Kereső toggle

Igaz férfi vagy bolond önkényúr?

100 éve gyilkolták meg Tisza Istvánt

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Gróf Tisza István önmagát liberális konzervatívként határozta meg, mára a jobboldal példaképként gondol rá, a baloldal inkább sötét alaknak tartja, a kép pedig nyilvánvalóan árnyaltabb, hiszen nem felejtkezhetünk el a kor rendkívül bonyolult történelmi helyzetéről sem.

Tisza István élete nem a szegény fiúból lett nagyformátumú vezető története, hisz egy nagy múltú nemesi családba születni nem éppen pocsék életindítás. Persze, nem mindig egyszerű, ha apád 14 éves korodban az ország miniszterelnöke lesz. Viszont annál izgalmasabb életpályával kecsegtet, ha apád (Tisza Kálmán – a szerk.) történetesen 15 évig marad kormányon, és ezzel beállítja és azóta is tartja a leghosszabb ideig magyar miniszterelnöknek lenni versenyszám rekordját. Tisza István lehetőségei adottak, és ki is használja azokat: négy országban is tanul, de teljesít egyéves katonai szolgálatot is, majd visszatér a család Geszten elhelyezkedő birtokára, és gazdálkodik, a helyi ügyeket intézi. De az alma nem esik messze a fájától: 1886-ban Tisza Istvánt parlamenti képviselővé választják a Szabadelvű Párt színeiben, és onnantól kezdve a politika lesz életének legfontosabb tevékenysége.

Apja politikából való kilépését követően az 1890-es évek végére ő válik a Szabadelvű Párt vezetőjévé. Érdekes és furcsa időszak ez a Parlament életében, melyet obstrukció idejének nevezünk. Még mielőtt bárki elaludna e szó hallatán, gyorsan nézzük meg, mi jellemzi az országgyűlés munkáját ebben a ciklusban. Szólásra jelentkezik egy ellenzéki képviselő, elkezdi beszédét, és csak mondja, mondja végeláthatatlanul. És így tovább. A gyűlés komolytalanná válik, az elhúzódó beszédek miatt alig lehet törvényeket hozni. Ez Tisza Istvánt végtelenül bosszantja, undorodik attól, ahogyan a képviselők saját választóikat is semmibe véve bohóckodnak.

Az 1890-es évek legfontosabb parlamenti kérdése az egyházügyi reform, melynek során Tisza mélyen hívő kálvinistaként támogatja a zsidó vallás egyenjogúsítását, és apjához hasonlóan határozottan elítéli az antiszemitizmust, ami egyébként egyre növekedni látszik az Oroszországból Európába áramló zsidó tömegek kísérőjelenségeként.

1899-től 1903-ig a miniszterelnököt Széll Kálmánnak hívják, akinek vezetése alatt némileg javulnak az állapotok, de kormányzása végére újra felerősödik az ellenzék törvényhozást akadályozó taktikája, és a parlament újra döntésképtelen. Így történik, hogy 1903-ban Tisza Istvánt a király kinevezi az új miniszterelnöknek. Érdekes megjegyeznünk, hogy Tisza valójában sose volt igazán népszerű politikus, már első kormányzása kezdetén is sokan nem kedvelték, magának való embernek tartották.

Tisza kemény kézzel lát neki az ország vezetésének, és az akkoriban kezdődő szocialista jellegű mozgalmakat gyorsan lerendezi. Egy vasúti sztrájk résztvevőit a hadseregbe soroztatja, a csendőrök egy parasztok számára szervezett gyűlést kőkeményen vernek szét. Következő feladata az ellenzék obstrukciós tevékenységének teljes ellehetetlenítése, ehhez pedig házszabályt kell módosítania. Egy trükkös jelenetet szervez meg: a házelnök hirtelen szavazást rendel el, és egy zsebkendőt kezd el lengetni (innen a név: zsebkendőszavazás), mire a képviselők nagy része, nem értvén mi folyik itt, felugrik a helyéről (a felállás jelentette az igen szavazatot) és ezzel már el is van fogadva a módosító javaslat. Amikor az ellenzéki képviselőknek feltűnik, hogy lóvá tették őket, végtelen dühbe gurulnak, az ülésteremben verekedés tör ki, a padsorokat szétdobálják, és olyan jelenetek játszódnak le, amik manapság inkább távoli bolygók kocsmáit jellemezhetik.

Az ország vezetése nem válik stabillá, és Tisza István politikája még inkább megosztja az országot, mint eddig bármikor. Másfél év miniszterelnökség után a király feloszlatja a parlamentet és választásokat ír ki, amelyen Tisza pártja történelmi vereséget szenved, majd fel is oszlik.

A gróf ellenzékének ezután négy év adatik a kormányzásra, hogy megmutassák, mire képesek – mint az hamar kiderül, gyakorlatilag semmire. Választási ígéreteik közül semmit nem valósítanak meg, köztük a leghangsúlyozottabb választójogi reformot sem hajtják végre. 

Ferenc József és Tisza István egy 1905-ben készült képeslapon.

1910-ben Tisza István megérzi: eljött a visszatérés ideje. Új pártot szervez Nemzeti Munkapárt néven, és a választásokat immáron fölényesen ő nyeri meg. Tisza ekkor még nem vállal miniszterelnökséget, főleg Ferenc Ferdinánddal való rossz kapcsolata miatt, viszont rövid időre az Országgyűlés elnöki tisztségét tölti be, és közben az ország legbefolyásosabb politikusává válik.

Tegyünk itt egy nagyon fontos kitérőt, és szóljunk egy-két szót Tisza István néhány gondolatáról, politikai irányvonaláról. Politikai és társadalmi ellenzéke leginkább azért támadja, mert Tisza hajthatatlanul nem akar lépéseket tenni az általános választójog bevezetésének irányába. Még a Habsburg Birodalom főhercege is próbál nyomást gyakorolni rá, hogy engedjen ebben a kérdésben. Úgy tűnhet, hogy Tisza fél a néptől és ezért ilyen makacs, de ha jobban megvizsgáljuk a helyzetet, két érdek összecsapását láthatjuk. Tisza két okból nem enged. Egyrészt mindennél fontosabbnak tartja, hogy Magyarországon belül a magyar nép uralkodjon, megmaradjon a magyar szupremácia. Másrészt, Tisza úgy látja, hogy a parasztoknak választójogot adni elsősorban azért jelentene veszélyt, mert a demagógok könnyen manipulálhatnák őket, és ez ahhoz vezetne, hogy olyan csoportok szereznék meg a hatalmat, akiknek célja pont nem a demokrácia irányába való haladás lenne.

A Monarchia osztrák vezetése nyilvánvalóan szíves örömest látta volna, hogyan aprózza szét Magyarországot a rengeteg kisebbség különböző jogköreinek kiterjesztése. Érdekes és nagyon bonyolult tehát Tisza helyzete. Örülne egy független Magyarországnak, de úgy látja, szükség van a Monarchiára, mert e nagyhatalom nélkül a térség politikai, biztonsági, gazdasági helyzete túl képlékennyé válna, viszont a dualista rendszeren belül igyekszik feszegetni a határokat, és amennyire csak lehet mindenféle úton-módon küzdeni Magyarország szuverenitásáért.

1912. június 7-én Tisza István ellen elkövetik az első merényletet. Kovács Gyula ellenzéki képviselő háromszor lő rá az ülésteremben, de egyszer sem talál, sőt végül az öngyilkossága sem sikerül.

1913-ban Tiszát a király kinevezi miniszterelnöknek, és az uralkodóval való viszonya elég harmonikus. Ferenc József kifejezetten jóindulattal viseltetik a magyar ügyek iránt. Viszont „a nemzetközi helyzet fokozódik”.

1914. június 28-án megtörténik a mára mindenki számára ismert merénylet, Ferenc Ferdinánd halott. Halála alapjában véve Magyarországnak még akár jó is lehetett volna, hiszen Ferdinánd hírhedten magyarellenes volt, de Tisza egyből tisztán látja a helyzet súlyosságát, mivel a merénylet szálai Szerbiába vezetnek. A gyilkosságot követő sorsdöntő koronatanácson Tisza az egyetlen, aki ellenzi a Monarchia azonnali katonai válaszcsapását. Júliusra a háború elkerülhetetlenné válik, és 28-án kitör az első világháború.

Tisza István egyébként később elismeri felelősségét, hiszen az ország vezetőjeként ő vitte bele az országot egy vesztes háborúba, de nem tudhatjuk, volt-e egyáltalán bármiféle döntési, választási lehetősége.

1917-ben Tiszát lemondatják, és ő azzal a lendülettel meg sem áll a frontig, a debreceni huszárezred parancsnokaként tevékenykedik, ahol katonái rendkívül jó véleménnyel vannak róla. A frontról hazafelé tartva Tisza ellen megkísérlik a második merényletet, de a golyó most sem talál. Az országban egyre erősödik a háborúellenes hangulat, az ellenzéki Károlyi Mihály és követői hangosan szónokolnak a békekötés mellett, amelyre nyilvánvalóan már semmi gyakorlati lehetőség sincsen. A közvéleményben pedig az a vélemény terjed el, hogy a háborúért Tisza István tehető felelőssé (érdekes, hogy a nemzetközi sajtóban is megjelennek ilyen cikkek Edvard Beneš volt cseh miniszterelnök magyarellenes aknamunkájának következtében).

Egy antimilitarista mozgalom kíséreli meg ellene a harmadik merényletet, élete egy hajszálon múlik: a fegyver rejtélyes okból nem sül el. 

1918. október 17-én Tisza István beszédet intéz a magyar parlamenthez, és őszintén bejelenti, hogy a háborút az Osztrák–Magyar Monarchia elvesztette. A politikai helyzet egyre kaotikusabbá válik, és ezzel Tisza sorsa – mondhatjuk – megpecsételődik. 

Tiszta István 1894-ben.

Október 24-én megalakul a Károlyi Mihály vezette ellenkormány, a Magyar Nemzeti Tanács, és a nép arra számít, hogy a Habsburgok őt kérik fel kormányalakításra is. Mivel ez nem történik meg, tüntetés kezdődik, és a demonstrálók a Lánchídon összecsapnak a rendőrökkel. Onnan továbbvonulnak, és több épületet elfoglalnak.

Végül október 31-én a főherceg megbízza Károlyit a kormányalakítással, és megalakul a polgári-szociáldemokrata koalíció. A forradalom napjának egyetlen áldozata: Tisza István, akit máig teljesen tisztázatlan körülmények között négy katona lő agyon Hermina úti villájában.

Két fontos kérdésre keressük a választ, ha Tisza István életművét és politikai, közéleti tevékenységét mérőserpenyőbe tesszük. Felhatalmaz-e bármilyen rendkívüli történelmi szituáció egy miniszterelnököt, hogy kemény kézzel, akár erőszakkal lépjen fel a tüntetések, az ellenzék ellen, amennyiben úgy látja, hogy ezen múlik az ország sorsa? Milyen mértékben tehető felelőssé Tisza István azért, hogy az első világháborúba való belépésünket követően több mint 600 ezer magyar katona vesztette életét?

Befejezésképp térjünk vissza oda, ahonnan elindultunk. Miért vált mára Tisza István a konzervatív jobboldal példaképévé? A szocializmus alatt Tiszával nagyon kegyetlenül bánt el az irányított emlékezet, és talán innen is fakadhat az – a mai nemzeti pártokra nyilvánvalóan jellemző akarat –, hogy amit a szocializmusban gyűlöltek, azt ma fel kell emelni. Ezenkívül kapóra jön az analógia a mostani Európai Unió és az akkori Monarchia között, a nemzetre alapozó politikai irányzatot képviselő és a szuverenitásért harcoló jobboldal számára. A baloldal ezzel szemben, bár azt többnyire elismeri, hogy Tisza alapvetően liberális és kapitalista beállítottságú volt, de a progresszivitásra és az egységre való törekvést hiányolja a miniszterelnök politikai tevékenységéből.

Életművének komplexitását mi sem jelzi jobban, mint hogy Ady Endre egy versében: „vad geszti bolondnak” nevezi, míg Reményik Sándor „igaz férfiként” emlékezik rá.

(Részlet a Hetek Kiadó gondozásában megjelent Határtalan magyarok 4. című kötetből.)

Olvasson tovább: