hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elhallgatott válság
Konferencia az üldözött keresztényekről

2017. 11. 20.
A nyugati országok cserbenhagynak bennünket, még az ottani keresztények sem törődnek a sorsunkkal. Nem szerepelünk az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának napirendjén sem, néha úgy érezzük, hogy még a védett növény- és állatfajokkal sem érünk fel – panaszolta II. Ignác Efrém, az antiochiai szír ortodox egyház pátriárkája múlt héten Budapesten, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által szervezett, keresztényüldözésről tartott nemzetközi konferencián. A Válaszok keresése egy hosszú ideje elhallgatott válságra címet viselő, több száz résztvevővel zajlott rendezvényen több közel-keleti keresztény vezető is felhívta a figyelmet a térségben élő keresztények szenvedéseire. II. Ignác Efrém kiemelte, hogy a térségbeli Krisztus-hívőket „gyökerestől” próbálják kiszakítani földjükről, a kereszténység bölcsőjéből (a keresztény elnevezés éppen a szíriai Antiochiából származik). „Amennyiben ez megtörténik, már csak muzeális értéket fogunk képviselni a Közel-Keleten” – fogalmazott, megjegyezve, hogy Magyarország az első, amely próbál segíteni abban, hogy ez ne történjen meg.  

Bashar Matti Warda, a babiloni káld katolikus egyház érseke szintén azt hangsúlyozta, hogy a lakóhelyükről elüldözött keresztények visszatéréséhez nemzetközi segítségre és a biztonság garantálására van szükségük, a keresztények ugyanis nagyon félnek egy újabb fegyveres konfliktustól.

III. József Ignác Júnán, az antiochiai szír katolikus egyház pátriárkája ugyancsak a nemzetközi segítséget hiányolta. Szerinte az Európai Unió, az Egyesült Államok, Kanada, Oroszország, Kína és az ENSZ cserbenhagyták azt az ősi civilizációt, amely alapján létrejött az európai keresztény kultúra. Hozzátette, a Nyugat a közel-keleti, muzulmán többségű országokhoz való viszonyát az úgynevezett „3P” jellemzi. A paternalizmus jegyében gyereknek kijáró türelemmel viszonyulnak hozzájuk, mondván, most mennek át azon a társadalmi fejlődésen, amelyen Európa a középkorban; a profitizmus azt jelenti, hogy olyan területet látnak bennük, amelyet „le lehet szüretelni”; a pandorizmus kifejezés pedig arra utal, hogy önös érdekből igyekeznek mindenben „kedvükre tenni”.

A konferencián felszólalt Orbán Viktor miniszterelnök is, aki szerint a minket fenyegető legnagyobb veszély ma a keresztény gyökereit megtagadó európai elit közömbös, közönyös némasága, pedig a közel-keleti keresztények sorsa rá kellene ébressze Európát arra, hogy az, ami ott történt, bármilyen hihetetlen is ma még, velünk is megtörténhet. A kormányfő hangsúlyozta: a világnak meg kell értenie, hogy ma már nem kisebb dolog, mint az európai életforma jövője és a mi identitásunk is kockán forog.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!