Kereső toggle

Hanna és Barbera, avagy a két hőskorszaki szaki

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„A szülők úgy néztek rám, mintha valami nagyon fontos személyiség volnék, és azt mondták: A te rajzfilmfiguráidon nőttünk föl, most pedig újra élvezzük őket a gyerekeinkkel” – mesélte Joseph Barbera, a világhírű szerzőpáros egyik tagja. Subidubidúú! és Ó, te drága Klementina…, avagy íme a Hanna-Barbera rajzfilmstúdió története dióhéjban.

1920-as évek, Egyesült Államok.

A nyugati parton egy fiatalember újságírónak és építőmérnöknek tanul, hobbiból pedig szaxofonozik. A neve William Hanna. Ugyanebben az időben a keleti parton egy másik fiatalember bokszmeccseket nyer a középiskolában, és egy szabónál dolgozik kifutófiúként. Az ő neve Joseph Barbera. Majdnem három évtizeddel később a két férfi együtt alakítja meg a Hanna–Barbera rajzfilmstúdiót, és olyan ikonikus rajzfilmfigurákat hoznak létre, melyekkel örökre beírják magukat a rajzfilmkészítés történetébe. Ők lesznek Tom és Jerry, Frédi és Béni, Maci Laci megalkotói.

De hogyan vezetett idáig az út? Mindkét férfi Amerikában született, mindössze egy év különbséggel: William Hanna 1910-ben, Joseph Barbera 1911-ben. Hanna ír felmenőkkel büszkélkedhet, Barbera pedig olasz bevándorló szülők gyermeke. A fiatal Joe Barbera rajztehetsége már korán megmutatkozott. Kisfiúként egy brooklyn-i katolikus iskolában készültek el első művei, ahol a Bibliában található képeket másolta le. Hanna és Barbera egyaránt a nagy gazdasági világválságnak köszönhették, hogy sorsuk a rajzfilmgyártás felé terelődött. Hanna építőmérnökként, Barbera pedig egy banknál dolgozott akkoriban, és utóbbi, saját bevallása szerint, családjából egyedüliként rendelkezett rajztehetséggel. Újságoknak küldött rajzokat, majd amikor ez a terv nem vált be, rajzfilmstúdióknál próbálkozott. A Disney-stábjától maga Walt Disney válaszolt neki, és közölte vele, hogy amikor New Yorkba utazik, személyesen fogja hívni Barberát. A várva várt hívás azonban elmaradt.

Végül a Metro-Goldwyn-Mayernél találkoztak össze 1937-ben, ahol mind Hanna, mind Barbera a rajzfilmkészítő részlegen dolgozott. Az első közös alkotás 1940-ben készült el, ez volt az „ős” Tom és Jerry, a Puss Gets The Boot, vagy magyarul Elbocsátás című mese, melyben Tomot még Jaspernek, Jerryt pedig Jinxnek hívták. Bár producerük, Fred Quimby kételkedett a sikerben, mondván, mi olyat lehet egy macskával és egy egérrel csinálni, amit még nem látott a világ, a nézők kegyét mégis elnyerte a macska-egér páros, így egy sorozat készítése mellett döntöttek.

Barbera nagy tisztelettel adózott Charlie Chaplinnek, így talán ennek is köszönhető, hogy Tom és Jerry nem beszélnek, ám mégis mindenki érti, miről szól a sztori. Magyar vonatkozás is található a sorozatban, a The Cat Concerto című epizódban ugyanis Tom mint zongoraművész Liszt Ferenc II. Magyar Rapszódiáját adja elő a közönségnek, amivel felébreszti a zongora belsejében édes álmát alvó Jerryt.

A közös munka során kiderült, milyen remek hasznát veszik Hanna zenei tehetségének. A Tom és Jerryben ő adja ki Tom hangjait, de később a Frédi és Béni filmzenéjét is ő komponálta. A későbbiekben a Hanna–Barbera egész hangtárat hozott létre a különböző jelenetekhez. Például ahhoz, amelyben Frédi lábára esik egy tekegolyó, egy kocsi fékezésének és egy autódudának a hangját használták fel.

Hamarosan megalapították közös vállalkozásukat, a Hanna–Barbera Enterprise-t – pénzfeldobással döntötték el, hogy melyikük neve álljon elől a cég nevében. A sors Hannának kedvezett, de a páros az első években továbbra is a Metro-Goldwyn-Mayer égisze alatt dolgozott tovább. A vállalkozásban egyik munkatársuk, George Sidney is részt vett. 1957-ben a Metro-Goldwyn-Mayer bezárta animációs részlegét, így a Hanna–Barbera önállóan folytatta a munkát. Az ekkor a negyvenes éveik közepén járó páros talán nem is sejtette, hogy a valódi sikert még ezután tartogatja számukra az élet.

Első, a Metro-Goldwyn-Mayertől különálló alkotásuk a The Ruff and Reddy Show volt, amely egy kutya-macska párost mutatott be, majd ezt követte a Foxi Maxi Show, a Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki és a Maci Laci. Barbera szerint a rajzfilmkészítésben a legnehezebb dolog az, hogy megalkossunk egy sikeres karaktert. Úgy tűnik, a szerencsés párosnak ez több ízben is sikerült. Maci Laci eredetileg a Foxi Maxi sorozat egyik szereplője volt, de népszerűsége miatt hamar saját szériát kapott. Ő és barátja, Bubu, a Jellystone parkban élnek, ahol Maci Laci mindig valami turpisságon töri a fejét. Kedvence például, hogy kirándulók kosarát megdézsmálja, vagy kiszökik a parkból, esetleg gördeszkát készít magának egy „A medvéket etetni tilos!”-táblából.

Foxi Maxi egy két lábon járó kutya, aki különös kalandokba keveredik, védjegye az „Ó, te drága Klementina” kezdetű fülbemászó dallam. A két kőkorszaki jóbarát, Kovakövi Frédi és Kavicsi Béni kedvenc szórakozása a tekézés, feleségeik, Irma és Vilma pedig jóízű pletykálással töltik a napot. Kőkorszaki háziállatuk ki más lenne, mint Dínó. Még szerencse, hogy hamarosan megérkezik az egyik családba a kicsi, csont hajtűs Enikő, a másikba pedig Benőke. Érdekesség, hogy a magyar változat szövegét az eredetivel ellentétben rímekben írta meg Romhányi József. Romhányi egyébként több Hanna–Barbera rajzfilmnek volt szövegírója, így például a Foxi Maxinak is. Hanna és Barbera elsőként szerepeltettek emberi figurákat a rajzfilmekben, valamint sikeresen hódították meg a televíziók világát.

Joseph Barberát a Biblia is megihlette a rajzfilmgyártásban: „Én dobtam fel elsőként az ötletet, hogy készítsünk rajzfilmsorozatot a bibliai történetekből.

A többieknek nem igazán tetszett az ötlet.” Ennek ellenére elkészült a Bibliai történetek (The Greatest Adventure: Stories from the Bible) című sorozat, amely több epizódon keresztül mutatja be Ádám és Éva, Mózes, Dániel és más bibliai szereplők életét.

A Hanna–Barbera legsikeresebb évei a második világháború és a hidegháború időszakára esnek. Ennek fényében talán érthető, miért vall Barbera így a rajzfilmkészítésről: „Az animáció segít elfelejteni azt, hogy mi zajlik a világban. Amikor reggel felkelsz, és bekapcsolod a rádiót, azt hallod, hogy leszakadt egy híd Albanyben, mert felrobbant ott egy bomba, a keleti parton pedig árvíz van. Ezután bekapcsolod a tévét, és mindezt élethű színekben látod magad előtt. Hol van ekkor a segítség? Ez az, amit mi csinálunk: megkönnyebbülést kínálunk a fantázia segítségével. Fontos, hogy az emberek elfelejtsék, mi is történik valójában.”

William Hanna és Joseph Barbera 1993-ban bekerültek a Televíziós Akadémia Hírességek Csarnokába, az amerikai televíziózás legnagyobb alakjai közé, de csillagot kaptak a hollywoodi Hírességek Sétányán is. Közös munkájukért számos más trófea mellett összesen nyolc Emmy-díjat és egy Golden Globe-díjat nyertek.

Olvasson tovább: