Kereső toggle

Pablo, a sztár

Nem kopik a drogbáró népszerűsége

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ha mozifilmekről vagy sorozatokról van szó, úgy tűnik, Pablo Escobarral nem lehet hibázni. A nálunk is bemutatott Escobar két éven belül már a negyedik elbeszélés az egykori kolumbiai kokainkirályról. A több ezer ember haláláért közvetlenül felelős hírhedt bűnöző valóságos celeb lett – és nem csak a filmvásznon.

Pablo Escobar Kolumbia Medellín nevű nagyvárosban nőtt fel, egy kilencfős családban. A bűnözés már középiskolás korában beköszöntött Escobar életébe, különböző elbeszélések azonban mást állítanak arról, miként kóstolt bele az alvilági üzelmekbe. Egy legenda szerint a tinédzser Pablo sírköveket lopott temetőkből, majd miután lecsiszolta róluk az elhunyt nevét, eladta azt helyi csempészeknek. Roberto Escobar, Pablo bátyja és későbbi könyvelője tagadja, hogy ez a történet igaz lenne, szerinte öccse csak olyan sírköveket adott tovább, amelyekért nem fizették a fenntartási díjat. Pablo fia, Juan Pablo szerint apja a medellíni egyetem diplomáit hamisítva vágott bele illegális tevékenységekbe – mielőtt kokaincsempészettel kezdett volna foglalkozni, egy ideig Pablo is erre az egyetemre járt, azonban sosem szerzett diplomát. (Juan Pablo Escobar később Sebastián Marroquinre változtatta a nevét, de nem azért, mert el akart szakadni a családnévtől, hanem mert apja halála után Mozambikban összetalálkozott egy voodoo varázslóval, aki megátkozta, és emiatt személyiséget váltott.)

Ezüst vagy ólom

Pablo Escobar és barátja, Oscar Benel Aguirre az 1970-es évek elején szerzett kisebb hírnevet, amikor állítólag egy medellíni vezető elrablásáért százezer dollárt kaptak. Escobar célja volt, hogy huszonkét éves korára már egymillió kolumbiai pezója legyen. Huszonhat évesen már több mint százmillió pezó volt a számláján (akkoriban ez körülbelül hárommillió dollárnak felelt meg). 

Roberto Escobar emlékirataiban emlékszik vissza arra, hogyan lett utcai piszkosmunkákat elvégző bátyjából világhírű drogkartellvezető. 1975-től kezdődően Pablo a kokainra kezdett fókuszálni, és kezdetben kisebb repülőgépekkel csempészte a kokaint az Egyesült Államokba. Egy évvel később embereit letartóztatták, miután tizennyolc kilogramm kokain-alapanyagot találtak náluk. Escobar ekkor az ügyében eljáró medellíni bírók megvesztegetésével próbálta kimenteni magát, sikertelenül. Több hónapos jogi huzavona után elrendelte az őt letartóztató két rendőr meggyilkolását – ezek után ejtették az ügyet a bíróságon. Bátyja visszaemlékezései szerint ez volt az a pont, amikortól kezdve Pablo, ha tudta, megvesztegette ellenségeit, ellenkező esetben megölte őket. Erre utal kedvenc mondása is: „plata o plomo”, vagyis „ezüst vagy ólom”.

Roberto szerint öccse pusztán gazdasági megfontolásból kezdett el kokaincsempészettel foglalkozni, mondván, szinte érintetlen a piac. A kezdetekben egy légifuvar akár félmillió dolláros bevételt is hozhatott.

Pablo Escobar akkor vált igazán hírhedté, amikor a ’70-es évek végén, ’80-as évek elején az Egyesült Államokban megugrott a kokain iránti kereslet. Ekkor ő és a Medellín Kartellként hírhedté vált csoport társalapítója, Carlos Lehder megvásárolt egy Neman’s Cay nevű szigetet háromszázötven kilométerre a Bahamáktól, ami Escobar csempészhálózatának a központja lett 1982-ig. Eközben saját magának egy 3000 hektáros területen építtetett rezidenciát, amelynek volt repülőtere, úszómedencéi, mesterséges tavai, utcahálózata – és saját nőgyógyászati rendelője is. Escobar egy egzotikus állatokkal betöltött állatkertet és bikaviadalra alkalmas ringet is kialakított a területen. 

A drogcsempészet olyan mértéket öltött, hogy Pablo Escobar hamarosan – a Forbes 1989-es listája szerint – a világ hetedik leggazdagabb embere lett 2,7 milliárd dolláros vagyonával. Egyes becslések szerint havonta akár 80 tonna kokaint is kicsempésztek a világ minden tájára, így évente több mint huszonöt milliárd dollár bevétellel számolhattak. Amikor Escobart megkérdezték róla, mi a kokaincsempészet titka, ezt válaszolta: ,,Az üzlet egyszerű: lefizetsz egy embert itt, lefizetsz egyet ott, és megfizetsz egy barátságos bankárt, aki segít visszahozni a pénzt.” A Forbes magazin 1989-ben Pablo Escobart is szerepeltette a listáján, mint akinek hárommilliárd dollárnál is nagyobb a vagyona. Ebben az időben a világ kokainforgalmának nyolcvan százalékát kontrollálta a Medellín Kartell. 

Matina Escobar, Pablo testvére egy Szűz Máriát ábrázoló kendőt helyez az egykori drogbáró sírjára, halálának huszadik évfordulóján, 2013-ban.

Az akkorra már befutott drogbárót 1982-ben a kolumbiai képviselőházba is beválasztották mint póttagot, és aktívan részt vett a nyugat-kolumbiai térségekben zajló ház-, és futballstadion építési projektekben is – nagy népszerűségre téve szert a szegény rétegek körében. Az óriási léptékben növekvő kokainügyletek azonban nem maradtak sokáig titokban, így később le kellett mondania politikai pozíciójáról. Az őt leleplező igazságügyi miniszter később erőszakos bűncselekmény áldozata lett.

1985-ben egy szélsőbaloldali gerillacsoport, az Április 19. Mozgalom, röviden M-19, megrohamozta a kolumbiai legfelsőbb bíróság épületét, miután kiderült, a bíróság annak az alkotmányos lehetőségeit vizsgálta, hogy miként lehetne az Egyesült Államokkal egy kiadatási megállapodást létrehozni. Az M-19 tagjai betörtek a bírósági épületbe, és kivégezték az alkotmánybírói testület felét, másokat foglyul ejtettek, valamint elégették az összes hivatalos dokumentumot, ami a potenciálisan kiadható drogdílerek neveit tartalmazta – egyebek mellett között Pablo Escobarét is. Több vélemény szerint az M-19 Pablo Escobar támogatását is élvezte.

Luis Carlos Galán elnökjelöltet 1989. augusztus 18-án egy drogkartellekből álló csoport által felbérelt mesterlövész agyonlőtte. Galán hangos ellenfele volt a drogkartelleknek, halálakor magabiztosan vezette a népszerűségi listát a maga hatvanszázalékos támogatottságával. A merénylet után az újonnan megválasztott elnök, César Gaviria célkeresztbe vette Pablo Escobart és más drogkartelleket is. A kormány végül tárgyalásos úton meggyőzte a kokainbárót, hogy adja fel magát. Pablo ezt végül 1991-ben meg is tette, azonban csak az után, hogy még abban az évben elfogadott új kolumbiai alkotmány megtiltotta az Egyesült Államoknak való kiadatást. Pablo Escobart a maga által tervezett börtönben, a La Catedraban zárták el, ahol futballpálya, jacuzzi és night club is a rendelkezésére állt. Miután a kolumbiai médiában olyan hírek kezdtek megjelenni, hogy Escobar a La Catedraból irányítja a Medellín Kartellt, a kormány döntött az áthelyezéséről. Escobar a kormányzati kapcsolatain keresztül előre értesült a tervről, és megszökött. Tizenhat hónapnyi menekülés után végül a kolumbiai rendőrséggel kialakult tűzharc közben érte halálos lövés az akkor negyvennégy éves drogbárót. Halálának pontos körülményei a mai napig nem ismertek, egyesek szerint nem a tűzharc során vesztette életét, hanem a sérült Escobart a helyszínen végezték ki a rendőrség emberei, míg bátyja szerint Pablo öngyilkosságot követett el. Temetésén mintegy huszonötezer ember vett részt.

Escobar egykori rezidenciája ma turistalátványosság. A kapun az a sportrepülőgép, amellyel az első drogfuvart lebonyolították.

Magánéletében Pablo Escobar szintén kicsapongó életmódot folytatott. Huszonhat évesen feleségül vette az akkor tizenöt éves Maria Victoria Henaot, akitől két gyermeke született, azonban élete során több viszonya is volt. (Egyik szeretőjét, aki terhes lett tőle, nemes egyszerűséggel kivégeztette.) 

2007-ben publikálta memoárját Virginia Vallejo televíziós újságíró, Szeretni Pablót, utálni Escobart (Loving Pablo, Hating Escobar) címmel, amiben őszintén vallott a közte és Escobar között folytatott viszonyról. A könyvben a közte és a drogbáró közti viszony mellett nyíltan beszél a szeretője által politikai vezetőkkel ápolt kapcsolatokról is. Egy évvel a könyv megjelenése előtt az amerikai drogügyi hatóság (DEA) az Egyesült Államokba szállíttatta Vallejót, miután a riporternő nyilvánosan meggyanúsított több magas rangú kolumbiai politikust azzal, hogy haszonélvezői az ottani kartellek tevékenységének. A könyvéből készült filmet mutatták be idén nyáron a mozikban, Escobar címmel (Loving Escobar).

A tömeggyilkos celeb

Ma Roberto Escobar azzal keresi a kenyerét, hogy turistákat vezet körbe öccse egykori rezidenciáján. Négy évvel ezelőtt megalapította az Escobar Holdingot, ami a családnév licenszelésével foglalkozik. Amellett, hogy rengeteg barát, családtag, ismerős próbálja Pablo Escobar történetét pénzzé tenni, egyre több utcai árus árul a drogkartell fényképével ellátott baseballsapkát, hamutálat, bögrét; az escobaros póló nem ritka látvány a kolumbiai focimezek és a pápa arcképével nyomott emléktárgyak mellett. Az utóbbi években Hollywood is több filmet és sorozatot legyártott a drogbáró életével kapcsolatban. Roberto szerint a Narcos című sorozat robbanásszerű hatással volt az ő vállalkozására is. 2016-ban az Escobar Holding levelet küldött a sorozatot gyártó Netflixnek, hogy amennyiben nem javítanak súlyos pontatlanságokat, vagy nem fizetnek egymilliárd dollárt, akkor ,,bezáratják a sorozatot”. 

Bár Pablo Escobar a becslések szerint ötezer ember haláláért volt felelős közvetlenül (a kokainiparon keresztül, vagyis közvetve pedig jóval többért), a róla kialakult Robin Hood-kép még mindig sokakban él. A The New Yorker által készített Pablo Escobar körképben Robertót megkérdezték, mi miatt szeretik még mindig annyian Pablót. Szerinte azért, mert ő segített az ország legszegényebb emberein. Mikor a riporter arról faggatta, szerinte öccse jó ember volt-e, annyit mondott, neki az volt. Medellín városában a mai napig működik egy, a drogkirályról elnevezett városrész, a Barrio Pablo Escobar, ahol a lakosok szentként tekintenek névadójukra, sokan hozzá imádkoznak segítségért. Ubernez Zavala, a helyi lakóközösség vezetője elismeri, hogy a Pablo Escobar iránt érzett tiszteletük felzaklathatja az áldozatok hozzátartozóit, de arra kéri őket, hogy értésék meg a szegény lakók érzéseit is, akik Escobar miatt tudtak lakásokba költözni. ,,Az egyetlen konszenzus az, hogy Pablo Escobar a történelmünk része” – mondja Zavala.

Escobar fia, Sebastian Marroquin ennek szöges ellentétét fogalmazta meg apjáról: ,,Megmutatta nekünk azt az utat, amire a társadalomnak sosem szabad rálépnie, mert az az önpusztítás, az értékvesztettség ösvénye, az a hely, ahol az életnek már nincs értéke.”

Olvasson tovább: