Kereső toggle

Úrilány a fazekak között

Emlékezés F. Nagy Angélára

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az ínyenceknek szóló, gyönyörű ételalbumokat a könyvespolcukon tartják az emberek, míg F. Nagy Angéla szakácskönyveit a konyhájukban nyűvik el, amire ő – ismerői szerint – mindig is büszke volt. Örkény egykori felesége, a magyar szakácskönyv-irodalom „Horváth Ilonája” nemzedékeket tanított meg arra, miként lehet a szegénységet és a gazdagságot is stílusosan megélni.

 

Alig néhány hete, november végén, 90 éves korában hunyt el F. Nagy Angéla aranytollas újságíró, gasztronómus szakíró. „Ismertem Angélát és nagyon szerettem, mind szakmailag, mind emberileg nagyra becsültem őt. Amikor elkezdtem főzéssel foglalkozni, őt kerestem meg elsőként. Számomra a legnagyobb inspirációt az jelentette, hogy gyerekkoromban ő volt a Magyar Konyha főszerkesztője, s az újság akkor fantasztikus volt, mindig alig vártam, hogy anyám megvegye” – mesélte lapunknak Stahl Judit gasztronómus üzletasszony.

Emlékeztetett rá: F. Nagy Angéla, aki 1948-tól 1959-ig Örkény István felesége volt, Boldizsár Iván rábeszélésére és Örkény mentorálásával tanult meg jól írni. Ez nem volt ismeretlen vonal a magyar irodalomban, hiszen Móra Ferencné vagy Mészöly Miklós felesége, Polcz Alaine is írt szakácskönyvet, méghozzá jót.

 „Angéla többet csinált, mint gasztronómiát – kultúrát adott. Abban az időben a Magyar Konyha egy olyan főzős újság volt, amely tömegméretekben képes volt ízlés- és szemléletformáló hatást gyakorolni. Nagyon más volt, mint a mai főzőshow-k és bloggerek világa – egy fantasztikusan kulturált, régi vágású, több nyelven beszélő nőt kell elképzelni, óriási nyitottsággal a világra, hihetetlen munkabírással. Elég csak belenézni a Magyar Konyha régi számaiba, hogy kik írtak bele, kiket szólaltatott meg: szerepeltek benne gasztronovellák Krúdytól és kortárs íróktól, művészinterjúk, konyhatörténeti írások… Egy életstílust, szellemi színvonalat képviselt, úgy csinált gasztronómiai lapot, mintha nem is a szocializmusban éltünk volna” – fűzte hozzá Stahl.

A polgári miliő

Az ember azt feltételezné, hogy a főzés és a háztartásvezetés tudományát igazából a szülői házból hozzuk magunkkal, de F. Nagy Angéla élete azt mutatja, hogy ezt soha nem késő elsajátítani. Ő maga tapasztalatai alapján állította, hogy mind a tanulás, mind a tanítás hatékonysága a sok dicséreten múlt. A Pesterzsébeten született úrilány, aki anyai ágon elszegényedett erdélyi arisztokratákat, apai ágon tehetséges sváb parasztokat tudhatott a felmenői között, úgy emlékezett vissza, hogy édesanyja a stílust, ízlést, eleganciát, édesapja pedig a jómódot biztosította a családban. Angéla annak rendje és módja szerint zenét, nyelveket tanult, vitorlázni, horgolni, kötni, varrni is tudott, egyiptológus is szeretett volna lenni, ám a főzéstanulást – anyjához hasonlóan – sikerült kivédenie, legalábbis addig, míg férjhez nem ment.

Megyeri Orsolya, F. Nagy Angéla lánya szerint édesanyjának ha a főzést nem is, de polgári értékrendet, tartást, önfegyelmet, műveltséget, azaz minden olyan vonást sikerült elsajátítania a szüleitől és az angolkisasszonyoknál, ami alapjaiban garantálta a sikert, bármibe fogott. Angéla az édesapjára különös szeretettel emlékezett vissza: a jóvágású, tanult férfi gyárat alapított, melynek hamar az igazgatója lett, s nem mellesleg a második világháború idején különböző furfangokkal sikerült megmentenie zsidó munkásait.

Apja diplomatának szánta a több nyelven beszélő Angélát, aki végül kikönyörögte, hogy az ELTE francia–művészettörténet szakára mehessen. Közben megismerte a munkaszolgálatot túlélt, fiatal Örkény Istvánt – akinek édesapja az 1950-es államosításig jól menő patikatulajdonos volt –, s 1948-ban, húszévesen feleségül ment hozzá. Nászajándékul egy berendezett Andrássy úti lakást és egy príma szakácsnőt kaptak, valamint Angéla az édesapjától egy életre szóló tanácsot: „Éhes férfitől soha ne kérj semmit, csak miután jóllakott.” 

Nemzedékeket tanított meg arra, hogyan kell mind a gazdagságot, mind a szegénységet stílusosan megélni.

Konyhai babérok

A szakácsnő helyét nemsokára Angélának kellett átvennie, két pici gyerekkel, egy ínyenc férjjel és egy állandó művészsereggel az otthonában. Angéla az anyósa segítségével, illetve minden útjába akadó hentest és háziasszonyt kikérdezve egyre finomabban főzött. A hozzájuk járó szellemi elit között viszont nagyon elveszettnek érezte magát, s egyszer sírva fakadt ki: „Itt mindenki csinál valamit, fest, ír, szobrot farag, én meg főzök, pelenkázok – ebből áll az életem.” Ezután Boldizsár Iván, a Magyar Nemzet főszerkesztője jóvoltából külön rovatot kapott az újságban, ahol hamar népszerű lett a gasztrotörténeti írásaival és receptjeivel.

„Nagyon jó időben kerültem a placra, még nem voltak konyharovatok” – jelentette ki egy interjúban F. Nagy Angéla, aki Örkény mellett vált a gasztroirodalom nagyasszonyává: ő alapozta meg óriási szakácskönyv-gyűjteményét, és ő szerettette meg vele a francia ételeket is. Az egykori bálkirálynő több könyvet adott el, mint a neves író férj – 25 szakácskönyvet írt, melyek több millió példányban fogytak el –, pedig eredetileg sem enni, sem főzni nem szeretett.

„Nem csak főzni tanultam meg mellette. Örkény megtanított írni is, figyelni a szavak jelentőségére, például nem csomó petrezselyem, hanem csokor petrezselyem és hasonlók” – emlékezett vissza több ízben is a szerzőnő, aki egyébként tizenegy év házasság után vált el a férjétől, mondván: „a zseniket olvasni kell, nem együtt élni velük”.

A válás utáni ínséges időkben az Újítók Lapja című találmánymagazinnál lett újságíró, s 1962-től, a második férje révén olvasószerkesztést is vállalt a Medicina Kiadónál. Közben megszületett a harmadik gyermeke, s mivel farmakológus férje főként tudományos, és kevésbé anyagi fronton volt sikeres, Angéla több állás és gyerek mellett párhuzamosan szakácskönyveket is írni kezdett – leginkább éjszakánként.

„Esténként – a hihetetlen munkamennyiség mellett – duplán főzött: hazajött hatkor, bevette magát a konyhába, és megfőzte a vacsorát, meg a másnapi ebédet is. Merthogy a meleg étel olcsóbb és táplálóbb is. Én lefeküdtem 8 óra tájban, ő bejött hozzám, és fejből mesélt, közben simogatta az arcom, s emlékszem, mindig nagyon finom hagymaillata volt a kezének, ez gyerekkorom meghatározó élménye volt. Aztán ment vissza főzni, és írni a cikkeket” – idézte fel lapunknak lánya, Orsolya.

Mint mondta, édesanyja bámulatos munkaszervező volt, aki soha nem töltött sok időt a főzéssel. „Állandóan azon volt, hogy a hagyományos magyar konyhát minél egyszerűbbé, ízletesebbé és egészségesebbé tegye. Változatosat, különlegeset főzni egyszerű alapanyagokból, vagy az egyszerű ételeket nagyon jól elkészíteni – mindez az akkori hiánygazdaságban valódi művészet volt, s ő ennek igazi mesterévé vált. Virtuozitását mutatja, hogy amikor a receptekhez még nem volt kép, külföldi fotók alapján készített magyar összetevőkből hasonló fogásokat. Megjegyzem, az ételfotó egy külön műfaj, aminek semmi köze a valódi ételekhez, ezért ő nem is nagyon tett fotókat a könyveibe” – mesélte Megyeri Orsolya.

Kultúraformálás

Megerősítette, hogy édesanyja első nagy „dobása” a Horváth Ilona-féle szakácskönyv 1973-as kiadása volt. „Az idős és időközben elhunyt szerző iránti tiszteletből a könyvet az ő nevével adták ki. Ez egy vékony és meglehetősen elavult könyvecske volt, amit édesanyám megkapott azzal a feladattal, hogy szerkessze át és bővítse ki. Ő átírta a zsírt olajra, és megváltoztatta az arányokat, hogy ne olyan nehéz, csuszpájzos legyen minden, szóval modernizálta a recepteket, hozzáírt újakat, és így a négyszeresére bővítette ki a könyvet. Belevett minden technológiát, konyhai fortélyokat, praktikus tanácsokat is. Amikor a nagy sikerre való tekintettel kétévente újból kiadták, ő mindig átdolgozta, aktualizálta a kötetet” – tette hozzá Orsolya.

F. Nagy Angélát Örkény indította el a pályán, de az országos ismertséget a Nők Lapja receptrovata hozta el számára, amelyet 1965-től 1990-ig írt, jóllehet a honoráriumból csak az alapanyagokra futotta. Mint elmondta, a családja hetente végigette a különleges menüket, s a gyerekei a végén könyörögtek neki egy kis nokedliért. A szakmai kiteljesedés 1979-től következett be, amikor 16 éven át a Magyar Konyha főszerkesztője volt, és bejárta a fél világot. Bebizonyította, hogy az ízlés fejleszthető, generációk tanultak meg tőle főzni, ő volt a szerzője többek között az alapműnek számító A család szakácskönyvének is.

A hazai gasztroirodalom vezéralakjának mély meggyőződése volt, hogy a háztartás és a szakma két különböző dolog. „Két szakáccsal voltam jóban életemben, az egyik Rákóczi bácsi volt, a Rákóczi-túrós névadója. A többi kifejezetten gyűlölt, mert amit ők három kuktával, nyolc órában főztek, azt én itthon félóra alatt egy tűzálló tálban készítettem el” – mesélte a szaktekintély, aki ha vendéglőt tesztelt, mindig spenótfőzeléket kért.

Orsolya szerint az édesanyja igen pozitív személyiség volt, aki meglehetősen zord időszakokban is teljes életet tudott élni. Nagyon szerencsés szakmája is volt, hiszen ez a műfaj gyakorlatilag politikafüggetlen, tehát nem kellett semmibe se belesodródnia ahhoz, hogy egy sikeres, szép pályát fusson be. Az életstílusa, az eleganciája és a humora jelentette az állandóságot, s persze a családi hagyaték, benne a legendás belga üvegszerviz, a damasztabrosz és a század eleji herendi étkészlet „von Haus aus”, melyek a legínségesebb időkben is a túlélés fontos dologi kellékeinek számítottak. Ha másként nem, úgy, hogy az ezüst gyertyatartót beadták a zálogházba, hogy meglegyen a karácsonyi ráksaláta ára.

A családtagok étrendjében ugyanis az egyformaságot kizárólag az ünnepi időszakok biztosították: karácsonykor hosszú éveken át pulykát ettek, mígnem kiderült, hogy azt senki sem szereti, így a ’80-as években tejszínes rakott csirke lett a menü, később pedig töltött csirke párolt káposztával és tört krumplival. A halat, ami Angéla gyerekkorát a vallási böjtidőszak miatt végigkísérte, még pontosabban megkeserítette, kerülték, ám a ráksalátáról soha nem voltak hajlandók lemondani.

Olvasson tovább: