Kereső toggle

Birodalmak temetője

Számos nagyhatalom fegyvere tört bele az afgán sziklákba

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Több mint kétezer év történelme hitelesíti a mai Afganisztánra sokszor alkalmazott jellemzést, miszerint az ország a „birodalmak temetője”. A térség a nagy világtájak metszéspontjában fekszik, így a nyugatról kelet felé induló hódítóknak éppúgy az útjában volt, mint ahogy az Ázsiából Európa és a Közel-Kelet felé törekvő hadvezéreknek. A térség az ókortól kezdve a nagy civilizációk metszéspontját is jelenti. Az ország geostratégiai jelentőségét csak tovább növelte a huszadik század elején, hogy a nagy földgáz- és kőolajkészlettel rendelkező Perzsia (Irán) szomszédságában fekszik (de mint azóta kiderült, az afganisztáni földgáz- és ritkafém- készlet is jelentős).

Afganisztán titka, amivel újra és újra felőrölte a nála sokkal hatalmasabb birodalmakat, alapvetően három tényező összejátszásából fakad – állítja az ázsiai térség külpolitikájával foglalkozó The Diplomat című folyóirat. „Először is Afganisztán az Irán, Közép-Ázsia és India közötti fő szárazföldi útvonalon fekszik. Sokszor esett hódítók kezébe, és számos törzs népesítette be, amelyek többsége egymással és a kívülállókkal egyaránt ellenséges viszonyban állt. Másodszor, a gyakori hódítások és a törzsi viszályok a térségben olyan törvénytelen állapotot hoztak létre, ami miatt szinte minden falu vagy otthon erődítménnyé vált. Harmadszor, Afganisztán földrajzi felszíne rendkívül megnehezíti a hódítók dolgát, miközben felerősíti a törzsi viszonyok fennmaradását. Afganisztánt a világ egyik legmagasabb és legtöredezettebb hegyláncolata határozza meg. Az országot középen és déli irányban keresztülszeli a Hindukus, csakúgy, mint keleten a Pamír hegység. A világ egyik különleges földrajzi pontja, az úgynevezett Pamír-csomó is Afganisztán északkeleti részén található. A világ legmagasabb óriáshegységei találkoznak itt: a Hindukus, a Pamír, a Tien-San, a Kunlun és a Himalája” – írja a geostratégiai szaklap.

A civilizáció két irányból érte el az afgán (pastu) törzseket, délkeletről, az Indus-völgye felől és délről, Mezopotámiából. Az ország leghíresebb ókori szülötte a vallásalapító Zoroaszter volt, aki Balkh városában született és élt, valamikor a Krisztus előtti második évezred végén. A zoroasztriánus vallás segített a perzsa uralom megerősítésében. A perzsák azonban Afganisztánban is elbuktak, miután Nagy Sándor Kr. e. 331-ben legyőzte őket a gaugamélai csatában. Kis híján azonban a makedón uralkodó számára is végzetes következményekkel járt a hódítás, mert az egyik afgán törzzsel vívott csatában egy íjász megsebezte, és emiatt menekülnie kellett India irányába. Alexandrosz halála után nem sokáig tartott a hellén korszak, mert a pártus birodalom hódította meg a tartományt. A pártusokat a ma kevésbé ismert, de a saját korában mind területét, mind pedig jelentőségét tekintve a kínaiakkal mérhető, igazi nagyhatalomnak számító Kusán Birodalom váltotta, amelynek Afganisztánban volt a központja a Krisztus utáni első három évszázadban. A kusánitákkal együtt a buddhizmus lett a meghatározó vallás a térségben, ekkor készültek azok a sziklafalba ágyazott gigantikus Buddha-szobrok is, amelyeket a tálibok robbantottak fel és ágyúztak szét 2001-ben. 

Az iszlám korszak eljövetele előtt még két hódító váltotta egymást Afganisztánban: az Újperzsa (Szászánida) Birodalom és a nyugati (fehér) hunok. Tíz évvel Mohamed halála után azonban már a muszlim arabok uralma alatt állt az újperzsa főváros, Herat. (A Nagy Sándor által alapított ősi település ma is Afganisztán harmadik legnagyobb városa.) Az iszlám uralmat csak rövid időre szakította meg Dzsingisz kán mongol birodalma, ami a történelem addigi legnagyobb kiterjedésű állama volt. A mongolok elkövették a későbbi nagyhatalmak jellemző hibáját, könyörtelen túlerővel igyekeztek megtörni az afgán törzseket, de váratlanul erős ellenállásba ütköztek. Egy rajtaütésben Dzsingisz kán unokáját is megölték. Az utolsó nomád hódító Timur Lenk volt a 14. században, akinek az utódai szintén gyorsan elveszítették a térség feletti hatalmukat. Ezt követően hol perzsa, hol indiai uralom alá került Afganisztán, egészen a 19. századig, amikor szinte egy időben két nagyhatalom is felfigyelt a térségre.

A Brit Birodalom és Oroszország konfliktusát a „nagy játszma” néven ismerik a történészek. Az oroszok attól tartottak, hogy a britek Afganisztánt kereskedelmi és katonai bázisnak használják a keleti hódításaikhoz, míg London legfőbb félelme az volt, hogy Oroszország elfoglalja a brit korona gyémántját, Indiát. A „nagy játszma” végighúzódott az egész 19. századon. A britek és az oroszok által támogatott afgánok több háborút is vívtak, és csak 1895-ben kötöttek békét. A híres brit író, Rudyard Kipling azonban már ekkor figyelmeztetett: „Amikor mindenki meghal, a nagy játszma is véget ér. Előbb nem.”

A 20. században Kipling szavai beigazolódtak: a világhatalmak konfliktusa végigkísérte Afganisztán történetét. Az első világháborúban a németek szerettek volna a közép-ázsiai muszlim törzsek között dzsihádot kirobbantani a britek meggyengítésére, de ez nem járt sikerrel, annak ellenére, hogy az oszmán szultán Berlin sürgetésére meghirdette a szent háborút a hitetlen hódítók ellen. 

A török Atatürk mintájára az 1920-as években az afgán uralkodó, Ammunah Khan megpróbált európai mintájú reformokat bevezetni. Sürgette a női jogokat, öltözködési és oktatási reformokat támogatott. 1926-ban az Afgán Emirátus hivatalosan is átalakult Afganisztáni Királysággá. Ammunah királyt európai útja során mint nagy modernizálót ünnepelték. A nyugatiasodás azonban heves ellenállásba ütközött, majd egy évvel később a királynak távoznia kellett trónjáról. Más száműzött ázsiai uralkodókhoz hasonlóan Svájcban kapott menedéket. Utódja, Nadir Khan „kufrnak” (hitetlennek) nyilvánította a nyugatos exkirályt, de neki sem sikerült stabilizálnia hatalmát, mert 1933-ban meggyilkolták.

A második világháborúban a németek ismét megpróbálták a maguk oldalára állítani a muszlim világot. A 19. századi oroszokhoz hasonlóan Berlin is abban bízott, hogy Afganisztánon keresztül uralmuk alá tudják vonni Perzsiát és Indiát, de ezúttal is kudarcot vallottak, és így nem sikerült megtörni a brit befolyást a térségben. 1973-ban aztán a királyság is megbukott Afganisztánban, amikor az európai gyógykezelésen tartózkodó utolsó afgán király, Zahir Shah uralmát egy békés puccsal megdöntötték, és a királyság helyett köztársaságot kiáltottak ki. Mint a következő évtizedek eseményei mutatták, Afganisztán továbbra is megtörhetetlen hegyi erőd és a nagyhatalmak temetője maradt.

Olvasson tovább: