Kereső toggle

Jézus és az erdélyi medvepásztor

Szín János a Hargitán kezdett új életet

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szellő már bő fél órája lakmározik, amikor két társa megérkezik, és csatlakozik a piknikhez. Ámulva figyeljük a medvevacsorát, miközben a nap lassan alábukik a Hargita csúcsai mögé. Ideális alkalom, hogy a boldogságról beszélgessünk.

Másfél évtizeddel ezelőtt Szín János (képünkön) 100 hektáros szentesi birtokának ablakából nézte legelésző lovait. A látvány ezúttal nem töltötte el büszkeséggel teli megelégedettséggel. Mint ahogy luxusautói, minden igényt kielégítő – földalatti lőtérrel, úszómedencével, konditeremmel ellátott – háza, a világkörüli utazások és afrikai vadász szafarik emlékei is elhalványultak. Addigi, sikeresnek mondott életét teljes mértékben átértelmezte a kezében tartott orvosi lelet: agydaganatot állapítottak meg nála. Pedig még csak 34 esztendős volt. 

„Az volt a legrosszabb, hogy nem tudtam, mi fog történni velem és mikor. Azt mondták, a daganat lehet jóindulatú is, előfordulhat, hogy műteni sem kell, elég a gyógyszeres kezelés – de persze az is benne van a pakliban, hogy rövid időn belül meghalok. Meg tudtam fizetni az ország legjobb specialistáját, de ő éppen Amerikában volt, és másfél hónap múlva jött csak haza. Felkiáltottam Istenhez: az egész vagyonomat odaadom, csak gyógyítson meg, engedje látnom, hogy a gyerekeim felnőnek” – emlékszik vissza János, aki akkoriban nyerőgépeket üzemeltetett, és a térség egyik legendásan gazdag vállalkozója volt.

Az alku megköttetett: Jánost műteni kellett ugyan, de teljesen meggyógyult, néhány év múlva pedig a teljes vagyonát elveszítette. „Egy hozzám közel álló személy csapott be, de furcsa mód semmilyen haragot nem éreztem. Tudtam, hogy ennek így kellett történnie” – meséli.

Az Istennel való viszonya azonban nem jutott túl az „üzleti kapcsolaton”. Azt mondja, hívő volt ugyan a maga módján, de ez nem jelentett semmiféle elkötelezettséget a részéről. Sőt, amikor újabb vállalkozásba fogott, a pornóipar tűnt a legkecsegtetőbbnek. „Nem a tartalmi részével foglalkoztunk, hanem a felnőtt oldalak reklámozására dolgoztunk ki egy rendszert. Ezzel párhuzamosan egy erdélyi barátom is megkeresett, hogy egy korábbi szívességért cserébe segítene bekapcsolódni a kinti szerencsejáték-bizniszbe. Csak ezzel olyan havi tízezer eurót kerestem volna, gondoltam, nyugdíjas állásnak megteszi majd” – idézi fel.

Mindebből azonban semmi sem lett. A fordulatot az hozta, amikor János találkozott egy keresztény barátjával, akivel már korábban is beszélgettek a hitről. „Büszkén újságoltam neki a fejleményeket, mire ő csak annyit mondott, Jani, engedd el ezeket, az Úr ad helyette mást. Először nem is értettem, hogy miről beszél, csak az volt bennem, hogy nekem el kell tartanom a családomat. De addig-addig beszélgettünk, hogy a végén ráálltam, mondtam, tegyünk egy próbát. Bejelentettem az üzlettársaimnak, hogy kiszálltam, az erdélyi barátomnak pedig megköszöntem a lehetőséget, mondván, most nem élek vele. Nem értették, hogy mi történt velem, mint ahogy a feleségemnek sem tudtam racionálisan megmagyarázni a döntésemet. Azt tudtam, hogy amikor a hívő barátommal imádkoztam, és befogadtam Jézust a szívembe, mintha mázsás terhek mentek volna le rólam” – emlékszik vissza János. 

Lássuk a medvét! 

Mindezt egy medvelesben hallgatjuk egy Tusnádfürdő melletti erdőszélen. János másfél éve dolgozik itt, a világhírű magyar természetfotós, Máté Bence üzlettársaként. Egykoron – még jól menő vállalkozóként – hosszú éveken keresztül istápolta a kivételes tehetségű fotóst, aki soha jobbkor nem tudta volna viszonozni a segítséget: bevonta Jánost erdélyi medveles projektjébe. Az alapötlet egyszerű: kényelmes, detektívüveggel ellátott lesekből természetes élőhelyükön mutatni meg a medvéket nemcsak a fotósoknak, hanem bárkinek, aki érdeklődik. A megvalósítás persze ennél bonyolultabb volt, hiszen több mint száz helyet vizsgáltak meg a környéken, mire megtalálták a megfelelőt – ami még mindig csak kísérleti helyszín –, és nem volt egyszerű „megküzdeni” a vadászokkal és az erdőgazdaságokkal sem. 

„Az erdélyi politikai lobbi egyértelműen azt szeretné elérni, hogy újra vadászható legyen a barnamedve, ebben ugyanis óriási pénz van. Ha például 200 darabra van kilövési engedély, az – darabját 5 ezer euróval számolva – egymillió eurós bevételt jelent. Mi azt mondjuk, hogy nem feltétlenül lőni kell a medvét, sokkal inkább mutatni. Finnországban tavaly 9 ezer medveturista 7 millió eurót fizetett azért, hogy medvét lássanak, pedig ott sokkal kisebb a populáció, nagyobb a terület és rövidebb az idény. A vadászathoz képest Erdélyben is tízszeres bevételt hozna a medveturizmus” – magyarázza János. 

Látogatók a medvelesben. A detektívtükör révén észrevétlenül lehet megfigyelni a medvéket.

Hozzáteszi: nem tiltaná a medvevadászatot, hiszen ez a vadgazdálkodás része, azt viszont félrevezetőnek tartja, amikor a kiszínezett medvetámadásokkal riogatva próbálnak félelmet kelteni a lobbisták. „Errefelé az elmúlt hét évben egyetlen halálos medvetámadás történt, miközben Magyarországon évente van vagy öt halálos kutyatámadás – mégsem tekintik közellenségnek a kutyákat. A medve csak akkor támad emberre, ha őt vagy a bocsait veszélyeztetjük. Minden más esetben elfut előlünk” – hangsúlyozza az erdélyi medvepásztor, és sorra meséli az olyan történeteket, amikor az ember saját hibájából vagy félreértésből fakadóan következett be a baj. Volt például olyan pásztor, aki lándzsával esett neki a medvének, de a kórházban már arról beszélt, hogy ő csak gombászni ment, amikor elszenvedte a támadást. Egy másik esetben a juhász azt hitte, hogy a lovak mentek be a birkák közé, azért vannak megzavarodva; de amikor a sötétben beugrott hozzájuk, történetesen egy medvébe ütközött, és úgy megrémült, hogy megütötte a hívatlan vendéget, aki azonban nem maradt adósa, úgyhogy az illető koponyája nyolc centi hosszan felrepedt, és egyik szeme világa is odalett. Egy túrázót pedig akkor döntött le a lábáról a medve, amikor egy másik csoport megzavarta az állatot, és az menekülés közben nekiütközött az illetőnek: nem bántotta, addig állt csak rajta, amíg bocsai biztonságos távolba nem jutottak. 

János csak ennél az egy lesnél hatvan különböző medvét látott már, többségüket névről is ismeri. A szokás ugyanis az, hogy minden új macinak az idelátogató turisták vagy fotósok adnak nevet.

Maci a lesben

A medvék gyakori vendégek a közeli Tusnádfürdőn is, amit a helyiek már megszoktak, az idelátogatókat viszont megrémiszti a jelenség – vagy éppen fordítva: egyfajta bátorságpróbaként igyekeznek szelfit készíteni a macikkal. A medvepásztor szerint az állatok jelenlétén aligha lehet csodálkozni, az ember települt az ő élőhelyükre, és nem fordítva.

János szerint az ember akár testközeli kapcsolatba is kerülhet a nagytestű állatokkal; a bevezetőben említett Szellő például már boldogan jön a leshez, ha meghallja az autó hangját – ilyenkor tudja, hogy érkezik barátja, a medvepásztor. „Amikor építettük a lest, két bocs játszadozott nem messze innen, egyszer az egyik munkás táskáját el is vitték. Az anyjuk valószínűleg elpusztult, a nagyok meg nem engedték, hogy a szóróról egyenek, úgyhogy akkor jöttek, amikor én is itt voltam, mert olyankor más medve nem merészkedett ide. Ilyen módon az apjukká avanzsáltam, Szellő tőlem kapta a nevét is. A testvérét sajnos elütötte a vonat, én temettem el” – eleveníti fel János. Ha akarná, kézhez is tudná szoktatni az állatot, de szerinte ez etikátlan lenne, ezzel megfosztaná egyik alapjellemzőjétől, a vadságtól. „Van egy ismerősöm, egy másik medvepásztor, aki viszont az ölébe is tudja fektetni 300 kilós barátját. Ez azonban nem olyan veszélytelen. Egy alkalommal az etetésre rendszeresített automata szóró beindult, mire a maci úgy megijedt, hogy összekarmolta a „barátját”. De olyan is előfordult, hogy beült a lesbe, és mikor az ismerősöm mit sem sejtve be akart lépni, szó szerint átgázolt rajta” – jegyezte meg a medvepásztor.

János olyan átéléssel magyaráz, hogy azt ember azt hinné, már az apja is medvepásztor volt – pedig mindössze másfél éve foglalkozik a témával. Azóta már felesége és legkisebb fia is kiköltöztek hozzá. „Gyerekkoromban vadőr szerettem volna lenni, úgyhogy ez olyan, mintha egy régi álmom vált volna valóra. Nem tudom, mit hoz a jövő, de most boldognak érzem magam. Sokszor kérdezik, mi hiányzik a korábbi életemből. Igazából semmi. A vagyon nyújtott egyfajta biztonságot, de megtanultam, hogy ez csak illúzió. A pénz fontos ugyan, de az olyan dolgok, mint a boldogság, az egészség vagy a család mind megelőzik” – mondja.

Szellő és társai még szorgalmasan lakmároznak, miközben az erős szürkületben elhagyjuk a lest, és elindulunk az erdei ösvényen a párszáz méterrel lentebb hagyott terepjáróig.

 

Ceaușescu luxus vadászlese 

Hamarosan elkészül Máté Bence második medvelese is, az elsőtől nem messze, a Szent Anna-tó közelében. Bár ebből a szempontból nem volt szándékos a helyszínválasztás, az építménytől pár száz méterre található Nicolae Ceaușescu egykori vadászlese. A román diktátor luxuskörülmények között lőhette itt a medvéket. A fa bungalóba be volt vezetve az áram, cserépkályhával fűtötték, és akár két ember is kényelmesen elalhatott benne. A hozzá tartozó WC masszív betonból készült, a vadászterületre pedig egy mérleg is be volt építve, amelynek a kijelzője a lesben volt, így az odacsalogatott medve súlyát akár már kilövés előtt ellenőrizni lehetett. A „Kárpátok géniusza” ugyanis csak az igazán nagy vadakra utazott.

 

A medvék télen

„A közhiedelemmel ellentétben nem minden medve alszik télen, ez alapvetően az időjárási körülményektől és a táplálékhoz való hozzáféréstől függ. Akik viszont ezt megteszik, azoknak elképesztően lelassul az anyagcseréjük” – említi Szín János. A nagytestű állatok testhőmérséklete három-négy fokkal esik, pulzusuk percenként tízre csökken, és három hónapon keresztül gyakorlatilag nem esznek, nem isznak és nem ürítenek. „A nőstények esetében még érdekesebb a jelenség. A májusi párzás után kilenc hónapra ellenek, a magzatok pedig az utolsó hónapokban fejlődnek csak igazán. Vagyis a téli álom időszakában elképesztő energiákat kell mozgósítania az anyaszervezetnek, arról nem is beszélve, hogy a szülés után két hónapig szoptatnak is” – mondja a medvepásztor.

 

Olvasson tovább: