Kereső toggle

Szegény gazdagok

Mennyibe kerül a boldogság?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Mennyire tartaná magát boldog embernek, ha nyerne egy óriási pénzjutalommal járó versenyen? És mennyire tartaná magát boldognak egy évvel az esemény után? Ha azt gondolja, hogy a pénz mennyisége miatt rendkívül boldog lenne, téved.

Ezt bizonyítja több, a témával foglalkozó kutatás. Elsőként érdemes a lottónyertesekkel foglalkoznunk, hiszen ahogy az Index által nemrégiben végzett közvélemény-kutatásból kiderült, a magyar felnőtt lakosság 57 százaléka életében legalább egyszer kipróbálta a lottózás valamelyik formáját.

Az első kutatás keretében huszonkét nagyobb összeg nyertese, szintén huszonkét véletlenszerűen kiválasztott személy, és huszonkilenc, baleset következtében lebénult személy vett részt. Ahogy az várható volt, a sérülés áldozatainak nagy kihívást jelentett a múltbeli és a jelenlegi helyzetük között fennálló kontraszt megélése, főleg, mivel idealizálták előző életüket. A meglepetést az első és a második csoport viszonya jelentette, mivel a lottónyertesek már nem lelték örömüket a hétköznapi eseményekben.

A szomszéd fűje

Bár elsőre azt hinnénk, hogy a nagyobb anyagi biztonság felszabadultabbá teszi az embert, mégsem ez történik. Ennek több oka is lehet. Az egyik legegyszerűbb magyarázat a szokás hatalmában rejlik, vagyis egyszerűen a nyertesek hamar hozzászoknak az új életszínvonalhoz. Ami eddig nem jelentett gondot, mivel nem is volt aktualitása, most már halmozottabban érezteti a hatását. Például, amíg valakinek nincs autója, addig nem gondolkodik azon, hogy érdemes-e biztosítást kötni rá, vagy amíg nem engedhet meg magának egy egzotikus nyaralást, nem fog azon vitatkozni a párjával, hogy a Maldív-szigetek vagy Madagaszkár lenne-e a jobb választás.

Ezt hívhatjuk akár „élvezeti mókuskeréknek” is. Robert Burton anglikán lelkész A melankólia anatómiája című könyvében Szent Ágostontól idéz, miközben a következő gondolatmenetet fejtegeti: „Igaz mondás, miszerint »A kívánság sosem nyugszik meg«, végtelen önmagában, határtalan, úgy is mondhatnánk, örökös fájdalom forrása, vagy taposómalom.”

E mellett a szerencsésen meggazdagodott személyek most már megengedhetik maguknak a gazdagabb környezetbe való átköltözést, ám ekkor szembesülnek azzal a ténnyel, hogy szomszédjaik nagyobb kertes házban laknak, mint ők, drágább autóval járnak, máshonnan vásárolják a ruháikat, stb. Ezt társadalmi összehasonlításnak hívjuk.

Christopher Hsee, a Chicago Booth Viselkedéstudományi és Marketing Egyetem professzora ezzel kapcsolatban több érdekes kísérletet végzett csapatával a kínai keleti partokon. Két csoportot állítottak fel, amelyekből az egyik a szegényebb, míg a másik a gazdagabb társadalmat kívánta reprezentálni. A két csoport nem tudott egymás létezéséről. Mind a két csoportban megkülönböztettek egy szegényebb és egy gazdagabb alréteget, amelyeknek viszont mindenképp tudniuk kellett egymásról.

Az első kísérlet keretében mind a két csoportban véletlenszerűen szétosztottak olyan kuponokat, amelyek csakis egy deciliter tejporos tej beváltására jogosítottak fel. Az első, „szegényebb” csoportban ezek egy és két kanalas koncentráltságú tejre voltak elegendők, míg a második, „gazdagabb” csoportban öt és tíz kanalas volt a telítettség. Érthető módon mind a két esetben a kupon kézhezvételekor azok voltak a boldogabbak, akik a kedvezőbb kupont kapták, viszont a tej elfogyasztásakor exponenciálisan növekedett az elégedettségszint. Magyarán a legboldogabbak a „leggazdagabbak” voltak, míg a legboldogtalanabbak a „legszegényebbek”, annak ellenére, hogy senki se tudott az ellentétes csoport létezéséről.

Egy hasonló kutatást valós helyzetekben végeztek el Hsee emberei. Az utca emberét arról kérdezték több kínai városban, hogy mennyire elégedettek a lakásuk fűtésével és az ékszereikkel. Ahogy az várható volt, az ékszerek valós ára nem számított a „boldogságfaktorban”, csak az, hogy egy szegényebb vagy egy tehetősebb város lakójaként viselhette az illető az adott kiegészítőket, de a lakásban érzékelhető hőfok igenis számított abban, ki mennyire elégedett.

Mérhető a boldogság?

De miért lehetséges az egyáltalán, hogy az emberek ennyire félreismerik magukat abban, mi okozna számukra örömöt, és mi nem? Ennek oka abban rejlik, hogy a boldogság nem mérhető olyan módon, mint a magasság, a tömeg, esetleg a pénzbeli bevétel. Egyszerűen nem mérhető, és nem fejezhetjük ki számokban. Az átlagemberek szótárában a boldogság kétrétű kifejezés, elsősorban a jelen eseményei és a hosszú távú élettapasztalatok összessége határozza meg, ki mennyire tartja magát elégedettnek ebben a földi életben. Viszont a jelenlegi döntéseink nem mindig állnak összhangban a hosszú távú céljainkkal, a pénz maga pedig elválaszthat azoktól a dolgoktól, amelyekben tényleg örömünket leljük.

Ugyancsak Hsee és csapata ezt egy fagylaltos kísérlettel bizonyítják. Ameddig a kívánt jégkrémért cserébe mindössze annyit kellett megtenni a résztvevőknek, hogy befejeznek egy hat-hét perces feladatot, az emberek többsége vaníliás ízesítésűt választott (70 százalék), a maradék 30 százalék pedig pisztáciásat. A kísérlet másik változatában sikerült ezt az arányt megfordítani egy látszólag kis jelentőségű csavarral: a könnyebb feladat elvégzéséért 60 pontot kaptak a résztvevők, a nehezebb feladatért pedig 100-at. A vaníliás fagylalt ára 50 és 99 pont között mozgott, egyedül a pisztáciás fagyi került 100 pontba.

A legmegdöbbentőbb fordulat abban rejlik, hogy az emberek többsége annak ellenére választotta a „drágább” fagylaltot, hogy úgy gondolták, a vaníliás elfogyasztása nagyobb örömöt okozott volna.

Döntések völgye

Annak, hogy az emberek sokszor nem a boldogságukat előmozdító döntéseket hoznak, két fő oka lehet: nem képesek objektíven megítélni az események következményeit, vagy ha mégis, nem ezzel összhangban döntenek, de mind a két opció érvényes lehet. Sokszor felértékelődik egy-egy esemény hatása a gondolatainkban, hiszen nem vesszük figyelembe a többi hatást, ami ugyanakkor ér minket, mint egy elismerés, vagy éppen egy elutasítás: ezek emléke lassan elmosódik bennünk, ahogy új hatásokkal kerülünk kontaktusba.

Az immuneffektus lényege például az, hogy hajlamosak vagyunk racionalizálni az érzelmi töltetű élményeinket, amelyek így még kevesebbet nyomnak a latban. A kísérletek során a negatív személyiségjellemzést nehezebben fogadták azok az emberek, akiknek ezt egy specialista adta tudtukra, mint azok, akik egy számítógéppel konfrontáltak. Az is nehezíthet a dolgunkon, ha nem olyan állapotban vagyunk, mint amilyenre vonatkozóan próbálunk előre intézkedni: nem egy hideg környezetben tartózkodunk, amikor ruhákat pakolunk, éhesen megyünk vásárolni, stb. Ahogy Salamon király is mondta: „a jóllakott ember a lépesmézet is megtapossa.”

Döntéseinket sokszor múltbeli eseményekre alapozzuk. Csakhogy a legtöbbször nem az egész folyamat fog felötleni bennünk, hanem csak a dolgok végkimenetele. Meglepő módon az emberek hajlandóbbak hosszabb ideig kitenni magukat negatív behatásoknak, ha azoknak a vége kellemesebb, mint a rövid ideig tartó, de intenzívebb érzeteknek. (Például inkább tartanák a kezüket egy percig jeges vízben, majd egy fél percig hideg vízben, mint csak egy percig jeges vízben.) Érdekes módon a széles választék is nehezíti a boldogságszint növelését. Azok az emberek jobban örülnek egy ajándék párizsi utazásnak, akiknek csak ez az egyetlen lehetőség volt felajánlva, de ha választaniuk kellene egy párizsi és egy hawaii utazás között, már jobban feltűnne mind a két utazás előnye és hátránya. Másik ismert példa, amikor az emberben nagyobb lelki megrázkódtatást okoz, ha a tőzsdén realizál egy bizonyos hasznot, de közben a részvényárak feljebb kúsznak, és kiderül, hogy többet is nyerhetett volna.

Az impulzív és a megfontolt döntések sem mindig egyszerűen jók vagy rosszak: attól függnek, hogy az adott esetben melyik mozdítja elő a hosszú távú boldogságot. A szertelen költekezés ugyanannyira aláaknázhatja ezt, mint a pénzhez való túlzott ragaszkodás. Egy szó mint száz, fontos a talpraesettség, hogy eligazodhassunk a sok-sok bölcsesség között, és „megvilágosodjunk”, hogy a mi élethelyzetünkben melyik a legideálisabb megoldás.

Mindezeknek áldásos következményei is lehetnek időközönként, de néha pont a boldogsághoz vezető útról térítenek el. Ahogy a mondás is tartja: „Vigyázz, mire vágysz, mert még megtörténik veled!” 

Olvasson tovább: