Kereső toggle

Nyomor és világszínvonal

Hogyan kellene változtatni az egészségügyön?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Van helye a magántőkének az egészségügyben, ám először is meg kellene állapodni a „tisztességes minimumról”, vagyis arról a szintről, ami minden ellátottnak jár.

A logikátlanul egymásra épülő szintek és a hálapénz megszüntetésével ugyanakkor önmagában is jelentősen javítható lenne az állami ellátás színvonala. Szomszédos országokban láthatunk jó példákat.

A kórházak állapota rendben van, az egészségügyben azonban változtatni kell, mondta az atv.hu értesülései szerint Orbán Viktor a kötcsei polgári pikniken. A kórházakra vonatkozó pozitív megállapítást számosan vitatják, az egészségügyet érintő változással kapcsolatban azonban nincs vita. A kérdés: min kell változtatni? A miniszterelnök állítólag azt mondta, az első lépés az állami és magánegészségügy szétválasztása lesz. Nem az a probléma, hogy a magánegészségügy fejlődik, az viszont igen, ha az állami intézetekben összekeveredik az állami és a magánrendelés. (Erre példa, amikor az orvos a magánrendelőjében elvégzi a vizsgálatokat, majd a műtétre abba az állami kórházba utaltatja be a beteget, ahol ő dolgozik. Ott elvégzik – közfinanszírozásban – az operációt, a kontrollvizsgálatokra és az utókezelésekre aztán ismét a magánrendelőjében várja a pácienst.)

Alapvetően két fő probléma okozza az egészségügy bajait: a forráshiány és az állami szektor szervezetlensége. (A kispénzűek számára pedig nyilvánvaló probléma, hogy a jó színvonalú magánszolgáltatások ára számukra megfizethetetlen.) Miközben az Európai Unió átlagában a tagországok a GDP-jük 7,2 százalékát költik a saját egészségügyi rendszerükre, Magyarország csupán a GDP 5,2 százalékát fordítja az ágazatra. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapján a természetbeni ellátásra fordított összegnél 1670 milliárd forint szerepel 2018-ban, ennyi pénz jut a 9,8 millió állampolgár egészségügyi ellátására közforrásokból összesen.

Az ágazat szervezetlenségéről, a rendszer ellentmondásairól a közelmúltban Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász nyilatkozott a Heteknek. A háziorvosok túl kevés jogosítvánnyal dolgoznak, sok problémát nem láthatnak el, noha képesek lennének rá; a szakrendelőkben és a kórházakban a teljesítményvolumen-korlát miatt hosszú a várakozási idő; az azonnali segítséget nyújtó sürgősségi osztályokon viszont óriási a túlterheltség – sorolta a szakértő. A nyugati szinttel nem versenyképes keresetek miatt nagy az orvos- és nővérelvándorlás, a hálapénzrendszer nyertesei viszont ellenérdekeltek a változtatásban. Mindemellett nincs egységes teljesítménymérő rendszer, így az sem tudható pontosan, melyik intézmény hogyan dolgozik, hatékonyan vagy pazarlóan költi-e a közpénzt. Éppen ezért két alapvető vélemény ütközik: vannak, akik folyamatosan több forrást szeretnének az egészségügynek, míg a másik nézet képviselői szerint előbb a szolgáltatók – kórházak, rendelők – hatékonyságát kell mérni, és csak ez alapján többet költeni.

Kovácsy Zsombor Beutaló című új könyvében azt írja, hogy az orvos- és nővérhiány, a hosszú várólisták, a kórházi fertőzések miatti halálesetek a miénknél sokkal több pénzből működő egészségügyben is előfordulnak. Kifejezetten a magyar rendszerre jellemző problémák Kovácsy szerint az óriási színvonalbeli különbségek, a rendszer széttöredezettsége, az ellátási, fejlesztési folyamatok összevisszasága és a hálapénz. „Ha csak ezeket a nem túl dicsőséges egészségügyi hungarikumokat megszüntetnénk, már azzal is csodát tennénk” – írja a szakember, aki összességében úgy látja, hogy nálunk egyszerre van jelen a szükségkórházak nyomora és a világszínvonal. A közgondolkodásról pedig azt írja: „a kádári, az állam emlőin csüngő néplélek számára nagyon fontos, hogy minden ingyen legyen, mert nekünk az a jó. Mindegy, milyen, csak kapjuk ingyen. Az így szoktatott alattvaló a magasabb minőségért sem gondolja úgy, hogy megéri fizetni.” Márpedig – mint írtuk – a szervezetlenség melletti másik fő probléma a pénzhiány. Az állam láthatólag nem tud, vagy nem akar több pénzt fordítani az egészségügyre. Kizárásos alapon marad a magántőke mint megmentő. A kormánypárt felfogásában mindenesetre jelentős változás állt be, hiszen – még ellenzékben – 2008-ban a Fidesz úgy vélte, az egészségügy nem lehet üzlet.

Fábián Lajos, a MedAlliance Holding Zrt. elnöke a Portfolio.hu-nak adott interjúban három csoportba sorolta a közép-kelet-európai régióban végbement változásokat. Ukrajnában és Romániában a rendszerváltás után rendkívül gyenge szintre süllyedt az állami ellátás, és valódi reformokat sem akartak a kormányok. Ennek következtében „viszonylag egyszerű szabályok mentén alakult ki a privát ellátás, hiszen mindenki hozzászokott, hogy mindenért fizetni kell”.

Fábián a második csoportba a cseh és szlovák modellt sorolja, ezekben az országokban – a csehek a rendszerváltás után, a szlovákok az ezredfordulótól – megcsinálták a reformokat. Ha nem is egy lépésben, de versenyzővé tették a finanszírozókat. A kórházak és a szakrendelők túlnyomó többsége magánkézben van, az ellátottak azonban nem érzékelik a tulajdonosi hátteret, mert az egymással versenyző biztosítók – Csehországban hét, Szlovákiában három ilyen működik, nagyobb részük szintén magántulajdonú – folyamatosan magas színvonalú működésre ösztönzik a szolgáltatókat.

A harmadik csoportba tartozik Lengyelország, Magyarország, és Szerbia is: ezekben az országokban „egy nagy felosztó-kirovó rendszerű intézmény felel a járulék és adójövedelmek egészségügyi ellátásra történő visszaosztásáért”, nálunk a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő. Az állami ellátórendszer mellett fejlődik a privát is – igaz, sokkal lassabban, mint mondjuk Csehországban, – Lengyelországban például már szinte minden munkáltató fizet a dolgozóinak magánbiztosítást, a két „pillér” pedig együtt biztosítja a magas szintű ellátáshoz való hozzáférést. Ez a modell – korlátozott mértékben – nálunk is működik, ám úgy tűnik, éppen ezen a területen akar változást a kormány.

A cafetériaszabályok átalakításával megszűnik az egészségbiztosítás adómentessége (így már kevésbé fogja megérni a munkaadóknak biztosítani a munkavállalókat), amiből piaci szereplők szerint az következhet, hogy egy újfajta kiegészítő biztosítás jelenik meg, feltehetőleg a társadalombiztosítás keretein belül.

Kérdés, javulhat-e a magántőke bevonásával a betegek túlnyomó részét ellátó állami egészségügy színvonala. Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő szerint nem. Kunetz lapunk megkeresésére azt mondta, a magánszektor nem fogja magával húzni az államit, legfeljebb kiterelik a betegeket az állami rendszerből. Ilyen értelemben persze a magánszektor tehermentesítheti az államit. Vagy – érvelnek mások – tovább súlyosbítja a bajait, mert magasabb fizetésekkel elvonzza az orvosokat, nővéreket, ráadásul a magánegészségügy nem feltétlenül egyetemesen gondolkodik, hanem rámozdul a legnyereségesebb ágazatokra.

A munkáltatók által vásárolható egészségbiztosítási csomagok adómentességének eltörlését nem érti Kunetz Zsombor. „Nem tudni, mit akar a törvényalkotó, hiszen a döntés sok munkaadót eltántoríthat a biztosítási csomagok vásárlásától, amivel ugyanakkor a munkavállaló és a munkáltató is veszít. Előbbi elesik a magánellátástól, a munkaadó pedig attól, hogy egészségben tudhassa a munkavállalóit, ami persze nem pusztán emberbaráti motivációból fakad, hanem érdekből is”, magyarázta a szakember. „Ha igaz, hogy az egészségügyi csomagok megadóztatásával a társadalombiztosítás felé akarják terelni a munkaadókat, az azért logikátlan, mert a miniszterelnök éppen arról beszélt, hogy szét kell választani az állami és a magánszférát. Itt viszont éppen az ellentéte történne” – mondta Kunetz. 

A szakember szerint van helye és létjogosultsága a magánellátásnak, de előzőleg meg kellene állapodni abban, hogy mi az a szint, ami mindenkinek jár az állami rendszeren belül is. Ez az úgynevezett „tisztességes minimum”, ami mellé – szabad döntés alapján – különféle kiegészítő biztosítást lehetne kötni. Kincses Gyula korábbi egészségügyi államtitkár kezdeményezte a nemzeti kerekasztal összehívását, a Fidesz azonban távol maradt az egyeztetéstől – emlékeztetett Kunetz. A szakember álságosnak tartja a magántőke miatt aggódók érvét, miszerint ezzel kettészakad az egészségügy a gazdagok és a szegények között: „Ez már régen megtörtént: akinek van lehetősége hálapénzt adni, ma is sokkal jobb ellátásban részesülhet, mint akinek nincs.” 

Kunetz szerint fontos lenne, hogy a magánszolgáltatóknál ellátott betegek után is fizessen bizonyos részt az állami egészségbiztosító, hiszen azok, akik kiegészítő biztosítással mennek a magánegészségügybe, ugyanúgy fizetik az államnak az egészségügyi járulékot, mint akiknek nincs kiegészítő biztosításuk. Ha megalkotnák a világos stratégiát és meghatároznák a „tisztességes minimumot”, 2-3 év után már érzékelhető javulás állna be az egészségügyben, mondta Kunetz Zsombor.

Olvasson tovább: