Kereső toggle

Békedíj a háborús erőszak ellen

Keresztény orvos és jazidi aktivista kapta a Nobel- díjat

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Denis Mukwege kongói nőgyógyász és evangéliumi keresztény, valamint Nadia Murad, az Iszlám Állam fogságából szabadult jazidi emberi jogi aktivista nyerte el idén a Nobel-békedíjat. Mindketten azért küzdenek, hogy a háborúkban elkövetett nemi erőszak áldozatait ne pusztán „járulékos veszteségnek” tekintsék.

Ebben az évben 331 jelölt szerepelt a Nobel-békedíj várományosainak listáján, köztük az egyiptomi kopt keresztények, amiért a békés egymás mellett élésre törekednek az üldözőikkel szembeni bosszú helyett. Október 5-én végül a norvég bizottság bejelentése szerint Denis Mukwege kongói nőgyógyász és Nadia Murad jazidi aktivista, az Iszlám Állam fogságából szabadult volt szabijja (szexrabszolga) megosztva kapták a december 10-én Oslóban átadásra kerülő kitüntetést. Mégpedig annak érdekében tett erőfeszítéseikért – áll az indoklásban –, „hogy többé ne lehessen háborúkban és katonai konfliktusokban a szexuális erőszakot fegyverként bevetni”. Mukwege mint az áldozatok védelmezője és segítője, Murad mint a szörnyűségekről beszámoló szemtanú „hozzájárultak ahhoz, hogy a háborúkban elkövetett nemi erőszak nagyobb nyilvánosságot kapjon, ezáltal az elkövetőket felelősségre lehessen vonni tetteikért”.

Dr. Mukwege

Denis Mukwege később kilencgyerekessé bővült családba érkezett harmadikként 1955-ben az akkori Belga Kongó Dél-Kivu tartományának fővárosában, Bukavuban. Kicsi korától elkísérte pünkösdi lelkész apját, amikor azt betegekhez hívták imádkozni. Ennek hatására döntötte el nyolcévesen, hogy orvos lesz. 1983-ban, végzős egyetemistaként néhány hónapig egy protestánsok által alapított „bozótkórházban” dolgozott. A gyerekorvosnak készülő Mukwege itt szembesült először a térségben élő nők gondjaival és az ellátás színvonalával, ami egyértelműen meggyőzte, hogy inkább a nőgyógyászatot kell választania.

A következő évben a Svéd Pünkösdi Misszió ösztöndíjának köszönhetően már az angers-i kórházban készült erre az újonnan megtalált hivatásra. Tehetséges és szorgalmas rezidensként kedvére válogathatott volna az előtte Európa-szerte megnyíló lehetőségek közül, de nem tudott nyugodt lelkiismerettel maradni. Amint 1989-ben befejeződött a képzése, feleségével és három gyermekével hazatelepült.

Őrültségnek tűnt a puccsal hatalomra került Mobutu vezetése alatt súlyos gazdasági gondokkal küzdő, 1971 óta Zaire néven szereplő országba visszatérnie. Mukwege azonban a Franciaországban kialakított kapcsolatrendszerére támaszkodva, volt kollégái segítségével sikeresen megalapított egy orvosi intézetet Lemerában. 1996-ban viszont kitört a Mobutu diktatúráját megdöntő első kongói háború, és a kórházat teljesen lerombolták.

1999-ben Mukwege a Svéd Pünkösdi Misszió segítségével létrehozott egy új nőgyógyászati központot Bukavu Panzi negyedében (az intézmény a Közép-Afrikai Pünkösdi Egyházak nevű szervezet irányítása alatt működik). Akkor még egy modern, jól felszerelt és szakképzett ellátást nyújtó szülészetben gondolkodott, a második kongói háború (1998–2003) kirobbanása miatt azonban a kórházba egyre nagyobb számban kerültek nők, akiket a régióban tevékenykedő katonai csoportok tagjai megerőszakoltak, sőt gyakran elképesztő kegyetlenséggel megcsonkítottak. Az áldozatok között a mai napig néhány hónapos csecsemőktől kezdve olyan nők is vannak, akik sokadik alkalommal szorulnak bántalmazás miatt helyreállító kezelésre. A kórházban, fennállása óta több, mint 85 ezer betegen (nőkön, gyerekeken, csecsemőkön) segítettek.

Bár a háború hivatalosan véget ért, ma is mintegy félszáz fegyveres csoport kegyetlenkedik Kivu vidékén. A konfliktusokat folyamatosan táplálják a gazdag ásványlelőhelyekért folytatott küzdelmek. Kongó világelső az okostelefonok gyártásához használt koltánérc (és mellette a három másik fontos „konfliktusásvány”, az ón, a volfrám és az arany) fejtésében. A bányákat gyakran milíciák tartják irányításuk alatt, melyekben embertelen körülmények között dolgoztatják a helyieket. A nemi erőszakot a lakosság megtörésének magától értetődő eszközeként tekintik.

A prominens személyekről és elnökökről készült portréiról híres brit fotós, Platon 2016-ban Mukwege kórházában járt, hogy a statisztikai adatok mögötti sorsokat megörökítse. Amikor megkérdezte a dél-kivui rendőrfőnököt, mit jelent, hogy a nemi erőszakot háborús fegyverként használják, az azt felelte: „Brutálisan egyszerű. A golyók pénzbe kerülnek. Az erőszak meg ingyen van.” Ráadásul, Kongóban a nő a család és a közösség erejének központi tartópillére. Minél több család élete omlik össze, annál kevésbé fognak ellenállni az elnyomóiknak. Mivel nincs büntetőjogi következménye, a nemi erőszak olyan elterjedt, hogy Kelet-Kongó a világon a nők szempontjából az egyik legrémesebb hellyé vált.

Sokáig Mukwege volt az egyetlen orvos, aki nemi erőszakból származó sérülések gyógyításával foglalkozott; ma ezen a téren szaktekintélynek számít. A Panzi Kórház pedig a kezelések mellett jogi tanácsadást és a közösségbe való visszatéréshez támogatást is nyújt. Mukwege továbbá minden lehetséges eszközzel és fórumon tiltakozik a nemi erőszak háborús stratégiakénti alkalmazása ellen – ennek ugyanúgy határt kell szabni, vallja, mint ahogy a vegyi, nukleáris és biológiai fegyverek esetében vannak erre törekvések. Elengedhetetlennek tartja, hogy az áldozatok érvényesíthessék a jogaikat, és hogy az elkövetők ne kerülhessék el a felelősségre vonást.

Mivel sokaknak érdekében áll a kelet-kongói helyzet fenntartása, 2012. október 25-én merényletet kíséreltek meg Mukwege ellen. Nem sokon múlt, hogy megúszta, és az eset hatására Belgiumba menekült. A dél-kivui nők hívásának engedve néhány hónap múlva hazatért, de azóta a kórházában él, ENSZ-békefenntartók állandó védelme alatt.

Munkájáért a Nobel-békedíj előtt is számos nemzetközi elismerésben részesült: 2008-ban megkapta az ENSZ emberi jogi díját, 2009-ben a Francia Köztársaság Becsületrendjével tüntették ki, 2011-ben a Baldvin Király Nemzetközi Fejlesztési Díjat, 2014-ben pedig az Európai Parlament által az emberi jogokért és a gondolatszabadságért kiemelkedő munkát végzőknek odaítélt Szaharov-díjat érdemelte ki (utóbbit a Nobel-díjhoz vezető „belépőnek” tartják).

Amikor megkérdezik, mi a kitartásának és a sikerének a titka, a magát evangéliumi kereszténynek valló Mukwege azt válaszolja, hogy a hitéből és a családjából merít erőt. „Isten szabadságot adott, hogy válasszunk a jó és a rossz között; Ő nem diktátor, aki ránk kényszeríti a jót” – magyarázta, miért nem kezdik ki Istenbe vetett bizalmát a szörnyűségek, amelyekkel nap, mint nap találkozik.

Sokan úgy gondolják, Mukwege szívesen beszállna a politikába is, számukra azonban az a válasza, hogy őt elsősorban a betegei érdeklik, de a szólásszabadsághoz való jogáról továbbra sem fog lemondani. Nobel-díja mindenesetre némi reményt jelenthet a Joseph Kabila rezsimjétől szabadulni vágyó kongóiaknak, akik lemondóan gondolnak a december 23-án esedékes választásokra, mondván már úgyis le vannak játszva.

Nadia

Az Iszlám Állam 2014-es szindzsári offenzívája brutális kegyetlenséggel zárta le az utolsó középiskolai évére készülő Nadia Murad gyerekkorát. A terroristák augusztus elején törtek be  Kocsóba, ahol a most 25 éves jazidi nő a családjával élt. Anyját és öt fiútestvérét lemészároltak, őt pedig elhurcolták.

Nadia három hónapot töltött fogságban; először Moszulba, az Iszlám Állam iraki „kalifátusának” fővárosába vitték, ahol az új hatalmi elitben magas rangúnak számító egyik ügyvéd vette meg. Mindenekelőtt át kellett térnie a dzsihádisták által mélységesen megvetett, „sátánimádó” vallásáról (a jazidik többek között a Teremtő hét lelke közül a legjelentősebbnek tartott, fényhozó – ezért Luciferrel azonosított – pávaangyalt, Melek Tauszt imádják). Miután Nadia megpróbált megszökni, tulajdonosa büntetésből a házában dolgozó összes őrt beküldte hozzá, majd túladott rajta.

Nadia a csoportos erőszak után megbetegedett, mégis egyik helyről a másikra vitték, és újabb és újabb tulajdonosokhoz került. Végül sokadik fogvatartója nyitva hagyta a bejárati ajtót, és Nadia kihasználta a lehetőséget. Mivel a városban sokan szimpatizáltak az Iszlám Állammal, ráadásul az a hír járta, hogy pénzjutalmat kap, aki felad szökött szabijjákat, kockázatos volt bárkihez fordulni. Egyedül azonban nem juthatott messzire, így végül találomra bekopogtatott egy kapun. Szerencséje volt: a moszuli muzulmán család befogadta, hamis igazolványt készíttetett a számára, és átjuttatta Kurdisztán területére, ahol találkozott családja életben maradt tagjaival.

Egy ideig menekülttáborban lakott, majd aktivisták közreműködésével Németországba költözött. Hamarosan bekapcsolódott a fogva tartott jazidik kiszabadításáért harcoló, érdekeiket képviselő Yazda nevű csoport munkájába.

2016-ban egy másik jazidi emberi jogi aktivistával megosztva Nadia megkapta a Szaharov-díjat, és ugyanebben az évben az ENSZ jószolgálati nagykövete lett (ő az első, aki az emberkereskedelem áldozatainak méltóságáért felelős). Strasbourgban az Európa Tanács Václav Havel-díját vehette át, amelynek teljes összegét (60 ezer eurót) az Iszlám Állam által elrabolt nőknek ajánlotta fel.

Mint sorstársainak szószólója, egyrészt azért küzd, hogy a népe ellen 2014-ben folytatott üldözést népirtásként ítélje el a nemzetközi közösség, másrészt tegyenek erőfeszítéseket a bizonyítékok összegyűjtésére és megőrzésére, hogy felelősségre lehessen vonni az Iszlám Állam tagjait. Ügyét 2016-ban a George Clooneyval kötött házassága óta reflektorfénybe került libanoni–brit emberi jogi ügyvéd, Amal Clooney is felkarolta. Nadia könyvének, Az utolsó lánynak az előszavát is ő írta.

Bár a cím Nadia azon vágyát tükrözi, hogy többé senkinek se kelljen az övéihez hasonló traumákat elszenvednie, több, mint 3000 jazidi nőt még mindig keres a családja, sokan pedig menekülttáborokban tengődnek, az átélt borzalmak emlékeivel küzdve. Emellett közel 100 ezerre tehető a diaszpórában élő jazidik száma, a Kurdisztánba települteken felül.

 

Olvasson tovább: