Kereső toggle

Palesztin abszurd - Riport a Gázai övezetből

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A skoda lefullad. A sofőr kétszer is rányom a slusszkulcsra, hangosan felsír az önindító. A motor beindul. Gázaváros felé fordulunk. „A Burak menekülttábor köszönti Önt” felirat fogad. A palesztin kommunista párt központjába tartunk.

házak aljában álló üzletek kirakatában elmegy a fény, egy perccel később bekapcsolnak a tartalék izzók. A pártszékház előtt egy idősebb férfi ver egy szamarat. Az állat remeg, majd nagy nehezen tovább húzza a kordét. Be tudunk hajtani az iránytaxival. Külön művelet a kiszállás, mivel hatan ültünk benne. „Isten hozta Gázában” – mondja a sofőr fizetés után, majd rátapos a gázra.

A pártszékház inkább egy kocsiszerelő műhelyre hasonlít. Egy fiatal férfi eltolja az ajtót, miután kopogtatunk. Egy lépcsőn a felső szintre invitál minket. Alul egy nagy aula van, ahol az ideológiai képzéseket és a csoportos foglalkozásokat tartják. Nőknek is, ahogyan később megtudjuk. Igaz, nő nem tagja a párt fegyveres szárnyának, de a süteményből, amelyet a kommunista harcosoknak sütnek, ehetünk. Fügés.

A felső szinten a falat a párt plakátjai díszítik a vörös csillaggal. Néhány „mártír” (izraeli szemszögből: halott terrorista) képe is helyet kap. A Demokratikus Népfront Palesztina Felszabadításáért kifejezetten büszke arra, hogy fegyveresen is részt vesz az Izrael ellen vívott háborúban. Ennek eredményét hirdetik a férfiak falra ragasztott képei.

Egy téglalap alakú asztalnál negyvenes, fekete hajú palesztin férfi ül ingben és zakóban. Érkezésünkre feláll és hellyel kínál. Bemutatkozik: Ashraf Mohamed Abu Rúsz.

A párton belül ő a felelős a helyi menekülttábor ügyeiért. Mi is bemutatkozunk. Azt mondjuk, hogy azért kértünk interjút, mert a Gázai övezetben nagyon kevés az olyan párt, amelynek nincsen „direkt vallásos jellegű” programja. Ravaszul elmosolyodik, én visszamosolygok. Mindketten tudjuk, hogy a Dzsebha Demokratéja (Demokratikus Népfront) pontosan olyan vörös, mint Fidel Castro szíve. Ezt azonban nem szerencsés hangoztatni egy olyan területen, melyet immár tíz éve tart teljes kontroll alatt a Muzulmán Testvériség nevű iszlamista mozgalomból alakult Hamasz (igaz, ezt a passzust éppen idén törölték a párt alapító okiratából). Nem lenne nagyon szerencsés tehát szocialista szlogenekkel mozgósítani az iszlamista erőszakszervezetek által uralt övezetben. „Kommunisták, akik tisztelik az iszlámot” – foglalja össze nekem egy fiatal fiú, én pedig hosszasan tűnődök azon, hogy ez tulajdonképpen mit is akar jelenteni.

Hárman ülünk le az asztalhoz: Abu Rúsz, a politikus, Abu Khaled, a női tagozat vezetője, illetve házigazdám, Abdelhalim. Félúton bekapcsolódik a beszélgetésbe egy szakállas, harmincas tagbaszakadt férfi is. Ő a párt fegyveres szárnyának a koordinátora. Nevet nem mond.

Előveszem a telefonomat, hogy felvegyem az interjút Abu Rússzal. „A Demokratikus Népfront elutasítja és nem fogadja el az Egyesült Államoknak azt a döntését, hogy Jeruzsálemet Izrael fővárosának tekinti, így odaköltözteti a nagykövetségét. Elutasítjuk Jeruzsálem kisajátítását, mely nemcsak a palesztinok fővárosa, de három világvallás, köztük az iszlám meghatározó városa is. A párt egyeztet a többi palesztin politikai szervezettel, majd közösen lépünk fel” – mondja.
– Elkezdődött már a harmadik intifáda? – kérdezem.
– Elkezdődött, de még nem voltak egyeztetések a többi szervezettel.


– Elég nagy a széthúzás a palesztin politikai platformok között. Jelenleg Gázában két kormányzat van, egyszerre működik a Fatah és a Hamasz. Ez az együttműködés azonban nem kifejezetten zökkenőmentes.
– Igen. Értelemszerűen a Hamasz és az Iszlám Dzsihád az újabb intifáda mellett áll, míg Abu Mázen (Mahmúd Abbász, a Fatah vezetője) változatlanul kitart az oslói békeelképzelés mellett, és tárgyalni akar.
– A Fatah akkor még mindig hisz a kétállami megoldásban, kelet-jeruzsálemi fővárossal?
– Igen, legalábbis Abu Mázen.
– Önök nem hisznek?
– Látta már, mennyi telepet építettek a zsidók Jeruzsálem körül? Megváltoztatták a környék etnikai összetételét. Egy pillanatra sem volt eszükben megosztani a várost, az oslói béketárgyalásokkal is időt akartak csak nyerni.
– Abu Mázen hogyhogy nem látja ezt?
– Ő szerkesztette az oslói egyezményt. Egyszerűen nem tudja elengedni.
– És Önök?
– Mi már nem gondoljuk, hogy ehhez kellene tartanunk magunkat. A kétállami megoldást a palesztinokon kívül senki sem akarja. Egyébként nagyon sokaknak van elege a pragmatizmusból a palesztinok között. Abu Mázennek itt a lehetősége, hogy tisztességesen felálljon az asztaltól, és átadja az irányítást valaki másnak.
Egy férfi lép be a szobába, kezében egy tálcával. A tálcán poharak vannak, és egy kétliteres kóla.  Közben elmegy az áram. Villognak a cigarettáink parazsai a félhomályban.
– Parancsol egy kis kólát? – kérdezi Abu Khaled.
– Kérek.
A fiú mindenkinek tölt a szobában, majd kimegy. Iszom.
– Miért kellene lemondania Abu Mázennek?
– Egyrészt, mert a politikája odáig vezet, hogy mint láthatja, éppen elveszítjük Jeruzsálemet, másrészt pedig, mert még mindig tárgyalni akar, ez pedig a közös fellépést teszi lehetetlenné.      u
– Úgy érti, hogy az intifáda koordinálását?
– Úgy. Láthatja, hogy hová vezettek a tárgyalások.
– Trump áthelyezi a követséget Jeruzsálembe, ezzel kvázi az Egyesült Államok elismeri, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa.
– Pontosan. És ezek után Abu Mázen még tárgyalni akar.
– A héten érkezett volna Mike Pence amerikai alelnök, Abbász elutasította, hogy találkozzon vele, és a Fatah elutasítja, hogy a továbbiakban az Egyesült Államok töltse be a közvetítői szerepet Izrael és a palesztinok között.
– Igen. Abu Mázen is látja, hogy nem lehet így folytatni a tárgyalásokat. De ő folytatná őket. Nem akar egy újabb intifádát.
Az áram visszajön.
– Gáza száz csodája – mondom.
Keserűen mosolyognak a palesztinok. Napi egy-két órára van áram, nincs elég ivóvíz az övezetben. A hivatali dolgozók, tanárok, orvosok bére hat hónapja késik. Nincs munka az övezetben, mindenhol látható a nyomor.
– Ciszjordániában és itt is tüntetések vannak minden pénteken. Ramallah környékén naponta támadják az izraeli ellenőrzőpontokat. Meddig fog ez tovább fajulni?
– Súlyosbodnia kell, mert ha abbamaradnak a tüntetések, ezek (az amerikaiak és az izraeliek – a szerk.) azt fogják hinni, hogy mindent keresztül tudnak vinni. Jeruzsálem elvételét is. Először elvették a földünket, majd gettóba zártak minket, most pedig az identitásunkat akarják elvenni. Ezt semmilyen körülmények között nem hagyhatjuk.
– Jordániában, Tunéziában és az arab világban is több tüntetés volt.
– Én nem érzem elég határozottnak az arab világ kiállását.
– Van közös terv a Trump-döntés elleni fellépésre a palesztin részről?
– Nincs. Egyenként nyilatkozgatnak a pártok. Ezért sürgetjük a közös fellépést, akár katonailag is.
– Vérnek kell folynia?
– Elég nyomást kell gyakorolnunk mind Izraelre, mind az amerikaiakra.
– A legutóbbi intifáda több ezer palesztin halálával végződött.
– Azt hiszi, én nem tudom? Kilőhetünk egy rakétát. A mi nagy rakétánk egy falat nem dönt le, míg az ő kis rakétáik teljes házakat pusztítanak el. Mégis tennünk kell valamit. Jeruzsálem a nemzetünk fővárosa.
Hallgatunk. Az áram megint elmegy, felkapcsolódik a vészvilágítás.
– Egy kis teát esetleg? – töri meg a csendet Abu Khaled.
 

Olvasson tovább: