Kereső toggle

Talpra állítható-e a Nyugat a terrorral szemben?

Fejben dől el

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nem az eszközökben, hanem a fejekben van a hiba – vonják le a hazai és izraeli szakemberek a tanulságot az elmúlt évek drámai tömegmészárlásai után, amelyek megfékezésére szerintük – ha részlegesen is – de izraeli mintára „militarizálni” kéne a nyugati társadalmakat.

Mintha csak az Omaha Beach-en lettek volna – emlékezett meg egy megtört édesapa a fiáról, aki a testével próbálta védeni a feleségét, amikor átment rajta a kaszinóhotel 32. emeletéről érkező golyózápor. Amikor a gondtalan country koncert a kerepelő sorozatok hangjára félbeszakadt, a tömeg kaotikusan áramlott a kijáratok felé a videofelvételek tanúsága alapján. James Melton Facebookon terjedő szavaiban fölidézi, hogy mint a normandiai tengerparton, a legtöbben csak ösztönösen odacövekelték magukat egy fedezékhez, míg mások – köztük a fia – szintén reflexszerűen életeket kezdtek menteni. Ők azonban a kisebbséget alkották, a többség – köztük a biztonsági erők is – csak sodródott az eseményekkel, majd egy óráig sem a fegyverarzenálban, sem fejben nem tudták visszavenni az irányítást Las Vegas főterén.

Nemcsak az amerikai, hanem az európai lakosság és a védelmi erők is rendre tehetetlenül reagáltak a támadások utáni első percekben. Ebbe a kritikus időszakba esik ugyanis a legtöbb halálos áldozat, mivel a támadóknak ekkor van a legtöbb mozgástere a kialakuló káoszban. Erre példa a Bataclan színház elleni merénylet Párizsban 2015 novemberében, amikor a város több pontján folyamatban lévő terrorcselekmények ellenére a rendőrségnek 20 percébe telt, hogy megfelelő támadó erővel lépjen fel a helyszínen. A terroristák háromszor-négyszer nyugodtan újratölthettek anélkül, hogy akár a tömegből, akár a biztonsági szolgálatból bárki rájuk támadt volna. Vegashoz hasonlóan a közönség itt is késve fogta föl, hogy a gépfegyver-kerepelés nem show-elem, hanem konkrét és halálos veszély. Ez a döbbent dermedtség jellemezte Nizzát is egy évvel később, ahol öt percbe telt, mire a hatóságok le tudták lőni a gázoló teherautó sofőrjét, aki addigra megtett közel két kilométert, megölve nyolcvanhat embert. A hatékony reagálást nagymértékben fékezte, hogy csupán automata pisztoly volt a rendőrök kezében, mivel a nagyobb tűzerejű fegyvert a kapitányság nem tartotta szükségesnek alkalmazni az ünnepség védelme érdekében. Ennek a szegényes felfegyverzettségnek esett áldozatul Clarissa Jean-Philippe rendőrnő, akit a Charlie Hebdo elleni terrortámadás utáni hajszában küldtek ki lőfegyver nélkül egy közlekedési baleset ellenőrzésére, ahol aztán kalasnyikovval várták. Szintén a szerkesztőség elleni merényletkor vált a rendőri készületlenség tragikus szimbólumává a biciklin érkező járőr, akit egyedül vezényeltek a folyamatban lévő terrorcselekmény helyszínére.

Herb Keinon, a Jerusalem Post veterán újságírója a patthelyzetbe került elhárítás és a lassan ébredő tömeg reakciójáért elsősorban a fejekben lévő hamis biztonságtudatot okolja, ami ugyanúgy jelen van a védelmi erők tagjaiban, mint az átlagemberekben. Szerinte ennek a társadalmi szintű kezelése nélkül a Nyugat tehetetlen az egyre sűrűsödő terrortámadások megfékezésében. „Személy szerint mélyen együtt érzek az áldozatokkal, de egy ehhez hasonló horrorisztikus merénylet egyszerűen nálunk nem történhetne meg. Ha valaki mégis megpróbálná, mi sokkal gyorsabban reagálnánk és fékeznénk meg” – magyarázta, miért zajlik radikálisan más forgatókönyv egy támadás esetén az Egyesült Államokban, mint Izraelben. „A mi életünk központi kérdése a biztonság, az élet ugyanis ezt követeli meg tőlünk. Azt, hogy a bevásárlóközpontokban ellenőrizzük a táskákat, a buszokra fegyveres biztonságiakat küldünk, és mi magunk is, egyszerű polgárok, amikor a zöldségpulton keresgélünk, akkor folyamatosan a hátunk mögé is nézünk, és figyeljük a környezetünket” – érzékeltette a nyolcmilliós zsidó állam folyamatos fenyegetettségbe ágyazott hétköznapjait. Számára érthetetlen, hogy a nyilvánvalóan gyanús jelek ellenére miért nem tűnt fel senkinek Paddock viselkedése – például a rengeteg bőrönd vagy a szállodai szoba ajtajára több napra kitett „Ne zavarj!” tábla.

Kritikáját azonban árnyalta azzal, hogy az izraeliek és az amerikaiak két radikálisan különböző valóságban élnek, aminek éles határai csak most kezdenek összemosódni, ahogy a terrorfenyegetettség egyre nő a nyugati országokban. S habár a militarista nevelésben felnőtt honfitársai az Egyesült Államok nyújtotta gondtalan béke és kulturális pezsgés után vágyódnak, pont ez az oka annak, hogy az ország annyira sebezhető az erőszaknak ilyen totális és agresszív válfajával szemben. Szerinte az a valóság, ami beléjük nevelte a bátor konfrontálást az ellenséggel szemben – például amiért egy járókelő szelfibottal esik neki a késelni akaró merénylőnek, vagy pizzadobozzal veri fejbe a palesztin támadót – az az önfeláldozó hevület egy olyan, már évtizedek óta tartó folyamatos konfliktusból fakad, aminek következtében a társadalom minden rétege megtanulta, hogyan kell a megfelelő módon reagálni. Ezért van sokkal több áldozat a támadók, mint a megtámadottak oldalán, hiszen a merénylők által kihasznált „meglepetésfaktor” általában alig egy-két másodpercig tart, utána azonnal véget vet neki az utca átlagembere, vagy a hangra a sarkon beforduló, gépfegyverét folyamatosan magánál tartó tartalékos közkatona.

Hogy ez a fajta tudatos felkészültség áthozható-e az Egyesült Államokba vagy éppen Európába, arról Dr. Kis-Benedek József nyugalmazott ezredest és biztonságpolitikai szakértőt kérdeztük, aki Izraelben volt katonai attasé négy évig. A szakértő mélyen egyetértett azzal, hogy a lakossági és rendvédelmi hozzállás a terrorizmushoz a leggyengébb láncszem ma a nyugati elhárításban. „Egy izraeli átlagpolgár felfogását nem lehet összehasonlítani sem egy európaival, sem egy amerikaival” – szögezte le, ugyanakkor hozzátette, hogy ebben tapasztalható már egy lassú fejlődés, ahogy a terrortámadások gyakorisága sajnálatos módon egyre sűrűsödik. A tendencia vélhetően folytatódik, ugyanis pont napjainkban fejeződik be Rakka város ostroma, ahonnan az összeomló Iszlám Állam harcosai Európába menekülhetnek, hogy ott embereket képezzenek ki, és merényleteket hajtsanak végre. A biztonságpolitikai szakember éppen ezért hibának tartja, hogy a francia kormány pont most – november elsején – akarja feloldani a rendkívüli állapotot az országban.

Szerinte legjobb lenne, ha a nyugati társadalmak további vérontás nélkül értenék meg, hogy folyamatos fenyegetettségben élnek. Ezt a tényt, úgy véli, diszkréten a hatóságoknak is érzékeltetniük kéne a köztereken. A jövőben ehhez a rendőrséget is mélyebben be kéne vonni, például úgy, hogy gépfegyverrel is rendszeresen járőrözzenek, valamint további terrorellenes oktatáson vegyenek részt. A demonstratív jelenlét kétségkívül „militaristább” hangulatot hozna létre a nagyvárosokban, de mégis érzékeltetné a lakossággal, hogy valós veszély veszi körül őket a hétköznapokban: „Ehhez nem mindegy, hogy a rendőrök kezébe mit adunk: egy gumibotot, egy pisztolyt vagy egy sorozatlövő fegyvert” – tette hozzá Kis-Benedek, aki szerint idővel az emberek föl fogják tenni magukban a kérdést, hogy „Miért? Mi történt? Mi változott? Ilyet korábban nem láttunk…” 

Hosszú távon azonban szerinte az oktatás még ennél is lényegesebb kulcs a változáshoz. Ezt nem a felnőtteken, hanem a gyerekeken kellene elkezdeni. „Az önvédelmi kérdéseket oktatni kéne az iskolákban. Izraelben ugyanis nemcsak arra készítik fel a gyerekeket, hogy menni kell az óvóhelyre, hanem arra is, mit kell tenni egy terrortámadás esetén. Tehát merre meneküljön, hova fusson, vagy éppen miért ne meneküljön, mit csináljon konkrét szituációkban. Meg kell vizsgálni, hogyan lehet ezt a kötelező oktatás részévé tenni, különösen ott, ahol magas a fenyegetettség: Nyugat-Európában és még inkább Franciaországban, valamint Nagy-Britanniában.”

Van azonban még egy pont, ami szintén éles különbség Izrael és a Nyugat között: mégpedig az ellenségkép precíz meghatározása. Az a bizonytalanság, hogy például Las Vegasban hetekkel a támadások után sem nyilvánvalóak a legalapvetőbb tények, demoralizálóan hat a társadalomra. A Fehér Házból viharos körülmények között távozó Gorka Sebestyén nemzetbiztonsági tanácsadó szerint bár a kaszinóhotelben lévő merénylő valószínűleg nem volt az ISIS tagja, de az a „maszatolás”, ami jellemzi Európa és immár a Trump-elnökség viszonyulását is a legfőbb veszély forrásához, a radikális iszlámhoz, az alapjaiban gyengíti meg a terror elleni egységes és hatékony fellépést. Szerinte a „háború első számú szabálya: ismerd meg magadat, majd ismerd meg az ellenségedet”, vagyis „kik vagyunk, mit képviselünk, mi forog kockán és ki ellen harcolunk”. Úgy véli, ha erre van válasz a fejekben, akkor már úton vagyunk a győzelem felé.

Olvasson tovább: