Kereső toggle

Ez nagyon súlyos – Magyar népbetegség az elhízás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kétségtelen, hogy a hazai egészségüggyel komoly problémák vannak, ám egészségünk megőrzésében az ellátórendszernél jóval nagyobb szerepe van az életmódnak. Ebben sem állunk jól. Nagyon nem.

Elhízás tekintetében Európában listavezetők, a világ országai között pedig negyedikek vagyunk, az Amerikai Egyesült Államok, Mexikó és Új-Zéland mögött. A Központi Statisztikai Hivatal Egészségi állapot és egészségmagatartás 2016–2017 című kutatása szerint a 15 év feletti magyaroknak mindössze 40 százaléka tekinthető normál testsúlyúnak, miközben a kórosan soványak aránya alig 5 százalék – vagyis a lakosság több mint felének súlyfeleslege van. Érdekes, hogy ehhez képest a megkérdezettek 60 százaléka jónak vagy nagyon jónak tekinti saját egészségét – ami a korábbi évekhez képest jobb adat, bár meglehetősen szubjektív önbevalláson alapul. A helyzetet súlyosbítja, hogy miközben sportnemzetnek tartjuk magunkat, ez a többségnél maximum a szurkolásban merül ki. Ahogy Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora a tusványosi szabadegyetemen egy pódiumbeszélgetésen elmondta, a magyarok 77 százaléka inaktív, ha sportról van szó, és 6 százalékuk 500 métert sem tud legyalogolni, az általános iskolások 40 százaléka pedig gyógytestnevelésre szorul. Ez azért (is) jelentős probléma, mert a ma már önálló betegségként kezelt elhízás számos kórkép kapcsán fokozott rizikótényező, így például a cukorbetegség, a magas vérzsírszint, a nem-alkoholos zsírmáj, a magas vérnyomás, továbbá egyéb szív és érrendszeri kórképek, légúti és endokrin megbetegedések, sőt daganatok létrejöttének szempontjából is. Nem véletlen, hogy évente egy olimpia árát költi a magyar egészségügy az elhízásból fakadó betegségek kezelésére.

A génektől a kultúráig

Azt, hogy hazánk adatai miért rosszabbak a környező nemzetek statisztikáinál, nem lehet egyértelműen megmondani, de ebben szerepe lehet a magyar társadalomra jellemző tradícióknak, így a lesújtó mentálhigiénés állapotnak is. Egy dolog azonban vitathatatlan, az elhízás kezelendő probléma – hangsúlyozta a Heteknek Bajnok László endokrinológus professzor, az obezitológia (elhízástudomány) elismert szaktekintélye.

Mint kifejtette, az elhízás lényege a súlyfelesleg, , amely mind a zsírszövetben, a zsírsejteken belül, mind egyéb szervekben-szövetekben szerves vegyületek (úgynevezett lipidek) formájában tárolódik. A zsírszövet felszaporodása károsíthatja a különböző szervrendszerek megfelelő működését. Az elhízás mértékét a testtömegindex (BMI, azaz body mass index) alapján négy súlyossági csoportba szokták sorolni. A BMI könnyedén kiszámolható: a kilogrammban mért testtömeget el kell osztani a méterben mért testmagasság négyzetével. Az index 25–30 közötti értéke esetén túlsúlyról, 30–35 között I. fokú-, 35–40 között II. fokú elhízásról, 40 felett pedig extrém elhízásról beszélünk. A magasabb fokú elhízás fokozottabb veszélyt jelent a fent felsorolt kórképek kialakulásának szempontjából. A rizikó becslésére a haskörfogat mértékét alkalmazzák még széles körben. Ennek mérését a legalsó borda és a felső csípőtövis közötti szakasz felezőpontjánál, légzési felállásban kell kivitelezni. Férfiak esetében 102 centiméteres, nők esetében 88 centiméteres érték felett beszélünk elhízásról.

A túlsúly oka lehet alkati, de lehet egy-egy rendellenességnek (például mellékpajzsmirigy alulműködés vagy mellékvesekéreg túlműködés) következménye is. Ha nem konkrét betegség az ok, akkor az elhízás kialakulásában számos faktor játszik szerepet, akár párhuzamosan is. Ezek között a genetikai fogékonyságot, a kulturális, társadalmi és szocializációs okokat kell megemlíteni, illetve külön kiemelendő a magas kalóriabevitel és a mozgásszegény életmód.

Bajnok László különböző forrásokból származó adatok alapján 50-80 százalékra becsüli az alkati adottságok jelentőségét. Ezek magukba foglalják a genetikai és a gének kifejeződését befolyásoló epigenetikai variációkat, illetve az anyagcsere egyénre jellemző programozottságát is. Korábban is nyilvánvalónak tűnt, de ma már egyértelműen kijelenthető, hogy nem tehető egyetlen gén vagy géncsoport felelőssé az elhízás kialakulásáért. Nagy számú gén – a cukor- és zsíranyagcserét befolyásolóaktól elkezdve a táplálékfelvételt manipulálókig – együtt járul hozzá ehhez. Egyes kutatók kitüntetett figyelmet szenteltek az úgynevezett KSR2 génnek, amelynek mutációja például fokozza az étvágyat, csökkenti az anyagcsere sebességét és a szívfrekvenciát, miközben a legtöbb sejtbe a cukor bejutásához elengedhetetlen inzulinnal szembeni rezisztencia kifejlődésében is szerepet játszik.

Azonban ezeknek a géneknek az alul- vagy túlműködése nem szolgáltat önmagában kielégítő magyarázatot az elhízás problémájára. Az anyagcsere-szabályozás kiemelkedő jelentőségű központi idegrendszeri területe a hypothalamus, amelynek megfelelő működése többek között az alvás-ébrenlét, a testhőmérséklet és az éhség-jóllakottság kialakításának szempontjából is elengedhetetlen. Bajnok professzor is kiemelte, hogy amennyiben a táplálékfelvételt befolyásoló hypotalamikus rendszerbe hiba csúszik, az kóros mértékű tápanyagbevitelhez vezethet. Ezt a folyamatot jelenleg is kutatják, de az egyértelműnek tűnik, hogy genetikai károsodás, hormonproblémák, számos környezeti faktor, sőt, az étkezés módja egyaránt gondot okozhat a hypotalamus működésében. Ennek az agyi területnek a táplálékfelvételt előmozdító neuroncsoportjait gátolja a zsírszövet sejtjei által termelt leptin. Vagyis minél több a zsírszövet, annál kisebb a további táplálékfelvételére irányuló motiváció. Mivel minden elhízott személy esetében magas a leptin szintje, feltételezik a leptin hatása elleni rezisztencia lehetőségét is.

A társadalmi, kulturális és szocializációs faktorok szerepe sem marginális. A családban látott és tanult viselkedésminták egy életre meghatározhatják az egyén étkezési szokásait. Ezeken lehet változtatni, de igencsak nehézkes. A miliő a mozgáskultúrát is erőteljesen befolyásolja. Sajnálatos módon a testmozgást elősegítő társadalmi programok hazánkban gyermekcipőben járnak. Ennek egyik mutatója, hogy amíg dietetikus ha nehezen is, de közfinanszírozottan elérhető, addig mozgásterapeuta nem.

Mindez azért is kiemelten fontos, mert a korábbi évtizedek várakozásával ellentétben az elhízás problematikájának megoldásában genetikai és molekuláris szinten nem sikerült áttörést elérni. A piacon jelenleg elérhető, fogyást elősegítő gyógyszerek drágák, mellékhatásaik tekintetében is bizonytalanok, és nem képesek drámai mértékű és önállóan fennmaradó fogyást eredményezni. Az interneten reklámozott, szenzációsnak ígért karcsúsító termékek zöme nem rendelkezik megfelelő minőségű tudományos bizonyítékkal.

Ne izomból fogyj!

A legjobb eredmények tehát ma az életmódterápiától várhatóak. Orvosi vizsgálatokkal igazolták, hogy a kiindulási testtömeg tíz százalékának leadása és az új testtömeg legalább egy éven keresztül megtartása előnyös, és védő hatású a szív és érrendszeri betegségekkel szemben. Nem érdektelen azonban a felesleges testtömeg leadásának sebessége sem. Ugyanis ez minél gyorsabban történik, annál nagyobb arányú az izomtömeg zsírszövethez viszonyított csökkenése. A gyorsan ledobott kilók pedig „pillanatok” alatt visszajönnek, azonban ekkor a korábban izom által képviselt tömegarányt is a zsír fogja elfoglalni, mivel izmot veszíteni jóval könnyebb, mint építeni. A tudományosan nem igazolt diétatípusok palettája igen széles, ámbár hatékonyságuk finoman szólva is kétséges. Ezek helyett érdemes szakemberek által javasolt és ellenőrzött módszereket választani.

Bajnok professzor elmondása szerint az életmódterápia sikerének szempontjai négy modulra oszthatóak: a étrendi, a mozgási, a tudatossági és a csoda modulra. Az első modul, vagyis az étrend kapcsán a jelenleg elérhető legjobb iránymutatással az okostányér koncepció rendelkezik (lásd a mellékelt ábrán). A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által készített javaslat megvalósíthatósága nem feltétlenül egyszerű, hiszen például a gulyásleves nehezen értelmezhető az okostányér inerciarendszerében. Ennek ellenére érdemes a benne foglalt táplálkozási elveket a gyakorlatba is minél alaposabban átültetni. A fogyás érdekében a napi bevitt kalóriamennyiséget legalább kicsivel a korábbi alatt kell tartani. Fontos kritikusan viszonyulni az olyan sarkos, a problémát feketén-fehéren bemutató véleményekhez, melyek vagy a szénhidrátokat vagy a zsírokat igyekeznek radikálisan eltávolítani a táplálkozásunkból. A szélsőséges étrendek veszélyes és kártékony téveszmék. A táplálkozástudomány a változatos, kiegyensúlyozott, teljes értékű táplálkozást ajánlja. Alapvető cél, hogy az elfogyasztott táplálék 40-55 százaléka szénhidrát legyen, 25-35 százaléka zsír, a többi fehérje. A szénhidrátok közül érdemes felére csökkenteni a finomított cukrok bevitelét, illetve elhagyni a cukros üdítők fogyasztását, és előnyben részesíteni a gyümölcsöket, a zöldségeket és a teljes kiőrlésű gabonából készült termékeket.  A gyümölcsök természetes cukor (fruktóz) tartalmuk mellett rostban és vitaminokban is gazdagok. A zöldségek közül ugyanakkor a burgonya és a kukorica jelentős mennyiségű keményítőt (összetett, cukor alegységekből álló molekula) tartalmaznak, ezért ezek fogyasztása kevésbé ajánlott.

A zsírok tekintetében érdemes a telítetlen zsírsavakat keresni, olívaolajat használni, illetve napi egy marék diófélét elfogyasztani – az ezekben található egyszeresen telítetlen zsírsavak előnyösek a szív- és érrendszer számára. Fehérjék tekintetében a napi 1-1,5 g/testtömegkilogramm a javasolt beviteli mennyiség. Az alacsony zsírtartalmú tejtermékek, joghurtok, sajtok a napi étrend részét kellene, hogy képezzék.

A húsok tekintetében a sovány húsok, leginkább a szárnyasok fogyasztása ajánlott. Érdemes legalább heti egyszer halételeket választani vagy készíteni. Hasznos és az orvosi gyakorlatban alkalmazott módszer az önbevallás alapján, teljes őszinteséggel vezetett étkezési napló készítése, amely alapján könnyedén felismerhetőek a hiányosságok, elhagyhatók az úgynevezett luxusétkezések vagy nassolások.

Just do it

A fogyás szempontjából a következő alapvető tényező a testmozgás. E tekintetben a legfontosabb, hogy mindenki meglelje a számára legkedvezőbb és szívesen végezhető mozgásformát, legyen az akár a rendszeres séta. Kezdetben elegendő 10-15 perc mozgás, majd igyekezni kell ezt az időtartamot legalább napi 30 percre növelni. Amennyiben valakit szív- és érrendszeri, légző- vagy mozgásszervi betegséggel kezelnek, annak érdemes a választandó mozgásforma kapcsán kezelőorvosával konzultálnia.

A Bajnok professzor által említett tudatossági és csoda modul lényege, hogy a fogyni vágyó egyén kellően motivált legyen. Legyen célja – legalább 10 százalék súlyleadás, majd annak megtartása – vezessen súlynaplót, hetenkénti bejegyzéssel. Ez erősíti a tudatosságot és önreflexiós képességet, gyengíti az elhárítást. Tudatosítani kell, hogy a gyors „csodamódszerek” híján a türelem és a kitartás, az akaraterő koncentrálása elengedhetetlen az elhízás elleni küzdelemben. Ennek nem csupán a kívánt testtömeg elérésében, hanem annak megtartásában is óriási szerepe van.

Számos műtéti eljárás került kidolgozásra, melyek kivitelezésének lehetősége szigorú feltételekhez kötött. Ilyen az úgynevezett gyomorgyűrű, mely a gyomorbemenet szűkítése révén ellehetetleníti a nagy mennyiségű szilárd táplálék elfogyasztását, főleg folyadék halmazállapotú táplálék bevitelét téve lehetővé. . Tartós eredmény ettől is csak akkor várható, ha a páciens kellően motivált és nem alakul ki olyan, nehezen megjósolható éhség, amit például leturmixolt rántott hússal enyhít. Több radikálisabb, a gyomortérfogatot csökkentő eljárás is

ismert, melyek hatékonyabbak, de hátrányuk a gyomorgyűrűvel szemben, hogy egyáltalán nem vagy nehezen állítható vissza az eredeti állapot. A legfontosabb üzenet, hogy amennyiben az ember felismeri a fogyás szükségességét, igyekezzen szakszerű forrásból tájékozódni, és szakembertől segítséget kérni. Aztán pedig, Bajnok professzor szavaival élve: „Just do it”.

Olvasson tovább: