Kereső toggle

A tablet még várhat

Új irány a Szilícium-völgyben?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Miközben az amerikai közoktatásban egyre inkább a digitális eszközök használatában látják az oktatás jövőjét – a techcégek vezetői és alkalmazottai között meglehetősen gyakori, hogy eltiltják gyermekeiket a tabletektől és okostelefonoktól. Nem véletlenül.

 

Reggel fél tíz van, a 280-as autóút mentén fekvő San Franciscó-i magániskolában az alsósok épp megkezdik első órájukat. A kilenc osztálytermet a környező technológiai cégek, például a Google, az Apple, a Yahoo vagy a Hewlett-Packard dolgozóinak ifjú csemetéi töltik meg, ahol a 21. század potenciális elitjét évi hatmillió forintért készítik föl az életre, hogy egy nap majd maguk is szüleik sikerének útjára lépjenek. A helyi Waldorf-iskola kapuját átlépve mégis mintha évtizedeket utaznánk vissza az időben; a város gazdasági motorját nyújtó számítógépes rendszerek, okostelefonok és táblagépek hirtelen eltűnnek, és a tanárok papírt, ceruzát, könyvet vagy éppen kötőtűt és gyurmát tesznek a jövő nemzedéke elé.

Korhatáros technológia

Míg az amerikai állami iskolák egyre nagyobb számban szerződnek le techcégek különböző oktatási projektjeire, mint például a 2013-ban indult ConnectED-re, aminek keretében vezeték nélküli hálózatot építettek ki, interaktív táblákat szereltek fel, és minden diáknak és tanárnak biztosítottak egy-egy iPadet. „Lenyűgöző, hogy egy táblagép mi mindenre tette képessé a gyerekeket, amit korábban nem tudtak volna véghezvinni” – értékelte egy wisconsini tanár az Apple beruházását, amelyet világszerte hatalmas marketingmunkával próbálnak minél több iskolába eljuttatni. Mégis, bármilyen meglepő, a technológiai fejlődés epicentrumába ágyazott intézményben, amelybe a „tabletet minden diáknak” szlogent képviselő cégek dolgozóinak gyermekei járnak, egyetlen érintőképernyő sem található a tantermekben. Sőt, a házirend még azt is elvárja, hogy ezt a korlátozást a szülők otthon is érvényesítsék, nehogy sérüljön az iskola vizuális attrakciók helyett kézügyességre, kreativitásra és beszélgetésre épülő oktatási programja.

Az abszolút retró megjelenést falra szögelt krétatábla, súlyos enciklopédiákkal terhelt könyvespolcok és stócokba rendezett tankönyvek fokozzák. „Ötödikes lányom a mai napig nem tudja, hogyan működik a Google” – nyilatkozta büszkén a The New York Timesnak Alan Eagle, a keresőóriás kommunikációs igazgatója, akinek két gyermeke is az elitintézményben tanul. Miközben munkaidőben Eric Schmidt vezérigazgató hosszas beszédeket és sajtóközleményeket ír arról, hogyan épít föl cége által egy jobb világot, magánvéleménye szerint a technológiának megvan az ideje és helye, pont úgy, ahogy a korhatáros filmeket sem mutatjuk meg idő előtt gyerekeinknek. „Teljes mértékben elutasítom azt a felfogást, hogy technológiával kéne elárasztani egy középiskolát” – érvelt a saját vállalatának filozófiájával szemben, és hozzátette, hogy egyszerűen nevetségesnek tartja azt a gondolatot, hogy „egy iPad jobban tudná tanítani a gyermekeit számtanra”, mint egy tanár. A riport közben a Google-igazgató lánya épp egy pamutgombolyagból próbált zoknit kötni, hogy a tanterv szerint ezzel javítsa a problémamegoldó és koordinációs képességeit. 

A virtuális világ nem gyerekeknek való – állítja Alan Eagle, a Google kommunikációs igazgatója.

Szemben az Influence Central felmérésével, amely szerint az amerikai gyerekek átlagosan tízéves korukban kapnak okostelefont, Kaliforniában egyre több szülő inkább visszafordítani igyekszik a trendet. Egy 2017-es felmérés szerint, amelyet a szilícium-völgyi Közösségi Alapítvány készített, a régióban élő szülők többsége aggódik, hogy a technológiai eszközök figyelemzavart és túlérzékenységet, idegességet okoznak a következő generációban. A kutatás egyik érdekes eredménye, hogy azok a tanárok, akik hátrányos helyzetű diákokat oktatnak, inkább technológiapárti álláspontot vettek fel, míg ezzel szemben azok, akik magas jövedelmű szülők gyermekeivel foglalkoznak, kevésbé hittek a digitális integrációban, mert szerintük az akadályozza az alapvető készségek kifejlődését. „Mélyen aggódom amiatt, hogy a technikai eszközök visszafogják egyes készségek fejlődését; egy barátom gyermeke már négyévesen jobban értett a tablethez, mint az anyja, mégis később (az iskolában) még a ceruzát se tudta rendesen tartani” – tette közzé az alapítvány az egyik San Franciscó-i tanár véleményét.        

Minden diáknak ipad-et?

A 900 szülőt és 700 tanárt érintő felmérés is rávilágít azokra az okokra, amelyek miatt az elit és az állami iskolák szöges ellentétben álló trendek mentén fejlődtek, és míg az előbbiek egyre inkább veszélyforrásként tekintenek a túlzott technológiai környezetre, addig az utóbbiak továbbra is a legfőbb kitörési lehetőséget látják bennük. Egy olyan eszközt, amely végre meg tudja ragadni a diákok elvesző figyelmét – ami az ellenoldal szerint éppen az őket otthon is körülvevő virtuális környezet miatt van –, és egyben felkészíti őket arra a világra, melyben majd élni és dolgozni fognak. Mivel ezt a véleményt a kormányok is osztják, a központi költségvetésből az Egyesült Államokban mára több mint tízmillió iPadet vásároltak, és dollármilliárdokat költöttek a hozzájuk szükséges infrastruktúra kialakítására.

A leghíresebb úttörő Los Angeles volt, ahol 1,3 milliárd dollárért a város minden diákja kapott egyet az Apple táblagépéből. Míg a városvezetés azt várta, hogy ezzel egy csapásra a legmodernebb oktatási körzetté válnak az országban, a valóság kiábrándító volt. Az iskolák többségében a tanárok ki sem osztották a készülékeket, mert nem voltak elégedettek a szoftverével, és az oktatás hatékonysága is romlott: a diákok inkább az iPadre, mint a tanórára figyeltek. Két év múlva a programot felfüggesztették, a kezdeti lelkesedésből pedig végül csak egy FBI-vizsgálat maradt, mivel a nyomozóhatóság a szerződés több pontját korrupciógyanúsnak találta. Michael Horn oktatási szakértő szerint Los Angeles az iPad debütálásával elinduló oktatási reformláz tipikus problémájába ütközött, miszerint a technológia nem eszközzé, hanem öncéllá vált. Nem a diákok valódi fejlődését szolgálta, hanem az iskolák presztízsét, és egy mesterséges, nem bizonyított koncepciót arról, hogy a jó oktatáshoz táblagépet kell hogy adjunk minden diáknak. 

Vijay Koduri, egykori Google-alkalmazott szerint ezt a „propagandát” maguk a technológiai cégek terjesztik, mivel a milliós eladási tételek mellett ezzel az ifjú felhasználókat is megszerzik maguknak: „Tény, hogy minél korábban kötnek magukhoz egy felhasználót – például gyermek- és tinédzserkorban –, annál könnyebben alakul ki ahhoz az eszközhöz egy egész életen át tartó, hűséges fogyasztói mentalitás.” Az üzleti haszon mellett pedig eközben végig „úgy prezentálhatják magukat, mintha jótevők lennének, akik gyerekeken segítenek és színvonalas tanórák kulcsát biztosítják” – árnyalta egykori cégének oktatási programját, amelynek ellentmondása szerinte az Apple és a Microsoft projektjeiben is tetten érhető.

Míg ugyanis a látványos marketinganyagokban rendszeresen az a kulcsmondat szerepel, hogy „lehetővé tesszük, hogy a tanárok a lényegre fókuszáljanak, arra, amit igazán szeretnek”, addig világszerte sok digitálisoktatás-fejlesztési beruházás kimondottan a tanári munkakör relativizálására irányul. A The Telegraph cikke szerint egyre nagyobb számban indulnak olyan képzések, amelyek a „tanár” szó helyett már csak tanítási asszisztensnek nevezik az oktatókat, mondván, a jövőben már maga a digitális rendszer tanít majd – humán erőforrás csupán mint kisegítő személyzet venne részt az oktatásban. Pontosan ez a trend – a kevesebb tanár, több gép elve – inspirálja leginkább a jómódú szülőket arra, hogy a digitalizálódó közoktatás helyett dollártízezreket fizessenek azért, hogy gyermekeik újra ceruzát és tollat ragadjanak, és ódivatú papírkönyvekből, pusztán a tanár karizmatikus előadására építve tanuljanak.

Digitális analfabéták, vagy a jövő nemzedéke?

„A digitális eszközök jelenléte alapvető fontosságú. Ha egy iskola megtehetné, hogy beszerezze és beüzemelje őket, és ennek ellenére mégsem használják azokat, akkor becsapják a gyermekeinket” – reagált a kaliforniai iskolában megjelenő, szerinte „technológia- és gyerekellenes” oktatási filozófiára Ann Flynn, a Nemzeti Iskolatanács Szövetségének elnöke. „Ahogy a golyóstoll leváltotta a töltőtollat, úgy váltja le az interaktív kijelző a krétatáblát, a digitális tankönyvek és az internet pedig a korábbi hagyományos taneszközöket” – védte meg szintén John McKeown oktatás-pszichológus az új közoktatási irányt, amiben szerinte a problémák csak átmeneti jellegűek, amelyek eltűnnek, amint a tanárok a diákokhoz hasonló természetességgel mozognak majd a táblagépekkel és kijelzőkkel ellátott tantermekben. 

Barack Obama alsótagozatos diákok között népszerűsíti a ConnectED programot. Bár több millió iPadet osztottak ki az iskolákban, hatékonyságuk továbbra is kétséges.

Egyre több szakember viszont fékezné a folyamatokat, mert még „semmi sem bizonyítja, hogy a tabletekkel felszerelt diákok jobb eredményeket hoznának, mint a hagyományos eszközöket használó társaik”. „A valódi tanulás nem technológia, hanem emberközpontú tevékenység” – vallja meggyőződéssel például Paul Thomas, aki egykori tanárként már 12 sikeres könyvet írt a közoktatás szükséges reformjairól. Szerinte „a készülékek jelenléte csupán összezavarja a diákokat abban, hogy megtanulják az irodalmat, a számtant, és ami legfontosabb, a független gondolkodást”. Bár ez így tényleg ódivatúan hangzik, a 21. század hajnalán egy Google-nél dolgozó kaliforniai szülő szerint mégis teljes mértékben igaz: „A cégemnél azon dolgozunk, hogy a technológiát minél inkább »bolond-biztos« szintre vigyük le. Semmi okát nem látom, hogy miért ne lennének képesek ezt a gyerekek idősebb korban is megtanulni” – indokolta, miért nem akarja a Szilícium-völgy termékeit az iskolákban és a családi házában viszontlátni. A régió dolgozóinak önkritikája különösen azóta erős, hogy már több tanulmány is egyértelművé tette, hogy az alkalmazásfejlesztő vállalatok tudatosan törekszenek a „megtervezett függőség” elérésére, hogy a felhasználók a hasznos időn túl is kötődjenek a termékeikhez.

A kaliforniai elitiskolák várakozásai szerint diákjaik késő tinédzserkorban majd könnyedén vissza tudnak illeszkedni a technológiai szférába, és nem válnak majd – mint ahogy a kritikusok állítják – digitális analfabétákká. Azok a képességeik ugyanis, amelyek ebben a védett környezetben mélyebben és gazdagabban kifejlődnek – mint például a vizualizáció, kommunikáció és az önálló gondolkozás – hosszútávon jelentős versenyelőnyt biztosítanak majd számukra az állami oktatásból jövő kortársaikkal szemben.

 

 

Miért féltette a gyerekeit a digitális világtól Bill Gates és Steve Jobs?

Érdekes belegondolni, hogy egy mai modern állami iskolában, ahol a diákok már iPadet használnak, csupán három gyerek lenne kizárva az oktatásból, az apjukat pedig úgy hívnák: Steve Jobs – mutatott rá Joe Clement és Matt Miles szerzőpáros arra az ellentmondásra, hogy a hi-tech világ vezető elitje merőben másképp gondolkozik a technológia és a gyerekeik kapcsolatáról, mint ahogy azt a vállalataik marketinganyagaiban a vásárlók elé tárják. Sikerkönyvük, a Screen schooled (Beiskolázott képernyők) sorra veszi azokat az ellentmondásokat, amik a digitalizált oktatási programok körül találhatók. Ennek egyik példájaként hozzák az Apple ikonikus alapítóját, aki már kezdettől fogva szűk korlátok közé szorította a családjában a cég termékeinek használatát. Walter Isaacson, Steve Jobs önéletrajzírója elmesélte, hogy minden alkalommal, amikor együtt vacsorázott a Jobs családdal, mindenki beszélgetett az asztalnál, sosem látta, hogy bárki elővett volna egy iPone-t, vagy egy iPadet. „Teljes mértékben szabadnak tűntek” – összegezte meglepő tapasztalatait Isaacson.
2007-ben Bill Gates is hasonló szi-gorításokat vezetett be otthon, miután kiderült, hogy lánya játékfüggő lett. A „képernyőidő”, ahogy a házirendben elnevezte, szerinte segített Jennifernek a kilábalásban, aminek tapasztalatai Gatest később arra ösztönözték, hogy ne adjon gyermekei kezébe okostelefont egészen a 14. születésnapjukig. „A határok fontosak” – erősítette meg Tim Cook, az Apple aktuális vezérigazgatója a technológiai eszközök korai használata kapcsán, miután a The Guardiannak elmondta, hogy bár gyermeke nincsen, uno-kaöccse számára komoly korlátokat állított föl: „Vannak, amiket nem engedek meg, például, hogy a közösségi hálózatokra –  Facebookra és Snapchat-re – regisztráljon”. Ennek oka, hogy szerinte ezek károsan hatnak egy fiatal tinédzser fejlődésére.
A könyvük végén a szerzők felteszik a jogos kérdést, hogy aggodalmukat a techvezérek miért csak a csaldájuk és nem a több millió fiatalkorú vásárlójuk felé képviselik?

 

Olvasson tovább: