Kereső toggle

Megfáradt csillagok

Az élsport és a morális értékek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A showbiznisz által felszippantott profi sport látványosan kezdi elveszíteni klasszikus értékközvetítő szerepét. A sportolókra nehezedő „ipari nyomás” akkora, hogy egyre fogynak az igazi példaképek, akik a pályán és azon kívül is a fair play szellemiségét képviselik.

Doppingbotrányok, fogadási csalások, szexuálisan túlfűtött olimpiai falvak, pornófüggő bajnokok, nemváltó atléták, házastársukat megcsaló, családjukat bántalmazó (akár meggyilkoló) sztársportolók, pedofil és erőszakos edzők – szinte nem telik el hét, hogy a sajtóban ne olvasnánk ilyen és ezekhez hasonló történeteket, amelyek legalábbis kérdéseket vetnek fel azzal a több évezredes alapvetéssel kapcsolatban, miszerint a sport hozzájárul az emberi minőség csiszolásához, az egyén és a közösség morális színvonalának fejlesztéséhez. Tényleg elvárható egy (él)sportolótól, hogy ne csak képességeivel és csúcsteljesítményeivel váltson ki csodálatot a közönségből, hanem a pályán kívül is valódi példakép legyen? Mennyire befolyásolja a pályán kívüli morális magatartás a teljesítményt? Várhatjuk-e még a (profi) sporttól, hogy ne csak szórakoztasson, hanem értékeket is közvetítsen?

Virtus és erény

„Nem tudjátok-é, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek. Mindaz pedig, aki pályafutásban tusakodik, mindenben magatűrtető; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant. Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos; hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek” – több mint érdekes, hogy a szellemi-erkölcsi kiválóságot hangsúlyozó Pál apostol az ókori stadionfutással példálózik, a görög olimpiai mozgalom olyan értékeire mutatva rá, amelyek a kereszténységben is hangsúlyosak: céltudatosság, önuralom, áldozatvállalás. A különbség persze nyilvánvaló: a görög sportolók nem az örök élet érdekében és nem is feltétlenül belső morális meggyőződésből korlátozták a vágyaikat, hanem a győzelemmel járó (időleges) dicsőségért. De miért ne lehetne a kettőt ötvözni: az önkorlátozást, fegyelmezett életmódot és a szabályok tiszteletét igénylő (él)sportot felhasználni az erkölcsi nevelésben? Ez a megközelítés nemcsak az egyértelműen keresztény alapokon létrehozott oktatási intézményekben vagy keresztény sportegyesületekben nyert teret, hanem a 19. századtól kezdve az egész nyugati kultúrában egyre meghatározóbb eszmény volt az oktatásban és sportban is. Ahogy a modern olimpiai eszme megálmodója, Pierre Coubertin báró fogalmazott négy évvel az első ötkarikás játékok megrendezése előtt, 1892-ben: „A sport életünk fontos részévé válik, amely kiegyensúlyozza azt, fizikailag és szellemileg segíti a gondolkodásunkat, alapvető részeként az ember erkölcsi nevelésére irányuló nemes erőfeszítéseknek. Egy olimpikon új emberi méltóságot nyer azáltal, hogy áldozatokat és erőfeszítéseket vállal. Ha pedig célba ér, a személyisége mintává válik mindannyiunk számára.” Vagy utalhatunk az 1899-ben alapított Ferencvárosi Torna Club jelmondatára: Erkölcs, Erő, Egyetértés.

Félresiklott karrierek

Lance Armstrong

Minden idők egyik legnagyobb kerékpárosa 2013-ban ismerte be, hogy mind a hét Tour de France győzelmét doppingolással szerezte, miután a kilencvenes évek közepétől élt tiltott szerekkel. „Eluralkodott rajtam a nyerési vágy” – mondta magyarázatként.
Paul „gazza” gascoigne
Az egykori angol válogatott labdarúgó generációja legkiválóbb tehetsége volt, ám 2004-ben történt visszavonulása után a sajtó többet foglalkozott vele, mint pályafutása alatt. Az 51 éves legenda már többször próbált megküzdeni súlyos alkoholfüggőségével, eddig sikertelenül. „A vicces az, hogy sosem bírtam igazán a piát, pár korsó után már támolygok” – mondta egyszer önironikusan.
Ronaldo de assis moreira
A Ronaldinhóként ismert egykori brazil futballcsillagról a napokban röppent fel a hír, hogy két hölgyet szeretne feleségül venni, akikkel egyébiránt már több, mint fél éve él együtt hármasban. „És ha két barátnőm van? Lehetne akár 18 is. Mindenki törődjön a maga dolgával, én sem avatkozom másokéba” – nyilatkozta az érintett, aki a házassági terveket cáfolta.
Tiger Woods
Nem csak a világ eddig legsikeresebb golfozója, de ő volt az első dollármilliárdos sportsztár is. Azonban nemcsak a házassága, hanem a karrierje is ráment a szextől, illetve gyógyszerektől való függőségre. „Úgy éreztem, hogy mivel egész életemben keményen dolgoztam, megérdemeltem, hogy engedjek az engem elérő kísértésnek” – nyilatkozta. 
Oscar pistorius
A műlábakat használó dél-afrikai rövidtávfutó hatszoros paralimpiai bajnok, és ő volt az első, aki sérültként az egészségesek mezőnyében is teljesített olimpiai távot. 2013-ban otthonában agyonlőtte barátnőjét, amiért 15 év börtönre ítélték.
Farkas péter
Az olimpiai bajnok birkózót 2004-ben letartóztatták, miután édesanyja ingatlanán az addigi legnagyobb magyarországi marihuánaültetvényre és a birkózó droglaborjára bukkantak. Az ítélethirdetés közben megszökött, majd 2009-ben Andorrában fogták el. Végül 7 évre ítélték.

„Az antik és keresztény értékvilágok sok évszázados történelmi integrációjának eredménye a modernitás. S ahogy a modern demokrácia értékvilága az antik és keresztény értékvilágok örököse, a sport mint modern társadalmi jelenség a maga módján szintén integrálja, magába fogadja e két erényfelfogást” – magyarázza Vermes Katalin, a Testnevelési Egyetem docense a Fair Play ereje?! – Tények és értékek a 21. századi sport világában című tanulmánykötetben. Mint lapunknak nyilatkozva hangsúlyozta: a modern sportban ezért egyszerre jelenik meg az antik világhoz közelebb álló sportosság (virtus), amely a kiválóságot az erő használatához kötötte, valamint a keresztény értékvilágból táplálkozó sportszerűség, ami az erényt, az erő korlátozását vagy éppen a gyengébbek érdekében való használatát jelenti. Ahol ez a két értékrendszer összeér, az a fair play világa. A „szép játék” pedig példaként szolgálhat az adott társadalom számára, hiszen megvalósul benne a teljesítmények tiszta, nemes versengése, mégpedig úgy, hogy az esélyek egyenlők, a szereplők pedig élnek és nem visszaélnek az erejükkel. Mindebből az is következik, hogy az az ideális, ha maga a sportoló nemcsak a pályán, hanem azon kívül is példát mutat; tehát ha mondjuk nem doppingol, és nem csúszik be hátulról páros lábbal, de adót csal, vagy bántalmazza a házastársát, az éppen úgy hitelteleníti a személyét (bár ennek megítélése nagyban függ a társadalom értékrendjétől).

„A múlt század ‘20-as, ‘30-as éveitől kezdve a modern sport sokat vesztett eredeti tartalmából. Azzal, hogy a szórakoztatóipar és a világgazdaság részévé vált, visszaszorult benne a játék lényegét képező öröm és szabadság, a játékosokon pedig egyre nagyobb a nyomás: nemcsak a fokozódó versenyhelyzet miatt, hanem mert gazdasági vagy akár politikai eszközként kezelik őket. Ha viszont a sport elveszíti morális tartalmát, akkor visszajutunk a Római Birodalom barbár cirkuszainak világába” – fogalmazott Vermes Katalin. Szerinte sok esetben a sportolókra nehezedő irreális nyomás váltja ki a korrumpálódást (lásd dopping), vagy akár a pályán kívüli deviáns életvitelt is (a szexuális kicsapongások, az alkohol- és drogfogyasztás egyfajta kompenzációt, a „gőz kieresztését” is célozhatja).       

„Üssük  ki magunkat”

„Az élsportban is ugyanúgy jelen van az erkölcstelenség, de a sportolók életvitele átlagosan rendezettebb, mint a nem versenysportoló kortársaiké. A folyamatos, magas színvonalú edzésmunka és versenyzés megköveteli a fegyelmezettséget, ezért a sportolók nagy része könnyebben mond nemet, illetve késleltet olyan vágyakat, amelyek közvetlenül is károsíthatják a teljesítményüket. Ez az önmegtartóztatás azonban többnyire inkább pragmatikus jellegű, és nem belső, morális meggyőződésből fakad” – mondta a Heteknek Csere Gáspár hosszútávfutó olimpikon. A hívő sportoló hozzátette: vannak ugyan kicsapongó életvitelű, mégis sikeres sportolók, ugyanakkor a topon sok visszafogott, erkölcsi tartással bíró személyt is találni – ez a sportágtól is függ. Az edzők gyakran csak akkor foglalkoznak erkölcsi-életmódbeli kérdésekkel, ha számottevő gyengülést észlelnek a teljesítményben.

A versenyzőkre nehezedő nyomásra Csere Gáspár is utalt. Szerinte sokaknak az is kihívást jelent, hogy ma már egy sikeres sportoló éppen olyan celeb, mint egy színész vagy egy énekes. „A hírnévvel járó terhek feldolgozásában a sportolók ritkán kapnak megfelelő segítséget, ezért valamelyest érthető az extra kompenzáció igénye, ami aztán sajnos az erkölcs rovására mehet” – fogalmazott.

„A pályán mutatott magatartás és a magánélet között mindkét irányban lehetnek eltérések: elképzelhető, hogy valakit verseny közben a szabályok visszatartanak az agresszivitástól, otthon viszont kitombolja magát, másvalaki pedig éppen az otthoni frusztrációi miatt lesz balhés játékos. Rendkívül sok minden függ a személyiségtípustól, a családból hozott pozitív és negatív élményektől, vagy a tanult megküzdési mechanizmusoktól. Akit például a szülei erőszakkal kényszerítenek bele a sportkarrierbe, és ezzel szó szerint traumatizálódik, az gyakran válik agresszívvá, depresszívvé vagy függőségekre hajlamossá” – világított rá Lénárt Ágota sportpszichológus, hogy mennyire összetett okok állhatnak egy sportoló magatartása mögött.

A világversenyeken is rendszeresen megforduló szakértő ugyanakkor a kirívó viselkedések mögötti egyik generális oknak szintén a játékosokat érő túl nagy terhelést látja. „Borzasztó méreteket ölt a versenyek utáni »üssük ki magunkat« mentalitás. Előfordult, hogy egy világeseményen az éjszaka közepén szóltak, hogy segítsünk újraéleszteni egy fiatal sportolólányt, aki az esti buli nyomán ájultan rogyott össze, de hívtak már magát eszméletlenre ivó sráchoz is” – említette elrettentő példaként. Hozzátette: kulcskérdés, hogy a sportolók megtanulják azokat a módszereket, amelyekkel a stresszt le tudják vezetni, és ne nyúljanak a tudatmódosító szerekhez – ebben pedig a szülőknek, edzőknek és sportszakembereknek van óriási szerepük.

Klasszikus értékek az Inter Academy-n

Az olasz Internazionale Milano utánpótlás-nevelési tagozata, az Inter Academy Európában először Magyarországon kezdte meg tevékenységét a Szent Pál Akadémia FC-vel együttműködésben. Ennek kapcsán az egyesület technikai igazgatóját, Marco Montit kérdeztük arról, hogy náluk hogyan működik a fiatalok erkölcsi nevelése.
„Az erkölcsi nevelés területén nagy hangsúlyt teszünk az edző személyére, akinek a pályán és a pályán kívül egyaránt példát kell mutatnia professzionalizmusból, fegyelemből, pontosságból, rendből, módszerességből, kötelességtudatból, emberségből és rendelkezésre állásból. Az edzőnek nevelői, oktatói szerepköre is van, ezért olyan szakembereket alkalmazunk, akik emberileg is a fenti értékeket képviselik, és képesek is átadni azokat: jó példát mutatnak, és a pályán kívül is szót értenek a fiatalokkal.
Az a fajta fegyelmezettség, ami sportolás közben elsajátítható, az életben is a játékosok segítségére van. Aki sportol és mellette megéli ezeket az értékeket, képes lesz a tanulmányaiban is jobban teljesíteni annak köszönhetően, hogy megtanulja a módszeresség és a megfelelően alkalmazott szigor hatékonyságát.
Minden külföldi Inter Academy esetén olyan partnerekkel működünk együtt, ahol a sportegyesülethez iskola is kapcsolódik, mert meggyőződésünk, hogy a sportnak és az oktatásnak egymással együttműködve kell elősegíteniük a gyermekek egészséges fejlődését.
A kék-feketék ifjúsági tagozatának kiválóságát megalapozó szakembereink mellett Olaszországban létezik egy olyan, mediátorokból álló csapat, akik segítenek a játékosoknak és az edzőknek szembenézni mindazokkal a kihívásokkal, amikkel a pályán kívüli világban szembesülnek. Fontosnak tartjuk, hogy ezek a szakemberek is átadják a tudásukat a partnerszervezet munkatársainak.” (Kovács István)    

Az eredményt nézik

A sport és az erkölcs viszonyáról megkérdeztük Magyar Zoltán sportmenedzsert, az FTC és a magyar labdarúgó-válogatott egykori technikai igazgatóját, a Magyar Országgyűlés válogatottjának szövetségi kapitányát.
„Az egyéni sportokban való érvényesüléshez sokszor eleve kell egyfajta egoizmus, törtetésre való hajlam, ami nélkül sokan nem érnének el olyan eredményeket, amilyeneket elérnek. Tehát eleve gyakran azok választódnak ki és lesznek sikeresek, akikben ez megvan, ami persze a magánéletben időnként erkölcsi kihágásokban nyilvánul meg. Ez valamilyen szinten a csapatsportokhoz is kell, de ott egy kicsit más az attitűd. Mindemellett a sport valamilyen szinten leképezése az egész társadalomnak, tükrözi a társadalmi valóságot. Mitől lennének mások a sportolók, mint a civil emberek?
Ezzel együtt a sport, noha sokat torzult az elmúlt időben, főleg az anyagiasság miatt, az általános civil élethez képest még mindig többet őriz az erkölcsből.
A vezetők alapvetően az eredményt nézik, az erkölcsi kérdésekkel csak akkor foglalkoznak, ha valami probléma van, de akkor általában már késő. Különösen a saját nevelésű játékosoknál kellene kiemelt szerepet szánni az erkölcsi nevelésnek. Több klubban és akadémián vannak erre próbálkozások. Ennek ellenére sajnos van olyan tapasztalat, hogy amikor valaki befut, és úgymond sztár lesz, akkor ennek a nevelésnek kevés látszata marad.” (Kovács István)

Olvasson tovább: