Kereső toggle

Az európai eszme lett Németország államvallása

Berlin uralkodik

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A németek „több Európát” retorikája azt jelenti, hogy Berlin a saját képére akarja formálni Európát – állítja Paul Lever új  könyvében.

Most, hogy Anglia kilép az Európai Unióból, már semmi sem áll annak az útjában, hogy Németország váljon Európa domináns hatalmává. Berlin már nemcsak az EU gazdaságpolitikáját, hanem a külpolitikáját is egyre inkább meghatározza. Azt, hogy az EU hogyan viszonyuljon például Oroszországhoz és Törökországhoz, Berlinben fogják eldönteni. Az Egyesült Államoknak – csakúgy, mint Kínának, Indiának vagy Brazíliának – elsősorban Németországgal és nem a brüsszeli vezetéssel kell majd tárgyalnia.

A közelmúltban Európát sújtó krízishelyzetekben – a görög válság, az ukrán–orosz feszültség, a tömeges bevándorlás – Németország szállította a megoldásokat (jókat és rosszakat). Londonnak is elsősorban Berlinnel kell megküzdenie a Brexit-tárgyalások során – mutat rá Paul Lever, Nagy-Britannia korábbi német nagykövete, Berlin Rules – Europe and the German Way (Berlin uralkodik – Európa és a német irány) című könyvében.

A német aranykor

Berlin hatalma azért is speciális, mert az nem katonai, hanem gazdasági erőn alapszik. Az EU első 40 évében a francia és a német gazdaság nagyon hasonló erőt képviselt. Nyugat- és Kelet-Németország 1990-es egyesülése azonban megváltoztatta az erőviszonyokat. Németországnak 20 millióval megnőtt a lakossága, és egyharmaddal nagyobb lett a területe. 

Formálisan Németország helyzete nem különbözik a többi EU-országétól – az Európai Bizottság feladata előterjesztéseket alkotni, a döntéshozatal pedig az Európai Tanács és az Európai Parlament kezében van. A gyakorlatban azonban a Tanács és a többi európai ország is konzultál Berlinnel, mielőtt bármit tenne. Berlin támogatása nélkül ma már gyakorlatilag lehetetlen bármilyen komolyabb változtatás az EU-ban. 

Ameddig a német kormány nem teszi le a voksát egy adott kérdésben, szabadon folyhat a vita. Ha azonban Berlin határoz, az általában azt jelenti, hogy a kérdés el van döntve.

Mivel Németország hatalma jelenleg nem katonai jellegű, Anglia sem érzi azt annyira fenyegetőnek. Az elmúlt félezer évben a brit külpolitika fő célkitűzése az erőegyensúly fenntartása volt, hogy a kontinentális Európában ne tudjon egyetlen állam se túlzott hatalomra szert tenni. Ugyanakkor elkerülhetetlennek látszik, hogy idővel Berlin egyre nagyobb szerepet játsszon az EU külpolitikájában is. 1832-ben Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus megállapította, hogy a háború nem más, mint a politika folytatása – más eszközökkel.

A modern Németország bebizonyította, hogy amihez egykor háborúra volt szükség, azt ma „sima politikával” és gazdasági hatalommal is el lehet érni.

A német gazdaság Európában a legnagyobb. A német GDP 2,5 billió euró, ami mintegy 25 százalékkal több, mint Franciaország vagy Anglia GDP-je. Öt olyan tulajdonsága van a német gazdaságnak, ami azt egyedivé teszi – mutat rá a brit diplomata:

1. Gyártáson alapul. A magas minőségű, megbízható és innovatív német termékek nagyon népszerűek.

2. Erős az export. Az Egyesült Államokon és az európai országokon kívül Kína, India, Oroszország és Brazília felé is erős a német kivitel. 

3. Egészséges pénzügyi mérleg. Alacsony az ország hitelkitettsége és kedvező az államháztartás mérlege.

4. A gazdasági sikerek mellett magas szintű az országon belüli társadalmi szolidaritás.

5. Németország egy hosszan tartó béke és biztonság időszakát élvezi.

A német gazdaság sikerét egyrészt az olyan nagy gyártók adják, mint a Siemens, a Bosch, a Mercedes és a ThyssenKrupp, amelyek már több mint 100 éve globális márkák. Másrészt jelentős a nagyszámú kis- és középvállalatok, az úgynevezett Mittelstandok szerepe. Nem ritka, hogy ezek a cégek négy-öt generáció óta ugyanannak a családnak a tulajdonában vannak.

Egy másik oka a német sikernek a magas szintű ipari szakképzési rendszer. Azok számára, akik nem tanulnak tovább felsőoktatási intézményekben, 16 éves kortól fogva rendelkezésre áll az ipari tanoncság.

A betanuló fiatalok gyakran állást is kapnak a cégnél, ahol megtanulták a szakmát. A cégek magas presztízse miatt a német egyetemi végzősök álma nem egy államigazgatási pozíció vagy egy ügyvédi, bankári karrier, hanem az, hogy egy olyan vállalatnak lehessenek a vezetői között, mint például a Volkswagen. Ezekbe a pozíciókba elsősorban érdemek és nem kapcsolatok révén lehet bejutni. Lever rámutat, hogy Angliától eltérően, Németországban nincs átjárás a köz- és a versenyszféra között. A német vállalatok vezetőségében nem lehet nyugdíjas politikusokat és közalkalmazottakat találni.

A szerző, Paul Lever brit diplomata 1997 és 2003 között volt Nagy-Britannia németországi nagykövete.
A kompetenciát kiegészíti továbbá a németekre jellemző magas szintű munkamorál. Ez a roppant fegyelmezett és kemény munkára való képesség a protestantizmusban gyökerezik. A németek se egyénileg, se közösségi szinten nem szeretnek olyanoknak kölcsönadni, akiknél nem látják erre a kemény munkára való hajlandóságot. 

Szintén ebből az örökségből táplálkozhat az is, hogy a németek irtóznak a kölcsönök felvételétől – szeretnek fogyasztani, de jellemzően addig nyújtózkodnak, ameddig a takarójuk ér. Ezért van az is, hogy sok német inkább bérel, semmint hogy banki hitelre vásároljon saját ingatlant.

A nagy német vállalatok multinacionális jellegűek abban az értelemben, hogy számos országban tevékenykednek, de néhány osztrák és svájci kivételével nem németek soha sem tölthetnek be azokban vezető szerepet. Az anyacégeknek és nemzetközi leányvállalataiknak az élén szinte kivétel nélkül német vezetők vannak.

Az Európai Unió és az euró kétségtelenül óriási hasznot hozott Berlinnek. Az unió struktúrája és szabályai úgy lettek kialakítva, hogy az Németországnak kedvezzen. De a kompetencia, minőség, megbízhatóság és munkamorál nélkül Berlin nem tudott volna ekkora hatalomra szert tenni – állítja a volt angol nagykövet.

Történelem és identitás

A német identitás az állam 1871-es megalakulása előtt teljesen kulturális és nem politikai jellegű volt. A németek útlevelébe csak 1934 után lett bevezetve a „német”, mint nemzetiség. Egészen addig az útlevelekben a porosz, a bajor, a szász és ezekhez hasonló nemzetiségek szerepeltek. Ez a kettős identitás ma is jellemzi a németeket – egy müncheni egyszerre bajor és német. Ezért is tudnak könnyen azonosulni azzal, hogy egyszerre németek és az Európai Unió állampolgárai. 

Az 1949 után kialakuló Németország egy szövetségi köztársaság. Az ország tartományokból áll. A polgárok számára alapvető területeken a tartományi kormányzat az illetékes. Ilyen az egészségügy, az oktatáspolitika, a kultúra és a rendfenntartás. A külpolitika, a határvédelem vagy a bevándorlás azonban a szövetségi kormány hatáskörébe tartozik. Míg sok angol számára idegen és furcsa az Európai Unió működése, addig a németek többségének szemében az EU a német modell nemzetközi szintre emelkedése. 

Egy másik érdekes kérdés, amivel Paul Lever foglalkozik, az az, hogy hogyan viszonyulnak a németek a saját múltjukhoz. A nemzetiszocializmus örökségének az elutasításával egyidejűleg a németek mintha teljes történelmüknek hátat fordítottak volna. Az egyetlen nemzeti ünnep október 3-a, Nyugat- és Kelet-Németország 1990-es egyesülésének az ünnepe. Január 27-e pedig a Holokauszt Emléknap. Ezen a napon különleges ülést tart a Bundestag, amelyen mindegyik politikai párt képviselője beszédet mond. A parlament ilyenkor rendszerint zsúfolásig megtelik. A politikusok mai generációja sehol máshol nem vállal így felelősséget korábbi generációk által az ország nevében elkövetett atrocitásokért. Ez nem mindig volt így. A második világháborút követő első két évtizedben a németek nem sokat foglalkoztak a közelmúlt eseményeivel. Az 1960-as években azonban a fiatalok fellázadtak a hallgatás kultúrája ellen, amelyet a szüleik és nagyszüleik képviseltek. (A 20. század bűneivel való ilyetén szembenézésre számos más ország, például Japán, Oroszország, Kína és Spanyolország vagy Magyarország a mai napig nem, vagy csak részlegesen volt hajlandó.)

A németek ugyanakkor mintha „a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntötték volna”. Nem övezi hatalmas közmegbecsülés a német történelem nácizmus előtti időszakának szereplőit sem – például a Napóleon waterloo-i vereségében kulcsszerepet betöltő Blücher hadvezért, vagy a porosz államot nagyhatalommá tevő II. (Nagy) Frigyest. A német lélekben dominál a kollektív és örökölt bűntudat, az „Erbschuld”. Németország keleti oldalán a helyzet még rosszabb: az 1989 előtti történelem nem létezik az ott élők számára. Az NDK időszakából szinte semmilyen pozitív emlékezés nem maradt fenn.

Mi képezi tehát a német identitás alapját? – teszi fel a kérdést a szerző. Anglia, mint szigetország, mindig is a területi határai mentén definiálta magát. Az elmúlt 500 év során Franciaország és Spanyolország úgyszintén. Németország azonban csak 1871-ben jött létre, határai pedig azóta sokat változtak. A németek nemzeti identitását nem a közös földterület, hanem elsősorban közös származási és kulturális örökségük adta. 

A vérvonaltól függő identitás kívülállók számára nem megszerezhető. Éppen ezért a külföldiek számára mindig is nehéz volt megszerezni a német állampolgárságot.

Egy országnak, amely megtagadta a múltját, egy olyan új politikai entitás, mint az Európai Unió, különleges lehetőséget kínál. Németként folyton eszükbe jut szégyenletes 20. századi múltjuk. Európaiként már nem. Európát szabad csodálni és ünnepelni, szabad érte rajongani. Németországért nem.

Európa jövője

A németek az Európai Unióban látják a kontinens stabilitásának garanciáját. Ez abból a meggyőződésből táplálkozik, hogy a múltban Európa nemzetállamai nem tudták megakadályozni a háborúk kirobbanását, ezért a nemzetállamok megbízhatatlan kormányzási struktúrák. Sok német fejében a hazafiság összemosódott a szélsőséges nacionalizmussal – a patriotizmus minden formája számukra ijesztő jelenség. Mint ahogy az is furcsa a szemükben, hogy európai szomszédaik nemhogy nem tagadják meg történelmüket – és 20. századi szerepüket –, de kifejezetten büszkék rá.

Európában kétszer már kísérletet tettek arra, hogy egy közös történelmi örökség nélküli politikai entitást hozzanak létre – mutat rá a brit nagykövet. Ilyen volt a Szovjetunió és Jugoszlávia. Mindkét kísérlet véres kudarcba fulladt. Amerika se jó példa ebben a vonatkozásban. Az Egyesült Államokat ugyanis önkéntes bevándorlók hozták létre, egy új élet reményében. Az Európai Unió ezzel szemben régóta fennálló nemzetállamokból áll, amelyek polgárai nem kívánják feladni nemzeti identitásukat.

A szerző szerint az Európai Unió eszméje bizonyos értelemben Németország államvallása lett. Elviekben persze szabad kritizálni az EU-t, de aki így tesz, arra ferde szemmel néznek. Ugyanakkor egyelőre semmilyen konkrét vízió nincs az EU jövőjével kapcsolatban. „Több Európát” és „nagyobb integrációt” – hangzik el gyakran a német politikusok szájából, de hogy ez pontosan mit jelent, azt még senki sem tudja.

Ugyanakkor, ha abból indulunk ki, hogy milyen a német modell, akkor a jövő Európai Uniójában a külpolitikát és biztonságpolitikát teljes mértékben ki fogják venni a nemzetállamok hatásköréből. (Ahogyan ez Németországban sem a tartományok, hanem a szövetségi kormány jogkörébe tartozik.) A német politikusok egyöntetűen ezt a koncepciót vallják.

Angliában – és a kelet-európai országokban, így Magyarországon is – a nemzeti önrendelkezés alapfeltételének tartják az önálló nemzeti külpolitikát, illetve az arra való jogot, hogy az ország saját hatáskörben döntsön a hadsereg bevetéséről. 

Európában ismét Németország uralkodik – figyelmeztet Paul Lever. Egyre inkább úgy tűnik, hogy az Európai Unió egyfajta új, kibővített Németország lesz. És a tapasztalat az, hogy amikor Berlinnek a minden nemzetnek egyaránt kedvező Európa ideálja és a német nemzeti érdek között kell választania, akkor mindig az utóbbi kerül ki győztesen. 

Olvasson tovább: