Miközben a Puskás Ferenc nevével fémjelzett Aranycsapat történetét még a legkisebbek is álmukból felkelve mondják tollba, méltatlanul kevés szó esik arról a magyar válogatottról, ami 16 évvel Puskásék előtt már világbajnoki ezüstérmet szerzett.
Amikor a ‘10-es és ‘20-as években a későbbi világbajnok Olaszország még csak bontogatta szárnyait, a Duna-menti iskola Ausztriával, Csehszlovákiával és Magyarországgal már a világ élmezőnyébe tartozott. Hazánk annak ellenére produkált jelentős eredményeket, hogy az akkor regnáló hatalom nem igazán támogatta a labdarúgást. A Horthy-korszak csak úgy termelte ki magából a kiváló játékosokat és még kiválóbb edzőket. Utóbbiak közül sokan külföldön próbáltak szerencsét, így fordulhatott elő, hogy volt olyan idény az olasz első osztályban, amikor az élvonalbeli 18 csapatból 12-t magyar tréner irányított. Az 1930-as évekre olyan nagy nevek tűntek fel a válogatottban, mint Zsengellér Gyula, Toldi Géza vagy Sárosi György, akit sokan csak Sárosi doktorként emlegettek. Az egyre jobban formálódó nemzeti tizenegy végül a Görögországgal szembeni 11–1-es világbajnoki selejtező mérkőzéssel eredményesen kvalifikálta magát a franciaországi tornára.
Kilőtt Buddha-szobor – úton a döntőbe
2018. 07.20. (XXII/29)
