Kereső toggle

Barátunk, Róbert Gida

Az angol birodalom utolsó pillanatainak bája

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Röviden, tömören: a barátom, róbert gida egy jól sikerült darab. A saját kategóriájához mérve, természetesen, de abban szinte tökéletes. Mindaz benne van, amit elvárunk egy igényes és látványvilágában korszerű mesefilmtől. Annál nem több, de semmiképp sem kevesebb. Bátran nézhető úgy hat és tíz év között, nincsenek benne pszichopata szörnyek, véresszájú vámpírok vagy magukat néninek gondoló bácsikák.

Ráadásul a kísérő szülők sem unatkoznak. Jelenlétüket (na meg a jegyre kiadott pénzüket) finom kis utalásokkal jutalmazza a történet, melyek a házasságról és még inkább a munkahelyi nyomásokról üzennek igencsak életszagú megfigyeléseket. A klasszikus angol életmód tárgyi kellékeit is élvezetes nézni, ezt ma már nemigen láthatja az odautazó, legfeljebb valami „Csodálatos dolgok boltja” – helyen, ahol retrosütivel kedveskednek a törzsvevőknek.

Óh, azok a kecses csészék és míves konyhakredencek! A komor esernyők és a bőr aktatáskák. A járókelők visszafogottan elegáns ruházata. Az utcaképek és parkok hangulata – szóval mindaz, ami még létezett a múlt század közepéig a Brit Domínium szívében. És ami a birodalom jótékony (?) gyámkodása alá eső pár millió négyzetkilométer (vagyis négyzetmérföld) mindenféle színű és vallású lakosa számára a vágyálmok netovábbja volt. Ám nemcsak az egykori gyarmatlakóknak, hanem nekünk is jólesik szemlélni a hagyományok, a nyugalom, no meg a kiszámíthatóság keretezte életformát, amelyben Christopher Robin – azaz Karinthy magyarítása óta a mi Róbert Gidánk – gyerekeskedik. Majd a film ideje alatt szépen felnő, megházasodik, elmegy a háborúba, visszajön sebesülten és egy jellegzetes angol cégnél (minőségi utazópoggyászok) kezd karrierépítésbe. Utóbb kisfőnök lesz belőle, valami költséglefaragási vagy ilyesféle osztály élén.

Na, itt kezdődnek a gondok. Elveszíti ugyanis a gyerekkorát, ami elég gyakori esemény. Viszont unalmas, szorongó alkalmazott lesz belőle, aki bár észleli családja (feleség, kislány) igényeit, de már csak arra jut energiája, hogy fizikailag köztük legyen. Hozzájárul ehhez a tipikus angol vagy akként elhíresült hűvösség az érzelmek kifejezése terén. A bentlakásos iskolába küldés egész kiskortól, a házastársi és a szülő-gyerek viszonyok testi kontaktusok terén (simogatás, ölelés) feltűnő szegényessége. Vagy inkább szándékos visszafogottsága. Ez is látszik a filmben, s talán nem rokonszenves a nézőnek. Habár, többek szerint, ma is jellemző. 

A történet finoman, hibáztatás nélkül ábrázolja a sokaknak ismerős állapot spanyolcsizmaszerű szorítását. Munkahelyi teljesítménykényszer, ami a család jólétéhez szükséges javak első számú forrása. Ugyanakkor a lassan eltűnő együtt töltött minőségi idő miatt érzett fájdalom, aminek a kárvallotjai ráadásul azok, akikért a nagy hajtás történik. És a végén már a hétvége is a cég tulajdonába kerül. Róbert Gida „kartárs” kőkemény költségcsökkentés tervét kapja házi feladatul, leépítésekkel nyakon öntve. Emésztődik rendesen, családját vidékre küldi, idegei az összeomlás határán. Nem csoda, ha hallucinogén látomásnak véli gyerekkora újra beköszönő barátját, Micimackót, aki a százholdas pagonyból egy afféle átjárón érkezik a patinás londoni közparkban csüggedő főhőshöz. Ügyesen vegyül a valós világ és a mesefigurák atmoszférája. Nemcsak technikailag hiteles a kétféle szereplőgárda közös játéka, hanem a párbeszédek is elkerülik a csöpögős cukiság csapdáját. Ezt mellesleg nehezebb megoldani a látványvilág tökéletes illúziójánál.

Ewan McGregor Róbert Gida szerepében nagyot alakít. A skót színész, akire a Trainspotting után figyelni kellett, a fiatal Obi-Wan Kenobi szerepében lett igazán populáris arc – szériákon át az aggódó tekintetét láthattuk többnyire. Itt viszont jelentős százalékban a szarkalábakkal, ráncokkal megszórt, valós életkorának megfelelő „többféle” arcát mutatják. És azzal rendre hozzátesz valamit a történet menetéhez. 

A happy end persze kötelező. A nyilvános megkövezés veszélyével járó spoilerezés helyett (eddig is kerültük!) sejthetjük, hogy az elveszett gyerekkor és a családi boldogság megtalálására együtt kerül sor a fináléban. Mégpedig olyan ügyes gazdasági húzás segítségével, amit a szintén skót Adam Smith, minden közgazdászok világhírű ősatyja is megirigyelhetne.

Olvasson tovább: