Kereső toggle

Száraz esztendők

A vízhiány globális következményei

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A nyári forróság nem csak nálunk okozott az elmúlt hetekben problémát – a szárazság súlyosan megterheli szinte az egész északi féltekét. A Vatikánban leállították a szökőkutakat, és a vízhiány több helyen is rámutatott, hogy nemcsak a nagy meleg okozza a fennakadásokat, hanem az infrastruktúrával is komoly problémák vannak, ráadásul ott, ahol most még van elég víz, nem bánnak vele hatékonyan sem a mezőgazdaságban, sem a lakossági fogyasztásban.

Július végén az olaszországi Lazio tartományban komoly tanácskozás zajlott a regionális önkormányzat és a vízügyi hatóság között arról, hogy korlátozást vezessenek- e be a lakossági vízfogyasztásban, miután a helyi Bracciano tó vízszintje a folyamatos szárazság miatt jelentősen lecsökkent. végül úgy döntöttek, hogy nem vezetnek be víz-fejadagokat a Rómában élő 1,5 millió ember számára, ám éjszakára lezárják a vízellátást, amivel elkerülhető, hogy a tóból még több vizet használjanak el. Az intézkedést támogatandó a vatikán is lekapcsolta a területén található összes szökőkutat. olaszországban máshol is komoly károkat okoz a szárazság, a mezőgazdasági területek kétharmadát sújtja, amiből eddig mintegy kétmilliárd euró kár keletkezett.

A vízhiány nyomán az is kiderült viszont, hogy a római vízvezetékrendszer olyan, mint egy szita, az egyébként is szűkösen rendelkezésre álló víz csaknem fele elfolyik belőle, és ha nem tesznek lépéseket a felújítása érdekében, akkor Rómában és a Rómához hasonló nagyvárosokban mindenhol fejadagokban fogják mérni a vizet a lakosság számára egy a mostanihoz hasonló súlyosságú aszály esetén (ahogy a kisebb városokban sok helyen már most is így történik). A helyzet messze nem rózsás, és egyelőre túl nagy aktivitás sincsen a kérdésben, ugyanis ha a jelenlegi sebességgel cserélik a vezetékeket, a teljes cseréhez legalább 250 évre lesz szükség.

Az Egyesült államokban ugyan nem 44 százalékos a vízvesztés a rendszerben, mint az olaszoknál, hanem „csak” 16 (a Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint), mégis úgy tűnik, hogy a polgárok nem nyugodtak az ivóvíz mennyiségét és tisztaságát illetően. Egy 2017-es Gallup közvélemény-kutatás szerint az amerikai lakosság 63 százaléka aggódik az ivóvíz szennyezettsége miatt, ami az elöregedett vezetékek, illetve a mintegy 1,5 millió háztartás által használt magánkutak és vízvezetékrendszerek állapota miatt nem nevezhető megalapozatlan félelemnek.

A vízellátás azonban máshol is aggodalommal tölti el a szakértőket. A FAO (ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete) szerint 2025-re 1,8 milliárd ember lesz teljes vízhiánynak kitéve, a Föld lakosságának pedig az egyharmada tapasztal majd súlyos vízhiányt. Ez kétféle formában nyilvánul meg: vagy gazdasági, illetve infrastrukturális problémák miatt nem jutnak majd vízhez az emberek, vagy a lakóhelyük térségében nem áll majd rendelkezésre megfelelő mennyiségű ivóvíz. A FAo azt prognosztizálja, hogy 2030-ra a Föld lakosságának a felét sújtja majd súlyos vízhiány.

Annak ellenére, hogy a vízhez való hozzáférés világszerte kiemelkedően javult a 30 évvel ezelőtti állapothoz képest, a hosszú távú trendek nem túl biztatóak – a vízfelhasználás ugyanis sokkal nagyobb ütemben növekedett, mint a népesség. Ráadásul a létszámbeli növekedés továbbra is azokban a térségekben várható, ahol a jelenlegi infrastruktúra mellett is nehéz vízhez jutni (a fejlődő régiókban, főleg Afrikában, vagy Délkelet-ázsiában és a Közel-Keleten), így globálisan nézve hiába elegendő a rendelkezésre álló vízmennyiség ahhoz, hogy kielégítse a lakosság vízigényét, az elosztása még inkább egyenlőtlen lesz, mint most. A vízhiányt egyéb, közvetett tényezők is nagyban befolyásolják. ilyen például a túlhasználat, ami azokra a régiókra jellemző, ahol nagy mennyiségű felszíni vagy felszín alatti víz áll rendelkezésre. Problémát okozhat még a víz szenynyezettsége, illetve olyan politikai tényezők is, mint a térségben dúló háborús konfliktusok, vagy olyan diktatórikus jellegű uralom az országban, amely kontroll alatt tartja a vízellátást.

A FAO javaslata szerint többlépcsős fejlesztésre lenne szükség. Egyrészt optimalizálni kell a mezőgazdasági termelés vízfelhasználását, hogy a legkevesebb felhasznált vízmennyiséggel a legnagyobb eredményt tudják elérni. Emellett a jelenleg alacsony infrastruktúrával rendelkező, azaz gazdasági vízhiánnyal küzdő területeken ki kell építeni olyan rendszereket, amelyek elérhetővé teszik a lakosság számára a vízellátást.

Az infrastruktúra mellett kiemelt hangsúlyt kap a szennyvíztisztítás és az újrahasznosítás, amely nagy mértékben javíthatja a vízellátás színvonalát. Ebben izrael óriási előnnyel a leghatékonyabb a világon, ugyanis itt a szennyvíz 70 százalékát hasznosítják újra. A második helyezett Spanyolországban ez az érték mindössze 26 százalék, ami kiemelkedően magas az EU-n belül, ahol a teljes vízfogyasztáshoz mérve az újrahasznosítással 2025-re mindössze a teljes fogyasztás 0,9 százaléka takarítható meg a szakértői becslések szerint. Ennek oka – egy, a Water Utility Journalban 2014-ben publikált cikk szerint – az, hogy a vízminőségi előírások az unión belül olyan mértékben megdrágítják a víz újrahasznosítását, hogy nem éri meg hangsúlyt helyezni azokban a térségekben, ahol jelentős a víztartalék. Ez az oka annak, hogy Európában a déli államok viszik a prímet a szennyvíztisztításban. Észak-Amerikában Kalifornia állam vezeti a sort, ázsiában pedig egyértelműen Szingapúrban hasznosítják újra a legnagyobb mennyiségű szennyvizet.

Európa kiszolgáltatottsága a vízfelhasználás szempontjából azonban nemcsak közvetlen, hanem közvetett módon is egyre erősödik. A teljes felhasználásba ugyanis nemcsak a közvetlenül elfogyasztott ivóvíz tartozik bele, hanem az a vízmennyiség is, amit az európai lakosság által megvásárolt termékek előállításához más országokban felhasználnak. Az Európai Unió által életre hívott iMPREX nevű projekt, amelyben szakértők az európai lakosság vízhez kapcsolódó kiszolgáltatottságát vizsgálják (beleértve ebbe akár az áradásokat is), egy 2016-os tanulmányban azt állapította meg, hogy az unió a 2006 és 2013 közötti időszakban teljes vízfogyasztásának 40 százalékát „importálta virtuálisan” más régiókból, olyan helyekről, mint Brazília (16 százalék), Ukrajna (12 százalék), Argentína (9 százalék) vagy éppen indonézia (7 százalék). Ez alapján elmondható, hogy az európai gazdaság 41 százalékban függ a külső vízforrásoktól, amit egyelőre a szakértők „mérsékelt függőségként” kategorizáltak. A fogyasztásra használt vízforrások esetében a kitettség 30 százalék, ami egyelőre alacsonynak számít. Egyértelmű tehát, hogy a vízhez való hozzáférés az olajnál is nagyobb hatással lehet a közeljövőben a gazdaságra, ugyanis az éghajlati változások, egy tartós szárazság, vagy az infrastruktúra elhasználódása bizonyos termékeket abszolút hiánycikké tehet – ilyenek lehetnek azok a növények, amelyek csak egy bizonyos régióban termeszthetők (kávé, kakaóbab, vanília stb.), ezek esetében ugyanis a tartós vízhiány nem hidalható át alternatív termesztési területekkel. Dr. Ertug Ercin, a Water Footprint network projektmenedzsere szerint a multinacionális vállalatok és a kormányok a klímaváltozást kizárólag a globális felmelegedés szempontjából vizsgálják, és nincsenek annak tudatában, hogy ez milyen módon érinti a vízellátást, ami katasztrofális következményekkel járhat a lakosság szempontjából is.

Kissé javítja viszont az igen borúsra festett jövőképet egy július végén nyilvánosságra hozott tanulmány, amely szerint a szárazföldi növényzet 17 százalékkal több szén-dioxidot vesz fel az atmoszférából, mint 30 évvel ezelőtt, amihez viszont nem társul extra vízfogyasztás, ami azt jelenti, hogy a növények sokkal hatékonyabb vízfelhasználással növekednek, mint korábban.

A feladat tehát Európa és a világ fejlett országai számára is egyértelműen az, hogy a globális infrastruktúra, a mezőgazdasági termelés és a lakossági vízfogyasztás hatékonyságának fejlesztésével egyre optimálisabbá tegye a vízellátást a világ olyan részein is, ahol az egyelőre nem megoldott.

Olvasson tovább: