Kereső toggle

Férfibajok - A feminizmus elhallgatott mellékhatásai

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Közismert, hogy a feminizmus egyre nagyobb hatással van a társadalmi szerepekre. Egy svájci professzor szerint azonban mindez egyáltalán nem pozitív folyamat: a férfiakra gyakorolt hatása akkora kárt okozott, amit szinte csak teljes összefogással lehetne visszafordítani, ám a probléma még meg sincs nevezve. Walter Hollstein szerint, ha így megy tovább, a férfiak számára nem létezik pozitív jövő – és ezt a hölgyek is bánni fogják.

A pártprogramok szinte minden európai országban kiemelten foglalkoznak a nők egyenjogúságának elősegítésével. Obama elnök 2016-ban egy női bulvárlapban egyértelműen feministaként határozta meg magát, cikkek születnek arról, hogy a nők még mindig nincsenek úgy megbecsülve a munkaerőpiacon, mint a férfiak, a gazdasági életben és a politikában pedig egyre divatosabb a női kvóták bevezetése vagy ennek igénye. Arról viszont szinte semmit sem hallani, hogy az Egyesült Államokban a statisztikák szerint a tinédzserkori öngyilkosságok 86 százalékát fiatal fiúk követik el, és nincs ez másként a nyugat-európai országokban sem, sőt. Erre a statisztikára többek között egy Joan Ryan nevű feminista bukkant rá, miután a fia barátja öngyilkos lett, és az eredmények arra sarkallták, hogy cikket írjon a témáról a San Francisco Chronicle-be. Ryan döbbenten tapasztalta, hogy felnőttkorban sem sokkal jobb a helyzet, bár itt már nem 8-10-szer annyi férfi vet véget saját kezével az életének, mint nő, hanem „csak” 3-4-szer annyi. (Ez az arány Magyarországon is hasonló: az öngyilkosságot elkövetők háromnegyede férfi.)

Szintén siralmas képet kapunk, ha megvizsgáljuk a nemek arányát a szociálisan lecsúszott rétegekben: a munkanélküliek és a hajléktalanok túlnyomó része férfi. Ezenkívül az iskolában is sokkal jobban teljesítenek a lányok, mint a fiúk. Walter Hollstein azt állítja, hogy a német iskolai rendszerben ugyanazért a teljesítményért egy fiú rosszabb értékelést kap, így az a minta rögzül benne, hogy nem kell annyira „teperni”, mert úgysem kapja meg a kívánt elismerést. Ez aztán azzal is járhat, hogy a legrosszabb esetben elveszíti a motivációját a tanulásra, ami még tovább rontja az esélyeit a nőkhöz viszonyítva. Az Egyesült Államokban már kimutatható ennek a hatása: az egyetemeken tanuló fiatalok közül csak minden harmadik férfi, ami hosszú távon egyértelműen arra utal, hogy az „erősebb nem” szépen lassan kiszorul arról a pályáról, amelyet hosszú évszázadokon át uralt. Kellett hozzá néhány generáció, de a nők lassan az élet minden területén átveszik az irányítást, és úgy tűnik, a probléma nem szúr szemet senkinek, vagy ha igen, a szőnyeg alá van söpörve – vélekedik a professzor. 

Szerinte a feminizmus támogatásával, a nők szerepvállalásának erősítésével és a férfiak társadalmi pozíciója elleni agresszív támadásokkal egy dolgot biztosan sikerült elérni: mindenki elvesztette a talajt a lába alól. A nők férfiszerepekben „sínylődnek”, ami szinte stabilizálta a társadalomban az egyszülős családmodellt, a férfiak pedig elveszítették a védelmező, kenyérkereső, családfenntartó szerepüket, és egyre inkább visszaszorulnak a társadalomban. A statisztikák szerint igaz, hogy a nők még mindig kevesebbet keresnek, mint a férfiak hasonló pozíciókban, ám a szakértők úgy látják, hogy a szolgáltatási szektor, amire Nyugat-Európa túlnyomó részben be van rendezkedve, hosszú távon sokkal jobban kedvez a nőknek, mint a férfiaknak. Az olyan férfias munkahelyek, mint például a bányászat, a nehézipar vagy a katonaság, egyre inkább visszaszorulnak.

Ez a tény nyilvánvalóan óriási frusztrációval tölti el a férfiakat, akik a születésüktől fogva egészen az egyetemig ma már szinte mindenhol csak nőkkel találkoznak. Először az édesanyjukkal, aki egyre gyakrabban egyedül neveli őket, az óvónőkkel, az általános iskolai tanítónőkkel, sőt, a nevelési tanácsadók, szociális munkások és az iskolapszichológusok is túlnyomó részben nők. Az erős férfikép hiánya torzítja a gyermek énképét, hiszen egészen tinédzser koráig női viselkedési mintáknak kell hogy megfeleljen. Nem is csoda tehát, hogy óriási zavar keletkezik a nemi identitás és a társadalmi szerepek körül.

Az iskolában a mozgás helyett a kommunikációra helyezik a hangsúlyt, ami újra csak a lányoknak kedvez. Ezzel tovább diszkriminálják a fiúkat, akiknek a motorikája megköveteli, hogy a szünetekben kirohangálhassák magukat, vagy focizhassanak, ám ha a tornaórán például hastáncolni tanulnak a gyerekek (Hollstein professzor a német iskolákban találkozott ilyesmivel), azzal csak megnövelik a gyermekben a frusztrációt. Ha pedig egy fiú nem mozog eleget, az azzal jár, hogy a tanórákon „nem bír magával”, ami miatt azonnal hiperaktívnak bélyegzik, amit Amerikában és Németországban gyógyszerrel is kezelnek – miközben elképzelhető, hogy csak annyi a probléma, hogy nem hagyták a gyereket fára mászni.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: