Kereső toggle

Iszapkatasztrófa román módra

Szászavinc, a rézbányászat áldozata

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az Erdélyi-érchegység egyik falucskája Szászavinc, amelyet elpusztított az iparosítás, s a térség egyik kémiai temetőjévé vált. A közeli települések lakói egyre dühösebben hangoztatják, hogy a méreg áll a térségben tömegesen felbukkanó súlyos betegségek mögött.

 

A bihari hegyeken átkelve lassan kanyarog az út az Aranyos völgyében. Festői a táj, amelybe csak a Topánfalva körüli ipari tevékenység visz némi civilizációs káoszt, de a verespataki letérő után újra idilli, szinte érintetlen a vidék, valami időtlen harmóniába ringatva az utazót. A kanyargós úton nem lehet száguldozni, de nem is akar, aki erre jár, hiszen a lankák és az azokat felváltó völgyszorosok mesebéli emlékeket idéznek. Nagylupsa körül jelzi a GPS, hogy fordulnunk kellene jobbra be a hegyek közzé, át az Aranyoson, de a híd után az út el van zárva és szinte járhatatlan az eleje. Segítséget kérünk egy helybeli férfitől. Tanácstalanságunkat látva Petre beül mellénk, és navigál a cél felé. Közben a jövetelünk célját firtatatja, és végül kiböki, hogy egykor ő is a falucska lakója volt, sőt a rézbányában dolgozott, míg el nem küldték. Az alsóbbrendű út itt valóban az, szinte ösvény, de ebből az irányból csak ez járható, mert tavasszal eltorlaszolták a rendes utat, amikor a szászavinci zagytározóból kiszabadult hatezer köbméter savas lé, és egyenesen belefolyt az Aranyos folyóba. Az ok prózai volt: elrozsdásodott a rézbánya egyik visszapumpáló állomása. Az Aranyos áthalad Fehér, Kolozs és Maros megyéken, majd beletorkollik a Marosba, annak legnagyobb mellékfolyójaként. Az eset felett a hatóság lényegében elsiklott: a román környezetvédelmi felügyelőség százezer lejes (hétmillió forintos) bírságot rótt ki a Cupru Min bányavállalatra.

Szászavincet 1986-tól kezdve árasztották el a veresvölgyi rézbánya nehézfémekkel szennyezett hordalékával, mondja Petre, miközben a falucska feletti dombra kaptatunk. A Ceauşescu-kormány falurombolási programja során több száz családot kitelepített a völgyből, majd ráengedték a falura a vörösessárga, kénsavas vizet, amelyből azóta csak a falu templomának tornya áll ki, mintegy mementóként figyelmeztetve, hogy a zagytározó egy időzített bomba.

Hiába a zagytározó kőből épített gátja, a mérgező iszap beszivárog az altalajba, és folyamatosan mérgezi a környezetét. A környezetrombolás felmérhetetlen károkat okozott, az Aranyosban szinte kihalt minden, elszáradtak a környékén lévő fák, és a térség településein rengeteg ember betegedett, illetve halt meg súlyos immun- és daganatos betegségekben. Petre azt mondja, az ő családjában négy ember is érintett.

A román környezetvédelmi hatóság korábbi becslése szerint 15 millió euró kellene a terület rehabilitálásához – ezt már Ion Lupa, az Albus Maior alapítvány, a Verespatakkal és a környezetével foglalkozó szervezet aktivistája mondja lapunknak, akivel Torockón találkozunk. A 2000-es években a Verespatakra tervezett cianidos bánya elleni tiltakozás egyik hivatkozási alapja éppen Szászavinc és az ottani rézbánya volt: ez a sors vár Verespatakra is –mondták.

A tározóban felgyülemlett zagy egyebek mellett rezet, vasat, krómot, cinket, arzént és mangánt, valamint kadmiumot tartalmaz – sorolja Ion Lupa. Ez utóbbi melléktermékként keletkezik a cink, a réz és az ólom kinyerése közben. Trágyákban és rovarirtókban is fellelhető, súlyosan mérgező anyag, amely komoly immunrendszeri, illetve daganatos betegségekhez vezet. Lupa szerint ugyan bizonyítható statisztikák még nem készültek erről, de az Aranyos menti településeken valóban igen nagy számban fordulnak elő ezek a betegségek.

Szászavinc sorsa a „Kárpátok géniuszának” döntése nyomán pecsételődött meg: bekerült a falurombolási tervbe, de az igazi kegyelemdöfést még a „szisztematizálás” hivatalos bejelentése előtt megadta a veresvölgyi (Roşia Poieni) rézbánya – meséli Lupa. Ez a gigantikus, amfiteátrumszerű külszíni kitermelés Románia egyik legjelentősebb rézlelőhelye volt akkoriban. A bánya nyitását Nicolae Ceauşescu engedélyezte 1977-ben. Ennek eleinte a helybeliek is örültek, akik jól fizető munkahelyeket reméltek – ám számukra végül ez a döntés falujuk pusztulását eredményezte. A környezeti ártalmak miatt a rézbánya megnyitása után a Szászavincen élő négyszáz családból háromszáznak el kellett hagynia otthonát, majd a már az állam által kisajátított házaikat, földjeiket 1986-tól kezdődően bányahordalékkal árasztották el, és ez a még ottmaradtakat is költözésre bírta. Az akkori illetékesek úgy oldották meg a keletkezett meddő okozta problémát, hogy azt bevezették abba a völgybe, amelyben a falu is húzódott, nem foglalkozva a jövővel és a környezetvédelemmel. A kitermelést vezénylő elvtársak számára ez lehetett a legkézenfekvőbb megoldás – mondja Lupa. Amikor a gazdasági eredményekről ejtünk szót, határozottan leszögezi: a veresvölgyi bányák a szocializmus idején jelentős veszteséggel működtek, és iszonyatos környezeti károkat okoztak.

Olvasson tovább: