Kereső toggle

Az izlandi modell

Focisiker mint ifjúságpolitikai melléktermék

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az Európa-bajnokságot követően Magyarország 18. helyen állt a FIFA világranglistán – jelenleg az 53. Izland ugyanakkor az Eb után 22. volt, most pedig a 21. helyen áll – és velünk ellentétben kijutott a világbajnokságra. Mi a titka a bő 300 ezer lelkes szigetországnak?

 

Meglepően hangozhat, de úgy tűnik, minden a züllött tinédzserekkel kezdődött. 1998-ban a szigetország fiatalsága romokban hevert. Azon 15-16 évesek aránya, akik a megelőző egy hónapban legalább egyszer berúgtak, a teljes korosztály csaknem felét (42 százalékát) tette ki. A fiatalok csaknem egyötöde (17 százaléka) nyilatkozott úgy, hogy már kipróbálta a marihuánát, és 23 százalékuk napi szinten dohányozott egy kérdőíves felmérés eredményei szerint. Az izlandi politikusok kidolgoztak egy komplex megelőző stratégiát. Ma már Izlandon nem lehet alkohol- és dohányipari termékeket reklámozni, előbbi vásárlását húsz, utóbbiét pedig tizennyolc év alattiak számára teljesen meg is tiltották. A tizenhárom és a tizenhat év közötti tinédzserek számára „kijárási tilalom” (!) van érvényben télen este tíz óra, nyáron pedig éjfél után. Mindezek mellett kötelezővé tették, hogy szülői szervezetek alakuljanak minden oktatási intézményben, és folyamatosan hangsúlyozzák annak fontosságát, hogy a szülők minél több időt töltsenek a gyerekeikkel.

Mielőtt legyintenénk az izlandi példára, érdemes megnézni a két társadalom közti különbséget.

Hazánkban a 2015-ös felmérések szerint a fiatalok 29 százaléka dohányzik, ami 8 százalékkal magasabb az európai átlagnál, 55 százaléka fogyaszt rendszeresen alkoholt, ami 7 százalékkal magasabb az EU-átlagnál, és a tizenhat évesek 13 százaléka próbálta már ki a marihuánát. Izlandon az új törvényeknek az lett az eredménye, hogy 2016-ig a részeges fiatalok aránya 5 százalékra csökkent, a marihuánát kipróbálóké 7-re, a rendszeresen dohányzóké pedig 3-ra zuhant vissza.

Akadémiák helyett tömegsport

Izlandon mindig is a futball volt a legnépszerűbb sport annak ellenére, hogy kézilabdában jóval nagyobb nemzetközi sikereket értek el. A társadalmi változásoknak köszönhetően lehetőség nyílt sportágfejlesztési program indítására. Míg itthon az akadémiákban láttuk a kiutat, addig ott a tömegsportban. Az egész szigeten mindössze két hagyományos gyepszőnyeggel borított nagypálya létezett, amelyek a zord időjárásnak köszönhetően az év jelentős részében használhatatlanok voltak. A kétezres években elindult infrastrukturális fejlesztések nyomán ma 179 szabványméretű és 166 kézilabdapálya méretű futballpálya működik a szigetországban. Kevesebb mint kétezer emberre jut egy focipálya, ami olyan, mintha Budapesten csaknem ezer, Debrecenben pedig közel kétszáz pálya lenne. „Elképesztően nagy előrelépést jelent, hogy ma már egész évben képesek vagyunk képezni a játékosainkat. Ráadásul annak köszönhetően, hogy beltéri, műfüves kispályákon zajlik az utánpótlás nevelése, a játékosaink képzettsége is nagy mértékben javult. Gyorsabban gondolkodnak, jobbak a labdával, minden szempontból szintet léptek” – nyilatkozta Freyr Alexandersson, az első osztályú Leiknir Reykjavík edzője és a női nemzeti csapat szövetségi kapitánya. A rengeteg, elképesztően olcsón és mindenki számára elérhető futballpályák lehetővé teszik Izlandon a grundfutballisták, vagyis a kreatív, technikás, ösztönös játékosok képzését még akkor is, ha egyébként nem erről híresek.

 

Az edzőképzés során az utánpótlás-nevelésre helyezték a hangsúlyt.

Magyarországon égetően nagy szükség lenne arra, hogy a szakma ösztönös, gyorsan dönteni képes játékosokat tudjon kinevelni, de egyelőre az akadémiák erre nem képesek. Úgy tűnik ugyanakkor, hogy a tömegsportban, az amatőr futballban és a rengeteg játéklehetőségben lenne potenciál. Míg Izlandon a népesség hat százaléka igazolt labdarúgó, addig Magyarországon csak kettő és fél.

A tömegsporthoz igazodva az Izlandi labdarúgó-szövetség (KSI) megújította az edzőképzést is, de az UEFA pro licences edzők helyett az utánpótlástrénerekre helyezték a hangsúlyt. Jóval nagyobb megbecsülésben részesülnek mind anyagilag, mind szakmailag az ottani utánpótlásedzők, mint Magyarországon, és ennek következtében a legügyetlenebbekkel is képzett szakember foglalkozik. Az utánpótlásban dolgozó trénerek nagy része pedagógus diplomával rendelkezik, és minden egyes gyermek számára biztosítják a heti öt-nyolc edzést – miközben hazánkban erre csak az akadémiákon van lehetőség, ahová leginkább a korán érő gyerekek juthatnak be. „A licencrendszerrel az volt a célunk, hogy tudást importáljunk az országba. A KSI egyetértett velünk abban, hogy nem profitot kell realizálnunk a képzéseken, hanem minél olcsóbban, minél nagyobb réteg számára elérhetővé tenni azt, hogy aztán a közösség tagjai egymást motiválják a további fejlődésre” – fejtette ki Sigurður Ragnar Eyjólfsson, a szövetség korábbi edzőképzési vezetője. Izlandon velünk ellentétben a futballreform nem cél, hanem eszköz, a vb-szereplés pedig nem más, mint „ifjúságpolitikai melléktermék”, ráadásul eredménykényszer sincs.

Fejben dől el

A legnagyobb különbséget a mentalitásban lehet felfedezni, amelyről Henning Berg, a Videoton volt norvég edzője így nyilatkozott: „A mentalitásuk az első, amit kiszúrsz. Mindig a legjobbjukat nyújtják, elképesztően keményen edzenek, és mentálisan kizökkenthetetlenek. Jól kezelik a stresszt, minden helyzetben abszolút profiként viselkednek.” Talán nem véletlen, hogy amíg az izlandi játékosokat sorra szerződtetik a jobbnál jobb klubok, addig a magyar focisták többsége két-három év szerencsepróbálás után hazatér.

„Bonyolult együttállása ez szokásoknak, kultúrának, környezetnek, csoportoknak és egyéneknek. Az izlandi sportolók általában inkább belső értékek által vezéreltek, mint külső ingerek hatására. Ez azt jelenti, hogy Izlandon a sportnak van egyfajta erkölcsi értéke a többség számára, segít kohéziót teremteni, a siker lehetőségét rejti magában. A csapatszellem mindig erős, ezen keresztül élik meg a játék örömét, az atmoszféra lelkesítő hatását. Pozitív szemlélettel csatornázzák be ezeket az ingereket, és a közösség hasznára fordítják” – magyarázta a neves izlandi szociológus, Dr. Viðar Halldórsson, amikor arról kérdezték, mi az izlandiak mentális erejének titka.

Alighanem lenne mit tanulni. 

Olvasson tovább: