Kereső toggle

Kényszerített eutanázia

Alfie Evans halálának politikai oka

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Bírói döntés nyomán kapcsoltak le egy 23 hónapos brit kisfiút az őt életben tartó gépekről. Alfie Evans egy hétig küzdött az életéért, miközben kórházi ajtaját rendőrök őrizték a szüleitől.

Még nem telt el egy év azóta, hogy Charlie Gard, egy ritka genetikai betegségben szenvedő kisfiú ügye megrázta a brit és nemzetközi közvéleményt, máris egy hasonló eset történt. Alfie Evanst szintén szülei tiltakozása ellenére, a bírókkal és egészségügyi személyzettel vívott reménytelen jogi küzdelem után kapcsolták le az őt életben tartó gépekről. Az orvosok azt mondták a bíróságon, ahol a huszonhárom hónapos kisfiú sorsáról döntöttek, hogy a ritka idegrendszeri betegségben szenvedő kisfiú közvetlenül azután meghalna, hogy lekapcsolják az őt életben tartó gépekről. A testület a szülők akarata és egy olasz katolikus kórház felajánlott segítsége ellenére elrendelte a kezelés leállítását. Alfie azonban majdnem egy teljes hétig küzdött az életéért: az oxigén és a táplálék mesterséges pótlásának megvonásával tulajdonképpen lassan halálra éhezett és megfulladt. Az ajtaját közben rendőrök őrizték, nehogy a szülők megpróbálják elszállíttatni az Olaszországból küldött, kint várakozó helikopteren.

Életek az állam kezében

„Méltósággal meghalni” egyáltalán nem ezt jelenti. Pedig a bírók erre hivatkoztak döntésük indoklásában. Arra, hogy az utazás árt a kisfiúnak („nem a legjobb érdekeit szolgálja”), ami értelmetlen annak fényében, hogy a maradás a biztos és rövid időn belül bekövetkező halált jelentette számára. Ha Alfie-nak már semmi vesztenivalója nem maradt, még ha Rómában nem is tudták volna meghosszabbítani az életét, vagy javítani az állapotát, miért nem lehetett legalább megpróbálni?

Miért szakértők – orvosok, bírók – döntenek a szülők helyett egy gyermek sorsáról? És miért ilyen kérlelhetetlenül? Az eset azt bizonyítja, hogy Nagy-Britanniában baloldali politikafilozófia által mozgatott adminisztratív állam működik, melyet az egészségügy államosítása, valamint a családjogok és a személyes szabadság gyakorlásának megváltozása jellemez. 

Az adminisztratív állam nem a szabadság védelmezője, hanem annak meghatározója. A „szakemberek tudása” ürügy az emberek élete fölötti kontrollra, és az állam által irányított egészségügyi rendszerben óhatatlanul sérül az élethez való jog. Az állam, ahelyett, hogy védte volna Alfie életét, eldöntötte, hogy nem méltó erre. Ahelyett, hogy azokban az esetekben lépne föl a gyermekek jogainak védelmezőjeként, amikor a szülők nyilvánvalóan alkalmatlanok erre (Alfie-t szerető és jól működő család vette körül), eldöntötte, hogy ő a jobb és kompetensebb szülő.

   Az élethez való jog elvesztésével együtt jár a szabadsághoz való egyéb jogok sérülése is. A helyi rendőrség figyelmeztetést adott ki, melyben kijelentette, hogy megfigyelik a közösségi médiában Alfie ügyével kapcsolatban megjelenő posztokat, és kilátásba helyezték, hogy szükség esetén („szabálysértés, köztük a rosszindulatú kommunikáció és fenyegető magatartás”) ezeket szankcionálják.

Társadalmi-politikai törésvonalak

Ahogy Alfie története kibontakozott, egyre jobban kirajzolódtak a politikai, vallási és társadalmi törésvonalak. Alfie szülei a munkásosztályhoz tartozó katolikusok. A közösségi médiát elárasztó hozzászólásokból ítélve támogatóik is sokan hasonló rétegből származnak: azok, akik a Brexitre szavaztak, akik nem vevők a genderelméletekre és új keletű névmáshasználatra, és akik nem értik, hogy miért nem a szülőknek, hanem szakembereknek van joga eldönteni, mi a legjobb egy olyan kisfiúnak, mint Alfie. A családnak azzal az adminisztratív elittel kellett ütköznie, amely viszont ezeknek az embereknek az igényeire, véleményére (és választási szokásaira) nem vevő. 

Tömegtüntetés Alfie megmentéséért

A két tábor közti szakadékot jól mutatja az ügyben Anthony Hayden bíró és az Alfie családját képviselő jogászok szembenállása. Az Alfie ügyében ítéletet hozó Hayden melegjogi aktivista, a Bar Lesbian and Gay Group (BLAGG, melegjogokat támogató jogászok csoportja) tagja. Emellett társszerzője a Children and Same Sex Families (Gyermekek és azonos nemű szülők) című jogi kézikönyvnek, amely egynemű pároknak ad tanácsokat örökbefogadással, béranyasággal és más kérdésekkel kapcsolatban. A bíró a bevezetőben kifejti, hogy a család fogalma folyamatosan fejlődik, ami ma már lehetővé teszi egy „mindenkinek egyenlő jogokat” biztosító, sokkal „igazságosabb társadalom” kialakítását. Hosszan taglalja azt az „elavult nézetet” is, mely szerint a biológiai szülő szükségszerűen jogi értelemben is gondviselő. Álláspontja egyértelműen szembemegy a család hagyományos felfogásával.

Alfie szüleit az abortuszellenes, bibliai alapú családképet pártoló Christian Legal Centre (Keresztény Jogi Központ) képviselte, amely a homoszexualitást tartja „a mai társadalomban az Isten szerinti családmodellel szembeni egyik legnagyobb kihívásnak”. „Egy férfi és egy nő szereteten alapuló közössége az a normális, Istentől kijelölt közeg, amelyben gyermekek születnek és felnőnek” – írják a honlapukon. Hayden bíró rendszeresen támadta az ügy során a szervezetet; az utolsó meghallgatáson „megtévesztett, fanatikus fiatalembernek” nevezte a CLC ügyvédjét.

Alfie tragédiája azt mutatja, hogy amikor egy nemzet nem értékeli a család hagyományos helyét és felépítését, az állampolgárainak az élete is „leértékelődik”. Felfoghatatlan, hogy Alfie szülei nem voltak képesek megtenni a gyermekükért azt, ami saját belátásuk szerint neki jobb lett volna. 

 

Az NHS csődje

A brit NHS (National Health Service, Országos Egészségügyi Szolgálat) július 5-én ünnepli hetvenedik születésnapját. Nincs sok ünnepelnivalója: eddigi karrierje alatt a bürokratikus monstrum a fejlett világ leggyengébben működő egészségügyi ellátó rendszerévé vált. Sürgős beavatkozást igénylők ezrei várják, vajon még időben előrébb léphetnek-e a várólistán, de olyan is előfordul, hogy életmentő kezeléseket megtagadnak betegektől pénzhiányra hivatkozva. A rák túlélésének esélyei sokkal alacsonyabbak Nagy-Britanniában, mint más fejlett országokban. Az NHS ugyanakkor még a legalapvetőbb szolgáltatások terén is megbukik: az állami kórházakban ápolt betegek nagy része alultáplált.
A probléma nem abból adódik, hogy az NHS ne kapna elég pénzt – az egészségügyre költött összeg nemzetközi mércével mérve egyáltalán nem alacsony. Piaci verseny hiányában azonban ezt nem hatékonyan használják fel, és a helyzetet súlyosbítja a befolyásos szakszervezetek működése. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban rendszeresen a brit egészségügyre mutogatnak elrettentő példaként azok a törvényhozók, akik ellenzik az ottani betegellátási rendszer szocialista átalakítását (mint amilyennek az Obamacare-t szánták).

 

Olvasson tovább: