősen több gyermeket nevelnek: ritkább köztük az egy- és gyakoribb a kétgyermekes pár, a nagycsaládosok aránya (36 százaléka) pedig több mint kétszerese az átlagosnak. Az újabb gyerekek vállalása, ami az inaktív anya helyzetéből és egyfajta kompenzációból is fakad, a családok kohézióját is erősíti.

A szülők társadalmi státusza a halmozottan sérült gyerek megjelenése előtt megegyezik a teljes népességével, utána viszont jelentős romlás áll elő: közel háromnegyedük (!) a szegénységi küszöb alá kerül. 37 százalékukhoz a támogatások sem jutnak el. A 2003-as kutatás szerint a családok 17 százalékában valamelyik szülő pszichiátriai kezelésre szorult, öngyilkossági kísérlet a családok 5 százalékában fordult elő.

Mindazonáltal a családok 70-80 százaléka semmiképpen nem akar megválni a gyermekétől. „A család és a fogyatékos gyermek számára egyaránt fontos, hogy együtt maradjanak. Nincs az a kiváló intézeti ellátás, amely pótolhatná a biztonságot és szeretetet nyújtó családi környezetet” – írják a kutatók, akik szerint ennek elősegítése – a civil és helyi közösségeken túl – elsősorban a nagyobb állami szerepvállaláson múlna.

Olvasson tovább: