Kereső toggle

Gyergyóban járt a HISZ

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása
Gyergyószentmiklós közelében található a gyönyörű Gyilkos-tó.

Július első napjaiban szinte állt a levegő Erdély országútjain és nagyvárosaiban. Fullasztó, párás forróság telepedett az utazókra. Úton voltunk mi is, a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata (HISZ) jóvoltából, Gyergyóba igyekeztünk, ezer könyvvel és tanszerekkel megrakodva.

A Bucsin haladunk, már ahogy a helyiek nevezik a gyergyói medencébe vivő egyik tekervényes hágót, amely Parajdtól, negyvennyolc kilométeren át halad hegyen-völgyön, valóságosan elszédítve az utazót. A HISZ által felajánlott könyveket a gyergyóújfalui iskolába kellett eljuttatni, amely a medence egyik kistelepülése, igaz nagyon szorosan kapcsolódik a „fővároshoz”, Gyergyószentmiklóshoz.

Az Elekes Vencel nevét viselő iskola a falucska főtere mögött bújik meg, ahol szépen felújított épületben tanul a kétszáz gyerek, akik a több tagiskolából álló szervezet magját adják. „Kénfalva, Marosfalva, Tekerőpatak, így már közel ötszáz fő tanul nálunk” – mondja a mindig optimistának tűnő mosolygós igazgató, Elekes Köllő Tibor. A könyvek láttán elégedetten csapja össze a kezeit, a most épült könyvtárszoba megtelik. Hangot adunk aggodalmunknak az olvasás és a mai generáció kapcsán, de az igazgató úr nem érti, náluk olvasnak a gyerekek és a felnőttek is, nincs miért aggódnunk. 

Nem aggódunk, pakolunk, adja ki a jelszót Vajda Dániel, a HISZ gyergyói képviselője, és úgy is lesz, hamarjában előkerül két hosszúra nőtt srác és gőzerővel rakják ki a könyveket az autóból. Ők az igazgató gyerekei, és gyorsan kiderül, hogy a lelkesedés nem kincstári, hanem elszámolás alapú, amikor végzünk, mennek a műfüves pálya kulcsáért, labdáért, és egykapuzni kezdenek. Nem is rosszul, mondom, miközben nézem a fiúkat, és az igazgató úr meg is jegyzi, nagyon komolyan veszik a focit az iskolában, szinte a legfontosabb a tanulás mellett. Kimelegszünk, lekerül a kabát rólunk, de csak rólunk, mert a helybeliek eleve rövid ujjasan, legényesen vannak öltözve, férfiak és nők szinte nem is érzik a tizenöt fokot.

Sokat beszélgetünk még Tiborral, akivel megittuk a pertut, igazi borvízzel. Mint elmondta: az iskolafenntartás itt is komoly „küzdősport”, ráadásul az éves költségvetés hatvan százalékát fűtésre, tűzifára kell fordítani.

A sportok közül a foci a legkedveltebb, bár a legtöbb pénz a jégkorongban van, de talán idén a székelyföldi fociakadémiákba fektetett pénz is kezd megtérülni.

Tehetséges gyerekek sokasága kopog az anyaországi klubok ajtaján, és a sepsiszentgyörgyi magyar csapat román élvonalbeli szereplése is jól jelzi: van virtus a székely legényekben. A gyerekek nagy része a gyergyószentmiklósi iskolákban folytatja a tanulmányait, utána pedig Nyugatra megy az „élet főiskolájára”, mert ez már családi tradíció, mindenkinek dolgozik valakije külföldön. A székely azonban hazavágyik, előbb-utóbb otthon kezd el építkezni, igaz csak nyugdíjasként akar majd hazaköltözni, de jön-megy a világban, mondja Tibor. Nagy dolgokról, apróságokról, könyvekről, barátságról, sok mindenről szót ejtünk, majd búcsúzunk.

Olvasson tovább: